Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 14-15. szám · / · Tersánszky J. Jenő: A csóka
A fajtámbeli rossz emlékek, mégis óvatosságra intettek. Nem tartottam szükségesnek kipakolni életemből, csak amennyit jónak láttam.
Inkább magam akartam tájékozódni tüzetesebben, mielőtt valami regénybe bocsátkoznék új társaságomban.
Erre egy bizalmas barátra kellett szert tennem legelőbb. Ilyenre akadtam mindjárt másnap, még pedig szerencsésen egy egészen hasonló sorsú csókatársamban, még mielőtt a többiekhez jutottam.
Ez pedig egy roppant rokonszenves, már nem ifjú hímcsóka volt. A bal lábán ezüstgyűrűt viselt.
Ott találkoztam vele felszállóban a toronyba. Magában ült egyik ablakban s ő maga szólított meg:
- Ugye maga az a tegnapi látogató?
- Igen én. Jó napot! - röppentem melléje. - Tyákó vagyok.
- Krax-kri! Örülök. Szervusz! - mutatkozott be mindjárt barátilag letegezve amiről, megtudtam később, hogy előkelőbb körök szokása. - Kollégák vagyunk különben, - tudósított. - Én is a városban vagyok hivatalban, egy kárpitosmesternél, mint díványgomb válogató.
- Úgy? Ez pompás, - feleltem.
- Mondhatom neked, - folytatta, - kíváncsi voltam rád. Tegnap véletlen nem jöhettem el hazulról, hogy lássalak. De akkora futórét csinált megjelenésed a toronyban, hogy szinte irigyeddé váltam. Most, hogy látlak, milyen megtermett legény vagy, nem is csodálom, hogy magadba szédítetted itt az összes hölgyeket. Ámbár a férfiak is csupa érdeklődés irántad.
"Hisz ez döghullás!" - hallattam magamban titkon nemzetségem parasztos örömkiáltását. De azért inkább óvatosan puhatolóztam:
- No és gondolod, hogy nem keverek ezzel magam iránt a társaságban féltékenységet és gyűlöletet? - kérdeztem.
- Na és ha igen? Talán fáj neked? Hát hogyan képzelted te a sikert?
- Nem tudom minek képzeljem - mondtam. - de őszintén szólva igen szomorú tapasztalataim vannak még nemzetségemből azt illetőleg, ha valakit a közérdeklődés környez.
- Hát honnan jössz te? Talán csak nem az erdőből? No mesélj csak.
- Nézd kérlek, - mondtam, - én nem tagadom, hogy vidéki pugris vagyok. Mindössze nem látom be, miért hangsúlyozzam ezt, ha nem firtatják.
- Nevetséges! - jegyezte még Krax-kri. - Csak nem szégyelljük ezektől városi aszfaltkoptatóktól a származásunkat? Hiszen én sem vagyok városi csóka. Az én nemzetségemnek fészke is egy ősi, vidéki kastély. Talán a tiedé szintén?
- Nem, - ismertem be - én közönséges erdei csókák fia vagyok. Legföljebb egyéni érdemem, hogy a püspökünk fiául tekintett és utódjául szemelt ki.
- Nos tessék! - vette tudomásul barátom. - Hát ezeknek itt a toronyban püspökük sincsen. Igaz, hogy nem járnak temetésekre, hát azért nincs szükségük vezérre sem.
- Hogyan lehet ez?
- Hát csak úgy, hogy itt télen-nyáron terített asztallal szolgál a pincér nekik. Úgy, hogy alig kerekednek fel a toronyból valahová. Télen sem edződhetnek meg a didergésben, mert akkor meg odahúzódnak a toronyszoba kéménye mellé. Az mindig meleg, mert a toronyőr állandóan fűt. Egyáltalán lusta, sibarita ez az egész brancs itt. Úgy, hogy nem is érteném aggodalmaidat, hogy mint viselkedjél köztük. Hiszen magunk fajta kemény nevelésű fickó csomóra vagdoshatja ezt az egész puhány társaságot.
- Nézd, nekem nagyon keserves tapasztalataim vannak a közfelháborodásról, - jegyeztem meg.
- De hát miért, halljam hát? - faggatott Krax-kri.
Hát ennyi felvilágosítás és bizalom után nem kellett már kétkednem barátom jellemében. Elmeséltem neki őszintén ifjúságomat, az erdőbeli viszonyokat, püspökjelöltségemet, a közgyámolítás rettentő igáját és végül kegyetlen kalandomat a férjekkel.
- Hahhaha! - kacagott Krax-kri rajta. - Hiszen azok vad parasztok. Ámbár, ha visszagondolok gyermekkoromra, az én fajtám nem sokkal vérszomjatlanabb. De itt egészen nyugodt lehetsz. Ha akad ezek közt is egy-két Otelló, több az eszük semhogy pont nőik erényéért lyukasztassák ki a bőrüket. Az már egyenesen felfordulása volna itt a közrendnek, ha más is érne egy megcsalt férjet, vagy a lányuk ballépésén jajgató párt a többiek részéről, mint egy jogerős kacaj.
- Szóval a hölgyek nem bevehetetlenek itt! - nyugodtam bele.
- Szó sincs róla. Legfeljebb hát egy kissé megszolgáltatnak a kegyeikért. Elvárják például, hogy az ember helybe hordja nekik a lakomát, vagy a cicomát. De hát ez csak nem fáradtság jóvérű csókának. Nézd csak!
Maga mellé mutatott egy fényes pamlaggombra.
- Ide várok jelenleg is randevúra egy csöpp asszonykát. Ez, hogy úgy mondjam a napi nászajándékom neki.
- No és a férje?
- A férje annyival járul hozzá a felesége szükségletei fedezéséhez, hogy nem törődik vele és így alkalmat ad neki, hogy barátai gondoskodjanak róla.
- De ha mégis rajta csípne egyszer a férj! - aggályoskodtam.
- Hát istenem! - felet Krax-kri. - Ez kellemes éppen nem volna. Esetleg fejlődhetne belőle egy kis jelenet vagy mérsékelt botrány is. De az ember tagad egyszerűen, vagy...
- Vagy elválasztja az urától, - vágtam a szavába, jó előre okosabb akarva lenni a falu bölcsénél.
- No annyira nem megyünk - Hiszen csak nem házasodom meg. És hozzá pont azért, ami miatt más, saját közbejöttem révén, szabadulni igyekszik tőle.
- Szóval tagad az ember, vagy?...
- Vagy meglóg. Ezt akartam mondani.
- Hm! - mormogtam. - különös, de nem kétségbeejtő helyzet. Mégis egyelőre nem óhajtanék még holmi ártalmatlanabb hajcihőből sem részt kérni.
- Kérlek, - szólt Krax-kri. - Arra is van módod. Ha nem akarsz családias kalandot, egész független és komplikálatlan örömökre is lehetsz itt mindjárt. Én is Jakrikán és Kürikin kezdtem ideérkeztemkor az udvarlást. Ezek a harangozó csókái. Igen bájos, vidám két kis nő. Általánosan könnyelmű hölgyeknek ismeri mindenki őket. Hozzájuk minden további nélkül odaállíthatsz, a legteketóriátlanabb ajánlattal. Egyáltalán, komám, ha csak nősülési rögeszméid nincsenek, itt elagglegénykedhetsz bármeddig. A nőkérdésbe itt úgyszólván bele rakják neked a feleletet.
- Akkor nem zavarlak tovább, - készültem. - Igazán kíváncsivá tettél erre a két kis jószágra. Csak még azt szeretném tudni, hogyan mesterkedjem ki, hogy el ne fogjon előlük más társaság?
- Már hogy nők, úgy akarod érteni? Azazhogy, mint ez tényleg veszélyes, hogy a tisztességes nők le ne kapcsoljanak! Mert férfitársaságra, legényekre, sőt férjekre is, bizonyára akadsz mindig Jakrika és Küriki körül. De a szerelmi vetélkedés itt egyszerű számtani művelet. Afféle aukció jellegű a ki ad többet elvén. Bár egyéni sikereid is lehetnek. Különben is, ilyen délceg külsővel, sehol sem féltenélek. Hát csak itt hatolj be ezen a toronyablakon. Ha nincsenek sétarepülésen a templomkertben, ott találod Jakrikát is, az őrszoba körül futó erkélyén. Akkor kikerülhetsz más társaságot, ha így belülről nyomulsz be.
Tovább mondanom sem kell. Szíves barátom útmutatására még az nap két édes óra emlékével búcsúzhattam el Jakrikától és Kürikitől.
Ami hálámat illeti, Jakrikának megígértem, hogy egy fényes mentegombbal ismétlem meg látogatásomat. Kürikinek pedig egy édes, főtt murok-pástétomot helyeztem kilátásba, ami legkedvesebb csemegéje volt. Mindkettőjüknek pedig természetesen a másnapi viszontlátást.