Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 12-13. szám · / · Fenyő Miksa: Két regény
Ignotus a múltkoriban arról cikkezett a Világ hasábjain, hogy az igazi regény-műfaj, ahogy azt Stendhal, Balzac, Flaubert, Tolsztoj vagy akár Bourget, Daudet művelte, kihalóban van, amit a mai írógeneráció legjava ad - a Franceok, a Barrés-ek, a Gide-k, a Proust-ok, a Chestertonok - az már essay, kortörténet s mint ilyen lehet igen kiváló, csak éppen nem regény vagy legalább nem abban az értelemben, ahogy mi tanultuk. Sok igazság van ebben a tételben: az új regényirodalom legkülönb produktumain valóban megérzik, hogy írójuk nem éri be azzal, hogy tehetsége tükrét az országúton végigsétáltatja - mint azt Stendhal a regényről könnyű kézzel odavette - történetet nem kerekítenek, eposzt nem zengenek, hanem regény elnevezése alatt valami egészen másra törekednek, ami csaknem tüntető cáfolata a műfajnak s minél kiválóbb, annál messzebb esik tőle. Bizonyos, hogy jeles kvalitásokkal művelik: mintha mélyebben merülnének el önmagukba, a léleknek északibb sarköveit röpülik át gépeiken, keresztmetszetet adnak annak minden doktrinerségével, úgy hogy nagyon is értjük Jaques de Lacretelle felkiáltását: "mais cessez donc cinq minutes de penser! Regardez donc autour de vous, il y a des feuilles, qui poussent et des chiens qui aboient..." Móricz Zsigmond az utolsó bölények közül való, írja Ignotus idézett cikkében.
A napokban Reymont, lengyel író nobel-díjas regényének "A parasztok"-nak első kötetét olvastam el, az őszi ciklust. Jelentős dolog, érdemes arra, hogy észrevegyék. Ugyanaz a témakör. Melyből Móricz Zsigmond is a legszívesebben merít, ugyanaz az emberi lelkekbe világító röntgenszem, az elbeszélésnek szélesen hömpölygő de drámai mozzanatokkal lüktetővé nyugtalanított menete, ugyanaz a széles mosolyú kedvesség, értelem, ragaszkodás, minden. De mennyivel keményebb veretű, koncepciózusabb, elmélyítőbb a lelkieket mennyire végső gyökeréig differenciáló a magyar író művészete, Reymont regényén még érzik a néprajz szomszédsága, Móricz Sáraranyában az élet szánt végig és hasogatja véresre a barna földet, amelyből emberei kisarjadtak. És mennyivel különb elbeszélő. Új regénye is, a Pillangó, melyet ő idillnek nevez, milyen remekbe csinált játéka ennek az istenáldotta írónak.
Egy sárga kis pillangó repült el előttünk - Zsuzsika és Jóska előtt és a lány ledobja a gereblyét, ott hagyja a polyvahányót és a lepke után szalad. Meg is fogja, hogy aztán tenyerét kitárva megint csak eleressze "Ne eriszd el", mondja a lány. "Hát". "Vedd le a fejét". "Akkor nem tud repülni", védekezik a lány. "Nem is! Ha egyszer megfogsz valamit, az többet ne röpüljön ki a kezedből", mondja a legény. Ez van megírva ebben a kis regényben, hogy olyan fogta meg a kis parasztlányt - akit félig-meddig már városi levegő vesz körül, mert hát Debrecen külvárosából való - hogyan fogta meg ezt a Jóska nevezetű legényt s tartotta úgy a markában, szépséggel, kedvességgel, asszonyfortéllyal, hogy Jóska bizony a fejét is elvesztette. És még ezenfelül az is, hogy szerelem dolgában mindenütt és minden egyformán történik s hogy nem is a leglényegesebb vonásokkal kellene retusírozni Zsuzsika képét, hogy Bourget valamelyik regényének előkelő nőalakja álljon szemünk előtt.
Maga a történet nem fontos. Szerelmi játék, kedves cicázás, átlátszó komplikációk... de az egész, ahogy él, ahogy a legegyszerűbb mozdulatban emberek revelálódnak, ahogy dialógusaiból sorok formálódnak ahogy az író - valami nagyszerű bőségből, mellyel már nem bír, mert túlömlik rajta - egy darabban önti elénk... ahogy megérzik az egészen, hogy milyen igaz öröm volt neki is, amikor kigondolta (dehogy is gondolta!... látta, élte) és milyen örömmel adta szívbéli ajándékul, mert maga is szépnek tartja, igaznak tudja... mindez olyan kellemessé, vonzóvá teszi ezt az olvasmányt, hogy nem lehetünk érte eléggé hálásak írójának. Bizonyára nem az a nagy regény, melyet időnként úgy két-három esztendőként Móricz Zsigmond véresen szakít ki életéből (1921-ben a "Tündérkert"-et, amely a legkülönb magyar történeti regény), hanem művészien finom, melódiáiban gazdag, gyöngéd hangszerelésű nyitány, melyben azonban nem egy szólam mutat arra, hogy magasabb zengések vannak készülőben.
[+]