Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 12-13. szám · / · Tersánszky J. Jenő: A csóka
Annyit már elértem, hogy bármikor felröppenhettem galamb ismerőseimhez, Girrikéhez. Mert alig volt egyedül.
Egyszer egy reggel, mégis sikerült egyedül lelnem a dúc sarkában. Ott merengett érzelmesen a friss verőfényben.
Hozzá röppentem. De tudtam, hogy nagyon csínján lehet csak megkörnyékeznem, különben mindent elrontok. Jól ismertem a galamb kisasszonyok nevelését, akik legfőbb erényének a szemérmet tartják. Vagyis azt, hogy azt kell legjobban letagadniuk és eltitkolniuk, amire legjobban vágynak.
Hát én is fordítottam a taktikámon és az úgy hívott lemondásos vallomástétellel tettem próbát:
- Fájdalom! - furulyáltam neki többek közt, - ha nem tiltanák nemzetségünk törvényei, sőt ha galamb volnék, nem csóka, akkor sem tudom, érdemesítene-e egy parányi vonzalmára. Ugye?
- Nem tudom! - felelte.
- Tudniillik - folytattam, - még erre a merészségre is, hogy a közelébe jöjjek, csak az biztatott, hogy a mama rokonszenvét fejezte ki irányomban. Sőt ő maga vetette fel a gondolatot, hogy családi kötelékekre sem volnék alkalmatlan. De hát, tudom, ez lehetetlen. Nemde Girrike?
- Talán! - forgatta fejecskéjét.
- Már pedig, - folytattam, - magácska az egyszer biztos, hogy nem olyan lány, aki házasságon kívül is gondolna a szerelemre. Akárhogy epesztené is a szenvedély valaki iránt, az övé akkor sem lenne, ha biztos reménye volna, hogy azért szűzen és tisztán mehet férjhez, mert senki sem tudja meg, hogy szívébe titkos szerelmet temetett... Igazam van?
- De, hogy is gondol ilyet, csak velem vonatkozásban is? - tiltakozott Girrike. - Már azért is megbüntetne a mamám, hogy ilyen beszédeket meghallgatok.
Úgy vettem észre, hogy Girrike erényeinek pincéjén csakugyan hét lakat van, mint a nótában. Ebbe csak a gazda mászik le mulatozni. Magamfajta betörőnek reménytelen.
De hangosan így szóltam:
- Lássa kedves Girrike, maga nagyon rosszul hivatkozik a mama szigorára. Hiszen ha a mamán múlnék csak, hogy családi kapcsokra leljek magukkal, azt hiszem, nála hamarabb célt érnék, ahogy ő biztosított rokonérzéseiről. Vallja hát be őszintén, hogy utál!
- Hagyjon el, kérem, - kaptam válaszul - nekem nem szabad mama nélkül ilyen dolgokban nyilatkoznom.
Egyszóval első és utolsó eszményi szerelmem kudarcba süppedt. Tolakodóbbá nem mertem válni, mivel már ismertem a merénylőkkel szemben a tisztesség ellenvéleményét nemzetiségem köréből, mely csaknem Ábrahám kebelébe küldött. Oda pedig nem siettem.
Szívembe gyűrtem tehát sajgó érzelmeimet és valami kiadósabb felhajtás felé vergáltam.
(Folyt. köv.)