Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 12-13. szám · / · Tersánszky J. Jenő: A csóka

Tersánszky J. Jenő: A csóka
- regény - Második rész
16. fejezet

Előbb írjam le jobban az egész környezetet, ahová szerencsém vetett.

Lakásunk az emeletes honvédkaszárnya óriási udvarának egyik szögletében állt.

Tulajdonképp karmesteri lak volt és hozzátartozott egy nagyobb helyiség is, amiben bútorzat helyett csak háromlábú zsámolyok, meg kottatartók és egy és más hangszerek álltak. Itt gyakorolt a zenekar mindennap.

De a karmester legényember volt és a városban lakott. A pikulás gazdám pedig, a zenészség mellett, a számvevői irodában is dolgozott a kaszárnyában, azért hagytak a lakásban.

A ház mögött gazdasági udvarunk volt, ketrecekkel a szárnyasoknak, ólakkal hízóknak. A közepén galambdúc állt néhány galamb párral.

Ennek az udvarnak a szögletében volt a trágyadomb. Hozzá végett az istálló a tiszturak lovaival s egy sereg tengeri malac lakott a jászlak alatt.

Túl ezen volt a kantin. Duhed, az öreg zsidó volt a gazdája. Rézike, szép kis unokája segített neki az árulásban. Mert az öreg Duhed rossz szemeivel sokszor tévedett a számolásban, igaz, hogy arra kevés eset volt, hogy többet adott vissza a pénzből.

Az udvar másik szögletében volt a számvevőségi iroda és mellette Szamaztai őrmester lakása. Mögötte ugyancsak gazdasági udvar.

A számvevő-őrmester nagyon marcona, szigorú ember volt. A felesége egy kicsike, vézna, sápkóros asszonyka. Szamaztai őrmestertől minden teremtett lélek citerázott a kaszárnyában. Kivéve a kislányát, Terikét. Őt annyira szerette, hogy még a megkezdett káromkodást is félbehagyta miatta, ha meglátta. Nahát!

Ott laktak ezenkívül a kaszárnyában a kapitány úrék és az ezredes úrék is, feleségestől. A kapitányék a földszinten, az ezredes úrék az emeleten, a főépületben. Csupán az ő lakásuk az utcára szolgált s ott is jártak ki, úgy, hogy alig lehetett látni a cselédjüket is.

A folyosónak arra a felére nem sok ember merészkedett hívatlan. Az én gazdám azt mondta: a tiszti gangon még a szúnyogok is lábujjhegyen táncolnak a levegőben és csak piáno mennek énekelni.

Meg kell még említenem végül azt is, akikért tulajdonképp a kaszárnya épült a sok derék honvédet. De az már így van a világon, hogy a fától nem látni az erdőt. Így a legénységre is a számvevő-őrmester azt mondta, hogy egy sánta csirke többet számít egy honvédnél, mert a sorozás nem kerül egy fityingbe se.

De ha ilyen rossz elven is, meg kell azért hagyni, hogy Szamaztai őrmester úr ritka rendet teremtett a kaszárnyában. Nagyító üveggel nem lehetett lelni sehol egy kis piszkot. Az udvar mindig olyan simára volt porondozva és döngölve, mint egy táncterem. Volt egy bronz kínai szobor a kútnál, akinek a copfját kellett rángatni, hogy egy rácsos vederbe okádja a friss vizet. Ennek a kaftánya mindig olyan fényesre volt sikálva, hogy állítólag a legyek is az ülepükre estek rajta, ha rászálltak.

Ez volt az új környezetem. Remélem, elég belterjesen leírtam nektek.