Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 10-11. szám · / · Figyelő
Nem szakszerűen szólok e könyvhöz, hanem csak impresszióról, s hogy még kevesebbet mondjak: gyanúról számolok be. Azt hiszem, jogom van ehhez, mert a könyv - legalább több jel folytán úgy érzem - nemcsak tudományos pszichológusok, hanem általában a lélektan iránt érdeklődők számára készült. Hiszen oly erőszakolt is elválasztani a szaktudást a művelt érdeklődőitől! De meg egy esetre is hivatkozom, amikor inkább tudományos, mint irodalmi művet, melyet a "tudós" lektor ostobaságnak ítélt, az író bíráló fedezett föl, s amely azóta világkarriert csinált, ez: Spenglernek nagy műve, ez Untergang des Abendlandes.
Materialista lélektan! Csaknem úgy hangzik, mint például: lélektani hídépítészet. Sőt a népies ötlet pontosabban kifejezheti ámuló kételkedésünket: fából vaskarika! Olvasva azután a könyvet, csakugyan az az érzésem, hogy a szerző megpróbálja a lehetetlent: fizikát, kémiát, agybonctant, agyélettant lélektanná okoskodni. Nem új ez a kísérlete - hisz véleményem, pardon: gyanúm szerint az egész wundti lélektan ugyanez -, ez a könyv csupán továbbfejlesztése, de aztán csakugyan továbbfejlesztése eddigi nem sokra jutott erőfeszítések eredményeinek. És - sajátságos, a könyv mégis nemcsak hogy nem ellenszenves, hanem vonzó olvasmány. Úgy gondolom, lehet tudományos szerzőnek is mintegy véletlenül a helyes útra tévedve igen gyatra módon szuszognia az igazságért - és lehet a lehetetlenségért oroszláni erővel harcolni. Nos, ez a szerző olyan alapos, olyan logikus, olyan könnyen érthető, hogy magával ragad. Bármely eleve eltökéltség esetén is az olvasó kénytelen e könyvet végigolvasni, mert az "audiatur et altera pars" elve akkor, amikor az ellenvélemény ilyen tudományos apparátussal lép fel s ily kitűnő átgondolás után szólal meg, valóban parancs.
Mégis: materialista lélektan! Különös ez nekem, aki például azt tekintem lélektani problémának, hogy vajon összefügg-e Napóleon uralkodni vágyása termetének kicsiségével - különös nekem "lélektani gyanánt" olvasni az efféléket: "állandó közérzésünknek eddig már ismertetett kiválogató, összpontosító, rendező, fenntartó és értékelő tevékenységén kívül - melyek kivétel nélkül az Én magvának új egyéni élményekkel szemben tanúsított reakciói - van olyan hivatása is, ami kifelé, az objektív világ felé nyilvánul s ez az akarattevékenysége." Különös olvasnom, amikor az a lélektani probléma nekem, hogy vajon akkor, amikor valaki a romlott húst, jóllehet érzi, hogy romlott, mégis megeszi s csakugyan meg is betegszik tőle, nem a tudattalan akarása s valami önbüntetési tendencia nyilvánul-e meg cselekedetében - mondom, különös nekem olvasni az ilyen mondatokat: "Végeredményben az akaró individuum érzése - épp úgy, mint a figyelőé - túlnyomóan kinesztétikai érzetek- és képzetekből rezultálónak tűnik fel, ami egyébként összhangban van a "belső"-nek mondott összmegfigyelés "leírásával"; ez ugyanis az akarás értelmében többnyire a feszültség mozzanatait födözi föl."
Nekem, akinek lélektani jelenség az anya szeretete gyermeke iránt, vagy az anya tudatlanul normális megalapozottságú szerelme felnőtt fia iránt, ez az érzés komplexumból fakadó féltékenység, vagy valamely férfinek az a kényszergondolata, hogy csak a szőke nő boldogít; nekem, akinek lélektanilag megrajzolt mesteri figura a Bovaryné, nekem - bár csodálom Wundtot - mégis az az érzésem, hogy a wundti lélektan nem lélektan, hogy lélektan még nincs is, hogy teszem, a hipnózisról írott egy kis könyvben - Pfeiffer Zsigmond népszerű ismertetésére gondolok - több lélektan foglaltatik, mint öt kötet Wundtban, hogy Freud Zsigmond az első helyes nyomokon járó lélekbúvár, hogy éppen ezért a "tudattalan" pszichológiája ma már sokkal fejlettebb tudomány, mit a "tudatos" lélektana, hogy sokkal inkább Flaubert és Anatole France a lélektan, mint Wundt, vagy bárki más eddigi tudományos pszichológus - nekem úgy tűnik föl, amikor olvasom, hogy: "Ha tehát A az a, a
Furcsa és egészen idegenszerű ez a könyv, mégis tagadhatatlanul érdekes, s éppen idegenszerűsége által - miután kvalitásai minden esetleges ágaskodó ellenszenvemet leszerelik, sőt tiszteletet parancsolnak - szinte vonzó. A leglehetetlenebb úton próbálni meg az igazsághoz való elérkezést, ez az igazi bravúr.