Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 10-11. szám · / · Füst Milán: A zongora
(Kora reggel Eleonóra lakásán. Az ablakok kitárva. A szobaleány takarítás közben Mühlstadttal beszél.)
A szobalány: Hiába tetszik erőszakoskodni, a Nagyságos Asszony még alszik, kérem...
Mühlstadt: Én pedig azt mondom magának, hogy költse fel... még pedig azonnal! Öt percet adok! (Kiveszi az óráját.) De különben is - ide jöjjön és ne takarítson, ha velem beszél...
A szobalány: Az úrnak borszaga van... és én nem vagyok bolond odaállani, hogy rosszul legyek...
Mühlstadt: Hallja maga! - miket beszél?... Így tanította a nővérem? Majd én kidobatom magát!
A szobalány: Kérem, ne tessék velem úgy kiabálni... Én azt nem vagyok köteles tűrni, csak a Nagyságámtól... És tessék tudomásul venni, hogy nekem azt mondta az én Nagyságos Asszonyom - hogy ha az én öcsém megint reggel jönne, akkor nem muszáj engem mindig kiráncigálni az ágyból... Üljön le vagy feküdjön le a dívánra...
Mühlstadt (hirtelen lecsendesül): Hogy feküdjek le? - mikor itt hideg van! Csukja be legalább azt az ablakot... (Ravaszkás mosollyal.) No, költse csak fel! Fontos! Majd én beszélek vele! - Kell pénz? Adok!
A szobalány (megvetőn): Kell nekem az úr pénze! - (Bemegy a másik szobába.)
Mühlstadt (az ablakhoz megy - közben élénken, boldogan fütyöl. Mielőtt betenné, hirtelen kihajol az ablakon és lelkesedve lekiált az utcára.) Tavasz van!... (Lenéz az ablakból. Szünet. Beteszi az ablakot.)
Eleonóra (köpenyébe burkolva, fésületlenül bejön): Megint ilyen korán jössz... Én egy idősebb asszony vagyok - ezt már tudomásul vehetnétek... Mért nem hagysz te engem egy kicsit pihenni?... (Leül. Álmosan, fázékonyan összehúzódik.) Mit akarsz?
Mühlstadt (egy helyben áll ellankadva): Egész éjjel esett...
Eleonóra: Ezért jöttél, hogy ezt megmondd nekem?...
Mühlstadt (ötlete támadt): Persze. - Mert nekem olyan testvérem van. - És ez a próba, hogy milyen a te testvéri szíved! - Felköltöm éjjel - de nem is, hanem mikor dupla éjjel van -, tudod? És mondom neki: testvér! esik az eső! - És ő felkel és semmit se morog... Hát ilyen vagy te! (Megcsipegeti a nővére állát.)
Eleonóra: - Nem szégyelled magad? Igazán rosszabbak vagytok, mint a kígyók...
Mühlstadt (hirtelen elborul az arca): Látod - ebben neked igazad van!
Eleonóra: Egy ilyen vén ember... Mikor jön már meg az eszed?
Mühlstadt (bűnbánóan): Vén ember vagyok, az igaz...
Eleonóra: Apró gyerekeid vannak - ilyen példát adsz te nekik? (Hirtelen elönti az epe.) Nekem elég belőletek... (Feláll.) Mit gondolsz te? Bolondod neked az egész világ? Az az asszony is - az is már egész belebutul...
Mühlstadt (komoran): Az az asszony az oka mindennek!
Eleonóra (kiált): De nekem még szükségem van kérem, az eszemre... Nekem gyerekeim vannak és nekem kötelességeim vannak irántuk... (Fel-le jár, dörgöli a karját.)
Mühlstadt (borúsan): Azelőtt te nem így beszéltél ám énvelem... (Hosszabb szünet. Nagyon szelíden.) Hisz azok nem is az én gyerekeim... Nem úgy néz ki nekem ez a dolog!
Eleonóra: Menj haza és aludd ki magad! - (Szünet. Fel-le jár.) Ez is milyen élet! Ott döglesz az ágyban, mialatt mások - az egész világ kinn sütkérez... És ez a te üzleted - az is jól nézhet ki...
Mühlstadt: Tavasz van, Lórikám - ne átkozódjál... És ne vétkezzél Isten ellen... Azt hiszed, én mástól ezt tűrném?... Nem én! Csak tőled! Próbálna csak más velem így beszélni...
Eleonóra (a karját dörgöli): Nekem reumám van és itt kell veled ebben a hidegben ácsorogni...
Mühlstadt (kacag): Mindenki evvel a hideggel jön!... Én nem is érzek semmi hideget! - Ne egyél annyi húst - attól van a reuma! - Ez komoly!
Eleonóra (dörmög): Részeg fajzat!
Mühlstadt (hirtelen egész ellágyulva): Nem fogok én többé inni, meglásd, testvér... Nekem most már egész más a gondolatom... és meg is változik az életem... - Nem kell!
Eleonóra: Ismerlek én! Én csak nem akarok más előtt beszélni... Mert nekem az a kötelességem, hogy vigyázzak a testvérem tisztességére!
Mühlstadt: Mondd csak, te Lóri - minek karattyolsz te egyáltalán annyit? (Kedélyesen.) A szentségedet neked! - Nő vagy! Mit számít egy nő! Nem adsz te énnekem enni - csak jár a szád! Azt hiszed, én nem látok tisztán? - Tisztán és hidegen! (A vállát veregeti.) És én csak szemet hunyok - és azt mondom: igen! A Lórika gondoskodik!
Eleonóra (magánkívül): Nem adtam? - Hát amit adtam, az mind semmi?
Mühlstadt: Jó, jó - adtál. Én nem vitatkozom. Fütyülök rá.
Eleonóra: Részegen jön ide... (Méltatlankodva.) És ez a tiszteletlenség énirántam... (Keserűn.) Mit csináljak én egy ilyen emberrel?...
Mühlstadt (kacag): Ez a legjobb kifogás... Mindenki, aki csak van ezen a világon - evvel jön nekem... (Egyre nagyobb élvezettel.) Ez egy részeges - mit számít az? Ezt csak be lehet csapni... (Diadallal.) Szabad a vásár! Hisz ez olyan mindig, mint egy kis gyerek... (Mint a felfedezést.) Mert szégyelli magát a részegsége miatt!... Ha a zsebébe dugsz egy kis tehen-ganajat, azt is megköszöni szépen! - Látod, ezért szeret engem mindenki! (Boldogan kacag.) Csakhogy a részeg lát ám - van neki szeme... Tudom én, hogy én nem számítok! Csakhogy van egy kis luk, azon szépen kikukucskálok és mindent látok... És nevetek magamban! Az ám, Lórikám... És ez az én legnagyobb élvezetem... legalább tudod! (Szünet. - Hirtelen nagyon elkomolyodik.) Átok az énrajtam... ne félj, tudom én... (Mélyet sóhajt.) De nem is iszom én többet. - (Szünet.) Csakhogy akkor lássuk - ki a színekkel! - Ki mit ad, ki milyen ember... Az lesz aztán aztán az eldorádó!
Eleonóra (dohog): Már rég gazdag asszony volnék, ha te nem volnál... Így meg minden csak beléd ömlik - minden erőm! És ez a köszönet...
Mühlstadt (nagyon komoran): Én nekem tulajdonképp egész más mondanivalóm van!... (Hirtelenül.) Én most hazamegyek és császármetszést csinálok... Legalább el lesz intézve!
Eleonóra: Éppen te vagy az, aki valamit elintéz...
Mühlstadt: Császármetszést! Az én házamban nem lesz sokáig az a százéves... (Kacag.) százéves legyen valaki! (Bizalmasan.) A nyavalya majd kitör, úgy félek tőle...
Eleonóra: Kiről beszélsz te itt?
Mühlstadt: Persze, te sose jössz el énhozzám, csak innen dirigálsz!... Azt a vén asszonyt, azt én meg fogom ölni!
Eleonóra: Ugyan, mit beszélsz! - Azon könnyen lehet segíteni...
Mühlstadt: Mindenen lehet segíteni. - (Szünet.) Persze! De viszont a császármetszés - az mindig a legjobb! - El fogok válni az asszonytól! - Én nem vagyok boldog mellette - és kész! Ő az oka, hogy iszom...
Eleonóra: Ülj itt le. És beszéljük meg ezt a dolgot. Ezt nem szabad elhamarkodni!
Mühlstadt (zabolátlanul): Elválok! Aus! Fel van vágva a csomó. Nekem nem jajgat többé a fülembe! - Adjál nekem egy kis kekszet - gyomorégésem van...
Eleonóra (a pohárszékről kekszet ad neki): Szóval te el akarsz válni... az már egész más beszéd! - erre én csak azt mondom, hogy rendben van... Nagyon helyes!
Mühlstadt (eszik): Én hat vendéglőben voltam ma éjjel - és nekem elég! - Békesség legyen... Én már tényleg egy öreg ember vagyok... (Nagyon elszomorodik.) Nem, nem - ez az élet nem volt szép! (Szünet.) Nincs nekem kedvem hazamenni se.
Eleonóra (letelepszik melléje): Nézd - tudjuk mi azt, ez az asszony úgy sem való tehozzád! - Te egy intelligens ember vagy - ő pedig csak egy trampli, magunk között mondva...
Mühlstadt: Csak folytasd - ez nagyon érdekes! (Eszik.)
Eleonóra: Ez az eset is evvel a hat millióval... Mit akar ez nekünk beadni - nem igaz? Átlátunk mi a szitán - nem vagyunk mi mai gyerekek! Honnan volt ennek hat milliója? - ezek csak olyan mesebeszédek! - (A szájával fújt egyet a levegőbe.)
Mühlstadt: Akár volt neki hat milliója - akár nem: elválok! Aus!
Eleonóra: Ebben neked teljesen igazad van. - Nézd, az így lesz: Te elválsz tőle... - de azért minden marad a régiben... - látszatra! Értesz engem?
Mühlstadt (felháborodva): Mit beszélsz te?
Eleonóra: Figyelj csak rám! - Te elválsz tőle - az rendben van. Csakhogy mégsem vagy te már olyan fiatalember...
Mühlstadt: Ez igaz...
Eleonóra: És most kezdjél te egy új életet? - És a látszat, arra mégis csak vigyázni kell! Az a fő! - Mit kell, hogy beszéljenek!... És a dekórumot fenntartani - már a gyerekek miatt is...
Mühlstadt: Én a gyerekekkel ennyit sem törődöm... (Ő is fúj egyet.)
Eleonóra (élénken): Nézd - te ott maradsz szépen továbbra is lakni, csakhogy persze külön... Meglesz a te szép külön szobád - az lesz az iroda is - és kezdesz egy rendes, tisztességes életet... Mosás, minden, ellátás meglesz... és a gyerekeid a közeledben, ami a fő! - És az asszonnyal nem érintkezel! - Hallgass rám, amit én mondok neked! Én ezt már rég kigondoltam a te javadra...
Mühlstadt: Hogy én ott lakjak? - És az a szörnyeteg? - Az a százéves?
Eleonóra: Azt te nem is látod... Az nem létezik. - Mi közöd neked ahhoz?
Mühlstadt: És ha bejön a szobába?
Eleonóra: Kidobod. - Ezt még mondani kell neked? - A te szobádba senki sem léphet be. - Az egy szentély! Csak a gyerekeid. - És rendesen élsz, mégy a dolgod után... És este bejönnek hozzád a gyerekeid...
Mühlstadt (a nővére szemébe néz): Azok nem az én gyerekeim... (Tagadóan csóválja a fejét.)
Eleonóra (meglepve): Mit nem szólsz? (Rábámul. Kis szünet.) Honnan veszed te ezt? - Ezek csak olyan rossz gondolatok...
Mühlstadt (borúsan): Mit lehet tudni? (Töprengve.) Nekem nincs többé bizalmam... (Szomorúan.) Én azokat a gyerekeket se szeretem többé...
Eleonóra: Hogy mondhatod te azt?... Nagyon kedves kis gyermekek!...
Mühlstadt: Persze - te is csak úgy beszélsz a világba! - De ami az én szívemen itt van! (Szünet.) Nekem nem kellenek. - Ők a Gerővel itt megbeszélnek, járkálnak az én hátam mögött - hogy tudom én azt kitalálni, mi az igazság... - Nem! Nekem elég volt! (Szünet.) És most meg is mondom neked... (A szemébe néz - csendesen.) Én most szépen hazamegyek és kiirtom a családomat... - az lesz a legjobb... (Bólogat.)
Eleonóra: Nézd, testvérem, te most sokat ittál... te most előbb szépen lecsillapodol - kialszod magad...
Mühlstadt (konokan): Majd kialszom én magam, ne félj semmit! - (Szünet.) Én most hazamegyek és elvágom a nyakukat, egész egyszerűen... Kivégzem őket... Vége! (Feláll.)
Eleonóra: Testvérem - maradj te most itt énnálam... - Nem akarsz reggelit?
Mühlstadt: Én már nem is vagyok részeg... Vége az illúziónak... (Szünet. - Sötét tekintettel néz maga elé.) Kár volt nekem abbahagyni azokat a jogi tanulmányokat... Most ügyvéd lehetnék... Boldog ember! (Bólogat. Szünet.) Isten áldjon... (Indul.)
Eleonóra: Feküdj le itt a dívánon... aludj egy kicsit... aztán nálam ebédelsz... Nem kell így hazamenni...
Mühlstadt: Ne beszélj te énhozzám semmit! Végeztünk. (Szilárd léptekkel kimegy. Szünet.)
Eleonóra (régimódi kézicsengővel hevesen csenget.)
A szobalány (megjelenik.)
Eleonóra: Fusson el most mindjárt a sógornőmhöz. - Megértette? És mondja meg neki, hogy fontos ügyben rögtön jöjjön ide és a gyerekeket is hozza magával - de azonnal...
A szobalány: Igenis!
Eleonóra: És mondja meg neki, hogy nagyon komoly dologról van szó. Csak annyit mondjon. - És a szakácsné hozzon be nekem reggelit.
A szobalány (kimegy. - Szünet.)
Eleonóra (ezalatt a karját dörzsölgeti.)
Függöny