Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 10-11. szám · / · Tersánszky J: Jenő: A csóka
Mi, a csókaifjúság azonban, természetesen csak szemelvényeket hallgattunk ki a Riki-krox mester tulajdonai felől, a felnőttektől. Magának a mesternek szigorúan meg volt hagyva, hogy csak kizárólag az iskolai szabályokban előírt oktatásokat vehetjük tőle, a nyelvtanból és az énekből.
Ez abból állt, hogy a tanórák elején tanárunk egy nagyot ásított és mi hasonlóképpen. Majd magyarázat közben is folyvást ásított és mi ásítottunk utána. Erre nagyon élesen emlékszem. Kevésbé arra, amiket magyarázott.
Ez volt a hivatalos tanítás.
Csakhogy én, mint afféle eszes és tudnivágyó gyermek, nem tudtam megbarátkozni a tilalommal, hogy ilyen álomkórági leckéket vegyek csupán tanáromtól. Azért tehát egyszer, mikor a többi társam elment és magunkra maradtunk Riki-krox mesterrel, odamentem hozzá:
- Kedves jó Mester! Úgy tátogatjuk itt a szánkat, mintha hányási órákat adna nekünk a tudomány belénktömésével. Pedig én tudom, hogy maga érdemesebb dolgokról is tudna mesélni. Például azt suttogják, hogy maga járt az emberek közt és most is barátjuk titkon. Már most olyanoktól, akik nem voltak köztük, mindenkitől hallottam már véleményt az emberekről, kivéve magát, aki ismeri őket. De így érthető, hogy inkább erre lennék kíváncsi.
- Nem lehet, fiam - szólt a mester. - Magad is tudod, hogy megbüntetnek, ha megtudják, hogy másról is nyilatkoztam, mint az ifjúsági tudnivalókról.
- Először is, honnan tudják meg, kedves Mester? Csak tőlünk, ha elmondjuk nekik. Másodszor, mint püspökjelölt, megengedi, hogy kivétel vagyok társaim közül. Elvégre, ha valakit arra szántak, hogy egész életében másoknak magyarázzon, az, ha csak annyit tud, mint a többi, hát akkor mi szükség rá?
Addig-addig gyúrtam érvekkel és rimánkodással Riki-krox mestert, amíg végre, okvetlen titoktartás mellett így nem kezdte:
- Hát bizony öcsém, ha már bizalmasan beszélhetünk, megsúghatom neked, hogy sok butasággal tömik a fejeteket a csókatársadalmunkban. De hát csak abból adhatnak ők is, amijök van. És abból, ha jut nektek, még marad nekik is elég. Ezzel szemben társadalmunk engem tart holmi futóbolondnak. Ez azért van, mert arról, amit nem tudok, bevallom, hogy nem tudom. De ennél rosszabb, hogy amit viszont tudok, a teljes igazat mondom meg. Jól figyelj. Például magáról erről a tényről, amit itt mondok, szintén elismerem, hogy nem nekem van igazam, hanem a társadalomnak velem szemben. Mert úgy van, hogy az igazság nem lóg a levegőben, hanem a többség csinálja és aki mást tesz, az bolond. Viszont aki elismeri magáról hogy bolond ahelyett, hogy százat csinálna a maga többségének, az már rászolgált a nevére. Ez az én esetem és életem. És ezzel vége!
- De kedves Mester - szóltam közbe szerényen -, az emberekről szerettem volna hallani.
- Ja! - mondta. - Hát velük is így van. Csókatársadalmunk kivétel nélkül gonoszoknak tartja őket. Magam részéről csak azt állíthatom róluk, hogy én csupa jót tapasztaltam azoktól, akik közt megfordultam. Sohsem bántott engem egyik sem. Méginkább kényeztettek és minden jó falattal dugtak. Úgy hogy ezerszer jobb dolgom volt közöttük, mint itt az erdőben.
Erre aztán Riki-krox mester oly pazar dolgokat mesélt el az emberek házáról és szokásairól, hogy ha addig mind észben tartottam volna, amit az iskolai leckékből tanultam tőle, hát ez elfelejttette volna velem az egészet.
Egyet nem értettem csupán. Miért jött hát vissza az emberek közül, ahol csupa megbecsülésben és örömben volt része, ide az erdőbe, a megvetésbe, az ínségbe?
- Majd megérted te is fiam, nemsokára. Addig hiába magyaráznám! - így ütötte el kíváncsiságomat.
De addig faggattam, míg végre kibökte nekem. Semmi sem lehetett nagyobb ámulatomra, mondhatom, mint az, mikor megtudtam, hogy Riki-krox mester borzas és házsártos felesége miatt tért vissza az erdőbe.
- Hja, fiam! - sóhajtotta. - Majd megtudod te is, mi az a szerelem. Nem kellett akkor még nekem sem semmiféle szőlőbogyólé, hogy megkótyagosodjam, a Zöld-isten édes legén. Így jár mindenki, így jársz majd te is, ne búsulj. Mert, mikor az első csókokat váltod a pároddal, dehogy is hiszed el, hogy majd pofonok lesznek belőlük a végén. Azok az első csókok csaltak vissza engem is az emberek szolgálatából, ezekre a mai pofonokra.
Igaza volt Riki-krox mesternek. Akkor még nem foghattam fel teljességgel ezt a dolgot. De azért már voltak némi fogalmaim róla. Egyelőre azonban nem kerültem vele komoly krédóba.
Hanem attól fogva Riki-krox mester valóságos privát órákat adott nekem.
Mondanom sem kell, hogy neki is öröme tellett, hogy magamfajta értelmesebb tanítvánnyal foglalkozhat. Sőt, ha nem volnék szerény, beismerném, hogy bennem lelet egyetlen értő lélekre a csókák közt, akivel gondolatokat cserélhetett.
Tőle tanultam meg mihamar valamelyest az emberek nyelvét is.
Majd, a kánikula végén, annyira voltunk a barátságban, hogy elvitt magával a szőlőskertekbe is és beavatott a bogyók válogatásának a titkába.
Mint minden csóka, én is idegenkedtem mindenféle bogyótól. Becsületes fajtámbelit csak a szükség visz rá, hogy ilyen gezemicéhez nyúljon. De csak bele kellett jönnöm az új élvezetbe.
Soha addig olyan vidám szemmel nem láttam a világot és soha úgy nem zendült gégémben a nóta, mint azoktól a fránya bogyónedvektől. Akárcsak valami jobb és frissebb vérrel pótolták volna meg az eredetit ereimben, s hamarosan Riki-krox mester időszerűtlen vágyait is méltányolni tudtam a szépnem iránt.
De persze mindebből nemzetségem csak azt látta, hogy mint leendő püspökhöz illik, társaimnál kivételesebb szorgossággal csüngök a tanítómesteremen és a legjobbakat is meghaladom, nemcsak a testi, de a lelki művelődésben is.