Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 10-11. szám · / · Tersánszky J: Jenő: A csóka

Tersánszky J: Jenő: A csóka
- Regény -Első rész
6. fejezet

Nagy püspökünk tanítása után legelőször Krox-rek, a torna- és vívómester keze alá kerültünk.

Ő képezett ki a repülési, ágon hintázási, felszállási, lecsapási, lebegési és körölési, támadási és védelmi fogásokból.

Közben azonban kissé darabos, de annál világosabb modorával némi elméleti oktatásokat is adott. Igaz, ezek egy kissé mintha különböztek volna jóságos püspökünknek a tanításaitól.

Körülbelül így hangzottak:

- Záptojás-adta kölykei, rám hallgassatok, ha kedves a pihétek. Mert aki nem teszi közületek, abból olyan dög lesz a Fehér-isten uralma alatt, mint a pinty. Összevissza halottatok és fogtok hallani az erényekről. Én csak egyet mondok. Aki gyönge, az csak a köznek használ azzal, hogy mindenki félrerúghatja és elkaparinthatja a csőre elől a falatot. Ha pedig így éhen fordul fel, akkor is csak a köznek használ a tetemével, ha marad még hús rajta, amit felfaljanak társai. De hát erre minek hulljon el nemes csóka, ha elhullhat más állat is? Ezzel szemben az erősre, aki kiállja a Fehér-isten uralmát, arra víg világ következik. Az majd a derék Zöld-isten segélyével párat szerez magának, családot alapít és nem a köznek él, hanem önmagának. De így használ a csókatársadalomnak nemcsak azzal, hogy önmaga hasznos polgára, hanem hogy maradékaira is átszármaztatja az élhetetlenségtől való óvakodást. Mert igaz, hogy most a Sárga- és a Tarka-isten enyhe uralma alatt erénynek tartják az élhetetlenséget. Önzetlenségnek, felebaráti szeretetnek, kíméletességnek nevezik azt nektek és azt fecsegik róla, hogy ezzel lehet boldogulni a világban. De hát akik szárnyaik és karmaik helyett csak a nyelvüket köszörülik ki erre a locsogásra, azok már, hallottátok, hogyan járnak, ha jön a kegyetlen Fehér-isten uralma. Mert igaz, hogy van becsület és bajtársiasság, de ez olyan dolog, hogy ha vita kerül rajta, akkor akinek tompa a csőre és a karma, kétszer is meggondolja, míg egy érvet hoz ellened, ha a tied éles. Ezt tartsátok a töksitekben, bikficek!

Hanem tornamesterünkkel egyidejűleg járunk nyelv- és énekleckékre Riki-krox mesterhez.

Hozzá azonban már bizonyos megszorításokkal küldött püspökünk és szüleink is. De hogy megérthessétek, előbb beszélnem kell valamit rólatok, kedves emberek.

Hát mondhatom, a rólatok való első fogalmaim egyszerűen rémesek voltak. Csak messziről, a családfánk tetejéről, az erdőben meg a szántóföldeken láttam elevenen közületek egynehányat. Meg hát messze-messze azt a rengeteg sok ember-kőfészket, amit városnak neveznek. De mondhatom, csak rettegéssel tudtam pillantani mindenre, ami vonatkozásban volt az emberekkel.

Abban az egyben, hogy az emberek a leggonoszabbak és legveszélyesebb ellenségeink, még addig minden csóka, sőt még bagoly rokonaim is megegyeztek a felvilágosításomban.

Hogy megesznek, hogy kínoznak, hogy rettenetes csőrük van az embereknek, amit külön hordanak magukkal s amivel messziről megölhetnek, sőt amit elrejthetnek a fákra és bennünket úgy fognak el velük... ezeket a fenyegetéseket az utolsó ökörszem is betéve fújta az erdőben.

Ezzel szemben mégis azt hallottam, hogy az emberek közelében, sőt magában a városban velük együtt élnek madárrokonaim. A város tornyában szintúgy egy egész csókanemzetség van. Igaz, hogy ezekről a madáratyafiakról aztán úgy is nyilatkozott minden szabad, erdei, mezei vadmadár, hogy a szárnyastársadalom szennyei, utolsó, renegát szolgahad.

De már most képzeljétek el, hogy mit gondolhattam ezek után Riki-krox ének- és nyelvmesterünkről, hogy az volt elterjedve róla, hogy titkon az emberek barátja. Mert valaha köztük élt ő is, sőt ide az erdőbe is jócskán visszahozott azokból a rossz szokásokból, amiket az emberek közt sajátított el.

Beszélték, hogy ősszel be szokott minden évben repülni most is a szőlőskertekbe és ez a bogyó a legkedvesebb eledele, akár a rigóké. Csakhogy Riki-krox mester valami praktikával a szőlőgerezdek közül olyanokat tud kiválogatni, amik csudálatos hatásúak. Ezektől mindig megbolondul valósággal. Éktelen jókedvben, tántorogva, énekelve röpdös hazafelé és szerelmeskedhetnék jön rá az ősz közepén.

Persze a felesége jól elveri érte. Azazhogy, pletykálták, hogy voltaképp előbb mindig úgy tesz, mint aki nem bír ellenállni a férje részeg rohamának, csak aztán kezdi páholni, hogy ne kelljen röstelkednie az álgyöngeségért.

Hát bizony ezek szörnyűséges dolgok voltak. Csak azt csodáltam, hogyan tarthatják meg az ilyen korhelyt a nemzetségünkben és hozzá, pont az ifjúság oktatását bízzák rá.

Jobban furállottam aztán, mikor megmagyarázódott előttem a dolog.

Az volt az oka, hogy Riki-krox mesternek gyönyörű hangja volt és hozzá olyan mulatságosan tudott danolni és fecsegni, hogy minden csóka, akiket csak valami bánat ért, csak odament hozzá, hogy nótáit és a hetye-petyéjét hallgassa és már különbül megvigasztalódott az életen, mint püspökünk legkenetesebb erkölcsi prédikációitól.

Hiába, az élet értelmét senki sem tudhatja másban, mint az örömökben. Még a birkák is szívesebben mennek a szamár után, akiről biztosak, hogy az ízes fűre vezeti őket, amit maga is szeret. Mint az okos és szigorú pásztor után, akiről sohsem sejthetik, hogy nem a vágóhíd-e az ismeretlen célja velük.

Így tehát Riki-krox mester is, ha nem örvendett közbecsülésnek, talán többet ért azzal, hogy titkon mindenki szerette, akár félkótya is lett légyen.

Hiszen most már tudom, hogy az emberek közt is ilyenek a művészfélék. Nem hogy megtűrik őket, de kénytelenek megtűrni, mert ha nem akadnának köztük ilyen léha, vidámlelkű riki-krox fajták, hát beledögölnének az unalomba, vagy egymást kezdenék öldökölni azért a rémítő ostobaságért, amit úgy neveznek, hogy tökéletes erkölcsi társadalom. Mert bár mindenki azt hangoztatja, hogy erre kell törekedni, azért magában úgy van, mint egy nagyszerű orvossággal, hogy inkább másnak kívánja, hogy része legyen benne. Maga beéri már kártékonyabb étkekkel és italokkal is sokkal szívesebben. Így hát azt hiszem, hogy ha valaha el is lehetne érhető egy tökéletesen jó erkölcsű társadalom, a tagjai kénytelenek volnának maguk közül sorshúzás útján letisztességteleníteni egyeseket, hogy nagyon kirívó kivételek ne legyenek benne, ha mégis megbotolnának. Ezért van, hogy az emberek az ilyen riki-krox-félék iránt, akiket leszólnak nyilvánosan, titkon nagyon is hálásak lelkükben a rossz példáért.