Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 10-11. szám · / · Tersánszky J: Jenő: A csóka
Itt azonban el kell mondanom előbb valamit.
Mindig hallottam szüleimtől, hogy alattunk a családfánkon megvetnivaló, utolsó madárrokonaink is laknak rajtunk kívül.
Az erdő minden madara szégyelli ezt a rokonságot.
Baglyoknak hívják ezt a népséget. Rettentő züllött korhely banda. Csak éjjel járnak ki és gyalázatos visongással meg huhogással ijesztgetik fel álmukból a jámbor nappali madártársadalmat. Egész nap pedig alusznak.
De szerencséjük is, hogy nem dugják ki napközben a vaksi pofájukat, mert nekiesnének csőrükkel az utolsó cinkék is. Pedig hát ezek is csak afféle bohócok a rendes polgármadarak közt. Hanem a baglyokat bizonyára régesrég kiirtották volna maguk közül a madarak az egész erdőből, csak az az akadálya, hogy nem lehet hozzájuk férni. Mivel nem laknak tisztességes, nyitott fészekben, mint más madarak, hanem nyomorúságos pincelakásokban, a fák törzsében.
Hát ott alattunk a családi fában is volt egy ilyen bűnbarlang.
Így történt, hogy ahogy lefelé kárhoztam az ágak közt, egyszerre csak mi a csuda? úgy tetszett, egy sötét lyukban állapodom meg magammal, hogy még megvagyok s nincs belőlem palacsinta, mint jó szüleim mondták. Ellenben éppen olyan puha, meleg alom van alattam, mint fönn a fészkünkben.
Semmit sem láttam persze. De úgy tetszett nekem, hogy mikor leérkeztem, egy darabig épp olyan kurrogás, csipogás van körülöttem, mint fönn a saját hálószobámban szüleim és testvéreim közt. Ekkor jutott eszembe, hogy alighanem a mi bagoly rokonaink rongyos szállására jutottam.
Ebből is kitűnik, hogy milyen okos dolog a gyermekfölvilágosítás. Hogy ha nem azzal óvjuk a kicsiket a rossztól és csúftól, hogy eltitkoljuk előlük, hanem hogy megmagyarázzuk, hogy védekezni tudjanak ellene.
Persze arról egyelőre szó sem lehetett, hogy gyámoltalan szárnyaimmal arra tegyek kísérletet, hogy visszaszökök a fészkünkbe. Szólni pedig éppenséggel nem tartottam tanácsosnak, tudva, milyen ellenséges viszony áll fönn a nemzetségem és a baglyok közt. Igyekeztem hát kurrogni és ahogy lehet, tájékozódni a sötétben.
Lassanként hat vagy hét hozzám hasonló apró, pelyhes bagolyfiókát tapogattam ki magam körül. Sőt aztán keményebb tollukról megismertem a bagoly apót és anyót is.
Végül egy is maradék sültfélét is leltem az odú egyik sarkában. Ebből mindjárt bepofáztam s okosabb híján, elkezdtem szunyókálni, akármi történjék velem.
Hát az történt, hogy semmi sem történt.
Az én bagoly rokonaim, mélységes nappali álmukban, észre sem vették, hogy idegen került közibük. Nekem pedig nem volt más választásom, mint ott maradni köztük jó vagy rossz sorsra.
Mondhatom, nem volt olyan szörnyűséges ez a vétektanya, amilyennek jó szüleim ábrázolták előttem.
Egyetlen egy volt, amit nehezen bírtam megszokni benne. Ez a bagoly pinceodú, a mi szellős pernyeházunk után, irgalmatlan büdös volt. Erre nézve édes szüleim pedig mindig a búbosbanka rokonunk lakását emlegették előttünk rossz példának, ha valamelyikünk pocsékságot csinált a fészekbe. De hát ezek mellett a bagolyszagok mellett egy banka-fészek valóságos illatszerkereskedés lehetett.
Máskülönben azonban be kell vallanom az igazságot.
Akármilyen rossz hírük is volt, ez a züllött bagolypár, amely új szülőimmé lett, úgy tetszett nekem, mintha sokkal jobb egyetértésben élne, mint az édes jó szüleim. Sokkal kevesebbet veszekedtek. Amellett a kicsinyeiket éppen úgy szerették, mint az én erényes nemzetségem. Éppen úgy gondoskodtak róluk s látták el útbaigazításokkal őket az életre.
Persze volt alkalmam alaposan elcsudálkozni magamban ezeken az intelmeken, amiket új családomban hallottam:
- Figyeljetek, buksik! - kezdte nekünk Bagoly-apó. - A jó bagoly első kötelessége, hogy a szót ne szaporítsa. Az igazi bölcs az, aki meghallgat mindent, de maga nem iparkodik locsogni. Mert aki fecseg, attól más tanul, ahelyett, hogy ő tanulna mástól. Csak a csókák meg a többi ostoba énekesmadarak csevetelnek folyvást.
- Ezt bizony az eszetekbe vegyétek - szólt bele Bagoly-nénő. - De még jobban azt, hogy a jóravaló bagoly egyáltalán távoltartja magát minden más madártól. Büszkeségből persze. Meg aztán azért is, hogy a többi madár kicsipkedi maga közül, ha közeledik.
- Nono! - mondta Bagoly-apó. - Maradjunk csak a büszkeségnél. Különben majd azt hiszik ezek a rajkók, hogy holmi gyáva nép vagyunk. Mert ez a kiközösítés, tudniok kell, hogy csak nappalra vonatkozik. Éjjel merne csak valamelyik hitvány csipcsirip kikezdeni egy derék bagollyal.
- Így van, így! - hagyta rá Bagoly-nénő. - Nappal csak a bolond jár, mikor nem lát az ember. Azért hát vegyétek jóelőre a töksitekbe, gyerekek, hogy soha nappal ne mutatkozzatok. Mert a rusnya napvilág elvakítja a szemeteket és nekimentek a fáknak.
"Madarak istene! - gondoltam magamban. - De hiszen itt épp az ellenkezőjét hallom, mint jó szüleimtől. Melyiknek van hát igaza?"
Higgyétek el, hogy akkor jöttem rá, hogy az úgynevezett rossz társaság is hasznára válik az embernek. Mert mindenütt lehet okulni. A tisztességes társadalom, a többség ugyan türelmetlen, mert rosszabb a sorsa és irigy. De önállóságra csak úgy tehetünk szert, ha az ellenkező véleményt is meglatoljuk. Így mindig kénytelenek leszünk magunk gondolkodni a dolgokon. De ez az, amit csak buta emberek bánhatnak meg.