Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 8-9. szám · / · Figyelő · / · Szilágyi Géza: Géraldy, a lírikus
Nem érdemes érinteni sem holmi mendemondát, ami most, halálakor, néhány újságcikk nyomán keveredett fel körülötte. Különben is, ha valaki, úgy ő volt az, aki mindenha irtózott bármi hangosságtól. Nem is gondolok rá, hogy paradoxont írnék ide vele most, hogy a boldog lelkek közé tartozott, akinek valami mélységes, jóságos s legalábbis kifelé derűs bölcsesség volt minden moccanása. Ez nem szükségeli a siker lármás alátámasztását. Mert vele vagy nélküle, így is a lelkiismeretének tükre minden.
Így tudott a maga módja szerint hinni csupán művészetében is. Nagyonis jól látta gátjait, töviseit, de befelé csakis a lényegével törődött. Becsületes és jó művész volt, ez a méltó szó róla.
Hogy bizonyára a külsőséges siker is mihamar útjához szegődött volna, nem kétséges. Alkotás művészház-beli kiállítása sikerével s utóbbi kisebb-nagyobb elismertetésével, legalábbis erkölcsileg, beérhette s minden reménye meg lehetett a továbbiakra.
Annyi bizonyos, hogy jobban nála senki sem predesztinálódott különleges s alapjában kevesek igazi gyönyörűségét szolgáló művészetéhez az ötvösségnek, mely hajdani nagysága s teljes elsenyvedésének hosszú ideje után legutóbb kezdett csak, mint a mesebeli árvagyerek, felfigyeltetni magára, néhány művelője kezén.
Ezek közt Réz Korniss József az élen futott kétségkívül s ha sorsa kegyelmesebb hozzá, alkalmasint nagyobb fejezete fölé írja nevét az új magyar ötvösművészet.
De hát másként, így történt. Hogy milyen kár érte, a művészért, ez a pár fönti sor bizonyára nem lehet méltó elmondására.
Az emberről pedig? Ha valakit életében soha másként, senki részéről el nem lehetett képzelni sem, mint a rokonszenv és szeretet érzésének vonatkozásaiban minden körülötte lévőtől, de ez aztán szó szerint véve... az ő volt.
Nyugodj békében kedves, jó barátom!