Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 8-9. szám

Kovács Mária: Diadal

Némán. Összeszorított fogakkal.
Mint két súlyos fal, dől egymásnak a mell.
Bévül tompa gyűlölet vihara ég
mi fönn, a szemek párás tengerén már hidegen figyel
mint éjféli nap.
A karok egymásba csavarva, birokra meredten
megannyi delejes, haláltváró kígyó.
Halvány, verítékes arc a halovány arc mellett.
S immár haláltermő csók gyanánt
egymásba ömlik a lávás lehellet.
Az erő fogy... Egy pillanat... Egyik a porban...
Nehéz tusa volt. Ördögi viadal.

Jaj neked! A győző - most én jövök hát!
Kegyetlenül, elvakulva,
nem emlékezve és süketen és biztosan
mint az utolsó méregcsöpp.

Semmiért. Csak a diadalért.
Egy diadalmas futó mosolyért, mely ha jő
szomorú lesz, akár az éjféli nap.