Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 7. szám · / · Török Sophie: Versek
Kezemben fésü - bomlik alatta delejes
hajam. Repkedve bomlik, fürtökre
omlik, s nehéz illattal libeg: lám,
a sirban még nőni fog tovább!
fésületlen és céltalan nőni! - Tenyerem alatt
érzem kemény és kerek koponyámat: óh, össze fog
dülni, mint kiszáradt hordó s a penészes
dongák közt hig és bomlott lével csurog ki
lelkes agyam.
De mit bánom én!
Hiszen csak nem vagyok csupán koponya,
haj, csontok és velő!
Óh, hasitó fény! igen: most megéreztem:
hogy nem érdekel engem
szétdült koponyám rémülete!
nem érdekel jobban, mint házam falai,
melyeket óvni kicsiny emberi érdek, de
nem létezésem problémája!
Koponya, haj, velő! javaim vagytok, és
örökkévaló lelkem szánva nézi majd csuf
pusztulástokat, - óh örökkévaló lelkem! ki
még ezt is meg fogod érni! Ennyi hát a
halál: bedült ház! s a lélek búsul és
fél a költözködés szennyes zürzavarában.
Lélek! lélek! pusztithatatlan isteni
lélek! óh rettenetes felszabaditó
gondolat, mely előtt sorompók hullnak, hegyek
omolnak és tengerek szakadnak fel iszonyatos
mélységeikből. Gondolat, mely föld és
csillag közt repkedsz, tündéri pille! S
meghitt szögletekké melegited a barátságtalan
világürt! Nem szentkönyvek kellenek, hitviták,
csodák és matematikai bizonyitékok: ez a villanó
megérzés kell! érzem! mint ahogy vak ösztönnel
találunk rá a fényes igazságra. - De miért jut
eszembe az ócska kis zenélő óra, mely primitiv
lukacsos lemezen döcögve oly égies édes
zenével cseng! Óh, lelkes zene! kavargó,
tépő, édes izek! Első szerelem, könnyek,
halálvágy, félelem, sejtelem: óh mennyei
furcsa kis melódia! Kis vasszög, lukacsos
lemez, unottan forgó tengely körül: ennyi
volnál csupán? Vasszög, s együgyün pergő
lemez: ez volna
léted lényege?
Te szivtépő, édes, lelkes zene! - de jaj:
vasszög és lemez nélkül mi volnál?