Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 7. szám
Mindenrendű és rangú orosz meg van róla győződve, hogy nagy és nemes világtörténeti hivatás vár nemzetére. A hivatás mibenlétét illetőleg eltérők lehetnek a vélemények, hanem magában a hivatásban egy orosz sem kételkedik. Ez a világtörténeti hivatás, vagyis a messziánizmus két fő formában jelentkezik: 1. mint reakciós messziánizmus, amelynek a hivatalos egyházon kívül a konzervatívek, a szlavofilek és a hozzájuk közelálló írók (Tjutcsev, Dosztojevszkij, Danilevszkij, Merezskovszkij) és Tolsztoj Leó voltak a szószolói és 2. mint forradalmi messziánizmus, melyet a narodnikok (a köznép érdekeit szolgáló írók és publiciszták), a liberális és radikális írók és forradalmárok (Herzen, Csernyisevszkij, Lavrov, Bakunyin, Necsajev stb.), valamint a hozzájuk közelálló írók (Blok, Bjelij) s a mai forradalmi írók és költők (Ivanov V., Jeszenyin, Kljujev stb.) hirdettek és hirdetnek. Csak az ún. nyugatisták (pl. Turgenyev) nem hirdettek semmiféle messziánizmust, csakhogy oly jelentéktelen kisebbséget alkottak, hogy nem voltak hatással az oroszok érzés- és gondolatvilágára.
A messziánizmus készítette elő a talajt a bolsevizmus számára. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a messziánizmus hirdetői a bolsevizmus apostolai voltak, az azonban kétségtelen, hogy a nyugati műveltség és civilizáció gúnyolásával s a fennálló társadalmi rend lerombolásának a hirdetésével romboló munkát végeztek. E tekintetben csaknem annyi bűne van Dosztojevszkijnek, mint Tolsztojnak - és Herzennek, mint Bakunyinnak. Köztudomású, hogy a nagy világtörténeti események nem szoktak egyszerre máról-holnapra kirobbanni, hanem hosszabb vagy rövidebb nyílt és titkos előkészületek előzik meg, amelyeket a kortársak közül sokan nem is ismernek. Így vagyunk az orosz bolsevizmussal is. Sokan a világháborúnak, a német intrikának s más időszerű okoknak tulajdonítják, pedig ez nagy tévedés. Az orosz bolsevizmus nem hirtelen nőtt ki a földből, nemcsak a "vezérek" ügyességének s lelkiismeretlenségének a műve, hanem különféle okok egész sorozata hozta létre. Az orosz radikálisok eszméi, a szlavofilek ábrándjai, a forradalmárok tanai s végül - csekély mértékben - Marx elmélete is hozzájárult a bolsevizmus megszületéséhez. Nem szabad elfelednünk, hogy a bolsevizmus tiszta orosz szellemi termék s csak azért győzött Oroszországban, mert az orosz népléleknek is olyan sajátosságai vannak, amelyek elősegítették uralomra jutását. Az orosz paraszt pravda-keresése - a mesebeli Kitezs, vagyis az igazak városáról szőtt álom, ahol nincs úr és szolga, gazdag és szegény, hanem mindenki egyformán élvezi az élet örömeit -, az isteni csoda várása, amely csoda egyszerre megváltoztatja a társadalmi rendet s a muzsik kezébe adja a hatalmat - a múlt gyűlölete -, a mesékben és dalokban magasztalt Timofejevics Sztepánnak, vagyis az 1667-71. évi parasztlázadások vezérének a megjósolt és folyton várt visszatérése, hogy elűzze a nép elnyomóit: az urakat, papokat és hivatalnokokat, s végül a muzsik ösztönszerű anarchizmusa, vagyis minden hatalomtól való irtózása mind hozzájárult ahhoz, hogy a bolsevizmus uralomra jusson, mert a bolseviki vezérek, akik jól ismerték a nép lelkét, a muzsik álmainak a megvalósítását ígérték. Hogy a nép hiszékenységével visszaéltek és az ígért igától való megszabadítás helyett még súlyosabb iga alá hajtották, ez mit sem változtat a tényeken, legfölebb biztos zálogát nyújtja annak, hogy a nép ezt az új, súlyosabb igát is le fogja rázni, mihelyt felébred aléltságából. Az orosz muzsik alapjában véve anarchista és nihilista. Igen találóan jellemzi az orosz néplelket Pilnják Borisz, a legnagyobb mai moszkvai író A meztelen év (Golüj god, 1922) című regényében, ahol a következő szavakat adja az üldöztetésektől s a bolseviki jelszavak hallásától megőrült Szilveszter érsek, egy jámbor öreg szerzetes szájába: "...Hogyan alakult ki a mi muszka államunk? A mi történetünk a kijevi fejedelemség bukásával [*] veszi kezdetét - a pecsenyegek, a tatárok, az elnyomás és a fejedelmi testvérháborúk elől a nép az erdőkbe a finn-csud törzsek közé menekült -, az állami hatalomtól való félelem szülte meg a mi államunkat - az állami rend elől úgy menekült az orosz, mint a pestis elől. Ez az igazság. Amikor azután megerősödött Moszkvában a hatalom, a nép lázadozni kezdett, szektákra szakadt, Donhoz, Ukrániába és a Jaikhoz menekült. Vajon nem azért, vajon nem azért viselte-e Muszkaország a tatárigát, azután a német igát, mert nem volt szüksége az államhatalomra, az állami rend elől menekülő etnográfiai tömegnek nem kellett hatalom!... Nincs is rá szüksége... A Donhoz [*] , a Jaikhoz [*] menekült - ott fellázadt s Moszkva ellen indult. És most eljutott Moszkvába, kezébe vette a hatalmat, hozzálátott saját államának a kiépítéséhez és ez sikerülni is fog neki. Úgy fogja megszervezni, hogy egyik ember ne zavarja, ne nyomja el a másikat, úgy fognak majd élni, mint a gomba az erdőn. Tanulmányozd a muzsikok történetét - olyan, mint az erdei gyalogösvény -, ezer év, puszta, telep, tanya - ezer év. Állam államiság nélkül, úgy fog élni, mint a gomba. S mi lesz a vallással? A vallás a muzsikok vallása lesz. Mit gondolsz, mit vitt magával a nép, amikor Kijevből az erdőkbe, a mezőkre, a tisztásokra, az ösvényekre, a dűlőutakra menekült? - énekeit, énekeit és szertartásait s megőrizte ezer esztendőn keresztül azokat a tősgyökeres, szép énekeket, a tavaszhívogató dalokat, a szertartásokat, amelyek szerint a tehén - családtag, a herélt pejló pedig - testvér a balsorsban. Húsvétkor a feltámadás ünneplése helyett ősi szokás szerint feleséget választott magának a lányok közül az erdei határdombon. Jegorijhoz, a barmok istenéhez imádkozott. A pravoszláv kereszténységet a cárizmussal, az idegen hatalommal egyidejűleg hozták be, a nép azonban a szektárianizmushoz, a jósokhoz, meg Isten tudja, kikhez menekült előle, a hatalom elől pedig a Donhoz, a Jaikhoz futott."
Az orosz nép régen készült mindannak a lerombolására, ami a régi uralomra emlékeztette s ezért a forradalom kitörésekor valóban eszeveszetten pusztított és rabolt s ezzel a bolsevizmust támogatta.
Az orosz messziánizmus a XV. századba nyúlik vissza, ekkor kezdték először hirdetni az oroszság világtörténeti hivatását. A világi és az egyházi hatalom találta ki s gondoskodott róla, hogy átmenjen a köztudatba.
Mikor 1453-ban a törökök elfoglalták Konstantinápolyt s ezzel megszűnt "az egyetlen igazhitű császárság", a moszkvai fejedelmek a görögszláv vallású népek fejedelmeivé tolták föl magukat s azt kezdték hirdetni, hogy ők a bizánci császárok utódai, az igazhitű népek védelmezői s Isten kegyelméből az összes pravoszláv vallású népek cárjai.
Philoteus, a pszkovi zárda főnöke nemsokkal Konstantinápoly eleste után ezt írta II. Ivánhoz intézett levelében: "A régi Róma egyháza elpusztult az apollináriusi eretnekségek miatt, a második Rómát, vagyis Kontantinápolyt rombadöntötték Hágár fiainak a baltacsapásai, de az új Róma, a harmadik Róma, a te hatalmas országod apostoli szentegyháza úgy ragyog, mint a nap. Jámbor cár, jelentsd ki hatalmadnál fogva, hogy az igaz hit összes országai a te birodalmadban egyesülnek. Te vagy a világ összes keresztényeinek az egyetlen cárja. Hallgasd meg s szívleld meg ezeket, Te istenfélő cár, hogy az összes keresztény országok a te egyetlen országodba jöjjenek. Tudd meg, hogy két Róma elesett, de a harmadik áll s egy negyedik sohasem fog támadni, mert a te keresztény birodalmad sohasem fog idegen kezekbe jutni."
III. Iván (1462-1505) moszkvai fejedelem nőül vette az utolsó bizánci császár leányát, Zoét (Zsófia) és most házassága révén a bizánci császárság örökösének kezdte magát tekinteni s címerébe fölvette a görög kétfejű sast, IV. Iván pedig 1547-ben felvette a cári (császári) címet. Mikor a moszkvai birodalom világtörténeti hivatásának az elmélete átment a köztudatba, a moszkvai metropolita is függetlenítette magát a konstantinápolyi pátriárchától s 1589-ben felállították a moszkvai pátriárchátust. A pátriárchátus megerősítéséről szóló oklevélbe belevették a "Moszkva - harmadik Róma" elméletet s ezt ünnepélyes formában kihirdették az összes templomokban. S hogy a nemzeti hiúságnak még jobban hízelegjenek, azt kezdték hirdetni, hogy az orosz egyház nem Vlagyimirral (988) veszi kezdetét, hanem Pál apostol testvére, András térítette az oroszokat a keresztény hitre.
Mikor Possevin pápai követ rá akarta bírni IV. (Szigorú) Ivánt, hogy fogadja el a florenci uniót, mint a görögök, a cár teljes tudatában van annak, hogy valótlant állít, hisz igen jól ismerte az orosz egyház történetét, ezt válaszolta: "A görögök nekünk nem evangélium, mi nem a görögökben, hanem Krisztusban hiszünk. Mi a keresztség szentségét a kereszténység kezdetén vettük föl, amikor András, Pál apostol testvére, országunkon keresztül Rómába utazott. Mi Moszkvában ugyanabban az időben tértünk át a keresztény hitre, amikor önök Itáliában, s azóta mind a mai napig eredeti tisztaságában megőriztük."
A cárok és a metropoliták ügyes sakkhúzása folytán igen megnövekedett az oroszok nemzeti önérzete, Isten választott népének tartották magukat, amelynek nincs szüksége külföldi tanácsra és segítségre, hisz az ő országa Szvjataja Ruszj vagyis Szent Oroszország.
Az így kialakult új Oroszország a nyugati civilizációt a vallásra és az államra egyaránt károsnak és veszedelmesnek tartotta s megvetéssel nézett rája. A moszkvaiak hite szerint ugyanis minden gonoszság nyugatról jön s Bizáncot is azért büntette Isten, mert érintkezést keresett a nyugattal, sőt a florenci uniót is elfogadta.
A kormány és az egyház az irodalmat is a maga politikai céljainak a szolgálatába rendelte, az irodalom is a XV. század második felétől kezdve Oroszország világtörténeti hivatását hirdette.
Számszon szuzdali pap megírta az 1439. évi florenci zsinat történetét s megállapította, hogy "a görög császár letért az igaz hit útjáról s eretnekségbe esett, hanem az orosz föld hű maradt az igaz hithez, a pravoszláviához s ezért a vallás fénye sugározza be."
Igen érdekes a Konstantinápoly elfoglalásáról szóló elbeszélés, amely azzal a jóslattal végződik, hogy Oroszország legyőzi a törököket s Isten rendelése folytán birtokába veszi a várost, amely jogos öröksége.
A novgorodi fehér kalpagról (klobuk) szóló elbeszélés is az orosz messziánizmust hirdeti.
Konstantin császár Rómában meg akarta koronázni Szilveszter pápát, hanem Péter és Pál apostolok tudtára adták, hogy a pápát fehér kalpag illeti meg s nem császári korona. Erre átnyújtotta a fehér kalpagot, maga pedig Bizáncba ment, mert nem tartotta illőnek, hogy a pápa székhelyén uralkodjék. Mikor azonban Róma eretnekségbe esett, egy angyal Konstantinápolyba vitte a fehér kalpagot. A pátriárcha magának követelte, de Szilveszter és Konstantin megparancsolta, hogy azonnal küldje el Oroszországba. "A régi Róma gőgje folytán elpártolt az igaz hittől, az új Rómában, vagyis Konstantinápolyban a pogányok uralkodnak s elnyomják az igaz hitet, hanem a harmadik Rómában, amely Oroszországban van, felragyogott a Szent Lélek malasztja. Az összes keresztény államok Oroszországban fognak egyesülni, mert ez a pravoszlávia országa." Ezek és hasonló elbeszélések már a XVI. század elején átmentek a népköltészetbe, és most már a muzsik is elhitte, hogy ő Krisztus egyetlen igaz követője s hogy nemzetére nagy hivatás vár.
A messziánizmus a papok és a hivatalnokok buzgósága folytán teljesen átment a köztudatba s úgy az egyháznak, mint a cári kormánynak gondja volt rá, hogy tovább ápolja s ne engedje feledésbe menni. A cárok imperialisztikus törekvéseiket támogatták vele, mert jól tudták, hogy a muzsikot legkönnyebben "Isten akaratának a végrehajtása" céljából mozgósítani a pogányok, vagyis a nem pravoszláv vallású népek ellen, viszont a tudatlan alsópapság büszke volt rá, hogy az egyetlen igaz hitnek s Isten kiválasztott népének a lelki szolgája s ezért buzgón terjesztette az oroszok világtörténeti hivatásáról szóló meséket. A többszázados propagandának megvolt a kívánt eredménye. Ennek tulajdonítható, hogy még a XIX. és XX. század írói is - csekély kivételtől eltekintve - megvetették nyugat műveltségét, civilizációját s társadalmi intézményeit, s csakis az orosz műveltségnek, vallásnak, civilizációnak és szociális intézményeknek tulajdonítottak értéket. Oly kiváló írók, mint Gogol, Dosztojevszkij, Akszakov, Danilevszkij, Tolsztoj Leó, valamint a XX. század írói és költői közül Mereszkovszkij, Blok és Bjelij a nyugati civilizáció halálát s a keleti-orosz civilizáció diadalát hirdették. Az első hat a reakciós messziánizmust, Blok és Bjelij a forradalmi messziánizmust hirdette.
Gogol a Bulba Tárász c. prózai hőskölteményében, valamint Leveleiben és Egy szerző vallomásaiban juttatja legvilágosabban kifejezésre a messziánizmust. Igen érdekes a tizedik levele, amelyben ezt írja:
"...Már hallani lehet az egész emberiség lelki szenvedésének a zokogását, a betegség ellepi Európa összes népeit, vergődnek a szerencsétlenek, nem tudván, hogyan könnyítsenek a sorsukon. Mindazon gyógyszereket, amelyeket az elméjük kigondol, nem bírják elviselni és nem is nyújtanak nekik semmi jót. Ez a fájdalmas zokogás még erősebb lesz mindaddig, míg a legkeményebb szívet is meg nem töri a könyörület, míg az ezideig ismeretlen szánalom ereje fel nem támasztja a hasonlóképpen ismeretlen szeretet erejét. A nyugati civilizáció nem gyógyítja ki az embereket betegségükből, ezért értéktelen, csakis az orosz könyörületesség szellemétől várhatja Európa megújhodását." Egy másik levelében azt jósolja, hogy néhány évtized múlva Európa Oroszországba fog sietni, hogy ott bölcsességet vásároljon, mert a nyugati piacokon azt már nem fogják árulni.
Leveleiben és Vallomásaiban politikai kérdéseket is érint s valami kommunizmushoz hasonló testvériségnek képzeli a jövő állami berendezkedést.
Gogol gondolatait átvette s tovább fűzte Dosztojevszkij és Tolsztoj.
Dosztojevszkij még Gogolnál is erősebben hisz az oroszok világtörténeti hivatásában. Szerinte Európa drága, feledhetetlen halottak temetője, hanem Oroszország új életre fogja kelteni ezt a temetőt pravoszláviájával. Európa ma még mindig elég erős, de már zsákutcába szorult s nem tud onnan kivergődni. Tragédiája civilizációjának a szellemében rejlik. Az antik kultúrából nőtt ki, s bár volt alkalma megismerkedni a kereszténység eszméivel, mégsem vette át és semmit sem valósított meg belőle. A nyugati civilizációban nem fejlődnek erkölcsi erők. Nyugat-Európában a belső ellentmondások káosza növekedik, aminek a legfőbb oka a római vallásban keresendő. A katolicizmus alapeszméje abban áll, hogy erőszakkal akarja az embert az üdvösség útjára terelni, amint az a Karamazov testvérekben a nagy inkvizítor beszédéből kitűnik. A katolicizmus nem azt tanítja, hogy az ember belső, szabad elhatározásából vesse magát alá Krisztusnak, hanem egyszerűen megköveteli tőle s ezért kezd kiapadni az erkölcs forrása. Hanem a pravoszláv orosz kultúra megőrizte a lélekben és az eszmében a belső szabadság igazságát. A testvériség eszméjében kell az emberiségnek találkoznia, de ennek nagy akadálya a nyugat-európai németek egyéni önzése, míg az orosz képes megvalósítani. Dosztojevszkij fantasztikus hittel hirdeti nemzete és egyháza világtörténeti hivatását, különösen Naplójában, továbbá a Félkegyelmű, Az ördöngösök és a Karamazov testvérek című regényeiben. Mivel ezek a regények nyelvünkre is le vannak fordítva s így bárki könnyen megismerkedhet Dosztojevszkij tanításával, nem foglalkozom vele részletesebben.
Igen nagy hatással volt az oroszokra Danilevszkijnak (1829-1890) Oroszország és Európa című munkája, amelyben párhuzamot von az orosz és a nyugati civilizáció között. Részletesen kifejti, hogy több műveltségi típus van, s azért téved az, aki a latin-germán kultúra egyetemességében hisz. A műveltség olyan változatos, mint maga az élet. Az európai műveltség nem az egyedüli üdvözítő műveltség. Európa bomlásnak indult. Minden orosz jegyezze meg, hogy Oroszország nemcsak orosz állam, hanem az egész emberiség állama s ezért köteles a haldokló európai civilizációt a magáéval fölváltani.
Akszakov ugyanezt a gondolatot így fejezi ki: "Oroszország nem nemzet - hanem maga az emberiség."
Az összes szlavofilek is ugyanazt hirdetik, amit Gogol, Dosztojevszkij, Danilevszkij és Akszakov, s így nem csoda, hogy az oroszok elhitték, hogy ők világmegváltó nemzet, amely az egész emberiség üdvét van hivatva előmozdítani és szolgálni.
Ami Tolsztojt illeti, vele fölösleges foglalkoznom, hisz köztudomású, hogy mily ellensége volt az európai civilizációnak s hogy az orosz muzsikot tartotta a világ legtökéletesebb emberének, akitől a legnagyobb bölcs is tanulhat. Merezskovszkij szintén az vallja, hogy a "harmadik szövetséget", vagyis Isten országát a földön az orosz muzsik fogja megvalósítani s ekkor teljes harmónia lesz az égi és a földi igazság között.
A tárgyalt írók a reakciós messziánizmust hirdetik, bár Tolsztoj már átmenetet képez a forradalmi messziánizmushoz. Természetesen, a reakciós messziánizmus híveit nem vádolhatjuk a bolsevizmus tudatos előkészítésével, hisz minden egyéni elnyomatásnak a legnagyobb ellenségei és az etikai individualizmus hirdetői, de beteg jelszavakat hangoztattak s elhitették nemzetükkel, hogy mindaz rossz, ami nyugaton van s onnan jött, tehát a nyugati állami és társadalmi berendezkedés is, s ezzel megkönnyítették a lerombolását.
A forradalmi messziánizmust Herzen, Csernisevszkij, Lavrov, Bakunyin, Necsajev, Kropotkin s a többi forradalmárok hirdették, s az ő tanaikból sokat találunk a bolsevizmus ideológiájában és módszerében.
A bolsevizmust a logikai és a szociális maximalizmus jellemzi. Az elmélet ad absurdum viszi tekintet nélkül arra, hogy szembehelyezkedik az élet tényeivel. Ha az elméletekből levont következtetés és a valóság között ellentmondás van, még akkor is őrült fanatizmussal ragaszkodik hozzá, s nem az elméletben keresi a hibát, amint azt a józan ész követeli. Szembehelyezkedik az élet törvényeivel, ezért csak erőszakkal tartható fenn ideig-óráig s az ígért boldogság helyett minden embert rabszolgaságba süllyeszt, még magukat a hatalmon levőket is. A logikai és a szociális maximalizmussal azonban már a régebbi orosz szociológusok és forradalmárok munkáiban is találkozunk, azonkívül az orosz népkarakter is szélsőséges, könnyen esik egyik végletből a másikba. Már Custine megjegyezte, hogy Oroszország a forradalmárok és automaták, összeesküvők és gépek hazája, az arany középút ott ismeretlen. Mindez megmagyarázza, hogy miért győzedelmeskedett a bolsevizmus, de egyben lehetetlenné teszi, hogy a fejlődés útját előre láthassuk. Nem hiába nevezik szfinxnek Oroszországot, valóban az. A forradalmi messziánizmus első hirdetője Herzen Alekszander (1812-1880) volt. Bár egész filozófiai rendszere ellentétben áll a bolsevizmussal, mégis igen sokat tanultak tőle a bolsevikik. Az etikai individualizmust hirdette, mint filozófiai tanítványa, Dosztojevszkij is. Az emberi egyéniségnél nem ismert nagyobb értéket. Távol állott minden osztályfelfogástól, nála a szocializmus nem cél, hanem eszköz, hogy segítségével mindenki elérje egyéni szabadságát, hogy minden ember számára biztosítva legyen a szabad fejlődés és érvényesülés útja. A szolgaság és az elnyomás minden formáját gyűlölte, nem az emberiséget, hanem az élő embert, az individuumot szerette volna boldogítani. Csakhogy elméletében vannak olyan utópisztikus elemek is, amelyeket a bolsevizmus teljes egészében átvett és felhasznált. Herzen ugyanis azt hirdette, hogy európai civilizáció összes intézményeivel együtt hamarosan megbukik s a pusztulástól az orosz társadalmi messziánizmus fogja megmenteni az emberiséget. A túlsó partról (Sz togo berega) c. munkájában s leveleiben fejti ki legrészletesebben erre vonatkozó tanításait.
"Azok a formák, amelyek közt élünk, illetve az a világ, amelyben élünk, haldoklik, semmiféle orvosság nem használ többi kiélt testének. Hogy az utódok könnyen lélegezhessenek, el kell őt temetni, mégis az emberek gyógyítani akarják, hogy késleltessék halálát. A látható, hivatalos Európa nem alszik, hanem haldoklik... Európa borzalmas kataklizma felé közeledik. A középkori világ összeomlik, a feudális világnak vége lesz. A parlamentarizmus, a protestantizmus csak halogatást jelent: ideiglenes menekülés, a halál és az újjászületés ellen alkalmazott erőtlen védekezés. Ezek ideje már elmúlt..." "...Az antropofág [*] civilizáció meghal. Tartsatok bűnbánatot... Eljött a ti világotoknak a vége. Nem tudjátok megmenteni sem ostromállapottal, sem büntetéssel, sem jótéteményekkel, sőt még a földek felosztásával sem... Európa különféle részein az emberek élvezhetnek több-kevesebb szabadságot és egyenlőséget, de sehol sem lehetnek addig szabadok és egyenlők, amíg a mai polgári rend fennáll, amíg a mai civilizáció fennáll..." Tovább azt fejtegeti, hogy a pusztulás általános lesz, sárban és vérben fog fetrengeni Európa. "Hogy mi fog ezután következni - nem tudjuk, de bármi is következik, elég az, hogy az őrültség, a harag, a viszály és a bosszúállás orgiájában elpusztul ez a világ, amely bilincsbe veri az új embert, akadályozza életét s akadályozza a jövőt - ezért éljen a káosz és a rombolás, s testvériségben egyesüljön a jövő."
Európa nem képes a megújhodásra s ezért a "káosz közepette, a halálvergődés és az újjászületés kínjai közt a bölcső mellett porbahulló világ tekintete akaratlanul is kelet felé fog irányulni." Ez a kelet Oroszország. Az orosz állam az orosz paraszt ösztönszerű kommunizmusával záloga annak, hogy Oroszország kikerüli az európai katasztrófát, pedig Oroszországban fog először föllobogni a világot átalakító forradalom lángja. Oroszország szocialisztikus szellemben megoldja az európai kérdést.
Herzen tehát külön szociális hivatást tulajdonít Oroszországnak s világjelentőséget az orosz forradalomnak. A bolsevikiek átvették tőle ezt a gondolatot s ők is Oroszország forradalmi messziánizmusát hirdetik, a vörös Moszkva fogja szerintök az emberiséget a végső pusztulástól megmenteni.
Herzen tanai nagy hatással voltak az ún. narodnyikokra és az egész radikális orosz értelmiségre, tehát az egész orosz értelmiségnek csaknem 80%-ára, s ez az ideológusok vezetése alatt álló értelmiség már a múlt század hetvenes éveitől kezdve hirdette azokat az ideákat, amelyeket ma a bolsevikik ad abszurdum vittek. Igaz, hogy a bolsevizmus az álmodozó teoretikusok eszméiből karikatúrát csinált, de az tény, hogy maguk az eszmék már több mint félszázad óta benne éltek az orosz értelmiség tudatában. Csernisevszkij, Lavrov és Kropotkin lényegileg ugyanazt tanították, amit Herzen. A legtöbbet vettek át a bolsevikik Bakunyintól. Bakunyin (1814-1876) a múlt század leghíresebb forradalmára. Vakon hitte, hogy hamar bekövetkezik a nagy társadalmi átalakulás, amely teljesen megsemmisíti a fennálló rendet. A forradalom mániákusa volt, s előbb 1847-re, majd 1860-ra s végül 1871-re jósolta a világforradalom kitörését, s mindig azt hangoztatta, hogy ez lesz a végső, mindent befejező harc. Az emberi természetben csak két alaptulajdonságot ismert el: a gondolkozás képességét és a lázadásra való képességét. A szabadságot csakis forradalom útján lehet elérni. Felhívás a szlávokhoz (Vozzvanije k szlavjanam) című röpiratában ezt olvassuk: "Nézzetek körül, forradalom mindenütt. Csak ő uralkodik, csak neki van ereje. Az új szellem az ő romboló, pusztító erejével visszavonhatlanul benyomult az emberiség tudatába és áthatja a társadalmat a legmélyebb és a legsötétebb rétegekig. És a forradalom mindaddig nem ül le, amíg végleg le nem rombolja a rohadt mai világot s nem alkotja meg az újat, a csodaszépet. Ezért a forradalomban, csakis benne van győzelmünk minden ereje, hatalma és bizalma. Csakis benne van élet, kívüle halál. Csak az fogja látni megkoszorúzva művét, aki vele megy s szolgálja, mert csakis ő oszt szép hadi jutalmakat. Aki ellene van, annak előbb-utóbb pusztulnia kell s nem látja meg a megváltás napját. A forradalom nem tűri meg a középutat, a kétszínűséget, a vele s ellenségeivel való kacérkodást, nem tűri az ingadozó, bizalmatlan, álszenteskedő óvatosságot, azt követeli, hogy föltétlenül s őszintén átadjuk magunkat neki, higgyünk benne, teljesen hozzátartozzunk. A forradalom erő, a forradalom jog, a forradalom igazság, ő a mai kor megváltója, az egyetlen praktikus út, amely a jóhoz és a sikerhez vezet, kívüle nincs ész, bölcsesség, politika, ő az egyedüli ész, bölcsesség, politika és minden, ami a célhoz vezet. Csak ő teremthet teljes életet, adhat törhetetlen bizalmat, nyújthat erőt, csinálhat csodát, csak ő változtathatja át a nyolcvanmillió szlávot, akiket a despotizmus ezeréves álomban tart, élő, alkotó világgá. Higgyetek a forradalomban. Adjátok át magatokat neki teljesen és egészen!"
Bakunyin csaknem minden írásában hangoztatja, hogy a forradalmon és a régi világ lerombolásán kívül más út nincs. "A világ két táborra oszlik. Itt forradalom - ott ellenforradalom. Valamelyikhez csatlakozni kell, középút nincs... S ha programunk megvalósítása vért követel, legyen vér." Bakunyin kompromisszumot nem ismer, s valóban a bolsevizmus erre az álláspontra helyezkedett. Bakunyin ugyanolyan maximalista volt, ő sem ismert középutat. Szerinte a régi világot teljesen le kell rombolni, éspedig nemcsak az intézményeket, de magát az államot és a vallást is. Politikai ideálja szabad, anarchisztikus gazdasági közösségek alakítása volt, amely közösségek azután federatív kapcsolatba lépnek egymással.
A rombolásról (O razrusenii) című iratában az összes állami és magán ingó és ingatlan vagyon lefoglalását, az összes belső és külső adósságok törlését, az örökösödési jog megszüntetést, az összes törvények, szabályok, kódexek és rendeletek hatályon kívül való helyezését, az összes állami tisztviselők és bírák elbocsátását, a hivatalos vallási szertartások eltörlését, zárdák, kolostorok bezárását stb. követeli s aki mindennek ellenszegül vagy csak ellentmond is, halállal büntetendő. A bolsevikik megvalósították Bakunyin elveit s még ma is intézkedéseik indoklásában az ő érveire támaszkodnak. A bolsevizmus ideológiája tehát csaknem teljesen azonos Bakunyin ideológiájával, de a híres forradalmár taktikai kérdésekben sokkal magasabb erkölcsi színvonalon áll. Bakunyin a nyílt harcnak a híve, elítél minden csalást, hazugságot, provokációt, teljes őszinteséget s nyíltságot követel mindenkitől s nem a proletárok, hanem a parasztok uralma lebegett szemei előtt. A muzsik fogja véleménye szerint az új államot kiépíteni. Mint Herzen, ő is hitt az orosz messziánizmusban. "Moszkvában levetik az oroszokkal egyesült összes szlávok a bilincseket s ezzel egyidejűleg megsemmisítik az egész európai szolgaságot s örökre a saját romjai alá temetik. Moszkvában magasan és fényesen fölkel a nap és tűztengeréből a forradalom csillaga s vezető csillaga lesz az egész felszabadított emberiségnek."
A bolsevizmus Bakunyinnak csaknem az egész ideológiáját átvette, de nem vette át legfőbb alapelvét: az egyén abszolút szabadságát. Bakunyin csak azért hirdette a meglevő állapotok lerombolását, hogy az embert teljes szabadsághoz juttassa. Kétségkívül nagy eltévelyedése volt, hogy a szabadság elérését csak a forradalom, a rombolás útján képzelte elérhetőnek, de az tény, hogy a börtönt mindig elítélte, akár a polgárok, akár a proletárok számára építik. Az egyént és a népet célnak s nem eszköznek tartotta, mint a bolsevizmus. "A nép nem arra való, hogy eszméink forradalmi anyagának tekintsük." Ami pedig a taktikát illeti, mint már említettük, sokkal magasabb erkölcsi színvonalon áll e tekintetben, mint a bolsevikik, mert minden néven nevezendő erkölcstelenséget elítél s csak a forradalom kezdetén engedi meg a terrort, amíg a kisebbség csinálja, de mihelyt társadalmi jelleget ölt, meg kell szűnni minden erőszaknak és vérontásnak. "A sors keze úgy intézi, hogy tömeggyilkolások után maguk a forradalmárok is rájönnek arra, hogy semmit sem nyertek s hogy saját kezükkel készítették elő a reakció diadalát."
A bolsevikik nem Bakunyin, hanem Necsajev taktikáját követik. Necsajevet és taktikáját részletesen s elég híven, bár túlozva írja le Dosztojevszkij az Ördöngösök (Bjeszy) című regényében. Necsajev (Dosztojevszkijnél Verchovenszkij Péter) pétervári tanító 1867-ben a katonaorvosi akadémia hallgatói között összeesküvést szőtt a kormány megbuktatására. A diákok 1869-ben tényleg fellázadtak, s ekkor Necsajev külföldre menekült, ahol a titkos diákegyesületek megbízottjának adta ki magát. Bakunyin a nem létező "Európai forradalmi szövetség" nevében visszaküldte Oroszországba, hogy ott titkos forradalmi egyesületet szervezzen. Necsajev eleget tett a megbízatásnak s különféle hazug mesékkel igyekezett híveket toborozni, s amikor Ivanov diák kételkedni merészelt szavaiban, lelőtte, s ismét a külföldre menekült. Bakunyin elítélte módszerét, de annyira tetszett neki vad fanatizmusa és erélye, hogy továbbra is kitüntette bizalmával. Bakunyin az elmélet, Necsajev a gyakorlat embere volt. Necsajev igazi forradalmár, "nincsenek egyéni érdekei, ügyei, érzelmei, kötelességei, nincs vagyona, sőt még neve sincs. Egy kizárólagos érdek, egy gondolat, egy szenvedély, t. i. a forradalom uralja. Csak egy tudományt ismer: a rombolást. Csak azt tanulja, amit a romboláshoz kell tudni: mechanikát, fizikát, kémiát s talán még az orvostudományt. Ezenkívül az "élő tudománnyal" is foglalkozik, tanulmányozza az emberek jellemét, s a mai társadalomhoz való viszonyát. Ezt is csak abból a célból, hogy minél gyorsabban s alaposabban lerombolhassa a mai rohadt társadalmi rendet. Mint vérbeli forradalmár, elszakította mindazokat a kapcsokat, amelyek őt a civilizált világhoz, annak törvényeihez, erkölcseihez s előítéleteihez fűzik. S ha benne is él ebben a társadalomban, amelynek engesztelhetetlen ellensége, csak azért él, hogy elpusztítsa. Közte és a társadalom között soha meg nem szűnő, nyílt vagy titkos, halálos harc folyik. Nem ismert irgalmat az állammal s különösen a társadalom művelt tagjaival szemben. Megveti a mai erkölcsöt: az ő szemében mindaz erkölcsös, ami elősegíti a forradalmat s mindaz erkölcstelen, ami útjában áll a forradalomnak. Csak egy örömöt, egy vigaszt, csak egy jutalmat s szórakozást ismer: a forradalom sikerét. Éjjel-nappal csak egy gondolat, csak egy cél lebeg előtte - a kíméletlen rombolás..." Necsajev nemcsak a polgári államrend, hanem az egész civilizáció és kultúra megsemmisítését hirdeti és a gonosztevőket meg a fegyenceket tarja a forradalomban legjobb munkatársainak.
Necsajev tipikus bolsevista, szűk látókörű, türelmetlen fanatikus, aki nem ismer megalkuvást és semmit sem akar meghagyni a régiből. Az egyént megveti, az ember csak eszköz a cél elérésére, azért a vezér bárkit föláldozhat a kitűzött cél érdekében. A bolsevizmus teljes egészében átvette Necsajev taktikáját, nem ismeri el az egyéni értéket, az ember csak eszköz. Szó szerint alkalmazzák Necsajev jelszavát: "A testnek erőszak, a léleknek hazugság".
Az orosz forradalmárok a hetvenes évektől kezdve a világháború kitöréséig sokszor megvitatták s mindig elítélték Necsajev elveit és módszerét, személyét azonban nagyrabecsülték és idealizálták, a forradalom kitörésekor pedig a gyűléseken elítélt módszert gyakorlatilag alkalmazták s ma is alkalmazzák.
A bolsevizmust tehát hosszú évtizedeken keresztül készítették elő Oroszországban s a bolsevizmus egész ideológiáját megtaláljuk az orosz forradalmárok programjaiban. Természetesen itt csak néhány ismertebb forradalmárra hivatkoztam, mert ezt is elégnek tartom állításom bizonyítására. Igaz, hogy a bolsevizmus forradalmi eszméknek csak karikatúrája, de ahhoz, hogy karikatúrát rajzoljunk, mintára van szükségünk, s a karikatúra mindig az eredeti kép legjellegzetesebb vonásait mutatja. Az orosz bolsevizmus beszédes példája annak, hogy mennyire veszedelmes az életet nem ismerő szobatudós ideológusok működése, s mi lesz a szépnek látszó ábrándból, ha a félművelt és műveletlen tömeg magáévá teszi s meg akarja valósítani. A bolsevizmus szobatudósoktól vette ideológiáját, s hogy aránylag elég könnyen győzött Oroszországban, annak oka az orosz messziánizmusban s az orosz nép karakterében rejlik. Az oroszországi írók (nem az emigránsok) még ma is nemzetük világtörténeti hivatását hirdetik, a bolseviki politikáról pedig köztudomású, hogy az egész világot forradalmasítani s Moszkva igája alá hajtani szeretné, ami egyértelmű a nyugati civilizáció elpusztításával.
[*]
[*]
[*]
[*]