Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 5-6. szám · / · Figyelő
(Berend Miklósné regénye)
Ez a regény már jó ideje megjelent s több visszhangot érdemelt volna, mint amilyent kapott. Igen komoly írói törekvés van benne, nagy műveltség, intenzív gondolkodás és figyelemre méltó írói tehetség.
Reneszánszkori regény a Borgiák idejéből. Széles, korrajzi háttérre van dolgozva, bizony túl szélesre is, úgyhogy a háttér elnyomja benne a tulajdonképpeni regényt, a rejtelmesen zseniális zsidó orvos történetét, aki elárulta és halálba kergette gyönyörű velencei kedvesét s azóta meghasonlottan tévedezik a világban, városról-városra, fejedelmi udvarról fejedelmi udvarra, megémelyedik a szerelemtől és a gyógyítás tudományában keresi hasztalanul örökre elveszett nyugalmát. Útja közben felfedezi a kinin gyógyító erejét, titokban emberi hullákat boncol és végül a gyötrődésbe és egyre mániákusabbá váló munkába beleőrülve, de felfedezi a vér keringését az emberi testben. Amíg ennek a Jochanaánnak a történetét elmondja az írónő, talál, kissé erőltetve csinál is alkalmakat mozgalmas, érdekes és sokszor finoman rajzolt korképek ábrázolására. Erősebb fogással ebből az anyagból megcsinálhatta volna a modern természettudományi megismerés regényét, de ez az erősebb fogás nincs meg a kezében, elbeszélése részletekre szakadozik, a lényeges dolog, az orvos emberi története kihull erőtlenül a keretből s az orvostörténeti - majdnem azt mondanám, ismeretterjesztő - elemek nagyon is előtérbe tolakszanak. A komponálás titkát még nem fedezte fel a regény szerzője.
Egyes részleteiben azonban van emberlátás, a kor színeit érti és igen jól alkalmazza bennük, a reneszánsz komplex életformáit sokféleképpen tudja megvilágítani. Minden fogyatkozása mellett mégis írói talentum.