Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 5-6. szám · / · Füst Milán: Ákoska
Braun (magas termetű, de már megrokkant ember. Nyomorúságosan, de tisztán öltözve - benyit): Lelkem, húsom, vérem...
Ákoska (rajongva): Apuka!
Braunné (dohog): Most meg kimegy minden meleg...
Braun (gyorsan befordul az ajtón): Mit hoztam én neked?
Ákoska: Hoztál valamit? - de igazán... (Rajongva.) Mit hoztál?... (Felül az ágyban.)
Braunné (aki igyekszik, hogy dolga legyen s ne kelljen odanéznie): Feküdni!
Ákoska: Mit hoztál? - (Feláll az ágyban és a zsebe után nyúl.)
Braun: No-no - mit gondolsz - azt nem szabad... egyszerre mindent! - Jó is volna... Kitalálni már nem is akarod?...
Ákoska (fénylő szemmel): Mit?
Braunné: (A fiára figyel, keserűn, elégedetlenül bólogat.)
Braun: Persze, nem is tudod kitalálni... Hát szép az? Hát aki olyan jól tanul az iskolában... és vigyázó... és olyan okos... annak én mit hozok?
Ákoska (gyanakodva): De volt neked pénzed...
Braun (kesernyésen mosolyog): Nemigen volt nekem, fiam... (Kis szünet.) Szereztem. És hogy hogyan, majd azt is elmesélem sorjába - jó? (Leül az ágyra.)
Ákoska (szorongó szívvel): De mit hoztál?... - igazán!
Braun: Mit? - Hát egy tolltartót...
Ákoska (elbűvölve): Egy tolltartót!
Braunné (Aki tétlenül, sértődötten ül a tűzhely mellett a széken): Cipője nincs, az ing meg leszakad róla...
Ákoska: És olyan színespapírt nem hoztál?
Braun: Azt majd holnap... Nem lehet mindent egyszerre... Mit gondolsz te?
Ákoska: De el ne felejtsd - aranyszín is legyen... (álmodozva.) És olyan sárga...
Braun: Dehogy felejtem én azt el! -
Ákoska: És ha megint lesz pénzed, egy madarat is - ugye veszel! De mondd!
Braun: Biztosan. Hozok én neked, meglásd.
Ákoska (kéjesen elnyújtózik az ágban): Az jó lesz. (Hirtelen felemelkedik.) De a tolltartó...
Braun: Csakhogy mi történt?...
Ákoska (aggodalommal): Nincs tolltartó?...
Braun (mesélő hangon): Hát tudod... amint megyek az utcán... itt - ebben a zsebemben a gyönyörű tolltartó... Hát egyszer csak mit hallok? - tipeg, topog... - Ki jön itt utánam a hóban? - Megfordulok - hát tudod, ki volt?...
Ákoska (szórakoztatva): Ki...
Braun: Hát nem egy cigánypurdé?
Ákoska (mulat): Á á!
Braunné (a gyerek harisnyáját stoppolja. Eddig akarata ellenére odafigyelt az elbeszélésre. Megvetőn): Persze... a kávéházban!... Csak bolondítsa mindig!
Braun (nem ügyel rá): Mit akarsz tőlem, te cigánypurdé? Hogy mersz te én utánam jönni? Azt mondja erre: Elhúzom én a nagyságos úr fiának a nótáját... Mondom neki: Honnan tudod te az én fiamnak a nótáját?... - Én nagyon is jól tudom mindenki fia nótáját... mondja ő nekem... - És aki olyan jó tanuló... és vigyázó az első osztályban - azt én ne tudnám...
Ákoska (boldogan): Meglássa - én még jobb leszek...
Braun: Hát persze... Hiszen te vagy az okoska... - vagy nem te vagy?
Ákoska (mosolyog): De én vagyok az...
Braun: Édes kincsem... (Szünet.)
Ákoska: És aztán?...
Braunné (riasztón): Tessék aludni! (Magának - de a férfi felé adresszálva): Én persze megszakadhatok - ők meg együtt kacarásznak...
Braun: Elhúzta a nótádat... képzeld csak...
Ákoska (csillogó szemmel): Igazán?
Braun: Melyik is a te nótád?
Ákoska (nagy szemet mereszt rá - nem felel.)
Braun: No?
Ákoska: Én nem tudom...
Braun: Nem tudod? Hát nem az, hogy (Rozzant hangján énekel):
Csárdás kis kalapot veszek.
Mellé rozmaringot teszek.
Szagos lesz az utca...
Merre, merre, merre járok... - Na? - Nem tudod tovább?
Ákoska (vele énekel):
Majd néznek utánam a leányok...
Braun (Furcsa mosollyal): Hát ki lesz az? - mi? Aki után a lányok fordulnak?
Ákoska: Én!
Braun: Úgy bizony! Mind utánad fordul ám! - Mert te gavallér leszel! - Nem tudod te azt?
Ákoska: Fagallér! (Nevet.)
Braun: Hát nem ez a te nótád?
Ákoska (révedezően): De igen... (Szünet.) No és a tolltartó...
Braun: Ja, a tolltartó! Persze. - (Homlokát simítja.) Hát hol is tartottunk? - Kicsit fáj ám az a kopasz öreg fejem...
Ákoska (kacag): Neked kopasz fejed van... (Mintha csiklandoznák, úgy kacag.)
Braun: Bizony kopasz. (Kis szünet.) Nézz csak ide. (Mutatja neki.) Na, milyen?
Ákoska: De a tolltartó!
Braun: Ja igen, igen. Azt én nem felejtem el - a világért sem! - Ne félj te attól... - Hát szóval...
Ákoska (ásít): Hát szóval...
Braun: Szóval eljátszotta a nótádat - hát adtam neki egy piculát...
Braunné (kiszalasztja a száján): Hogyne! - A koldusbíró...
Braun (nem ügyel rá): Megyek tovább... Odanyúlok a zsebemhez... Hát képzeld... (Szünet. - Nézi a gyermek arcát.) Hát nem a cudar? - Kilopta a zsebemből... (Hosszabb szünet.)
Ákoska (aki erre igen lehangolt lett - maga elé néz): Kár... (Szünet.)
Braun: Drága szentem... (Könny jelenik meg a szemében. - Vidámítóan.) De te csak ne félj! - Majd hozok én neked egy még szebbet... Az még milyen lesz! - Az belül festve lesz... Meglátod. És két rekesze lesz - úgy, ahogy te kívánod... (A füle felé.) És ceruza is lesz benne... Ugye, jó lesz az?
Ákoska (bágyadtan): Jó lesz. (Szünet.) - De ne olyan húzósat... Csukósat és kulcsa is legyen. De ne felejtsd el!...
Braun: Olyat. - (Szünet. Feláll. - Sóhajt.) Fájnak a lábaim. - (Szünet. Újra leül egy székre, távol az ágytól és a lábait kezdi tapogatni.)
Braunné (hirtelen kitör belőle): Mondd meg az apádnak, édes fiam, hogy máskor ne hazudjon mindenféléket össze... És ne járja be panaszokkal azt a nagyszerű rokonságát... Meg az egész világot... (Kis szünet.) - Nagyszerű rokonság - itt hagyják dögleni... ahelyett, hogy adnának...
Braun (szünet után - Elkomorkodva lassan): Mondd meg az anyádnak, gyermekem... (szünetet tart - nehezen lélegzik): Hogy az én nagyszerű családom messze lakik és én már három hónapja nem ültem villamoson.
Braunné: Itt volt ám az egyik rongyos... Nincs egy órája. Hogy én penészes káposztát adok néki enni... - persze! Adjanak neki jobbat! - mondd csak meg neki... Hogy egy rendes ember nem viszi a híreket világgá, hanem eltartja a családját...
Braun (arra felé): Mari, én nem mondtam effélét... És különben is, hagyjál te engem... Én egy beteg ember vagyok...
Braunné: Azt tud - nyögni... Egyebet se tud...(Szünet.) Hogy az Isten szabadítana már meg... És fű nőne ki rajta... (Elhallgat.) De nem akarok vétkezni...
Braun (fáradtan mosolyog): Ahhoz nem sok kell... (Tekintete a gyerekre esik: a szemei fátyolosak lesznek. - Szünet. - Feláll.) Elaludt. (Szünet. Halkan.) Mari - azt nem jól teszed... Ez a gyerek - mért gyűlöljön az meg engem? - Rossz vagyok neked - lusta voltam, mulatós voltam, mondjuk. - Mit vitassam én azt! (Szünet.)
Braunné: Az Isten verje meg ezt a nyomorult életet! (Feláll helyéről.)
Ákoska (álmában nevet).
Braun (fáradtan): Adjál nekem valamit enni...
Braunné: Hogy azt a rongy óráját, azt is hogy félti... Ahelyett, hogy a gyereknek venne... Egy rongy rajta az az ing... És egy krajcár nincs a házban... Mi az Isten verejtékéből főzzek holnap...
Braun (nehezen): Amit a múlt hónapban kerestem - az még mind, az egész pénz... ott hordod a kebleden... Csomóba kötve...
Braunné (szinte magánkívül): Honnan veszi ezt az ilyen ember...
Braun: Ne kiálts - a gyerek felébred...
Braunné: A gyerek - minden a gyerek! - Persze! És azt is elrontaná... Még az is olyan lesz nekem, mint ő... Meg vagyok én áldva velük...
Braun (szinte áhítatosan): Akkor talán mégis csak szeret engem az Isten. (Szünet.) Büntetett eleget.
Braunné: Büntette? - Talán velem büntette? - És hol van az a pénz! - Miféle pénz van az én nyakamon...
Braun (ránéz): Mikor aludtál, kitapogattam...
Braunné (piros): Kitapogat... Az illik az ilyen finom úri néphez... Persze, az kéne, hogy éhen forduljunk fel már holnap...
Braun (furcsán mosolyog): És megvallom neked... Egy hatost ki is vettem... Mert nagyon kívántam egy szivart... (Ránéz.) Ne haragudjál...
Braunné (felkiált): Egy hatost egy szivarra! Jézus! - Hát nem egy gyilkos! - Hát van ennek lelke? (Dúl-fúl - lökdösi az edényt a tűzhelyen, csak úgy csörren. Végül felkap egy lábast és odalöki az asztalra.)
Braun (messziről nézi az ételt. - Nagyon komor. - Szünet.) Elém lökik az ételt - ezt értem meg? (Feláll. Fejet csóvál.) Nem! (Indul kifelé.)
Braunné: Maradjon itt a melegen... És ne mászkáljon ilyen késő este... (Dohog.) Egy ilyen vén ember.
Braun (az ajtónál lassan): Azt még a parasztoknál tanultad talán... Hogy az ételt, hogy kell odadobni...
Braunné (fojtva): A parasztoknál? - No, nem a parasztoknál tanultam a tapogatást...
Braun (elvörösödve): Én sem vagyok kutya, kérem...
Ákoska (felriad): Apuka!... (Felül. - Riadtan.) Elmegy?
Braun: Psss! Aludni szépen... És én majd hozok neked ingecskéket... Majd reggel meglátod...
Ákoska (visszafekszik): Igen... - (A fal felé fordul.)
Braunné (reszketve az indulattól): Tönkre teszi nekem ezt a gyereket is... - Az ostoba meséivel!
Braun (lassan kimegy.)