Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 21-22. szám

Molnár Ferenc: Az üvegcipő első felvonása

Kis hónapos szoba a külső Józsefvárosban, földszintes házban. Hátul fülkében egyszerű ágy. A hátfalon virágos ablak az udvarra, ahol kert is van. Az ablak mellett a hátfalon ajtó, amely erre az udvarra nyílik. Mosdó. Szekrény. Asztal. Székek. Balról elöl ajtó.

Déli tizenkét óra. Nyári vasárnap.

Mikor a függöny felgördül, a szobában nincs senki. Delet harangoznak. Belép hátul Irma, tizenkilenc éves, szegény kis cseléd, ebben a szegény házban. Körülbelül három-négy éves kisgyereket cipel, alig bírja.
 

Irma a harangütéseket olvasva. Bimm, kilenc. Bamm, tíz. Bimm, tizenegy. Bamm, tizenkettő. Leteszi a gyereket. Most ülj le ide szépen Lilike, maradj csöndben, mert az Irma meg fog teríteni a drága nagy embernek. A rongyos Irma fog teríteni az édes, drága, mérges embernek. Pont tizenkettő. Kihúz egy fiókot. Gyere, te lusta abrosz, ne aludj, kelj fel, gyere dolgozni. Terít. Tanuld meg, Lilike, hogy kell teríteni. Ki lesz szépen simítva. Itt könyököl rá a drága mérges. Látod? Van rajta négy folt. Kettő spenót, kettő paradicsom. A szalvétát jobb kézhez tesszük. Ebben törüli a száját, a drága mérges. Megcsókolja a szalvétát. Itt törüli bele a száját. Csóküzenés a szalvétapostával. Dacára, hogy énrám mindig haragszik. Ez egy boldog szalvéta, és én vagyok a legrongyosabb muskátli Pesten. Tudod, Lilike? Tányért, evőeszközt rak az asztalra. Szavalva: "Boldogságom himpora, Lenge szellő lengedez, Fájdalmamnak angyala, Könnyeimnek zápora!" Szép vers? Én csináltam. Ezt már hallottad sokszor, Lilike. Tányér pont a középre lesz téve. Villa balra, kés jobbra, kanál elöl keresztbe. Poharat tesz. Pohár ide, kézhez. Ebből iszik boldogságom angyala, drága mérges. Itt iszik belőle. Megcsókolja a poharat. Csóküzenés a pohárpostával. Szavalva: "Nem leszek én boldog soha, Nem lesz nekem gyönyöröm!" Ez a legújabb versem. Bor és szódavíz csak később jön. Pont a leves után, mert megmelegszik, érted, te tökfejű? Te vagy a legbutább tücsök a Józsefvárosban. Nem te, Lilike. Én, személyesen. Drága mérges gazdám, a legdrágább mérges egész Pesten. Só, paprika, fogpiszkáló. Szúrd át boldogtalan szívemet, te boldog fogpiszkáló. Szavalva: "Boldogságom hímpora, Lenge szellő lengedez, Fájdalmamnak angyala, Könnyeimnek zápora!" Kavics van a cipőmben. Gyere le cipő. Lehúzza. Van szerencsém, lábam, szerbusz kisujjam. Látod, én vagyok a legrongyosabb muskátli Pesten, de a lábam szebb, mint a gróf Guttmann kisasszonynak. Nézd, milyen rüsztöm van. Rüsztöm is van, rüsztöm is van, jaj de szép magas rüsztöm is van. Két kavics volt benne. Szép kis lábam van, de senkinek se kell. Szavalva: "Boldogtalan lábam, gyönyör hímpora, Szomorú kis rüsztöm, Édes angyala!" Mars vissza a rongyos cipőbe!

Épp húzni kezdi a cipőt, mikor Adél belép az udvar felől.

Adél. Mit csinálsz itt?

Irma. Terítek a Sipos úrnak.

Adél. A lábaddal?

Irma. Kavics ment a cipőmbe.

Adél. Kivel kiabáltál itt?

Irma. Senkivel. A Lilikével beszélgettem, boldogtalanságomban.

Adél. Megint bolond vagy?

Irma. Mindig bolond vagyok, kezit csókolom. Kezet akar csókolni.

Adél. Ne csókold a kezemet, hanem húzd fel a cipődet, és csöndben végezd a munkádat. Kinyitja az ajtót, kikiált az udvarra. Kati! Miért nem tartja otthon a gyerekét!

A házmesterné megjelenik az ajtóban.

Kati. Mit csináljak, kérem, folyton elcipeli tőlem. Fölveszi a gyereket.

Adél. Mit cipeled mindig?

Irma. Imádom a Lilikét.

Kati. Tessék neki megmondani, nagysága kérem, ne mondja a gyereknek mindig, hogy Lilike, van annak becsületes neve: Jánoska, ő meg rászoktatja, hogy Lilike, még megszokja a gyerek.

Adél. Micsoda butaság ez? Hiszen nem is lány!

Irma. Én lánynak tekintem, olyan édes kis lányarca van. A gyerekhez. Ez az én barátnőm, ugye, Lilike?

Kati. Mindig cipeli, még leszoktatja a járásról, pedig milyen nehezen tanult meg. Azt hiszi, mert távoli rokon, neki mindent szabad.

Adél. Ő távolról rokonom, de itt közelről cseléd, és maga csak bátran parancsoljon neki.

Kati. Igenis, kezit csókolom.

Adél. Úgy látszik, már egészen bolond vagy. Nem férsz a bőrödbe, de ki foglak dobni, el foglak küldeni falura az anyámhoz, a tehenek mellé. Így nem lesz belőled rendes cseléd soha. Mi van veled?

Irma. Semmi.

Adél. Mit csináltál ma reggel?

Irma. Semmit.

Adél. A házmesterné azt mondja, hogy meztelenül járkáltál az udvarban reggel hat órakor.

Irma. Nem igaz.

Kati. De igaz, saját szememmel láttam.

Irma. Nem igaz, mert nem járkáltam.

Adél. De meztelen voltál.

Irma. Fürödtem.

Kati. Na, tetszik látni.

Adél. Miben fürödtél?

Irma. Az esővizes hordóban. Ott hátul az udvarban, senki se látta, még mindenki aludt a házban. Megfürödtem és rögtön felöltöztem.

Adél. Jól van Kati, kimehet.

Kati kimegy a gyerekkel.

Adél. Hogy mersz te megfürödni az esővizes hordóban? Miért fürödtél?

Irma. Mert piszkos voltam.

Adél. Most ez a legújabb mániád, a fürdés. A múltkor belefürödtél a mosóteknőbe.

Irma. Akkor boldogtalan is voltam, mert sok kékítő volt benne, és két napig kék voltam, mint az édes tündér, mikor a hold rásüt.

Adél. Hát majd adok én neked édes tündért, két pofont, hogy a szemed szikrázik. Kinek pucolod magadat?

Irma. Nem pucolom magamat, tetszik látni, milyen ronda vagyok.

Adél. Ronda vagy, de azért folyton cicomázod magadat. Hol van a Sipos úr bora meg a szódavize?

Irma. A jégen van, nem hozom be, mert megmelegszik addig, és akkor ő ordít.

Adél. Micsoda beszéd az, hogy ordít? Hogy mersz a Sipos úrról ilyet mondani?

Irma. Hát összeszidja az embert nagyon hangosan.

Adél. Jól teszi.

Irma. Hát jól is teszi.

Adél. Ne feleselj. Hallgass.

Irma. Hát hallgatok.

Adél. Nem hallgatsz? Egy szót se. Nézd csak. Húzd fel a cipődet, mit állsz itt mezítláb?

Irma felhúzza a cipőjét.

Adél. Délután itthon maradsz és vasalni fogsz, értetted? Az összes harisnyákat át fogod nézni, amelyik rongyos, azt megstoppolod, és aztán ki fogod mind vasalni. És ha azzal készen leszel, lehordod a padlásról a fehérneműt, lerakod a mángorló mellé. Ez lesz a vasárnapod. És egész héten nem mehetsz a Nemzetibe. Majd adok én neked. Az órásnál voltál?

Irma. Még nincs kész az óra.

Adél. Nem azt kérdeztem. Azt kérdeztem, hogy voltál-e az órásnál?

Irma. Voltam.

Adél. Mit mondott?

Irma. Hogy még nincs kész az óra.

Adél. Nahát. Így felelj, ha kérdezlek. Majd mondd meg Sipos úrnak, hogy ott voltál, de még nincs kész az óra. Nyolc év óta kínlódok veled, és nem tudlak megtanítani tisztességes beszédre. Így sose lesz belőled rendes cseléd. Ki foglak küldeni Budaörsre, az istállóba, tehenet fejni, odavaló vagy.

Irma. Nem vagyok odavaló, tessék megbocsátani. Kezet akar csókolni.

Adél. Hagyd a kezemet. Nekem itt a panzióban rendes cseléd kell. Négy szobaúrra takarítani, teríteni, mosni, ahhoz komolyabb munkát kell végezni. De te sose fogsz megkomolyodni, mert te bolond vagy. Tízéves korod óta tanítalak, mert szegény anyád hű rokonom volt, és megígértem neki, hogy kinevellek. Azt hittem, hogy egyszer majd hasznodat veszem, de hiába minden, a fejedben van a baj. Hátul van az eleje.

Irma. Nincs hátul az eleje, kezit csókolom, ne tessék rám haragudni, nem vagyok bolond, csak gyönge eszem van. De megjavulok. Most még boldogtalan vagyok.

Adél. Azért adtál tegnap este cicit a kismacskának?

Irma. Mit adtam a kismacskának?

Adél. Cicit adtál a kismacskának, meg akartad szoptatni a négynapos macskát, mert olyan buta vagy, mint a tök, és nem férsz a bőrödbe. A Szász úr látta, ő mesélte. Szégyellem magam miattad a szobaurak előtt.

Irma. Olyan boldogtalan vagyok.

Adél. Azért mindjárt a macskákat kell szoptatni?

Irma. Macskákat? Csak egy volt.

Adél. Te félbemaradt majom. Hol a kenyér? Miért nincs kenyér az asztalon?

Irma. Jézus Mária! Kenyérért rohan a szekrényhez, kiveszi a kendőből, az asztalra teszi.

Adél. Ugye, erre nincs gondod? Fürdőre van gondod! Macskára van gondod! Szalagra van gondod!

Irma. Szalagra nincs is gondom.

Adél. Ne járjon a szád. A kasznidban egész csomó szalagot találtam. Hol vetted?

Irma sír.

Adél. Ne bőgj! Hol vetted a szalagokat?

Irma. A Sugár és Eisnernál.

Adél. Miből?

Irma sír.

Adél. Miből vetted a szalagot?

Irma. A Császár úr adott rá pénzt.

Adél. Te pénzt fogadsz el a Császár úrtól? Te cifra!

Irma. Nem vagyok cifra, ne tessék ilyet mondani, isten bizony nem vagyok cifra, a Császár úrnak elvittem egy csomagot Budára az üzletbe, azért adott külön borravalót, a felét eltettem karzatjegyre a Nemzetibe, a másik feléből vettem a Sugár és Eisnernál három szalagot, tessék megkérdezni, ha nem tetszik hinni!

Adél. Ha még egyszer pénzt mersz elfogadni a Császár úrtól, meglátod, mit csinálok veled! Nézze meg az ember!

Irma sír.

Császár belép az udvar felől.

Adél. Mi tetszik?

Császár. Semmi.

Adél. Mit akar itt? Ez a Sipos szobája.

Császár. Hallottam, hogy veszekszik, hát bejöttem, mert épp a nevemet mondta, mondok, éppen mérges, hátha én is kapok valamit.

Adél. Ne viccelődjön, ma nincs kedvem viccelni. Maguk is azért mernek velem ilyen hangon beszélni, mert lány vagyok. De legyen nyugodt, ha asszony leszek, majd magától is több tiszteletet kapok.

Császár. Most asszony lesz? Mikor?

Adél. Ma.

Császár. Micsoda?

Adél. Ha nagyon érdekli, ma. Asszony leszek.

Császár. Még ma férjhez megy?

Adél. Ha akarom, azt is. De csak a jövő héten akarom.

Császár. Micsoda kérem... ez komoly?

Adél Irmához. Eridj ki innen.

Irma. Még oda kell készíteni a mosdóvizet és a papucsot.

Adél. Ne feleselj, menj ki, ha mondom. Majd odakészítesz aztán. Már nem bírok vele, ez is olyan idegessé tesz, ez a taknyos, máma meztelenül fürdött az esővizes hordóban, és a kasznijában egy vagon szalagot találtam, maga adja rá neki a pénzt - mit akar tőle, nem szégyenli magát, tizenkilencéves piszkos cselédet szuteníroz, nem sül ki a szeme, maga szépfiú, nem talál szoanyirtabb hölgyet a környéken?

Császár. Nagyon ideges, nagyon ideges.

Adél. Maga adta neki a pénzt?

Császár. Én adtam neki, egy útért, mert Óbudára küldtem. De téged meg, ha sokat jár a szád, légy nyugodt, hátbaváglak, ha úgy tüntetsz fel, hogy így, meg úgy.

Irma. Én nem tüntettem fel Császár urat, esküszöm boldogságomra, nekem nem kell a Császár úr se így, se úgy.

Császár. Én nem akarok neked kelleni, de te ne csinálj nekem pletykákat.

Irma. Nem én csinálom a pletykákat, én dolgozok mint egy kutya, de mindenki ellenem van, a Szász úr is azért árulta el, hogy a macskát szoptatni akartam, mert ő is gyűlöl, mert szájazni akart velem és én nem hagytam.

Adél. Mit akart veled?

Irma. Félcseresznyét akart velem szájazni, hogy ő majd a szájába veszi a cseresznyét és én harapjam le a felét, hogy cseresznyepuszit adjunk egymásnak. Egy fél óráig nyúzott, hogy hát akkor vegyem én az ajkamba a cseresznyét és majd ő harapja, de én utáltam őt, pedig színházjegyet ígért, mert tudja, hogy rajongok, és mégse kellett, és ő most ezért gyűlöl és ellenem izgatja a nagysádot - én már nem is tudom, mit csináljak, én belegyugom a fejemet az esővizes hordóba, és addig tartom benne, amíg meg nem fulladok! Én nem bírom... Hagyjanak engem békébe!

Adél. Mars ki! Nézd csak! Azonnal menj ki dolgodra!

Irma sírva kimegy.

Császár. Mi baja magának, mondja! Egy órája vagyok itthon, azóta csak pörölni hallom ezen a szép vasárnapon, a szakácsnét öli, ezt a kis bogarat kínozza, férjhez megy, mi baja van?

Adél. Épp az, hogy férjhez megyek.

Császár. Kihez?

Adél. Siposhoz.

Császár. Megbolondult?

Adél. Meg.

Szünet.

Császár. Üljön le, kérem. Borzasztó, hogy milyen ideges. Most nem tudom hamarjában, hogy tényleg megbolondult-e. Mi az? Meg mi az evvel a szalaggal?... meg hogy én főzöm a cselédet... Szenvedélyesen megöleli. Bolond vagy? Féltékeny vagy? Megcsókolja. Te buta... te... te...

Adél kibontakozik. Eressz el. Hagyj békén. Micsoda ostobaság ez, a Sipos minden percben jöhet. Hallgass meg komolyan. Ennek vége van. Mit nézel? Ennek vége. Nem érted?

Császár. Minek van vége?

Adél. Annak, hogy a szeretőd voltam.

Császár. Hogyan... Most egyszerre vége van, minden ok nélkül, pont negyed egykor?

Adél. Pont negyed egykor. Hagyjon békében egy és mindenkorra.

Császár. De még tegnap este... és éjjel...

Adél. És máma már nem. És többé soha. Esküszöm az anyám életére.

Császár. Miért? Miért?

Adél. Mert szerelmes vagyok magába. Utálatos, kikent, hencegő boltoslegény, szerelmes vagyok magába, mint egy kutya, és most vége, mert nekem van eszem és erőm. Én magát megvetem, és lenézem és gyűlölöm - és addig még csak ment a dolog, amíg csak tetszett, de én már öreg vagyok, és most beleszerettem magába, és most meg akarok szabadulni magától, és kilököm magát, és férjez megyek a Siposhoz, mégpedig rögtön, és egy napot se várok, mert különben elzüllök maga miatt. Nekem van egy kis pénzem és ez a házam és ez a panzióm, és harminchat éves vagyok, és magának egy vasa sincs, és komisz és huszonhárom éves, és szemtelen és csinos, és feleségül akar venni egy gazdag majmot. És minden hiába, ha én meg nem mentem magamat, én ismerem magamat, én csupa temperamentum vagyok: az lesz a vége, hogy könyörögni fogok, hogy ne nősüljön meg, és beleharapok a nyakába és leöntöm vitriollal és megszúrom a konyhakéssel, de mégse engedem nősülni, és akkor itt állok, és vagyok egy jómódú vén majdmitmondtammicsoda, akinek van egy fiatal szeretője és akkor maga minden nap meg fog engem verni, és én akkor fel fogom akasztani magamat. Ez az egész, édes fiam, semmivel se több, se kevesebb.

Császár. Rettenetes, amiket beszél.

Adél. Fáj?

Császár. Nagyon.

Adél. Nekem még jobban fáj. Sose fogod megtudni, hogy nekem hogy fáj. Nem is érdemled meg, hogy megtudjad. Mi vagy te? Egy senki. Van jellemed? Nincs. Van pénzed? Nincs. Komoly vagy? Nem. Becsületes vagy? Nem is tudom. Szépfiú vagy és szemtelen voltál, és én tíz éve vagyok a szeretője egy mérges vénembernek - és minden, amit te értem tettél, az volt, hogy szemtelen voltál velem, szemtelen voltál a Balázsyéknál, mikor megismerkedtünk, aztán szemtelen voltál a Schöja-kávéházban, kétszer voltál szemtelen, és én ettől megvadultam és szobát adtam neked bérbe, és te nem is álltál velem szóba, és én ruhákat vettem miattad, én vagyok itt a legtiszteltebb nő a környéken, és te nem köszöntél nekem, és csipkét varrtam az ingemre és lakkcipőt vettem, és te nem köszöntél nekem, rám se néztél, csak szemtelen voltál, nem is fizettél, csak csinos voltál ,és én mérges voltam, és te megint nem köszöntél, és én beleharaptam a kezembe dühömben, és te a szemembe nevettél - és akkor, mikor a legszemtelenebb voltál és megríkattál, akkor bevittél a szobádba, és a Sipos Budaörsön volt az anyámnál, és én nálad aludtam, és megint nálad aludtam, és tetszettél nekem és sírtam miattad, de csak dühömben, és mégis megcsaltam veled a Sipost, folyton, folyton, te senki, te üres, te szívtelen. Csak mert szemtelen vagy és koldus vagy és csinos vagy, és mert most már köszönsz, azért kelljen nekem elzülleni és meghalni?

Császár. Szent Isten, de hát ez borzasztó, hogy milyen ideges. Mit akar? Minden a legnagyobb rendben van, boldogan élünk, én szeretlek, mint egy őrült, a Sipos nem is sejt semmit, esze ágában sincs téged feleségül venni, ez a kis panziód jól megy, a Sipos nem fizet, én se fizetek, de a többiek mind fizetnek, egészséges vagy, szép vagy, fiatal vagy, mit akarsz, minek rúgsz fel mindent egyszerre?

Adél. El akarod venni a Balázsynak a lányát. A Balázsy asztalosnak a lányát el akarod venni.

Császár. Az nem igaz.

Adél. Mi az neked egyet hazudni? Persze, hogy azt mondod: nem igaz. El akarod venni a Balázsy asztalosnak a lányát.

Császár. Nem igaz, nem igaz.

Adél. Múlt vasárnap a Hűvösvölgyben voltál velük, igen, vagy nem?

Császár. Igen. De akkor előre megmondtam, hogy...

Adél. Ne dadogj. Szerdán moziban voltál a lánnyal, igen vagy nem?

Császár. Nem kérdeztem meg tőled előre?

Adél. Voltál-e vele moziban, igen vagy nem?

Császár. Igen.

Adél. Miket beszéltél neki a fülébe a sötétben? Miért mentél az apjával a Schöja-kávéházba? Miért vitted el a gyűrűjét és karperecét átalakítani? Miért vitted el a gyűrűjét és karperecét átalakítani?

Császár. Mert ékszerész vagyok és az a mesterségem.

Adél. Csaló, partivadász vagy, az a mesterséged!

Császár. De Adél!

Adél. Ma reggel egy óra hosszat könyörögtél a Brausz hentesnek, hogy adja kölcsön a kocsiját ma délutánra. Azt mondtad, hogy ki akarod vinni a menyasszonyodat Máriaremetére.

Császár. Én mondtam, hogy a menyasszonyomat? Azt mondtam: ismerőseimet szeretném...

Adél. Ne hazudj, azt mondtad, hogy a menyasszonyodat. Csaló vagy, csaló vagy, csaló vagy. El akarod venni a Balázsy asztalosnak a lányát, mert tele van dollárral az apja. Te csaló!

Császár. Adél, te engem... te... engem...

Adél. Csaló!!! Csaló!!!

Császár. Adél, én megfeledkezem magamról!

Adél. Na, üss meg!

Császár leint a levegőbe, otthagyja. Meg van bolondulva. Ha így folytatja, elmegyek innen.

Adél. Én megakadályozhatnám még most ezt az egészet. Legyen nyugodt, egy szavamba kerülne. De van eszem és erőm. Vegye el a Balázsy asztalosnak a lányát. Én a Siposhoz menekülök. A Sipos el fog engem venni. A Sipos egy tisztességes, komoly ember. És ha én Siposné leszek, nem nyúl hozzám más férfi soha többé, erre megesküszöm, ezt tudhatja, ha ismer. És akkor fellélegzem, és megszabadulok tőled... mert te vagy az én szerencsétlenségem.

Császár. A Siposhoz menekül. Egy vén asztaloslegényhez.

Adél. Nem asztaloslegény. Bútortervező rajzoló.

Császár. Szép kis parti.

Adél. Ha tíz évig jó volt szeretőnek, most jó lesz férjnek is.

Császár. Egy vasa sincs.

Adél. Van nekem.

Császár. Öreg.

Adél. Az a jó. Még egy-két év, én is öreg vagyok.

Császár. Sose szeretted.

Adél. Az a jó. Szép csöndes, komoly dolog.

Császár. Utáltad.

Adél. Nem úgy, mint téged.

Császár. És nem is fog elvenni.

Adél. Azt majd én megmutatom neked. Fáj?

Császár. Adél... drága Adél... közeledik hozzá.

Adél eltolja. Fáj?

Császár. Én ki sem tudom mondani, hogy mit érzek most.

Adél. Én ki tudom mondani. Szégyent érzesz, mert a hiúságod kapott egy nyaklevest. Én tudom, hogy ez fáj, te szép ékszerész. Éppen ez elől bújok én a Siposhoz. Én löklek ki téged, mert különben te löksz ki engem, és én akkor felakasztom magamat.

Az ajtó nyílik. Irma lép be. Megint hozza a gyereket.

Adél. Mit akarsz? Miért jöttél be?

Irma. Odakészíteni.

Adél. Nem igaz. Hallgatózni jöttél be.

Irma kifelé indul.

Adél. Hová mész?

Irma. Kimegyek.

Adél. Miért mész ki?

Irma. Azt tetszett mondani, hogy azért jöttem be, mert...

Adél. Ne feleselj. Hallgass és végezd a dolgodat. Készíts a Sipos úrnak kabátot, párnát, mosdóvizet, egy-kettő. És megint cipeled azt a gyereket?

Irma. Kérem, most az anyja adta ide, hogy vigyázzak rá, mert ő elment sörért a Morbitzerhez. Már igazán nem tudom, mit csináljak.

Adél. Miért nem mész te a sörért?

Irma. Mert nekem a Sipos urat kell kiszolgálni, nem mehetek, már itthon van, az utcán beszél a Szász úrral.

Adél indul kifelé.

Császár. Adél kérem...

Adél hirtelen megfordul. Mit akar?

Császár. Beszélni szeretnék magával... de nyugodtan... csak öt percet... Meg akarom magyarázni magának...

Adél. Nekem ne magyarázzon semmit.

Kimegy az udvarba, nyitvahagyja az ajtót.

Császár. De Adél kérem, az istenért... hát így nem lehet ezt elintézni... Beszéd közben utánasiet, kimegy ő is.

Az ajtó nyitva marad.

Irma becsukja az ajtót. Kezüket csókolom. Gyere Lilike, odakészítjük a Sipos bácsinak a kabátot, meg a párnát. Addig ülj ide, de meg ne mozdulj, maradj szép csöndesen. Az asztalra ülteti. Adj egy puszit az Irma néninek, jó erőset. Úgy. Na látod, ez az a kabát, ez a házikabát. Ezt veszi föl a drága mérges a testire. Megszagolja. Dohányszaga van. Az Irmának nem szabad az esővízben megfürödni. Az Irma csak legyen piszkos. Jól van. Az Irmának nem szabad kéknek lenni, mint a holdvilágos tündérnek, akiért elgyön a felhőkből a szép pilóta és letérdel előtte boldogsága gyönyörében, édes csókért, igaz fájdalomért, szívem gyönyöréből. Jól van. Adj egy puszit, Lilike. Cicit adtam a macskának. Olyan puhán feküdt a mejjemen. Négynapos macska, bársonymacska, tiszta selyembársony. Azt se szabad. Jól van. A Nemzetibe se szabad menni egy hétig. Jól van. Majd délután felgyössz velem a falépcsőn a padlásra, Lilike, megstoppoljuk az összes harisnyákat, és aztán legyössz velem és nézed a vasalást. Jó? Gyere párna, megszagollak téged is. Az én édes drágám alszik rajtad. Ez is dohányszagú. Drága mérgest megcsalja a kedvese a Császár Pállal. Kérlek párna, mondd meg neki, mikor a fülivel rádfekszik, súgd bele a fülibe, hogy ne a hűtlen Adélt szeresse, inkább az én hű szívemet szeresse, ne szidjon engem mindig! Drága mérgest megcsalják... Úgy fáj a szívem érte. Mondd, Lilike: fáj.

Lilike. Fáj.

Irma. Jó. Leteszi a párnát, széket hoz. Most idetesszük a széket, látod, ideállítjuk a helyire, mindjárt itt lesz a gazdája, és ráül és mindenkire mérges, mert nem tudja, hogy olyan édes nekem, mint a méz, mert ő a legszebb pilóta ezen a szép Budapesten, repülőpilóta, felhőpilóta, és nincs szebb fénysugár, mint ő, még ha mérges is, az én egyetlen szerelmem és rózsaláncom, örök nefelejcs és gyönyörű pilóta. Mondd azt Lilike, hogy: pilóta.

Lilike. Pilóta.

Irma. Nagyon jó. Megint kavics van a cipőmben. Nem veszem ki. Már késő. Inkább szenvedek, hogy boldogtalan legyek. Figyel. Meggyött a mérges. Jaj, titkos szerelmem.

Sipos belép.

Sipos. Nem veszed le azt a gyereket az asztalról?

Irma lekapja a gyereket. Jaj... kezitcsókolom.

Sipos. A terített asztalon van a gyereknek a helye? Hallottak már ilyet!

Irma elveszi Sipos kalapját, elteszi. Kezitcsókolom, bocsánat, tévedés volt. Hogy tetszik lenni?

Sipos. Ebéd előtt rossz kedvem van, ne kérdezz. Vidd ki azt a gyereket. Leveti a kabátját.

Irma. Viszem. Gyere Lilike. Felkapja, kiviszi, visszarohan. A Sipos bácsi mérges.

Sipos. Kabát.

Irma szalad, veszi, elteszi.

Sipos leveti a nyakkendőjét. Nyakkendő. Pfü.

Irma szalad, veszi, elteszi. Meleg van.

Sipos levetve gallérját. Nem kérdeztem. Gallér.

Irma. Gallér. Veszi, szalad, teszi, visszaszalad, hozva a házikabátot.

Sipos. Nem kell.

Irma. Vissza?

Sipos. Vissza.

Irma. Ingujj?

Sipos. Ingujj. Felgyűri karján az inget. Kézvíz.

Irma a mosdóhoz rohan. Kézvíz. Friss. Beönti.

Sipos. Szappan.

Irma átadja. Szappan.

Sipos kezét mosva. Törülköző.

Irma. Törülköző. Átadja. Tiszta.

Sipos törülközve. Papucs.

Irma libegve hozza, letérdel. Papucs.

Sipos kezét törölve, leül. Cipő.

Irma lehúzva egyik cipőjét. Egyik cipő.

Sipos törülközve, nyújtja a másik lábát. Másik cipő.

Irma lehúzza azt is. Másik cipő.

Sipos. Egyik papucs.

Irma ráadja. Egyik papucs. És...

Sipos. Másik papucs.

Irma. És másik papucs. Azt is ráadta.

Sipos feláll, a levegőben tartja a törülközőt. Kendő vissza.

Irma. Kendő vissza. Veszi és viszi a kendőt, a lavórból a vödörbe önti a vizet. Kiöntés, lavór visszatevés.

Sipos ezalatt az asztalhoz ül. Újság.

Irma az ablakból hozza. Újság.

Sipos újságot olvasva. Leves.

Irma. Leves. Kirohan, az ajtót nyitva hagyja.

Sipos az újságból hátraordít. Ajtó!

Irma visszarohan. Ajtó! Csókot int, becsukja az ajtót kívülről.

Kis szünet, Sipos újságot olvas.

Irma belép, levest hoz, leteszi. Leves.

Sipos a kanállal keveri. Milyen?

Irma. Metélt.

Sipos. Hideg?

Irma. Meleg.

Sipos miután megkóstolta. Hideg.

Irma a tányér után nyúl. Visszavivés? Melegretevés?

Sipos. Nem. Itthagyás. Eszik egy pár kanál levest.

Irma kiveszi a gyűrűből a szalvétát, elébe teszi, a sót közelebb tolja, a kenyeret megigazítja.

Sipos. Mit ugrálsz annyit? Eszik. Mindent kétszerannyi ugrálással csinálsz, mint kellene. Nyugodtan: egy, kettő, kabát, víz, szappan, cipő, papucs, leves. Eszik. Megtanulhattad volna már nyolc év alatt. Eszik. Ez mindennap így van, pontosan. Ebbe nem is lesz változás.

Irma. Nyolc év előtt még csak tizenegy éves voltam.

Sipos. Ezt miért mondod?

Irma. Azt tetszett mondani, hogy nyolc év alatt megtanulhattam volna. Hát most tizenkilenc éves vagyok, hát akkor tizenegy éves voltam.

Sipos. Mi ez? Társalgás?

Irma. Kis, boldog csevegés, Sipos úr.

Sipos. Már megint jár a szád?

Irma. Már nem is jár, mert befogom.

Sipos. Nézd csak. Prücsök. Eszik.

Szünet, Irma áll, s boldogan néz.

Irma szünet után, halkan. Kezitcsókolom.

Sipos. Mi?

Irma. Semmi.

Sipos. Mit mondtál?

Irma. Kezitcsókolom.

Sipos. Hová mégysz?

Irma. Sehova.

Sipos. Hát miért mondtad?

Irma. Csak mondtam.

Sipos. Hülye vagy?

Irma. Igen.

Sipos. Prücsök. Tovább eszik.

Szünet. Irma áll, fájdalmas mosollyal. Aztán megint megszólal.

Irma. Kezitcsókolom.

Sipos felbámul rá. Miért csókolod a kezemet?

Irma. Tiszteletből.

Sipos. Hát akkor vidd a tányért tiszteletből, és hozd a húst, tiszteletből. Az újság után nyúl.

Irma veszi a tányért. Bornyúvesés van, spenóttal.

Sipos. Kérdeztem?

Irma. Nem. Csak mert a többiek combot kapnak. Csak a Sipos úr kap vesést. Megy ki.

Sipos hátra se nézve. Ajtó!

Irma. Még nyitva se hagytam!

Sipos. De fogod!

Irma. Ó, nem. Kinyitja az ajtót, a küszöbről csókot int, elfelejti becsukni, elsiet.

Sipos. Ajtó!!!

Irma rémülten ugrik vissza. Ajtó! Becsapja kívülről.

Sipos fejét csóválja és olvas.

Irma bejön, szódát és bort hoz. Jéghideg. Gyönyörű, kék üveg. Leves után kilenc csöppet. Kirohan.

Sipos a fiókból collstokkot vesz elő, megméri az üvegben a bort. Tizenegy háromtized.

Irma berohan, hozza a húsételt. Hiányzik a borból?

Sipos. Nem.

Irma. Kevesebb lett?

Sipos. Mondom, hogy nem. Több. Tegnap tizenegy centiméter volt, most tizenegy és háromtized. A házmester lop belőle és vizet tölt utána.

Irma. Tessék leütni a derekát.

Sipos. Csak bízd rám. Gyerünk.

Irma elébe teszi a húst. Felsálszelet krumplival.

Sipos. Te prücsök, az elébb azt mondtad: borjúvesés spenóttal.

Irma. Azt hittem,de tévedtem. Bocsánat.

Sipos. Nagy hiba. Enni kezd.

Irma. Miért nagy hiba?

Sipos italt tölt. Mert most már át kell kapcsolnom a gyomromat felsálra és krumplira. Mikor azt mondtad, hogy bornyú lesz spenóttal, akkor a gyomor berendezkedett... Iszik... bornyúra és spenótra. Azaz megkezdte azon vegyműködését, ami a bornyúhoz és spenóthoz kell. Most aztán hirtelen meglepetés éri, bornyúra készült és marhát kap, most másféle savakat kell produkálni, olyanokat, amik a marhákhoz valók. Eszik egy falatot. Tanulj tinó, ökör lesz belőled.

Irma. Milyen nagy tudása van. Csodaszép esze van.

Sipos. Ne hízelegj mindig. Eszik.

Szünet.

Irma minden ok nélkül. Édes, szép pilóta.

Sipos. Ki a pilóta?

Irma. Sipos úr.

Sipos. Én bútorasztalos vagyok.

Irma. Nekem pilóta. Mindenki pilóta, aki ideális.

Sipos. Én ideális vagyok?

Irma. Az én lelkemnek ideális. Ideál pilóta, a felhőkből száll alá a virágos mezőre, hogy eljöjjön a menyasszonyáért.

Sipos. Micsoda badarságokat beszélsz te össze?

Irma. Most minden éjjel azt álmodom, hogy pilóta volt a vőlegényem és felrepült a felhőkbe és leesett a tengerbe. És minden álmomban Sipos úrhoz hasonlít a pilóta.

Sipos. És beleesik a tengerbe.

Irma. Bele.

Sipos. Köszönöm. És te mit csinálsz?

Irma. Én fel-alá bolyongok a tengerparton, fehér lepelben, ki van bontva a hajam, és kinyújtom karjaimat a tenger felé, és a viharban eszelősen énekelek. Olyan szép.

Sipos. Mikor eszelősen énekelsz?

Irma. Nem. Hanem az egész. Oly szép fájdalom és oly ideális. És a Sipos úr mindig benne van.

Sipos. A tengerben.

Irma. Az édes álomban.

Sipos. Neked jó huszonötöt kéne verni a fenekedre, édes fiam. Te nagyon kezdesz mozgolódni. Ha apád volnék, leszoktatnálak az ábrándozásról.

Irma. Ó, bár apám lehetne, Sipos úr.

Sipos. Még csak az kéne.

Irma. Oly szép lehet a gyermeki szerelem.

Sipos. Na, most már aztán elég volt. Nem szégyelled magad? Folyton hízelegsz.

Irma. Nem szégyellem magam, Sipos úr, büszke vagyok rá, hogy a Sipos úrnak hízeleghetek. Veszi a tányért, és kiviszi. Az ajtót nyitvahagyja.

Sipos. Ajtó!

Irma ijedten. Igen. Ajtó. Becsukja.

Sipos szódát, bort tölt, újságot olvas.

Irma belép a tésztával. Lekváros derelye, dióval és cukorral. Leteszi.

Sipos. Biztos?

Irma. Biztos. A többiek prézlivel kapták, Sipos úr dióval kapta.

Sipos eszik. Egész Pesten azt mesélik, hogy hajnalban meztelenül táncolsz az udvarban.

Irma. Jézusmária, hát már ezt mondják?

Sipos. Máma dolgom volt a városházán, ott mesélték a polgármesternek. A képviselőházban is mondták a képviselők. És a minisztérium is tele volt vele.

Irma. A minisztérium?

Sipos. Mind, az összes miniszterek.

Irma. Sipos úr, tréfálni tetszik, de én tudom, ez honnan jön. A Szász úr terjeszti bosszúból, pedig én csak titokban belefürödtem a hordóba, senkise látott.

Sipos. Hát a macskát ki adoptálta?

Irma. Mi az: adoptálta?

Sipos. Gyermekének fogadta. Dajkálod a macskát, röhög rajtad az egész szomszédság.

Irma. Ezt is mesélik?

Sipos. Egész Pesten.

Irma. Szász úr terjeszti. Szász úr meg akart csókolni.

Sipos. Miért nem ütötted pofon?

Irma. Én kérem? Egy albérlő urat?

Sipos. Ne add a szentet, te haszontalan. Mindenkire pislogsz. Majd beszélek Adél nagysáddal, kiteszünk falura.

Irma. Én nem pislogok senkire.

Sipos. Énrám is pislogsz. De tőlem kaphatsz egyet.

Irma. Az más. Igenis, Sipos úrra pislogok.

Sipos. Még be is vallod, te szemtelen.

Irma. Miért tetszik nekem ezt mondani?

Sipos. A szemembe mondod, hogy énrám pislogsz?

Irma. Az más. Az fájdalom és ideál.

Sipos. A fenét. Micsoda?

Irma. Fájdalom és szerelmi ideál.

Sipos. Nem mégy ki innen? Feléje mozdul.

Irma elugrik. Fájdalom és szerelmi ideál, mert én meghalok bele, Sipos úr, ha meg tetszik nősülni. Én azt nem élem túl.

Sipos. Mi az, hogy én meg tetszem nősülni?

Irma. Megnősül és neje gyermekeket fog szülni. És hogy bírom én azt a sok fájdalmas zokogást?

Sipos. Hol veszed azt, hogy én meg fogok nősülni?

Irma. Ha becsületszavát adja, hogy nem tetszik elárulni, akkor megmondom.

Sipos. Nohát, ez hallatlan. Mars ki innen, te pocok! Majd épp neked adok becsületszót. Egyáltalán micsoda beszédek ezek, micsoda pletykázás? Nem is tudom, miért állok szóba veled, te taknyos, végezd a kötelességedet és ne beszélj hozzám. És majd intézkedni fogok, hogy kirepülj innen, mert nem vállaljuk a felelősséget az elzüllésedért. A Császár úrral mit csináltál? Mit? Mit csapod össze a kezedet? Felelj, mit csináltál a Császár úrral?

Irma. Sipos úr, kérem, én nem is felelek, mert ez olyan sértő.

Sipos. Mars ki innen, majd lesz rád gondom. Hozd a feketekávét! Mars!

Irma remegve, egyre nagyobb érzéssel. Mért bántasz, egyetlen édes pilóta, mindig engem hibáztatsz, holott ámbár mindenki csak engem bánt ezen a világon, mintha én volnék a legutolsó cafat, és igenis nem bánom, ha el is kergetsz, most már nem bírom tovább, ne nősülj meg, nem bánom, ha meg is versz... Hátrál előre. ...bevallom neked egyetlen titkos szerelmemet, ideálomat, mint kis gyermekkorom óta imádtalak és szerettelek, te drága mérges édes, és te vagy oka halálomnak és álmaimnak, és a macskát is azért dajkáltam, ennek is te vagy oka, mert álmomban nejed voltam és gyermekünk született egymástól, és édes asszonyod voltam, és gyermekünk volt a macska, dögöljön meg a Szász úr, mert bepiszkolta szerelmemet, és miattad fürdök, és miattad szenvedek, és miattad tűrök, és mindenki csak felrúg engemet, mert senki se érti ideális szívemet, és borongó lelkemet lehelem ajkaidra, és te huszonötöt akarsz verni a fenekemre. A falnak dől, úgy zokog.

Sipos kissé zavartan. Hogy mersz engem tegezni? Hogy mertél engem tegezni?

Irma bőgve. Most már úgyis minden mindegy.

Sipos zavartan. Törüld meg az orrodat és eridj ki. Ne merj a szemem elé kerülni.

Irma kifelé indul, a küszöbön megáll, sírva. Tudom, tudom, ajtó. Becsukja kívülről az ajtót.

Sipos idegesen ül vissza az asztalhoz, eszik és eszik, rágyújt, fölkel, leül, szivarozik.

Az ajtó nyílik, Adél lép be. Egy csésze feketekávét hoz.

Adél. Itt a feketekávé.

Sipos. Ezt a gyereket egy pillanatig se lehet tovább itt tartani. Anyja nincs, apja nincs, te vagy a legközelebbi hozzátartozója, mi vagyunk felelősek érte. Most kezd mozogni benne a női hölgy, nyugtalankodik, meg az a sok színház is árt neki, attól vadul meg.

Adél. Hallod, a Nemzetibe csak elmehet. És én különben sem engedem, csak klasszikusokhoz.

Sipos. Azok írják a legnagyobb disznóságokat.

Adél. Arról én már nem tehetek.

Sipos. Maholnap húsz éves,majd még valaki tönkreteszi.

Adél. Azt hiszem, már tönkre is tette valaki.

Sipos. Kicsoda.

Adél. Tudom is én... Császár úr... Szász úr... talán mind a kettő.

Sipos. Van benne cukor?

Adél. Kettő. Leül hozzá. Beszélni akarok veled.

Sipos. Na, halljuk.

Adél. Lajos... nem tudom, milyen kedved van máma.

Sipos. Rossz.

Adél. Pedig már ebédeltél.

Sipos. Vasárnap ebéd után is rossz kedvem van.

Adél. Tulajdonképpen mindegy. Jókedv, rosszkedv, ezen át kell esnünk egyszer. Két héten belül feleségül fogsz venni.

Sipos leteszi a kanalát. Drága jó fiam, légy szíves, mondd ezt mégegyszer.

Adél. Két héten belül feleségül fogsz venni.

Sipos. Jó. Kávézik.

Adél. Ne csinálj ebből viccet. A legkomolyabban beszélek. Sokkal okosabb, ha minden vita helyett már most rögtön kezded megszokni ezt a gondolatot. Kár minden percért.

Sipos. Olyan sürgős?

Adél. Igen.

Sipos. Miért?

Adél. Mert esedékes.

Sipos. Mi az... másállapotban vagy?

Adél. Dehogy. Lelkileg esedékes. És társadalmilag. Ezt az állapotot rendezni kell. Én tudom, hogy te ezen nem szeretsz gondolkozni, csak rakod egyik napot a másikra és... majd csak lesz valahogy... és másnap tényleg úgy van, hogy a tegnap is elmúlt valahogy... de most nem megy tovább.

Sipos. Ez borzasztó.

Adél. Miért?

Sipos. Mert szegény ember vagyok.

Adél. Eddig is az voltál.

Sipos. A feleségemmel nem tartathatom el magamat. Eddig sem fizettem a kosztért, tudom. De legalább adós vagyok vele.

Adél. Maradsz vele adós továbbra is. Hát hogy gondolod? Örökre csak így lesz? Én szereztem egy kis köztiszteletet itt a kerületben, megbecsülnek, de mindenki tudja, hogy együtt élünk... és nem csinálsz asszonyt belőlem?

Sipos. Mindig azt mondtuk, hogy erre semmi szükség. Te is szabad vagy, én is szabad vagyok, ez volt benne a szép.

Adél. Én szabad vagyok?

Sipos. Hát nem... úgy.

Adél. Hát hogy? Nektek százféle szabadságotok van, a nőnek egy szabadsága van, az a bizonyos. És abba nem vagyok szabad.

Az ajtó nyílik, Irma lép be.

Irma izgatottan. Sipos úr kérem, őnagyság azt mondta, hogy mondjam meg a Sipos úrnak, hogy voltam az órásnál, és az órás azt mondta, hogy még nincs kész az óra. A jövő héten lesz kész.

Sipos. Jó. Hosszú szünet. Mi az, a jövő hétig akarsz itt állni?

Irma. Nem. Kimegy.

Szünet.

Sipos. Hát kérlek, én ezt tudomásul veszem, és ősszel fogunk erről beszélni.

Adél. Nem fiam, ez nem évszakra megy. Most egy kicsit ugorj ki a nyugodt életedből. Majd adok én neked. Nem kell úgy élni, mint ahogy te élsz. Legyen neked is egy kis gondod. Most haragszol, mert kizökkentelek a kerékvágásból. Ismerlek én téged.

Sipos. Én nem vagyok férjnek való. Én agglegénynek születtem.

Adél. De én asszonynak vagyok való. Engem itt mindenki nagyrabecsül, büszke lehetsz rám. És neked adtam a legszebb tíz évemet.

Sipos. Nekem adtad? Velem élted. Én is neked adtam.

Adél. Az más.

Sipos. Miért más?

Adél. Mert az enyém az én tíz évem volt. A tied meg a tied volt. Az nekem nem fáj.

Sipos. De a tíz éved előtt volt nyolc éved, amit nem nekem adtál. Az nem fáj?

Adél. Akkor még nem ismertelek. Megint evvel jössz?

Sipos. Mivel jöjjön egy tisztességes ember? Hát igenis, kérlek, az a nyolc év neked nem fáj, és nekem fáj.

Adél. Ez most mondod, mikor a kötelességedre figyelmeztetlek.

Sipos. Ezt mindig mondom. Ha nem neked mondom, hát magamnak mondom. Ne izgass föl, mert ez az egy fájdalom van az életemben, ne kényszeríts, hogy erről beszéljek.

Adél. Én húsz éves koromban a gróf Seeburgné szobalánya voltam, és a gróf Seeburgné fiának a szeretője lettem. Na, most kint van.

Sipos. Hát persze, hogy kint van. Ha ilyen nyugodtan mondod ki, hát nyugodtan van kint. Én nem tudom ezt ilyen nyugodtan kezelni, mert nekem a vér a fejembe megy, mikor erre gondolok. Én tíz év óta abból élek, hogy ezt el próbálom felejteni, de nem megy, mert ha eszembe jut, az egész testem elkezd reszketni tőle. Nézd, édes fiam, beszéljünk egyszer egészen tisztességesen. Jól van, nehogy azt hidd, hogy kibúvót keresek, én elveszlek, ha nagyon kívánod...

Adél. Igenis, elveszel.

Sipos. Nem kell kiabálni, éppen azt mondom, hogyha nagyon kívánod, elveszlek.

Adél. Mert kutyakötelességed.

Sipos. Nézd, én nyugodtan beszélek, te ne mérgesíts engem, hagyj engem nyugodtan beszélni.

Adél. Kutyakötelességed.

Sipos. Nézd, ne izgass engem, én konstatálom, hogy higgadtan tárgyalok, és te direkt ilyen kifejezést használsz. Én nem vagyok kutya, és nekem nincs kutyakötelességem, én egy szabad ember vagyok, és azt csinálom, ami nekem tetszik. Értetted?

Adél. El fogsz venni.

Sipos. Ki akarsz hozni a sodromból? Mit akarsz tőlem? Mit ismételed ezt mindig?

Adél. Mert el fogsz venni.

Sipos. Te, hagyd abba!

Adél. El fogsz venni, és most azért vagy mérges, mert érzed, hogy most meg vagy fogva, egészen sápadt vagy a dühtől, nézd meg magad a tükörben, szégyelld magad.

Sipos. Én türtőztetem magam Adél, amíg bírom. De figyelmeztetlek, hogy ha a végletekig viszed, valami nagy meglepetés talál téged érni.

Adél. Nem hiszem. Tőled csak egy meglepetés érhetne, hogy úri módon viselkedel. De ez a meglepetés engem nem fog érni.

Sipos. Na, még egy szobalányhoz elég úriember vagyok

Adél. Nemcsak szobalány voltam, hanem a fiatal grófnak a metresze is voltam, nyolc évig, kerestem ezen az üzleten egy kis házat és egy nagy gyereket. Kérem ezt is kinyilvánítani.

Sipos. Nahát, most legalább te mondtad ki. Hát igenis, elveszlek, mert erkölcsi kötelességem. Úgy kell nekem, miért nem háborodtam fel előbb. De erkölcsileg lusta voltam.

Adél. És nekem pénzem volt.

Sipos. Te... én... én...

Adél. Pihenj egy kicsit, fiam. Egy csöpp vér sincs az arcodban. Most már egészen sápadt vagy. Ne mereszd rám a szemed, nem félek tőled. Ne komédiázz velem. Miután úgyis az lesz a vége, hogy elveszel, ezt sokkal szebbre csinálhattad volna. De mert egy nyomorult fáradt ember vagy, hát ilyen piszkosan kéred meg a kezemet. Piszkosan, és úgy, hogy én kényszerítelek rá.

Sipos. Te engem sose szerettél.

Adél. Az nem igaz. Egyszer egy hétig szerettelek.

Sipos. Az első héten.

Adél. Neeem. Akkor igazán nem. Egyszer volt egy hét. Vagy két hét. Ti ezt sose tudjátok. Mikor tüdőgyulladásod volt, és én azt hittem, hogy meghalsz. A nagy láztól nem maradt meg az étel a gyomrodban, és azt mondtad, hogy most meg foglak utálni, mert utálatos vagy. Azon az egy héten szerettelek. Aztán sok éjszaka, mikor te azt hitted, hogy a mennyországba repültem, úgy gyűlöltelek, hogy reggelig sírtam.

Sipos. A gróf úr után.

Adél. Bizony, azután.

Sipos. És most se szeretsz.

Adél. Nem.

Sipos. És vegyelek feleségül.

Adél. Igen.

Sipos. Miért éppen én?

Adél. Mert én úgy határoztam, hogy te fogsz feleségül venni.

Sipos. És ha én se szeretlek? És ha én is csak, éppúgy mint te, megszokásból vagyok veled, fáradtságból és öregségből, és ha én éppen úgy gyűlöllek, mint te engem?

Adél. Akkor is te fogsz feleségül venni.

Sipos ordítva. Miért?

Adél. Ne ordíts. Mert én akarom. Nem vagyok elragadtatva tőled, ne félj, nem azért. Te vagy az utolsó ember ezen a világon.

Sipos. Te. Hát most hallgass jól ide. Most nézz jól rám, hogy ilyen sápadt vagyok-e, vagy olyan sápadt. Édes fiam, most megtörténik a kijelentés. Nyugodtan és hidegen. Nem veszlek el. Ha akarod, marad minden a régiben. Ha nem, szedem a sátorfámat és megyek. Értetted? Majd én megmutatom neked, hogy én is ember vagyok. És most ebből az egészből elég volt. És ha egy szót mersz most szólni, összetörlek. Összetörlek. Na. Most hallottad. Leül, meggyújtja elaludt szivarját. Mondtam, hogy téged még nagy meglepetés érhet. Hát most hallottad.

Szünet. Adél lassan sétál.

Az ajtó nyílik, Irma csöndesen bejön, fogja a mosdó mellett álló vödröt, némán kiviszi, miközben aggódva figyel.

Szünet.

Sipos. Most te vagy sápadt, fiam.

Szünet.

Adél megáll. Nincs értelme, hogy így belelovaljuk magunkat a gyűlölködésbe. Tényleg, ülj egy kicsit és pihentesd ki az agyadat.

Sipos. Csak ne vedd ezt ilyen könnyedén. Csak most ne ravaszkodjál. Te most nagyon meg vagy ijedve, mert sok eszed van és tudod, hogy túlfeszítetted a dolgot, és most elszakadt az egész. Most már nem is tudsz úgy komédiázni, mint az előbb.

Adél. Nem törődöm semmivel. Komédia vagy nem komédia. Mit bánom én.

Sipos. Látod, fiam. Ilyen szép puhán kell beszélni. És nagyon jó is, hogy ez az egész ilyen csúnyán felfakadt, mert most legalább vége. Fájni fog neked is, ne félj: nekem is, de most legalább szétmegyünk. Aztán valahogy összefoldozzuk a rongyos életünket. Külön én is, meg külön te is.

Szünet.

Adél. Hát, Lajos. Én megmondok most neked valamit. De te vagy az oka, hogy megmondom. Én nem akartam belehasogatni a szívedbe. Te vagy az oka. Én mondok neked valamit. Én szerelmes vagyok ebbe a Császár Pálba.

Sipos ijedten. Azt én tudom!

Adél. Hála istennek. Legalább látod, hogy eddig gyöngéd voltam és most becsületes vagyok.

Sipos. Az nem igaz.

Adél. Micsoda?

Sipos. Hogy becsületes vagy. Ha becsületes lettél volna, ezt az első napon bevallottad volna nekem.

Adél. Micsoda első napon? Hol van itt első nap? Melyik az első nap? Napok vannak és én szerelmes vagyok, és mindennap első nap, és mindennap utolsó nap, mert nem tudom, mikor kezdődött és nem tudom, miért nem akar végződni.

Sipos. A szeretője vagy.

Adél. Pfuj, de nyomorult vagy.

Sipos. A szeretője vagy?

Adél. Pfuj, de ostoba vagy. Pfuj, de gyáva vagy. Hogy tudnálak most gyűlölni, ha szeretnélek. Hát ezt kell erre mondani. Hát lehetek a szeretője? Hát ez az egész, ami most itt történt, hát ez történt volna, ha a szeretője volnék? Hát ideállnék elibéd és megmondanám neked, hogy szeretem? Hiszen magamnak se merem megmondani... Lajos... Lajos... segíts rajtam... segíts az én vén buta fejemen... segítsd az én öreg szívemen... segíts rajtam! Szerelmes vagyok egy fiatalemberbe! Tudod, mit jelent ez? Az istenért... ne hagyd, hogy elhagyjalak és utánaszaladjak és megalázkodjam... és én pénzeljem és ő megverjen... és én kezet csókoljak neki érte... Lajos... te okos ember vagy... én harminchat éves vagyok és ő huszonhárom... nem látod, hogy mi lesz ebből? Nem ismersz engem? Még most se érted, miért ordítottam fel hozzád a nyomorúságból, hogy vegyél el, vigyél el, védj meg!

Sipos a homlokát törli. Itt csak egy kérdés van.

Adél. Istenem...

Sipos. Itt most már csak egy kérdés van.

Adél. Milyen... kérdés...

Sipos. Akárhogy fogod is fel... most igazán bocsáss meg, ne légy türelmetlen... minden izgalom nélkül... Az életünk fordulata előtt állunk... itt megint csak egy kérdés van. Meddig mentél vele.

Adél. Hát kérdezhetnéd ezt tőlem, ha csak rá is néztem volna? Hát ki mondta el neked az egészet? Nem én? Hát elmondtam volna?

Sipos. Én tisztességes ember vagyok. Én elbocsátalak és nekiadlak minden bosszú nélkül. Felelj becsületesen. Tudja, hogy szereted?

Adél. Ha tudná, nem tűrném meg a házban.

Sipos. És még egy kérdés van.

Adél. Ne kínozz.

Sipos. Nem, nem. Egy fontos kérdés van. Ő... szeret téged?

Adél. Ne kínozz.

Sipos. Felelj, mert összetörlek. Szeret téged?

Adél. Nagyon.

Sipos. Mármint... szerelmes?

Adél. Igen.

Sipos. Honnan tudod?

Adél. Azt igazán tudja az ember.

Sipos. És miért nem lökted ki? És miért nem mondtad meg nekem?

Adél. Hiszen megmondtam! Most mondtad meg! Én nem lökhetem ki és te se lökheted ki. Olyan korrektül viselkedik a szenvedésében. Hiszen éppen ez az, ami úgy meghatott.

Sipos. Az nem szenvedés. Szerelem nem szenvedés.

Adél. Hát mi a szenvedés?

Sipos. Szenvedés egy operáció, ahol nem altatják el az embert. Az szenvedés. És az, ha az ember csalódik abban, akiben hitt. És még egy kérdés van.

Adél. Istenem, miért van annyi sok kérdés? Hát nem tudsz már mindent? Hát nem értesz már mindent?

Sipos. Még csak egy kérdés van, aztán vége. Illetve megismételek egy kérdést. Te... éreztetted vele, hogy szereted?

Adél siránkozva. Istenem... hát verj meg inkább, taposs rám, de ilyen gyalázatosságot ne kérdezz.

Sipos. Nem is sejti?

Adél. Hát hogy sejtené?

Sipos. Jól van, fiam. Adjál egy kis szódavizet.

Adél tölt neki. Bort is bele?

Sipos. Nem. Átveszi. Köszönöm. Iszik, de keveset. Igen. - Hát kérlek.

Adél. Pihenj egy kicsit, drágám.

Sipos kábultan. Igen.

Adél nagyon gyöngéden. Most mindenféle gondolat nyüzsög a fejedben, ne izgasd magad drágám, mára elég volt. Nem akarsz egy kicsit ledőlni?

Sipos maga elé bámulva. Igen. - Majd később.

Adél megcsókolja a homlokát. Milyen forró a fejed.

Sipos elmélázva. Igen.

Kopogtatás.

Sipos. Szabad.

Császár lép be az udvar felől.

Sipos. Á, ...a Császár úr. Feláll. Kínos szünet. Sipos fel-alá jár. Mivel szolgálhatok, Császár úr?

Adél szemrehányóan. Kérlek szépen.

Császár elfogultan. Őnagyságánál szerettem volna érdeklődni... Kérem, úgy látszik, megzavartam a beszélgetésüket.

Adél. Nem baj, kérem, csak mondja meg, amit akar.

Császár. Tudniillik... már voltam bátor említeni pénteken... hogy a Brausz Mártonnak, a hentesnek van az a kocsija... hiszen tetszik tudni... az a henteskocsi, ami átalakítható ülésekkel társaskocsivá. Most lakíroztatta, gyönyörű szép. És két jóvérű sárga lova van. Ma, vasárnap nekem egész délutánra rendelkezésemre áll ez a kocsi. Hat személy kényelmesen elfér rajta. És gondoltam, ha esetleg kedve volna a Hűvösvölgybe kimenni...

Sipos. Nincs neki kedve a Hűvösvölgybe kimenni.

Adél. Azért... köszönöm szépen, Császár úr.

Császár. Nagyon szívesen, nagysád.

Sipos. Pláne, henteskocsin.

Császár szomorú mosollyal. Hát bizony... autóm még nincs.

Sipos. Azt tudjuk.

Kínos szünet.

Sipos. Ez minden, amit kívánni méltóztatott, Császár úr?

Császár. Igen, kérem.

Sipos. Hát most énnekem volna egy kis kívánni valóm Császár úrtól.

Adél aggódva. Kérlek szépen.

Császár. Méltóztassék.

Sipos. Azt méltóztatom kívánni, hogy ön ne adjon pénzt a cselédnek szalagra.

Császár. De kérem...

Sipos túlbeszéli. Ezt a cselédet mi hoztuk ide gyerekkorában, és mi vagyunk felelősek a sorsáért.

Adél. De Lajos...

Sipos. Semmi Lajos, itt nincs Lajos, én nem fogom tűrni, hogy az urak közül bárki, legyen az maga Császár úr...

Császár. De félreértés, kérem...

Sipos túlkiáltja ...legyen az maga Császár úr, ehhez a gyereklányhoz nyúlni nem engedek, ha Császár úrban olyan nagyon ágaskodik a virtus, menjen az utcára a lányokhoz.

Császár. De kérem, Adél nagysád a tanúm...

Sipos. Adél nagysád önnek nem tanúja. Kikérem magamnak.

Császár. Hát kérem... mit csináljak... ha meg se tetszik hallgatni...

Adél. Kérlek, Császár úr már igazolta...

Sipos. Neked igazolta, nekem nem igazolhat semmit. Amit mondtam, megmondtam.

Császár. Hát kérem... erre igazán nem mondhatok semmit... igazán restellem, Adél nagysád...

Adél idegesen. Jól van kérem, hagyja most már.

Császár. Ha tudtam volna, hogy ebből a semmiségből ilyen...

Sipos. Ez nem semmiség kérem. Kikérem magamnak ezt a kritikát.

Császár. Ez nem kritika, kérem.

Sipos. Nahát, kérem, elég volt.

Császár. Kérem.

Kínos szünet.

Császár. Bocsánat, hogy zavartam. Ajánlom magamat.

Sipos. Ajánlom magamat.

Császár kimegy.

Sipos leül az asztalhoz, a fejét a karjára hajtja.

Adél hozzámegy, sóhajt, a fejét simogatja. Ez eltart egy kis ideig.

Sipos föl se emelve fejét. Vén... marha vagyok.

Adél még egyszer megsimítja a haját és elmegy tőle. Feküdj le, aludj egy kicsit, fiam. Ezt megszoktad délután. Ez hiányzik neked. Ettől vagy ideges.

Sipos szemét törölve. Hány óra?

Adél karkötőjét nézi. Fél kettő.

Sipos. Mi van az órámmal?

Adél. Az Irma már mondta...

Sipos. Ja igaz. Egészen kiment a fejemből. - Lefekszem egy kicsit. Fáj a fejem.

Adél kiszól az ajtón. Irma! Visszajön. Hánykor költselek fel?

Sipos. Négy órakor.

Adél. Pá, fiam. Balra elöl kimegy.

Sipos nagyot sóhajt.

Irma belép a gyerekkel.

Sipos az asztalra könyökölve ül, a fejét a kezére támasztja. Megint a gyereket dajkálod? Készítsd az ágyat, lefekszem.

Irma leteszi a gyereket, az ágyhoz megy, közben nyugtalanul nézi Sipost, elhelyezi a takarót és nagyokat csap a párnára. Miért búsul, Sipos úr?

Sipos. Mert ráérek, fiam.

Irma. Én odavagyok, ha Sipos úr ilyen szomorú.

Sipos. Mi van veled máma, hogy úgy szeretsz?

Irma. Én mindig szerettem, Sipos úr.

Sipos. Igaz szívedből?

Irma lehajtja a fejét.

Sipos. Mint galamb a tiszta búzát?

Irma. Kicsúfolni tetszik engem.

Sipos. Most nem is olyan nagyon csúfollak ki, fiam. Most egy kicsit undorodom magamtól... mindenkitől, fiacskám.

Irma. Tőlem csak nem?

Sipos. Az a szomorú, fiam, hogy ha most úgy körülnézek a világon, Európába, Ázsiába, Afrikába, Amerikába... ezen az egész világon egy jó emberem van, fiam, és az te vagy. Hirtelen, szigorúan. Na, ne nézz, ne kérdezz, gyerünk, egy-kettő, ebéd utáni lefekvény! Párna!

Irma. Megvan.

Sipos. Szék az ágyhoz!

Irma széket tol az ágyhoz.

Sipos. Bor.

Irma odateszi.

Sipos. Szóda.

Irma odateszi.

Sipos. Pohár.

Irma odateszi.

Sipos. Hamutartó.

Irma odateszi.

Sipos az ágy szélére ül. Papucs!

Irma lehúzza a papucsot.

Sipos az ágyra dől. És most egy szót se, csöndes leszedés, aztán távozás és békében hagyás. Függönylehúzás a legyek miatt. Befordul a fal felé.

Irma leereszti az ablak rolettáját. Lábujjhegyen megy az asztalhoz, csöndesen szed le, suttogva beszél a gyerekhez. Pszt... csöndesen maradj, Lilike... mindjárt kimegyünk a homokba építeni... ülj csak szép csendesen... Felfigyel, Siposhoz. Tetszett valamit mondani?

Sipos. Nem, fiam, csak sóhajtottam.

Irma. Ne tessék sóhajtani.

Sipos. Jó, édes fiam. Majd nem sóhajtok.

Kis szünet.

Irma halkan a gyerekhez. Mindjárt megyünk... Csak leszedjük az asztalt... A kanalat fogja, hátranéz ...evvel ette szegényke a levest... Megcsókolja a kanalat. ...evvel ette a húst... megcsókolja a villát, és hátranéz ...ebbe törülte a száját... megcsókolja a szalvétát ...abrosz vissza... kenyér vissza a kendőbe... só, paprika a helyére... Sipos felé figyel. Már alszik. Csöndes maradj, Lilike. Most tehát imádlak, te mártír... drágám, kedvenc csillagom, Göncölöm szekere, édesem, mérgesem... imádlak Európába, Ázsiába, Afrikába, Amerikába, csak én imádlak, senki más... Most szegény szolgáló vagyok... de elmegyek érted a bálba... aranyruhába, üvegcipőbe... Most nem hallja, elmondom: "Boldogságom hímpora, Lenge szellő lengedez, Fájdalmamnak angyala, Könnyeimnek zápora." Írta Szabó Irma. Most nem hallja, mert alszik... De lehet, hogy csak úgy tesz, mintha aludna és akkor hallja... akkor hallja!

Figyel, aztán bal karjára veszi a gyereket, jobb kezébe az edényt, lábujjhegyen az ajtóhoz megy, a lábával kitolja az ajtót és kimegy. Az ajtó nyitva marad. Pillanatnyi szünet. Aztán visszajön gyerek és edény nélkül a küszöbre. Suttogva mondja: Ajtó!...

Igen lassan, óvatosan becsukja kívülről az ajtót.

- Függöny -