Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 19. szám · / · Figyelő

Lengyel Menyhért: Szent Johanna
- Shaw drámája a Magyar Színházban -

Páratlanul emelkedett szellem nyilatkozik meg ebben a darabban - az emberi értelemnek, okosságnak, a múltak homályában való tisztánlátásnak s az elfogultság nélküli forradalmi szemléletnek a csúcsát jelenti Shaw új drámája. Hogy milyen originális - noha nem erőszakolja a modern formát - az nem meglepő, mert Shaw mindig originális, de hogy ennyire modern - azon el lehet gondolkozni. Végre is Shaw most már a hetven felé jár - és nem ismerünk az új irodalomban drámát, mely ennyire friss, temperamentumos, felvázolásában merészebb s belső vonalvezetésében vakmerőbb lenne. Mintha egy húszéves genie írta volna. Íme - a modernség az igazi írónak veleszületett tulajdonsága. Csak az marad el a kortól, az raktározódik elevenen is múzeumba, annak a felfogása és az írói eszköze avasodik el, az nem tud többé kapcsolatot találni utána jövő nemzedékekkel - akinek nem futja rá a tehetsége. Vannak színésznők, akiknek a tehetsége elmúlik a fiatalság bájával, s vannak, akik együtt nőnek a korral. S nincs ma drámaíró a világon, aki annyira együtt haladna a korral, mint a hetven éve felé járó Shaw. Együtt halad?... Még mindig előtte jár. Boldog fáradhatatlan, lelkes mordályégető, aki annyi tapasztalat után így lát és így ír. Semmi rezignáció - ugyanaz a friss düh, mely gyilkos viccben pattan - s ugyanaz a fiatal fájdalom, mely az emberi sorson - az örök emberi gonoszságon? - nem, bornírtságon - az oly nehezen megmásítható Törvényen kesereg - a Törvényen, melyen tönkre kell menni, úgy látszik, minden kiválasztottnak.

S micsoda költő! Akik számára szentimentális siránkozás, a hangulati elemek ügyes keverése, a nagy szavak szemfényvesztő káprázata s - ah - a szerelmi prímhegedű zokogása jelenti a költészetet, azok megint diadalmasan mutathatnak Shaw tökéletes látszólagos józanságára, racionális szemléletére, ahogy az embereket és eseményeket nézi. De hol van az a szépszavú "költői" író, aki olyan csodálatos magától értődöttséggel, ennyire szuggesztíven tud életre támasztani egy alakot, mint azt Shaw az orleansi szűzzel teszi. Ebben valami prófétai erő és egyszerűség van - ez maga a Csoda. Jeanne D'Arc nála egyszerű parasztlány és mégis felsőrendű lény - okos és józan - és mégis extatikus - reális - és mégis misztikus. Dehogyis rombol Shaw legendát, dehogyis bont elemeire csodát - a Szűz éppoly legendás alak nála, mint ahogy a történelem és a hagyomány emlékeiben él, és annál misztikusabb, mentől közelebbről nézzük, mert nincs csodálatosabb, mint a hit ereje, amely őt mozgatja, s nincs fenségesebb, mint az isteni, egyszerű ész és akarat, mely környezete felé emeli. A Shaw orleansi szüze maga az egyszerűség, és mégis emberfeletti - és mindez patologikus aláfestés és szexuális magyarázat nélkül. Melyik költője a világnak tudja ezt utána alkotni? A Shaw hősnője nem a misztikumból jön, hanem a realitásból, és ezért marad felejthetetlen, mert az az érzésünk van, hogy valahogy így történhetett, ilyen lehetett és nem más. S ez a legtöbb, amit költő adhat.

Igen - a mű hatalmas ereje fő alakjában van, aminthogy a többi figurában is Michelangelo-i kontúrok rajzolódnak. Nézzétek ezt a fanatikus angol papot, Stogumbert (Körmendy mesterien játszotta), s az angol és francia alakok arcképeit a mozgalmas galériában, amint egytől egyig emberek, bár Shaw célja érdekében mozgatja őket. Amit ezenfelül ad, hogy visszájára fordított kézzel egy csapással leterít s nevetségessé tesz bigottizmust, nacionalizmust, militarizmust - az már inkább az újságíró és politikus Shaw, aki programjához híven több akar lenni, mint színdarabíró - hirdetője meggyőződéseinek, harcos katonája felvilágosult szellemének. Rendkívüli ember.

A Magyar Színház előadása csupa legjobb szándék. Rendezése elsőrangú, Bánóczy Lászlóban komoly, hozzáértő, nagyon intelligens és finom érzésű ember jutott hosszú idő múltán ismét szóhoz. Bajor Gizi a címszerepben nagyon jó volt, bár mintha egy árnyalattal kevesebbet adott volna, mint ami képességeitől telik. Az embernek az az érzése, hogy ugyanezt az alakot jobban is tudná játszani, nagyszerű momentumai mellett valami hiányzott a végső kiteljesedéshez. A hiba talán a legkezdetén van - első megjelenésében egyszerűbbnek, naivabbnak, rusztikusabbnak kellene lennie, most úgy hat, mint egy polgárlány, majdnem mint egy társaságbeli hölgy, küldetésének naiv hite nélkül. Később aztán sok mindent behoz, s eléri a költő által elébe szabott rendkívüli feladat mértékét. Törzs kitűnő s a többi szereplő is jó közepes. Baja Benedek díszletei komoly, érett, a színpadot nagyon érző scenikus munkája - feltűnő, hogy első jelentkezésében ilyen magas nívót mutat.