Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 19. szám

Szép Ernő: Meztelen

Ábránd derűl elébem, esztelen:
Holnaptól fogva járnánk meztelen

Ingünk a napfény, a vihar a fésünk
Szerelem vón őszinte nevelésünk

Én nem tudom, szívünk mikor szeret
Egyet szeretne csak vagy ezeret?

Az ölelések vinnének kerengve
Mint hullámok a tengert végtelenbe

Sejtek csókot többet mint eleget
Csillagos földet, pipacsos eget

Erdőkön élnénk, senkitől se félnénk
Százszor többet dalolnánk mint beszélnénk

Csapná a záporos május szelével
Vizes testünk szirommal, zöld levéllel

Színt játszva mint a selymek és halak
Versenyt futnánk a szivárvány alatt

A sóhaj híd vón estéből az éjbe
Öröm hegyéről álom felhejébe

A tiszta könny álmunkban esne meg
Nyílnának reggel harmatos szemek

Azt sem tudom dolgozni kéne-é
Vagy csak vonúlni a szüret elé

De tán még a szüret sem érdekelne
Az élet csak szerelmet énekelne

Csak csókot ennénk, legjobb földi jót,
Nem vón kinek leverni a diót

A nap borúlván, mennénk mind mesélve
Lábunk megmosni csendes fűzes érre

Fejünk merengés félre hajtaná
A mosoly ajkunk nyílva tartaná

Amit beszél a víz, a lomb, az állat
Füleink mindent hallván hallanának

Tollát a gerle s hervadat felé
Levelit tölgy útunkra ejtené

Jaj csuda vón az őszök levele:
Pillangó ki nem száll csak lefele

Télen beesné hajaink a hó
Óh báj vón, bál vón, bomlani való

Állnának szemben a fiúk a lányok
Merő fehér anyók meg aggastyánok

Vón hahota, az ég ketté hasadna
A boldog isten is velünk kacagna