Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 17.szám · / · Hajnik Miklós: Seneca
Beesteledett egészen. A nagy teremben, gyertyák világánál szótlanul ült egymással szemközt Lucilius és az orvos.
A kis szobában pedig Seneca átölelve tartotta Paulinát. Nem szóltak semmit. A homályban alig látták egymás arcát.
Paulina szorosan férjéhez simult, és forró csókokkal lázasan csókolta azt az imádott férfit, akit bármely percben örökre elragadhatnak tőle. Csókolta, ölelte, vadul, szerelme teljes szenvedélyével, ahogy még soha. Mert hisz mindeddig féltette Seneca egészségét...
De most... Most, az utolsó órában, csókolni akarta. Ajkuk összeforrt, s nem gondoltak semmire, csak egymás szemét nézték, és egymás lelkét itták, és szabadjára engedték szerelmüket, először és utoljára.
És édes volt ez az utolsó óra, és kellett, hogy az legyen: hisz az volt az ára, hogy az utolsó.
Hirtelen halk kopogtatás hallatszott az ajtón. És Seneca gyengéden lefonta magáról az ölelő karokat. S felkelt és kiment.
Paulina pedig várta, hogy visszajöjjön. Ő a szerelem mámorában nem hallotta a kopogtatást, és nem vette észre, hogy eltelt az idő.
S várta, hogy Seneca visszatérjen.
Az ajtó előtt Lucilius állt.
- Egy százados van itt, Néró parancsából - suttogta.
Seneca melegen megszorította a legjobb barátja kezét. S belépett a nagy terembe.
Egy fiatal testőrszázados lépett eléje. Katonásan tisztelgett, s hidegen mondta:
- A császár elrendelte, hogy még az éjszaka folyamán jelentést akar arról, hogy Seneca megszűnt élni.
A százados hátralépett. Seneca pedig szólt az orvosnak:
- Látod, Statius Anneus, ehhez a műtéthez van szükségem a te szerszámaidra s orvosi tudásodra.
- Az orvos mestersége haldoklót elevenné tenni, nem élőt halottá - mondta szomorúan az orvos.
Seneca kedvesen mosolygott:
- Valóban, elhiszem neked. De gondold meg, hogy mily szép feladat egy jóbarát halálát könnyebbé tenni.
Lefeküdt a kerevetre és szelíden kérdezte:
- Így jó lesz?
Néhány könnyes szemű szolga jött be, vödrökkel és tálakkal. Seneca felhajtotta mindkét karján az ingét.
Lucilius föléje hajolt és megcsókolta. Aztán melegen, hosszasan kezet szorítottak utoljára. Majd az orvostól búcsúzott el Seneca. S a köréje sereglett hű szolgáktól.
Aztán hátradőlt, s kinyújtotta karját az orvos felé.
Az ajtó felnyílt, s a küszöbön megjelent Paulina. Megállt, visszatántorodott. Aztán a férjéhez szaladt. S megcsókolták még egyszer egymást, hosszasan.
A testőrszázados végre türelmetlenül intett, s az orvos kése felvágta Seneca karján az ereket, s a vér csöpögni kezdett.
Paulina kimeredt szemekkel nézte a vért. Lehanyatlott egy kerevetre, s eltakarta arcát egy pillanatig. Aztán feltűrte ruhájának ujjait, s karját az orvos felé nyújtotta.
Statius Anneus kérdőleg nézett Senecára.
Seneca meleg, szeretetteljes pillantást vetett Paulinára. Paulina esdeklő szemekkel nézte férjét és az orvost S nyújtotta a karját. Engedjék őt is meghalni! Hisz minek éljen!
S az orvos, könnybelábadt szemmel, felvágta a fehér kar bársonyos bőrét, s átvágta a finom kék ereket.
És szerelmesen, átszellemülten néztek egymás szemébe ők ketten, akiknek vére folyt, folyt...
Csend volt, halálos csend. Senki se mert mozdulni. A testőrszázados is önkéntelenül állva maradt, hogy csizmás léptei ne zavarják ezt az ünnepélyes némaságot.