Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 17.szám
Most elnézlek a tükörből, ahogy fürtjeid
Aléltan hullanak válladra.
S szemben veled az én csapzott haju fejem
Gyötörni vágyó visszavert szobra.
Szemeimben még az imént lebukott nap
Gyujtogató csóvái lobognak.
A tiéid: mint két sima tó, rájuk
Az első csillagok csókokat dobnak.
Az ajkaid - ne szólj! - gyöngyvirág-szavacskák
Édes bimbózó békéjét óják.
Az enyéimről - ha felelnék, vigyázz! -
Halálfejü lepke bontja gubóját.
Óh várjuk meg inkább, mig bársonyfüggönyt von
A tükör elé a vastag alkony.
És akkor illesd hüs ujjaidnak
Élő fésüjével a hajamat halkan, -
S mig szemeim rőt fénye könnyedtől nedves
Csipkekendődben hold-szinre mosdik:
Buvócskamódra játsszon a szájad
A szájammal angyali bocsánatosdit.