Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 15-16. szám · / · Figyelő
(Isten könyve. I. Találkozás Istennel. II. Viadal Istene. Írta Hatvany Lajos. - Pegazus kiadás)
Tiroli tengerszemen vitt egyszer a csónak. Csodálatos kék égtől ragyogó nap sütötte át az átlátszó ibolyakék tó mélységét, s íme, ámult csodálkozással néztem a fényben kitárult, átlátszó tófenékre, ahol remek tenyészet, fantasztikus páfrány és moha - soha nem látott vízi virágok, víz alatti hegyek és völgyek, valószínűtlen, groteszk és fenséges néma természet tárta elébem titkát, félelmes gazdagságában megszégyenítve a föld józan tenyészetét. Micsoda titkok vannak a sima víztükör alatt - s micsoda világa van a tengernek -, milyen titok az élet s milyen titok a lélek, csodálatos, kusza, sötét virág s láp vízióival, ösztönei s érzése vad hullámzásában, melyeket nem tud felszínre vetíteni más, csak a költő. A költészet: a tengerfenéket átvilágító napfény.
Ady világa a titkok ilyen óceánja. De minden lélek ilyen, csak nem sugárzik rá a kegyetlen kegyelmes fény, mely megmutatja csodáit. Az a fénysugár, aki Ady volt - keresztülláttatott mindenen, s a néma ösztönök és süket érzések ébredezve rezonáltak a mélységek örök rokon csodáira. Ady világa rejtelmes, dermesztő szépségű, s átkutatása nagyszerű feladat. Most egy hivatott búvár, Hatvany Lajos vállalkozott arra, hogy az Ady-óceán titkait megmutassa. Búvárkodása eredménye egyelőre két füzet, mely Ady Isten-verseivel foglalkozik. Még három ilyen füzet közeli megjelenése van kilátásba helyezve, az Ady szerelmi verseiről: I. Találkozás a szerelemmel, II. Viadal a nővel, III. Léda után. S ezek után joggal reméljük, hogy sor fog kerülni Ady hazafias s szocialista költészetének kommentálására is.
Mert ez a most megjelent két füzet tulajdonképpen a költő Isten-verseinek nyomon kísérése, magyarázata, "szemináriumi gyakorlatok, melyek magyar egyetemen meg nem tartható Ady-szemináriumot vannak hivatva pótolni" - mint Hatvany mondja. Ennek megfelelően nem könyvekről van itt szó, hanem inkább előadásokról, melyek valóban az élő szó közvetlenségével hatnak. S mint ilyenek, nemcsak nagyon tanulságosak, nemcsak minden intelligens olvasó által könnyen hozzáférhetők - hiszen a nagyon nehéz tárgyat Hatvany szinte népszerűsítve adja elő -, hanem egyúttal, amily komolyan végére jár itt a szerző a végső dolgoknak, ahogy kianalizálja a versek mélyebb értelmét s jelentőségét, egyrészt iskolai példáját adja a vers igazi kommentálásának, másrészt kitűnő módszerrel teszi le az első köveket ahhoz a tartalmas építkezéshez, amely Ady élete és költészete körül eljövendő időkben hatalmassá fog tornyosodni.
Pedig éppen Ady Isten-verseinek kommentálásához tartottuk Hatvanyt kevéssé rátermettnek. Amily égő kíváncsisággal s biztos ráérzéssel, hibátlan pszichológiával jár utána a szerelmi költészetnek - amire Petőfi könyvével olyan fényes példát mutatott -, s amit a tárgy s az adatok közelebbi ismereténél fogva Ady szerelmi lírájánál még biztosan hatványozott mértékben fog elérni - éppoly kevéssé vártuk, hogy az Ady Isten-verseinek éppen ő lehet a méltó kommentátora. Hatvanyt túl józannak, babona s misztikumtól sokkal inkább mentesnek s metafizikai dolgok iránt sokkal kevésbé fogékonynak hittük, semhogy azt az orgonaszót, megrendítő viaskodást, tépelődést, ami Ady Isten-keresésének szimfóniájából kicseng, teljesen meghallja, s a minden titkok titka előtte oly mélységében táruljon fel, hogy magyarázója lehessen e ponton a sokszor önmagával ellentmondó, sokszor a nagyszerű teremtés káoszával küzdő Adynak. De ha Hatvanyban talán hiányzott is az a lelki rátermettség, ami Isten-lírájának magyarázásához szükséges lenne - más úton elindulva mégis teljes eredményhez jutott. Ő a vers után ment, s a vershez, különösképpen az Ady-vershez olyan érzéke s füle van, mint nagyon kevésnek kortársai között. Nem a versek egyetemes hatásából konstruálta meg tehát Ady Istenes kálváriáját - hanem az egyes versekből fejti ki mindazt, ami Ady küszködő, magát s Istent kereső zsoltáraiból elénk világít. S így az egyes versek analizálásán keresztül találja meg az utat Ady Isten-költészetének gyökeréhez, leli meg a látszólagos ellentmondások megokolását, s hozza ki a fényes eredményeket, melyek helyenként végérvényes megállapítások gyanánt fogadhatók el.
Közben pedig az ópiumszívó gyönyörével élvezi újra magát a verset, az ütemet, a szókötés merész gazdagságát, az egész nagyszerű és felülmúlhatatlan zenekart, ami Ady költészete. Szinte érezni, hogy testi gyönyört okozott neki az analizáláshoz szükséges egy-egy vers fizikai leírása - megáll szavaknál, árnyalatoknál, mondatbeli rejtelmes kötéseknél, felujjong ütemeknél, dinamikus hatásoknál. Az ember azt hinné, vannak dolgok, melyek oly finomak, annyira zeneiek, hogy nem lehet magyarázattal hozzájuk nyúlni, hogy: akik megértik, azok részére úgysem kell prózai magyarázat, s akik nem értik meg, azok részére úgyis meddő dolog megértetni akarni - Hatvany mindig megkísérli a lehetetlent -, s majd minden esetben sikerül neki. Ő, a nagyon öntudatos, olyan tehetségesen magyarázza a láthatólag öntudatlant, az izzó hevületben ömlő s ihlettségben fogant csodát, hogy ez a folyton megújuló vakmerő kísérlete is egyik nagy érdekessége a füzeteknek.
De viszont e magyarázatokból világlik ki teljesen és végérvényesen, hogy milyen öntudatos volt maga Ady is - csodálatos és misztikus világa mily szervesen egybetartozott, milyen központi tűzből sugárzott ki mindez, ami Ady élet-munkája. És amit csak egy elfutó hangulatnak, majdnem alkalmi versnek lehetett érezni, mikor e költemények egyenként jelentek meg a Nyugatban - azok mennyire összetartoztak, milyen szerves részét alkották annak, ami Ady világ- és életlátását tette. Hatvany magyarázatai szélesen és mélyen tárják fel ezt a világot, s föld alatti nyomozásai sok olyan titok fátyolát lebbentik fel, melyek nagyon hozzátartoznak a költő teljes megértéséhez, még azok számára is, akik a maguk részéről az ilyen magyarázatra nem szorultak. Mert csodálatos az Ady-vers. Felnyitjuk valamelyik kötetét egy napon, s sorok világosodnak meg előttünk, melyek jelentőségét eddig nem méltányoltuk, szépségét nem tettük magunkévá. Ady könyveinek lapozása: mindig megújuló szenzáció, mindig találunk rejtett kincsekre, s amíg régi, vérünkbe átment szépségek változatlanul megmaradnak - újakat találunk, melyeket eddig süketen olvastunk. Mennyire szükséges volt tehát, hogy aki annyi szeretettel s megértéssel olvassa Adyt, mint Hatvany - segítse napfényre hozni mindazt a kincses csodát, ami Ady költészetében feltalálható. Ady érzelemvilágának, embervilágának, Isten-világának felkutatásával Hatvany nagyon jelentékeny és nagyon hasznos munkát végez. Ady propagálására nincsen többé szükség, Ady ma már közkincs. De e költőfenomén igazi megismerése, mélységeinek feltárása, kincseinek megmutatása még elvégzendő feladat, s e feladatot Hatvany eddigi két füzetével is méltóan szolgálja.