Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 13-14. szám · / · Eugene O'Neill: "Anna Christie"

Eugene O'Neill: "Anna Christie"
négyfelvonásos színmű
Első felvonás.

(Johnny, "a Páter" csapszéke New York déli partján. A színpad két részre van osztva - a jobb oldalon egy kis szoba van, a bal oldalon az ivó, az utcára nyíló nagy ablakkal. Emögött, egy forgóajtóval ellátva, a főbejárat. Az ajtón túl még egy ablak. Az ivóban hátul - szinte az egész fal hosszában pult húzódik végig - emögött még egy kis üvegszekrény van, benne borospalackok, melyek iránt e pillanatban kevés érdeklődés mutatkozik. A háttérben, a nagy tükör alatt, olcsó nyitott whiskyspalackok állanak, melyekből egy-egy pohárba töltve, tisztán vagy szódavízzel feleresztve, szolgálnak ki. A kis szoba bútorzata, melybe az ivóból ajtó vezet: szép kis kerek faasztal, székekkel. Ebből a kis szobából hátul ajtó vezet a mellékutcára.

Késő délután. Az 1910. esztendő vége felé. Mikor a függöny felmegy, Johnny az ivóban tartózkodik.

"A Páter" - ahogy vendégei nevezik - rászolgál erre a névre. Sápadt, sovány, simára borotvált arcához, kedves kék szemeihez, s tiszteletreméltó fehér hajához kétségkívül jobban illenék a reverenda, mint az a fehér kötény, amelyet visel. Hangja s egész viselkedése, mely őt az egész parton olyan népszerű személyiséggé tette, nyájas, szelíd, kissé kenetteljes. De e maszk mögött mégis érezni lehet olykor a cinikus, részvéttelen, kemény embert, aki alkalomadtán el tud bánni garázda vendégeivel. Most kényelmesen ül a pult mögött, s orrán szemüvegével esti lapját olvassa.

Két kikötőmunkás jön be az utcáról az ivóba, munkakötényben, hanyagul fülükre húzott sapkával.)

Első kikötőmunkás (mialatt a pult elé áll): Whiskyt - a második sortéból (pénzt dob az asztalra).

Második kikötőmunkás: Nekem is.

Johnny: (tölt a whiskyspalackból - a két poharat a munkások elé helyezi).

Első munkás: Prosit! (Mind a ketten egy hajtásra kiisszák az italt).

Második munkás: Még egyszer (most ő dob pénzt az asztalra).

Első munkás: Most keverve. Brandyt és portert. Szikkadt a torkom...

Második munkás: Nekem is. (Johnny két hatalmas palackból egyszerre tölt a poharakba, s a palackokat is elébük helyezi az asztalra. A munkások félig kiisszák poharaikat - s aztán, az asztalra támaszkodva, halkan beszélgetni kezdenek. - A forgóajtón belép Larry. Pirosképű, jókedvű, húsz év körüli pincér).

Larry (Johnny felé intve, vidáman): Helló, gazdám.

Johnny: Helló, Larry. (Órájára néz.) Ideje. (Larry jobbra megy és a pult mögött leveti a kabátját, s felhúzza fehér munkakötényét).

Első munkás: Igyuk ki s lóduljunk tovább. (Kiisszák az italt, röviden köszönnek s kimennek az utcára).

Levélhordó (belép az utcáról, köszön, egy levelet dob Johnny elé): Hozzád van címezve, Johnny. Ismered?

Johnny (kézbe veszi a levelet, megigazítja a pápaszemét. Larry a Johnny vállai mögött szintén a borítékot nézi, amelynek címzését Johnny lassan olvassa): Kristóf Christopherson.

Levélhordó: Kristóf Christopherson. (Nevet.) Ez olyan utcanév!

Larry: ...Az öreg Chris!

Johnny: Hát persze... Egész kiment a fejemből... Az ördög tudja emlékezetébe tartani ezeket az idegen neveket... Szokott néha levél jönni neki ide... Egy idő óta ugyan ritkábban...

Levélhordó: Szóval ezt is meg fogja kapni.

Johnny: Hogyne... ha idejön... Ide szokott járni, ha a kikötőben tartózkodik.

Levélhordó: Hajós ember?

Johnny: Kapitány!... (Lenézőn.) Egy olyan szénbárkán.

Levélhordó (nevet): Szép állás. (Elköszön.) Adj Isten

Johnny: Adj Isten... (Forgatja a levelet, a boríték hátlapját vizsgálja.) Larry - gyere csak -, neked jó szemed van... Nézd csak, honnan gyütt ez a levél.

Larry (vizsgálja a levelet): St. Paul... Ez ott van valahol Minnesotában... Asszonyírás... No nézd csak, a vén betörő!

Johnny: A lányától lesz... van ennek valahol lent a vidéken egy lánya... Sokat beszélt róla. (Leteszi a levelet az üzleti könyvei mellé.) Nem láttam ezt az öreg Christofert nem is tudom mióta... Hol mászkálhat?

Larry: Legutóbb Norfolkba ment... legalább azt mondta... Szép kis mesterség azt a ronda öreg szenesbárkát egyik kikötőből a másikba vonszolni.

Johnny: Úgy látszik, meg van elégedve... Pedig - régen - mikor először idejött - igazi hajós volt ám ő... Szállásmester egy igazi nagy vitorláson... De egyszer - egy hosszú utazás után - nem ment többé ki... Csak itt a partok mellett maradt... Megcsömörlött a nagy víztől... Lehet is... (Letette a munkakötényét - felvette a rendes kabátját.) Hát én most hazamegyek... Reggel látjuk egymást...

Larry: Jó estét, gazdám.

(Mikor Johnny éppen kilépne az ajtón, beleütközik a belépő Christophersonba. Ez egy ötven év körüli szélesvállú zömök ember, kerek, viharvert, vörös ábrázattal, melyből kissé rövidlátó világoskék szemei jóindulatúan néznek a világba. Tömött, lelógó, sárgás színű bajusza alatt a nagy száj valami érzelgősség, gyermekesség s megrendíthetetlen jólelkűségről tanúskodik. Bivaly nyaka hatalmasan emelkedik ki zömök törzséből, mely viharedzett, óriási kezekben s kurta, erős lábakban végződik. Sajátságos, nehéz, úgynevezett "tengerész-járása" van. Ha a hangját nem emeli fel s nem vész el a rekedtségben, bizalmasan, meghitten suttogó, egy kis fájdalmas mellékzengéssel. Rosszul szabott sötét ruhában van. Őszülő szürke hajt gyapjúsapka takarja. Arca gyanúsan sugárzó - nyilván be van rúgva.)

Christopherson (jobb kezét örvendve nyújtja Johnny felé): Helló, Johnny... Snapszot ide... Larry - italt nekünk... magadnak is (a zsebére üt). Van pénz... finom jó pénz van...

Johnny (kezet fog Chrissel): Ha az ember farkast emleget... Épp rólad beszéltünk.

Larry: Helló, öreg Chris! Isten hozott (kezet fognak).

Chris (sugárzó arccal): Adj valami jót inni.

Johnny (nevetve): Már beszoptál valahol.

Chris (szintén nevetve): Másik bárkáról - egy másik hajós - ír ember!... volt egy üveg whiskyje... Beszoptuk... ketten egy üveggel... Jó gyomrot csinál... Most kötöttem ki... Adj egy kis italt, Larry... Jó ital nem rossz... (nevet, s magas orrhangon énekelni kezd).

Oh Josephine, oh Josephine

A bárkámra gyere fel, hogy az ördög vigyen el,

Képed olyan, mint a hold, tegnap este de jó volt,

Oh Josephine, Josephine!

Tse - sse - sse - sse - sse - sse -

Johnny (nevetve): Még mindig azt húzod?

Larry: No, lesz mit hallani egész éjjel.

Chris: Szép nóta - adj inni nekünk! (Pénzt dob a pultra.)

Larry (most már a pincér pózával): Mit parancsolnak az urak?

Johnny: Nekem egy pohár sört, Larry.

Chris: Whiskyt - a kettesből.

Larry (hozza az italokat).

Chris (felemeli a poharát): Skoal!

Johnny (nevetve): No persze - a prositot még most is mindig svédül mondod. (Ő is felemeli a poharát.) Skoal! (Isznak.)

Chris: No most igyunk valami mást.

Johnny: Máskor, öreg Chris... Nekem haza kell mennem. Most kötöttél ki? Honnan jössz?

Chris: Norfolkból... Ocsmány út... Ronda idő... Köd - köd - köd... (A másik szoba ajtaján csengetés. Chris felfigyel, összeszedi magát.) Ez a Márta lesz... velem jött... Egész elfelejtettem. (Átcammog a másik szobába, ajtót nyitni.)

Larry (utána néz): Ez a vén bolond még mindig együtt él azzal a nőszeméllyel.

Johnny: Furcsa figura... ha - én megyek... Viszontlátásra, Larry.

Larry: Viszontlátásra, gazdám.

Johnny (a kijáratnál): El ne felejtsd odaadni neki a levelet!

Larry: Nem - nem...

(Johnny kimegy, közben Chris a másik szobában kinyitotta az ajtót s beengedte Mártát. Ez egy negyven-ötven év körüli nő, kerek, foltos arccal, melynek közepén tompa, vörös orr ül. Dús, őszes haja kontyba van csavarva. Széles, nehézkes termete van, nehezen lélegzik, s harsány, férfias hangon beszél. Vörösen erezett kék szemeiben azonban fiatalos életkedv csillog - vidámságot s jókedvet hirdetve, melyet a kemény élet nem tudott tönkretenni. Férfimódra szabott régi kabátot s egy piszkos öreg szoknyát visel, lábán formájukból kiment nagy férficipők.)

Márta: Szép dolog, mondhatom, annyi ideig kint várakoztatni. Úgy látszik, vén svéd, egész megfeledkeztél rólam.

Chris: Bocsáss meg, Márta, elfeledkeztem egy kicsit... Johnnyval beszélgettem... Mi jót iszol?

Márta: Allast - rummal.

Chris (szolgálatkészen): Hozom... (Visszamegy az ivóba.) Adj Larry egy allast rummal Mártának - nekem pedig még egy whiskyt. (Pénzt dob a pultra.)

Larry: Rendben van... (Készíti az italokat, s közben eszébe jut a levél.) Igaz is - itt egy levél a részedre, öreg, St. Paulból, Minnesotából - (nevet) női írás.

Chris (gyorsan a levél után kap): Add csak... St. Paulból?... Akkor a lányom írta... Anna... (ügyetlenül forgatja a levelet ujjai között). Anna... Van egy éve, hogy utoljára levelet kaptam tőle.

Larry (tréfálkozva): Szépen a lányod! Fogadni mernék, valami asszonyszemély...

Chris (szárazon): Nem. Ez a levél Annától van... (s megint széles mosollyal). Hanem... van velem egy, Larry... olyan, aminőt te gondolsz... Ott a szobában... Kedves, kövér jószág... Akarod megismerni?... Csodálkozni fogsz, hogy egy ilyen vén legény ilyen csinos nőszemélyre tud még szert tenni.

Larry: Már volt szerencsém... (gyorsan). Igazi szépség... Szép vonás a jellemében, hogy olyan híven követi a hajósokat a szenesbárkákra.

Chris (nem figyelt erre a megjegyzésre - a levelet nézi, forgatja ujjai között): A teremtésit... azt hiszem, annyira kótyagos vagyok, hogy nem tudnám elolvasni az Anna levelét... ki kell szellőztetni magamat... Hozd be az italt, Larry (átmegy a másik szobába).

Márta: Hol az italom? Vén csirkefogó!

Chris: Hozzák már. (Leül az asztalhoz, Márta ellenében. Larry hozza az italokat. Mártát, mint régi ismerőst köszönti, s miután az italokat elhelyezte az asztalra, állva marad, s kíváncsian néz Chrisre. Márta egy jót húz a pohárból, elégedetten cuppant utána, s megtörüli a száját a kabátja ujjával.)

(Az öreg Chris közben lassan felbontja a levelet, s összehúzott szemöldökkel, gondosan, fáradságosan olvasni kezdi, miközben ajkai mozognak, utána mondván a betűket. Olvasás közben arca kiderül az örömtől.)

Larry: Jó hír?

Márta (kíváncsisága szintén feléled): Mi van nálad?... Levél?... Honnan az istennyilából?...

Chris (végigolvasta a levelet - hallgat egy pillanatig, hogy a jó hírt egész valójában felfogja - s aztán kitörő örömében az asztalra csap): A teremtésit!... Anna idegyön!... Azt írja itt a levélben, elég volt már neki a munkából St. Paulban... Itt írja ni - nincs is más benne, csak hogy jön... A teremtésit, ez aztán jó hír egy ilyen vén tengeri farkasnak... (Mártához fordulva.) Tudod, mióta nem láttam a lányom?... Ilyen csöpp kis jószág volt... ötéves... beszéltem már neked róla... Akkor még Svédországban laktam.

Márta: Hány éves most?

Chris: Várj csak... Tizenöt esztendeje, hogy utolszor voltam otthon... akkor ötéves volt... Bizony most húszesztendős már... a teremtésit!

Larry (csodálkozva): S nem láttad tizenöt esztendeje?

Chris (elcsendesedve): Nem... Csöpp jószág volt még, mikor párszor hazavetődtem... Folyton úton voltam, tudod, a tengeren... Szállásmester, vízipatkány... Az Anna anyja szegény azután nem győzött már várni rám - azt hitte a jó lélek, ha onnan Svédországból idejön Amerikába, itt majd csak mégis hamarabb rámakad... hát eljött a kislánnyal - Minnesotába egy farmra... rokonai voltak ott - tudod... Azután meghalt a jó lélek, és Anna ottmaradt a rokonoknál... Jó, hogy ott maradt... vidéken... minek ismerte volna meg a várost... az átkozott tengert... s a vén részeges apját... Nem vótam jó az anyjához... s mi jót kaphatott volna tőlem egy ilyen kis jószág... (Megkönnyebbül sóhajjal) Hanem most már nagy lány... Most már nem árthatok neki - a teremtésit.

Larry: Jó volna neki, ha az anyja élne.

Chris (szomorúan): A tengeren vótam, amikor meghalt... Most tizenkét éve.

Larry: És az Annának - nem voltak testvérei?

Chris: Két fiam vót még - tizennyolc és tizenhat évesek... Derék, erős gyerekek... Halászok voltak, tudod - és elpusztultak egy rettenetes viharban... egy évvel azelőtt, hogy az anyjuk átköltözött... Én akkor is a tengeren voltam...

Larry (szünet után): Igazi tengerészfamília vagytok, öreg Chris... mint sok svéd család... Majd a lányod is egyszer egy hajóshoz megy feleségül... Ez már a vérben van...

Chris (felugrik, nagyot üt az asztalra): Nem! A teremtésit! Inkább megölöm!

Márta (ijedten kap a pohara után): Nyughass, vén bolond... no nézd... még kiönti azt a csepp italt...

Larry (csodálkozva): Mi ütött beléd?... Magad is hajós vagy - mindig is az voltál.

Chris (magához tér): Éppen ezért... A hajós az... jó cimbora... de nem házasságra való... Azt én tudom... Tudta az Anna anyja is... a jó lélek... (Mély gyűlölettel) Mert a tenger - tudjátok -, az a piszkos nagy víz... az mindent elront... Vén, gonosz fajzat a tenger... Én ismerem... (Kiköp) Ismerem... az összes gyalázatos trükkjeit.

Márta: Megint a régi nóta... Mán egész beteg vagyok belé... (Larryhoz) Mindig a tengert szidja.

Larry (Chrishez): Mikor lesz itt a lányod?

Chris: A teremtésit, erről meg majdnem elfeledkeztem. (A levelet nézi.) Csak azt írja, hogy egyenesen idegyön.

Larry: Azt hiszem, éppen csak azért gyön, hogy megnézzen... Jó lesz itt tartózkodni - ... (pipára gyújt, visszamegy az ivóba.)

Chris (egyedül marad Mártával, nyugtalan lesz, ide-oda mozog a széken, aztán hirtelen feláll): Beszélnem kell Larryval... Rögtön jövök... Hozok neked még egy pohárral...

Márta (aki mosolyogva szemlélte az öreg nyugtalanságát - kiissza a poharát, s odaadja Chrisnek): - Na jó - (s amint az öreg kimegy - felnevet).

Chris (átment az ivóba, s a pult mögött álló Larryhoz hajolva, rekedt suttogással): Ha Anna megjön, muszáj ezt a vén csontot elpucolni a bárkáról - ...mer képzelheted, milyen képet vágna ehhez a lányom... de ha ez észreveszi, hogy én most el akarom küldeni, hát ez csinál patáliát - a teremtésit!...

Larry (nevet): Úgy kell neked... ha még most is szoknya után szaladsz...

Chris (a fejét vakarja): Hogy küldjem el... mondd - hogy csináljam?

Larry: Ő tudja, hogy a lányodat várod... Hát mondd neki egyszerűen, hogy menjen a pokolba.

Chris: Azt nem tehetem... olyan jó személy... Nem akarom én bántani...

Larry: Furcsa vagy, öreg... Hát akkor - ne vidd a lányodat a bárkára, hanem szállásold el itt valahol. (Kíváncsian) Mi a foglalkozása?

Chris: A farmon volt, a rokonainál... Azután két évvel ezelőtt - gyerekek mellé ment St. Paulba... Azt írta, nem bírta már a tanyát - beteg lett tőle... Sajnáltam, mert tudod, a farm - az a legjobb egy olyan fiatal jószágnak... No de hál Istennek a vidéken maradt... - nem ismeri a tengert. - Most úgy gondolom, tudod, hogy nem vállal itt semmiféle állást, hanem egy ideig együtt lesz velem.

Larry (gúnyosan): A szenesbárkán? No, az aligha fog tetszeni neki.

Chris: Nem tudja ám, hogy én a hajón vagyok... Azt hiszi, portás vagyok itt a városban... Majd azt fogom neki mondani, hogy csak most jöttem a hajóra - mert beteg lettem, s a portássággal fel kellett hagyni... (nevet a ravaszságán). Ezt elhiszi majd - és nálam marad.

Larry: De ha a bárkára viszed, vén csacsi, azt teszed vele, amit el akartál kerülni - a tengerre viszed!

Chris: Á, dehogy! Egy szenesbárka csak úgy nem hajó, mint egy szeneskocsi! Azért mentem magam is rá... Mert tudod, mikor az Anna anyja meghalt, megesküdtem, hogy soha többet nem megyek tengerre... Ha a bárka hajó vóna, sohse tenném rá a lábamat... De a bárka nem hajó. A bárka az egy bárka.

Larry (nevet): Furcsa öreg bolond vagy, Chris.

Márta (feláll az asztaltól, az ajtóhoz megy, kidugja rajta a fejét): Kapom az italomat, vagy nem?

Chris (összerezzen): Hozom már, hozom! (Márta bosszankodva visszamegy az asztalhoz).

Larry (nevetve tölti az italt): Na, most benne vagy a szószban!... Dobd ki és vége.

Chris (keservesen): Vinné az ördög az egészet! (Kezében a pohárral, bemegy a szobába, Mártához, aki veszi a poharat s iszik. Hallgatás. Larry halkan az ajtóhoz lopódzik, kihallgatni, hogy mi fog történni. Az öreg Chris már többször azon a ponton van, hogy beszélni kezd, de mindannyiszor elhagyja a bátorsága, s a whiskysüveghez folyamodik. Torkát köszörüli... A "Josephine" pár taktusát kezdi fütyülni, de abbahagyja... Márta mindezt figyeli, s gúnyos várakozással néz szembe a nagy géne-ben levő Chrissel, aki végre mégis megszólal). Márta.

Márta (harcra készen): Na, mi az?... Azt hiszed, nem tudom, mi jár abban a vén ravasz svéd fejedben?... Meg akarsz tőlem szabadulni... he?... Most, hogy ő jön!... Eldugni valahová, eltüntetni - kész lenni velem... Ezt akarnád, vén svéd... de ahhoz még nőni kellene, öreg...

Chris: Én... igazán... nem akarok semmit - Márta.

Márta (egy pillanatig mereven szembenéz vele, aztán hangosan kacagni kezd): Finom fickó vagy!... Jó alak vagy te... te vén svéd... jó figura vagy - mondhatom (zihálva nevet).

Chris (gyerekpanasszal): Igazán nem tudom, min mulaszt?

Márta: Rajtad!... Nézd meg magad a tükörben, avval a kétségbeesett ravasz pofáddal! Halálra vagy rémülve (erőt vesz a nevetésén, a vállára üt az öregnek.) Nem kell félni, vén svéd... Nem bántalak... Azt hiszed, nem tudom, hol szorít a cipő?... Az én eszemen akarsz túljárni, öreg - velem akarsz kifogni, velem, Owen Mártával, aki húsz esztendeje ismeri a hozzád hasonló vízi patkányokat, ahhoz korábban kellene felkelni... Nézd csak - tudom én, hogy áll ez a dolog... Tudok én mindent... jobban, mint te magad... Azt hiszed, maradnék - most, mikor a lányodat várod... Vagy hogy patáliát akarok csapni?... Dehogy... veszem a cókmókomat, öreg - és megyek... nem kell engem kidobni - megyek én magamtól... Ha akarod tudni... mentem volna talán enélkül is... elég volt belőled... Van még hajó a világon... van még bárka, ahol örülnek, ha gyövök... Ez így vót - és így lesz... (Barátságosan oldalba löki az elcsodálkozva álló Christ.) Ne lógasd az orrod... Mire a lány jön, én már nem leszek a bárkán... Váljunk el békében... És örüljünk - mind a ketten, hogy vége lett...

Chris (komolyan): Én nem örülök, Márta... Jó teremtés vótál - mondhatom.

Márta (nevet): Jó teremtés... ezt már ismerem... De te is, Chris... nagyon rendesen bántál velem - azt mán meg kell hagyni... Nem haragszom ám rád, Chris... Jó barátok maradunk - mi?

Chris: Azok ám - a teremtésit!

Márta: No jól van... Egész életemben, tudod, mindig arra igyekeztem, hogy békén váljak el a férfiaktól... Mert összeveszni, tudod, az könnyű, de jól szétválni, az nehéz... De hát mitől voltál úgy megijedve... Csak nem hitted, hogy patáliát csapok, amér a jányod jön... Olyannak ismerted a Mártát?... (Csúfolódva.) Vagy azt hitted, megszakad a szívem utánad, vagy a vízbe ugrok... Van még elég vénember a világon - az legyen a legnagyobb gondom (kiissza a poharát). Hozass még egy pohárral - koccintani akarok veled a lányod egészségére!

Chris: Megyek - hozok magam! (Veszi a két poharat és átmegy az ivóba.) Tölts, Larry - mindkettőnknek.

Larry: No látod - egész könnyen szabadultál.

Chris: Jó személy ez - mondtam én neked... No, erre mi is iszunk. - Adj nekem külön egy whiskyt - s magadnak is tölts. (Pénzt dob az asztalra.)

Larry: Tudod, hogy én nem iszom.

Chris: Nem tudod, mit mulasztasz. (Felköszönti.) Skoal! (Iszik, azután énekelni kezd: Oh Josephine, oh Josephine.)

Larry: No, öreg Chris - neked se lesz jó véged ezzel a sok itallal.

Chris: Mit bánom én... Ma ünnepnapom van... Tizenöt éve nem láttam az én kedves kis lányomat... s most hozzám jön, s nálam fog maradni... Erre csak ihatok - a teremtésit! (Veszi a poharakat, s átviszi az italt Mártához, miközben tovább énekel: Oh Josephine, oh Josephine.)

Márta (nevetve): Jó Isten, megint ez a bolond nóta!

Chris (büszkén): Mit szólsz a hangomhoz? Igyunk! (Felemeli a poharát.) Skoal!... (Iszik.) Ma ünnepelek, hallod-e, mert jön az Anna... Tudod, Márta, én sohse írtam neki, hogy jöjjön... Meg se látogattam, mert azt gondoltam, nem vagyok én mint atyja... hozzávaló... De azér tudod, vót bennem mégis egy kis reménység, hogy egyszer csak majd látni akar ő engem... No és most eljön - a teremtésit! (Ragyogó arccal) Mit gondolsz, hogy néz ki? Biztosan erős, egészséges, finom és átkozottul csinos!... Persze, aki a farmon nőtt fel, a jó levegőn!... Egyszer csak majd összeházasodik egy derék falusi emberrel, lesz nekik itt valahol a vidéken egy kis házuk - földjük - gyerek is lesz - és én nagyapa lehetek - a teremtésit! És ha partot érek, mindig meglátogatom őket!... Erre csak ihatunk! Larry, italt ide! (S harsogva veri az asztalt).

Larry (mérgesen átszól): Csendet! Még összetöröd az asztalt.

Márta (Chrishez): Nyughass már.

Larry (átjön): Légy csendben, öreg, mert a gazda meghagyta, hogy ne tűrjek itt nagy lármát... tudod, a rendőr odakint nem szereti az ilyesmit... ne csapkodd az asztalt... legszívesebben kihajítanálak az utcára.

Chris (válasz helyett nevetni kezd, s megint rákezd a Josephine-re).

Larry: Hagyd mán ezt a buta nótát.

Márta (Megrázza az öreg karját, rábeszélve): Teljesen berúgsz itt, azt akarod, hogy így lásson a lányod, ha megjön? Menj a levegőre - menj, egyél valamit, az lesz a legjobb - attól kijózanodol... Hát csak józan akarsz lenni, mikor először beszélsz a lányoddal?...

Chris: Persze hogy józan - a teremtésit!

Larry: Végre egy okos szó! - Ott a sarkon, öreg, abban a vendéglőben, ott kapsz egy jó beafsteaket... az majd megint talpraállít - előre.

Chris: Megyek... (Mártához) Megvársz itt - Márta.

Márta: Meg - meg (Chris kivitorlázik, keresztül az ivón).

Larry (Mártához): Jót fog tenni neki, ha eszik valamit.

Márta: Persze...

(Larry visszamegy az ivóba, s előveszi az újságot. Márta lassan, elgondolkozva szörpölgeti az italát. A jobb szoba hátsó ajtaján, mely az utcára vezet - csöngetés.)

Larry (hallja a csöngetést): Megint valami részeg alak.

(Átmegy a szobába, s kinyitja az ajtót - előbb csak kitekint, azután kitárja. Christoferson Anna belép. Anna nagy, szőke, jól fejlett, húszéves lány, svéd származása nyomaival - mint egy viking ivadék... De most nagyon rossz, leromlott állapotban van - s első pillantásra észrevenni rajta, hogy a világ legrégibb - legszomorúbb hivatását űzi. - Fiatal arca kemény és cinikus lett a festék alatt. A ruhája rikító, áldivatos, mint egy parasztlányé, aki prostituált lett. Fáradtan előrejön s lerogy egy székbe, elöl, egy asztal mellett.)

Anna: Whiskyt - szódával (s hogy Larry indulni készül - rámosolyog) De bőven - szép fiú!

Larry : Talán mindjárt egy vödörrel!

Anna (keményen felnevet): Az vóna a legjobb! (Larry átmegy az ivóba. Anna és Márta megnézik egymást. Larry jön a whiskys pohárral, melyet Anna elé helyez, aztán visszamegy az ivóba. Anna egy hajtásra leönti az italt, s láthatólag felüdülve tőle, barátságos mosollyal Mártához) Bizony Isten, jó volt!

Márta (barátságosan bólint a fejével): Elhiszem. Látszik, hogy jól esett... Na, mi újság?... Valami baj van?

Anna: Semmi... Ronda hosszú utazás... másfél napja jövök a vasúton, egész éjjel egy piszkos kupéban... Már azt hittem, sohse lesz vége.

Márta (élesen szemügyre veszi a lányt). És - honnan jössz voltaképpen?

Anna: Sankt Paulból - lentről, Minnesota államból.

Márta (csodálkozva néz rá, lassan): Á - úgy! Hisz akkor... (gúnyosan felnevet) Jó Isten!

Anna: Igen, Minnesotából jövök... Mit nevetsz? Rajtam... úgy nézek ki?... Kinevetsz?

Márta (tiltakozva): Dehogy... Isten bizony, nem rajtad nevettem... Valami furcsa dolog jutott az eszembe.

Anna (megbékülten mosolyog): Akkor rendben van... Tudom, hogy komiszul nézek ki... Egész éjszaka abban a vagonban kuporogni... legjobb volna egy fürdőt venni... Tizennégy napja, hogy kikerültem a kórházból... Iszom még egy pohárral - te is?

Márta: Szívesen. (Kikiált) Hé, Larry! Kiszolgálni! (Larry bejön.)

Anna: Még eggyel!

Márta: Nekem is! (Larry kiviszi a poharakat.)

Anna: Mért nem ülsz ide... Egy lelket sem ismerek itt - tegnapelőtt óta egy szót sem váltottam senkivel.

Márta: Azt elhiszem. (Átül az Anna asztalához, Larry hozza az italt, Anna fizet.)

Anna (felemeli a poharát): Egészségedre.

Márta: Egészségedre! (Isznak)

Anna (egy skatulya cigarettát vesz elő): Szabad itt dohányozni?

Márta: Mért ne?

Anna (rágyújt, mélyen lehúzza a füstöt - mereven néz maga elé -, Márta feszült figyelemmel nézi, vizsgálja minden mozdulatát, amit egy pillanatban észrevesz Anna, s nyugtalanul, összevont szemöldökkel): Mit nézel úgy? Nem tetszik az ábrázatom?

Márta (kicsit gúnyosan): Azon ugyan nem sok néznivaló van. - Mihelyt beléptél, rögtön láttam, micsoda fajta vagy.

Anna: Micsoda fajta?... Ami te vótál - harminc év előtt -, ennyi az egész! (Keményen felnevet.)

Márta: Azt hiszed?... Hát ha tudni akarod, Owen Márta sohase az utcán... (észretér, elneveti magát) Mit veszekszünk - mit rontsuk itt az egymás dógát - béküljünk ki (kezet nyújt).

Anna (kezet fog vele): Nem akartalak megbántani... Igyunk még egy pohárral.

Márta: Én nem... elég volt... És te - mikor ettél?

Anna: A vonatban - valamit.

Márta: Akkor ne igyál most többet - az sem tesz jót.

Anna (kicsit vonakodva): No jó... tudod, én találkozni akarok itt valakivel... De ez a rohadt utazás úgy tönkretett.

Márta: Azt mondtad, most kerültél ki a kórházból.

Anna: Tizennégy napja. (Mártához hajlik, bizalmasan.) Tudod, ez úgy volt, hogy a házat Sankt Paulban a rendőrség feloszlatta. - Evvel kezdődött... Azután minden lányt becsuktak harminc napra... Azok, tudod, fel se vették, szokva voltak hozzá, de én azt nem bírom ki... Az borzasztó, ha az embert becsukják... Se inni, se aludni nem tudtam - végem vót... Hát látták ezt, és átvittek engem a kórházba... Ott aztán nagyszerű volt, egész szomorú voltam, mikor ki kelletett jönni.

Márta: Említetted, hogy itt találkozni fogsz valakivel.

Anna: Igen - de ez nem olyan találkozás - ne gondold! Az apámmal kéne itt találkozni - bizony Isten! Ez egy vicces dolog... Egész kis gyerekkorom óta nem láttam az apámat - azt sem tudom, hogy néz ki... Hébe-korba írt egy-egy levelet, onnan tudtam ezt a címet... Tegnapelőtt aztán írtam neki, hogy gyövök - lehet, hogy meg se kapta a levelemet... Ő, tudod, portás itt valami nagy házban - azelőtt hajós volt.

Márta (csodálkozva): Portás? Ezt írta?

Anna: Igen... És gondoltam, ha már soha az életbe nem tett értem semmit, most legalább, hogy ilyen nyomorult vagyok, ad talán enni! egy zugot, ahol meghúzhatom magam, míg magamhoz térek, s megint munkába állhatok. (Fáradtan) Úgy kéne nekem ez a kis pihenés... borzasztó fáradt vagyok... egész tönkrementem... De nem sokat várok tőle... Ha az embernek rosszul megy, csak rúgást kap... pénzt lehet várni a férfiaktól? (Hirtelen szenvedélyes kitöréssel) Kutyák - utálom - gyűlölöm őket?... S mért legyen ez jobb, mint a többi!... (Érdeklődve) Mondd csak, gyakran megfordult ebben a butikban?

Márta: Egyszer-másszor.

Anna: Hát akkor - talán ismered az én öregemet... Láttad mán valaha?

Márta: Az öreg Christet?

Anna: Az öreg Christ?

Márta: Csak úgy hívják itt - Christoferson Kristóf a teljes neve.

Anna (izgatottan): Ez ő! Az én nevem Christoferson Anna... Ottan tudod, csak Anna Krisztának neveztem magamat... Hát igazán ismered? Jól ismered?

Márta (kitérően): Igen, már évek óta.

Anna: Mondd: milyen ember?

Márta: Hát egy olyan zömök...

Anna (türelmetlenül): Nem azt kérdem, hogy hogy néz ki, hanem hogy milyen ember?

Márta (komolyan): Jóravaló ember... Mérget vehetsz rá, ha én mondom.

Anna (kellemesen meglepve): Igazán?... No hál Istennek! Azt hiszed, nem fogja sajnálni tőlem azt a kis időt, amíg kipihenem magamat nála?

Márta (meggyőződve): Ez olyan biztos, mint a szentírás... De mért gondolod, hogy az apád portás?

Anna: Ő írta.

Márta: Akkor hazudott... Ő nem portás... Hajós ember - öt emberrel rendelkezik.

Anna (csalódottan): Hajós?... Miféle hajón?

Márta: Szeneshajón.

Anna: Szeneshajón! (keserű nevetéssel) Szép állás, mondhatom - szép állásban találom az apámat... Tudhattam volna, mert ha az embernek pechje van... Szóval a vakációmat elvitte az ördög.

Márta: Miért?

Anna: Na hallod - ha ő egy bárkán él.

Márta: No és?... Nem lakhatsz te is ott - nem utazhatsz te is vele?

Anna: Én?... Egy piszkos szenesbárkán? Köszönöm... Épp úgy lakhatnék egy marhavagonban...

Márta: Beszélsz a világba... Mit tudsz te egy bárkáról... Fogadni mernék, soha életedben nem láttál egyet belülről... Persze, ha az ember nem ismeri a tengert, hanem a szárazföldön él, jó biztos helyen! (S e szavak iróniáján nevetni kezd.)

Anna (keserűen): Nem ő juttatott oda? Az anyám rokonaihoz - sohse láttam őket azelőtt... S azt beszéli itt, hogy jó biztos helyen voltam... Törődött velem, mikor mint egy kivert kutyát, agyondolgoztattak!

Márta: Nem hiszem, hogy erről tudott volna.

Anna: Nem tudott róla?... Nem megírtam neki, hogy milyen gyalázatosan bánnak velem!

Márta: Vannak dolgok, amikről ő furcsán vélekedik... Nekem mindig azt mondta: egy fiatal lány legjobb helyen egy farmon van.

Anna: Nekem is mindig ilyeneket írt - és mindenféle ostobaságot... hogy csak a tengertől maradjak távol... Nem tudtam magam benne kiismerni - azt hittem néha, egy kicsit meg van hibbanva.

Márta: Csak ha a tengerről van szó... No és - milyen volt ott a farmon?

Anna: Egy házaspárnál éltem, akiknek négy fiuk volt... és mind helyett én dolgoztam, és mindtől tűrni kellett... Én csak a szegény rokon voltam, rosszabb, mint egy betolakodott idegen - és rosszabbul bántak velem, mint az utolsó cseléddel - (kis vonakodás után, sötéten) No és az egyik fiú, a legfiatalabb, kikezdett velem - tizenhatéves koromban. Attól kezdve gyűlöltem őket - talán mindnyájukat megfojtottam volna, ha náluk maradok... Ezért szöktem St. Paulba.

Márta (részvéttel hallgatta): Az öreg arról is beszélt, hogy gyerekek mellett voltál. Ez se volt igaz?

Anna: Ez igaz volt. Két évig tartott. A dolog nem fordult mindjárt olyan rosszra... Hanem a két év a gyerekek mellett, az tette be az ajtót... Tudod, mi az - idegen gyerekekkel lenni bezárva, az ember percre se szabad tőlük, folyton a kereplésüket meg a visításukat hallgatni -, bele lehet abba bolondulni... Magam is gyerek voltam még - szerettem volna kimenni a világba, szétnézni - élni!... Azután egy fiúval akadtam össze - s az rábeszélt... s így kerültem abba a házba... És mondhatom: - örültem neki! (Dacosan) Ma se szégyellem. (Kis szünet után vad gyűlölettel) Az egészet a férfiaknak köszönhetem - ők az okai mindennek. Ők hecceltek és kínoztak a farmon, ők dobtak ebbe a nyomorúságba. És mikor a gyerekek mellett voltam - akkor se hagytak békén, s csak azt lesték, hogy megkapjanak... (keményen felnevet) Hát megkaptak... Az Isten pusztítson el minden anyától született férfit - utálom őket. Te nem?

Márta: Én nem... Sok köztük a komisz - de jók is vannak... Peched volt velük, ennyi az egész. Az apád, látod... az öreg Chris... az egy jó ember.

Anna: No, majd elválik.

Márta: Ő azt hiszi, úgy írtad neki, hogy te végig a gyerekek mellett voltál...

Anna: Nem vót muszáj neki mindent megtudni... Lehet, hogy tán azzal se törődött volna.

Márta: Nincs igazad... Én ismerem az öreg Christ régtől... Sokat beszél rólad... Nem volt ám mindegy neki, hogy veled mi van - ezt megmondhatom, mert így van.

Anna: Svindli az egész.

Márta: De igazán!... De hát tudod, ő egy olyan furcsa fickó. - A tenger a bolondériája... Azt hiszi, minden bajt az okozott az életében... Azt gondolta, jobb lesz neked a farmon maradni... s a végén ott egy kis házba... (Látva az Anna ellenkezését) Jó, jó... nem vót igaza - látom abból, amit elmondtál... De ő csak jót akart veled, azt elhiheted.

Anna: Ha szembekerülök vele - majd meglátom, mit ér... Elég nekem egy pillantás... A férfiakban, tudod, van elég tapasztalatom.

Márta (gondterhesen): De ugye megmaradt amellett, hogy még most is a gyerekek mellett vagy.

Anna: Hát persze... mi köze a többihez.

Márta: És vele mégy a bárkára... Meglátod, a tengeri levegő jót fog tenni neked.

Anna (a fejét csóválja): A szenes bárkára? Azt már nem... Nem így gondoltam én a vakációmat.

Márta: Hidd el, sokkal jobb, mint képzeled... Idehallgass... (de félbehagyja a beszédet, mert meghallotta, amint a forgóajtó csikordult, s az ivóban felhangzott az öreg Chris szava)

Anna: Mi az?

Chris (belépett az ivóba, kissé ki van józanodva): Igazad volt, Larry, a teremtésit... Jó ételt adtak odaát... Jót tett.

Larry: Üres gyomorra nem jó a sok ital - ennyit már megtanulhattál volna.

Chris: Itt van még Márta?

Larry: Igen - odaát van - egy másik asszonyszeméllyel.

Chris: No, akkor bemegyek hozzá (s az ajtó felé indul)

Márta (Annához, gyorsan suttogva): Ő az! Jön!... Fel a fejjel.

Anna: Kicsoda!

Márta: Az öreged... Már itt volt... elfelejtettem mondani, hogy visszajön! (Gyorsan visszamegy az asztalához, s éppen annyi ideje volt, hogy leüljön, mikor az öreg Chris belépett az ajtón... zavartan megáll, amint meglátja Annát, s egy önkéntelen mozdulattal leveszi a sapkáját. Anna erősen ránéz, s aztán egy gyors, félénk, kíváncsi pillantással tetőtől talpig végigvizsgálja. Márta, mintha ma először látta volna, most megszólítja az öreget.) Hallod-e, öreg! (S mielőtt Chris felelhetett volna, gyorsan átmegy az ivóba, miközben Chris felé int.) Gyere csak, akarok valamit mondani. (S mikor az öreg gyámoltalanul követi, az ivó ajtajánál, halkan, gyorsan.) Én most sietek a bárkára, összepakolom a holmimat, s eltávozok onnan... Anna van ott bent... a lányod... épp most jött s rád vár... Bánj jól vele, hallod-e... beteg volt és nagyon összetörte az utazás... Hát Isten veled! (S megint be a szobába, futtában Annához.) Isten megáldjon, lányom... nekem sietni kell.

Anna (izgatottan): Isten megáldja! A viszontlátásra! (Márta a hátsó kijáraton kisiet.)

Larry (a pult mögül figyeli az egészen összezavarodott Christ-et): No mi az, öreg?

Chris: Semmi... semmi... (nagy benső izgalomban áll az ajtó előtt - végre összeszedi magát, benyomja az ajtót s bemegy... Megáll, s egy félénk pillantást vet Annára, akinek cifra ruhája, neki előkelőnek ható megjelenése nagyon elbátortalanítja... Azután zavartan néz körül, mert nehezen bírja a lány kutató tekintetét, s végül lágyan, szinte kérve megszólal) Anna!

Anna (most már ő esik zavarba): Jó napot... apám... Ő azt mondta, te vagy az... Épp most érkeztem...

Larry (aki a pult mögül csak a hangokat hallja, de a beszédet nem): No most már evvel a szőkével kezd ki a vén csibész.

Chris (lassan Anna felé közeledve): Örülök, hogy látlak... annyi évek után, Anna... (Feléje hajol, s miután zavart ellenállását leküzdötte., sikerül neki Annát homlokon csókolnia.)

Anna (az igazi érzés egy felvillanásával a hangjában): Én is örülök... apám.

Chris (most már két kezébe veszi a leánya arcát, szembenéz vele, s leírhatatlan, tiszta gyöngédséggel): Anna lilla - Anna lilla!

Anna (kicsit megijedve, visszahúzza a fejét): Mit mondasz?... Svédül van?... Én azt nem értem.

Chris (visszahúzza a kezeit s elnéz): Hát a rokonok nem beszéltek svédül?

Anna: Nem. Féltek, hogy idegeneknek nézik őket.

Chris: Igen... Hát... talán jobb is úgy... (szünet).

Anna (rendes vágányba akarva terelni a beszédet): Az utazás nem volt éppen könnyű - egész tönkretett... Az egész éjszakát egy piszkos kupéban töltöttem... nem aludtam egy szikrát sem... No és az se volt könnyű, ezt a házat megtalálni... Én ugyanis még sohse voltam New Yorkban - és...

Chris (aki folyton a lányát csodálta, oda se hallgatva arra, amit beszél, impulzíven): No de gyönyörű jószág vagy ám, Anna lilla! Muszáj, hogy megbolondítsd a férfiakat.

Anna (keserűen, elutasítóan): Ne mondd ezt... ne beszélj úgy, mint a többi!

Chris: Nem mondtam én avval semmi rosszat, Anna...

Anna (Nevetést erőltet magára): Persze... Csak igazán komikus, hogy nézlek, nézlek... s egyáltalán nem emlékszem rád... Olyan vagy, mint egy idegen.

Chris (szomorúan): Azt elhiszem... S ez az én bűnöm... Alig voltam otthon Svédországban, mikor kisgyerek voltál... Nem emlékszel?

Anna: Nem... És később mért nem jöttél... S mért nem kerestél fel, mikor már itt laktunk Amerikában!

Chris (csendesen): Anyád meghalt, mikor a tengeren voltam, és - úgy gondoltam - jobb lesz neked - ha nem is kerülök a szemed elé... (lerogy a székbe, Annával szemközt, nagyon lesújtva. Azután Anna felé fordulva, szomorúan) Nem is tudom, Anna, mért nem kerestelek fel benneteket még Svédországban... Minden utam után haza akartam menni... S szerettem volna látni az anyádat - a két testvéredet - akkor még éltek - s tégedet, kislányom... szerettem volna - és mégse mentem... Hajókra szerződtem, amelyek Dél-Amerikába mentek, Ausztráliába - Kínába - a világ minden kikötőjébe... és nem tudom, hogy... sohase jutottam olyan hajóra, amelyik egyenesen Svédországba ment volna... Ha meg pénzem volt és mint utas mehettem volna, akkor (nagy bűntudattal, lecsüggeszti a fejét)... akkor elfeledkeztem mindenről, elpocsékoltam a pénzt és - mire észre tértem, már késő volt. (Felsóhajt) Így van ez a hajósnépnél, Anna... A tenger teszi, a vén sátán... az bolondítja, vadítja meg az embert, éhezteti, s amikor partot ér... Így van ez...

Anna (aki ébren figyelte az öreget, míg beszélt): Könnyű minden bűnt a tengerre kenni... És hogy van, hogy mégis a tengeren dolgozol, hiába gyűlölöd, és hiába írtál mást... Ez az asszony, aki itt volt, mondta, hogy egy szenesbárkának vagy a kapitánya és nem portás, ahogy nekem írtad.

Chris (találva, de azért folyamatosan hazudik): No nem egészen úgy van - sokáig portás voltam, de muszáj volt feladni a portásságot, mert beteg lettem, és friss levegőre kellett mennem.

Anna (hitetlenül): Na, azt nehéz elhinni.

Chris: És azután, Anna, az nem igazi tengeri munka ám, amit én most végzek... Az én hajóm az nem egy igazi hajó ám - csak egy bárka... egy olyan öreg skatulya... olyan mint egy darab szárazföld, amin egy ház van, s az egész úszik vagy inkább a víz viszi... Az ilyen bárkán nem folyik igazi tengerészmunka...

Anna: Én nem látom be, mi a különbség...

Chris: Nem, Anna - a nagy tengeren én sem dolgoznék többé, ha éhen döglenék se... Erre megesküdtem, mikor a te szegény anyád meghalt... S megtartom a szavamat, meg ám - a teremtésit!

Anna: Ha már betegségről beszélünk - én is beteg voltam. Tizennégy napja, hogy kikerültem a kórházból.

Chris (hirtelen felfigyel): Mi az ördög! (Gondterhesen) De most ismét egészséges vagy, ugye? Fáradtnak látszol - remélem, ennyi az egész...

Anna: Holtfáradt vagyok. Ki kell pihenni magamat. De nem tudom, hogy ez mint volna lehetséges.

Chris: Hát - hogy gondolod.

Anna: Mikor elhatároztam, hogy meglátogatlak, azt gondoltam, hogy portás vagy - s talán lesz nálad valahol hely, ahol egy ideig nyugton lehetek... amíg megint munkába állhatok.

Chris: Van nálam hely, Anna, hogy ne volna... Nagyszerűen kipihenheted magadat nálam, hogy az ördögbe ne! Nem kell neked tovább gyerekek mellett lenni... Nálam maradsz - a teremtésit!

Anna (kellemesen meglepve ettől a buzgalomtól): Hát - csakugyan örülsz nekem?... Igazán?

Chris (az egyik kezét az Anna két kezére téve): Pokoli módon örülök neked... Elhiheted... Nálam maradsz... Olyan régen nem láttál, hogy nem csoda, ha elfeledkeztél rólam... De most magam mellett akarlak tudni. (Reszkető hangon) Nézd - én már maholnap öreg vagyok... S nincs senkim a világon rajtad kívül...

Anna (meghatva ettől a szokatlan érzékenységtől): Köszönöm... Jó, ha így beszélnek az emberhez... De mondd, ha te oly egyedül érzed magad, mégis csak furcsa, hogy nem házasodtál meg újból.

Chris (megrázza a fejét, s szünet után, halkan): Sokkal jobban szerettem az anyádat, semhogy még egyszer képes volnék ilyesmire, Anna...

Anna (mélyen meghatva): Nem tudok már rá emlékezni - Milyen volt? Mondd.

Chris: Mindent el fogok neked mondani... Sokat, amiről nem tudsz... nem tudhatsz... S majd te is elbeszélsz mindent... De nem itt... Ez nem alkalmas hely - nem ilyen kedves kis jószágnak való hely ez... Ide, tudod, hajós népség jön - inni... (Gyorsan feláll) Gyerünk... Le kell feküdnöd... aludni - kipihenni magad.

Anna (felemelkedik, de azután megint visszasüllyed a székébe): Hová?

Chris: A hajófedélzetre.

Anna (csalódottan): A szenesbárkára?

Chris: Igen.

Anna (szárazon): Nem kell - (s hogy az öreg lesújtott arckifejezését látja, nem tud egy rövid nevetést elnyomni) Igazán azt hiszed, hogy egy szenesbárka alkalmas hely egy ilyen csinos jószág számára?

Chris (szomorúan): Persze, hogy azt hiszem... (s egyre erősebben rábeszélve) Fogalmad sincs arról, milyen finom hely egy ilyen bárka... A kikötőben persze nem sokat mutat, de várj csak, majd mikor - nemsokára - elindulunk. Ha majd kezdődik az utazás... Akkor köröskörül csak víz van és nap, s a finom friss levegő. Jókat eszünk, s te megint erős, egészséges kis jószág leszel... Legközelebb Bostonba hajózunk - körül a Cap Cod-on... Akkor majd sok mindent látsz - amiről eddig fogalmad se lehetett... Esküszöm, hogy tetszeni fog az élet, ott a bárkán... Lehet, hogy teljes holdat kapunk az úton - s nagy hajókat látsz majd a vízen - gyors vitorlásokat -, mindenféle nagyszerű dolgot... Nincs hely, ahol jobban kipihenhetnéd magadat... Szegény kis jószágom, nagy munkába lehettél befogva... rádfér egy kis szabadság.

Anna (aki növekedő érdeklődéssel hallgatta, önkéntelen mosollyal): Ez mind nagyon szép ám... Szívesen vállalkozok egy kis útra... Csak a szenesbárka ijesztett meg. Hát jó... elmegyek veled, körülnézek ott azon a bárkán - és megpróbálom... Annyi sok mindent szeretnék csinálni! Körülutazni Amerikát - egy szenesbárkán! (Felnevet, az öreg Chris boldogan vele nevet) De ha megcsinálom ezt az utat - amit nem ígérek biztosra, mielőtt ott körül nem néztem - akkor is csak egyszeri utazásról lehet szó. - És ha majd megint visszajövök - kipihenve, egészségesen, akkor...

Chris (hevesen): A továbbiakról majd annak idején! Most ebbe maradunk - ne rontsuk ezt el. - Gyerünk!

Anna: No de mért oly sürgős - várj egy pillanatig (s elfelejtve egy pillanatra a szituációt, s visszaesve megszokott modorába - hivatásszerű mosollyal) Szomjas vagyok - mit iszunk?

Chris (visszateszi az Anna táskáját, melyet már felemelt a szék mellől hevesen): Bocsáss meg - egész megfeledkeztem róla, hogy biztosan nagyon szomjas lehetsz - a hosszú utazás után... Hát mit kívánsz?

Anna (gyorsan): Valami jó erős... (észreveszi magát.) Magam se tudom... Mit lehet itt kapni?

Chris (szélesen nevet): Nem hiszem, hogy ami itt van, az fiatal lányoknak való lenne... Talán egy... világos sör... (hozzálép, szemét hunyorítva). Mondok valamit... Anna... ezt a viszontlátást, ezt meg kell ünnepelni... (félig suttogva) Remek Madeira van itt... abból tudod, egy kis pohárkával... attól jön az étvágy... Nem erős... nem nagyon... Egy pohárkával semmi bajt nem csinál - ezt elhiheted nekem.

Anna (majdnem hisztérikus nevetéssel): Hát jó! Madeirát!

Chris: Hozom! (S kimegy az ivóba. Amint betette maga mögött az ajtót)

Anna (felugrik, veszi a táskáját, s meginogva, felhangon): Úristen, én ezt nem bírom ki... Inkább el innen! (elejti a táskát, a székéhez tántorog, lerogy - két kezébe temeti az arcát, s erősen sírni kezd).

Larry (amint Chris belépett, félreteszi az újságját, amelyben eddig el volt merülve, mosolyogva): Na - ki ez a csinos szőke?

Chris (büszkén): Ez az én lányom, az Anna - Larry.

Larry (csodálkozva): A lányod? (Chris bólint, Larry hirtelen, erősen kezdi fújni a füstöt a pipájából, s zavartan elfordul.)

Chris: Csinos jószág - ugye?

Larry (most már uralja a szituációt, komolyan): Nagyszerű lány.

Chris: Az már igaz... Adj italt, Larry - éspedig egy pohár madeirát Annának... tudod, meg akarja ünnepelni ezt a találkozást - s nekem egy kis pohár sört.

Larry (amint az italt tölti): Kis pohár sör... úgy látszik, máris megtérített.

Chris (akinek ez hízeleg): Az már igaz... (s viszi az italokat. Amint Anna jönni hallja, gyorsan felszárítja a könnyeit, s mosolyogni próbál. Az öreg bejön s leteszi a poharakat az asztalra... azután Annát vizsgálja szeretettel simogatva.) Fáradt vagy, Anna lilla... Aludnod kell... Majd most kipihened magad... (veszi a sörét). Ne gyere - te bort kapsz - az felüdít! (Poharat emel.) Skoal, Anna!... Ismered még ezt a svéd szót?

Anna: Skoal! (S vadul egyhajtásra leönti a bort, s aztán reszkető ajkakkal) Skoal... ezt a szót aztán igazán ismerem!

Függöny.