Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 13-14. szám · / · Marsovszky Miklós: Új művészet: a film

Marsovszky Miklós: Új művészet: a film
VIII.

Fejtegetéseink során mindig csak nyersanyagnak, a film nyersanyagának mondottuk a mozgást. De arról is szóltunk, hogy a nyers tömbnek gazdag, bonyolult szövetű evolúciót kell átélnie, míg anyaggá válhatik a művész kezében: így hát magát a tömböt sem az értelem világossága, hanem ez a természetes fejlődési folyamat világíthatja csak ki egészen.

Megírtuk, hogy a film hamis utakon indult példátlan lendületű fejlődésnek, mégis kirajzolódott a saját arca. Bennünk is bizonyára egy empirikus film-élmény bukkantotta fel ezt az arcot. Homályos, nyugtalanító vízióink támadtak. És idejét éreztük, hogy az emberi szellem megtegye első metodikus erőfeszítéseit e vízióknak ideává tisztulása felé.

Mert mi a filmben nem a nyugati kultúra bomlási processzusának termékét, hanem az emberi szellem történetének kezdődő új fejezetét látjuk...

...De a táncosról is akartunk még szólni, mielőtt a feladatunkká tűzött gondolat épületét betetőznénk.

Még egyszer elmondjuk hát: a táncos meglelkesedett testével ornamentumot rajzol a térbe. Ez a tánc végső értelme és jelentősége. Az ornamentum a legcsudálatosabb, legembertelenebb, legvilágítóbban transzcendens forma az összes formák között, melyek az emberi létezés médiumán át mindmáig megvalósulhattak. A táncra lendült test mégis emberi affektusokkal ősi és egyszerű affektusokkal telik meg tánc közben: kínnal és elragadtatással, örömmel és félelemmel. És a táncos eszmélkedésének perspektívája csupán ezen affektusok ábrázolásának rajzolja meg a saját művészetét.

Minden formaképződés erősen, végső lehetőségeire fokozottan teszi érzővé az emberi testet, és minden forma - mielőtt leszakadna az emberi testről - csordultig megtelik megtisztult, monumentálissá egyszerűsödött emberséggel. Minden forma, még a legabsztraktabb, legtranszcendensebb is, így válik világító tükrévé az embernek.

Talán így oldódik meg az a nagy probléma, mely a filmmel kapcsolatosan különösen nyomasztó, különösen nyugtalanító aktualitást kapott, a probléma, melyet így szövegeztünk: lehet-e a sajátosan emberinek kifejezőjévé tenni egy lényegében emberentúli és embertől független történést?

A film félelmetes embertelensége is fölenged és megemberesedik majd a munkáló emberi kézben.

Mi módon? A szobor története a nyers tömbön kezdődik és ott is végződik. Ami közbeesik majd? Homályos, távoli vízióink vannak csupán. De nem vagyunk próféták.