Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 11. szám
A multba néz, kinek jelenje nincsen,
A multba néz, kinek sötét jövője
Nem ád hitet, hogy a jövője fátylát
Fénylő remény-szállakkal összeszőjje.
Jelennek él, ki mindent tud feledni,
Szemét be tudja húnyni, hogyha kell még
És a jövőjét nézi, mint a semmit,
Mint át nem látszó, szép, fekete kelmét.
Van olyan is, aki a bús jelenjét,
Mint szürke multja folytatását látja
És a jövőjét várja, hol disziti
A boldog élet királyi palástja.
De aki nem naiv, nem néz semerre
És tudja, az öröm, fény, mily kevés.
És egyhanguan folyik le az élte,
Mint haragos és büszke vizesés.