Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 10. szám
Egy bús éjszakából születtem én a kék hegyek földjén,
a kék hegyek földjén láttam meg először a felkelő napot és a lehulló csillagot.
Lelkemben bűvös fénnyel ég a mesebeli trón,
a kék hegyek földjén én voltam romok és fenyők közt az álmodó király.
Ott fogott el az ős félelem, ha piros gyermekszivemre
hideg mosolyt csókolt a havasok ajka,
ott kacagtam föl, ha jött a ragyogó hóolvadás s a méla erdőkön gomolygott
a rózsa-rejtő nap,
ott téptem forró virágot a temetők halk elégiáiból,
ott folytak belém anyámmal együtt töltött szomorú holdas esték,
ott hallottam különös zaját egy árnyas, mély folyónak,
ott fogant bennem énekké a vér kedvesem keresésekor,
vagy ha árva jajok után szemeim behúnytam,
ott láttam megbocsájtani az istent a mennybolt lehulló kékjén
és ott láttam virasztani a néma várakat,
- őseim csodatermő, véres ölelését.