Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 10. szám · / · Földi Mihály: Egy új magyar romantikus
Álmait és drámáit.
Álmait, amelyek nem teljesednek, drámáit, melyek mindig pointosan, szinte pontosan robbannak. Történeteket ír púpos fiatalemberekről, akik reménytelenül ábrándoznak az elérhetetlen grófkisasszonyról s egy ócska vidéki állomáson az ébredés keserves pillanatáig azt álmodják, hogy előkelő, délceg lovagok, akik előtt tehetetlenül kapitulál a szépség és előkelőség, történeteket ír háborúban megkínzott, félarcú fiatalemberekről, akik valahogyan felkerülnek egy-egy imádott szépasszony lakására, aki maga sem tudja, hogyan, dehát ez olyan kiszámíthatatlan, egyszerre csak unatkozik is, a szíve is fáj, meg alkonyodik is, s végül is megsajnálja a szegény fiatalembert. Egyéb hősei és témái, a boldogság fuvolája, amely fel-felhangzik a titokzatos erdőből és sejtelmes hangjával nyugtalanít és éltet, a csók, a kínzó és éveken át visszafojtott csók, melyet a vármegye legcsúnyább férfia tartogat a legszebb leánynak s amelyet mikor elrabol, az életével fizet meg, a szív, mely kiszakad a király szívéből, mert nem tudja azonosítani magát az emberrel, a szív, akit üldöznek s aki elmenekül, a molnár, akit tönkretesz az ipari fejlődés, aki felgyújtja ősi házát s beáll a gőzmalomba, a vadkan, amelyet nagy üggyel-bajjal becsalnak a kerítés mögé, hogy reggelre agyonlőjék, de a vad és forró élettel együtt érző parasztlegény még éjszaka megnyitja előtte az utat. És külön könyvben hosszabb elbeszélést írt szépapjáról, a tizennyolcadik századbeli Gréfen tábornok kornétásáról, aki reménytelenül szereti a nőt, a poézist, a veszélyt és a halált.
Mindezek a történetek nagyrészt téma-novellák. Gerincük valamely izgalmas, jól elgondolt téma, amely rögtön felébreszti érdeklődésünket és gyors kerekeken robog a pointes befejezés felé. Van bennük valami hétköznapi, banális és rendkívüli, egyszerre. Hétköznapi a környezetük, a staffageuk, a felszerelésük, banális a lelki mechanizmusuk és rendkívüli a drámaiságuk, a költészetük, a romantikájuk.
Nincs banálisabb a csúnya embernél, aki lehajtja fejét és esztendőkön át álmodozik a szép leányról, a csóknál, mely ellenállhatatlanul virít forró báli éjszakákon s melyért agyonütnek egy férfit, a szívnél, mely nem tudja elviselni gazdáját, az embert. A hétköznap álmai ezek az utcán, a hivatalszobákban, a porban, az élet legközönségesebb imádata árad belőlük s kulúráltságuk, lelki értékük alig különbözik a legátlagosabb, legfelszínesebb élet világától. Ezek a banális témák mégis új színt, új valőrt kapnak Zilahynál. A hatás ott kezdődik, hogy életre kelnek, mert írójuk hisz bennük, éli őket, belőle fakadnak, egy színvonalon áll velük, nem kell leereszkednie vagy alkalmazkodnia hozzájuk, nem kell kitalálnia érzéseit, megoldásait. És hisz bennük rendkívül édes nosztalgiával, fájdalmas áhítattal, zsongó bánattal.
Romantikával.