Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 10. szám · / · Hajnik Miklós: Az előszobában
(Titkár, Zsákhordó)
(Az ajtó nyílik. Rongyos, beteges, munkásformájú ember lép be.)
Zsákhordó: Jó napot. Itt fizetik a jutalmat?
Titkár: Milyen jutalmat?
Zsákhordó (elkeseredetten): Hát itt se fizetik? Hogy a fészkes nyavalya verje, aki elbolondított! Hát itt se fizetik, itt se! (Köhög.) Csak küldözgetnek egy helyről a másikra. Megdögölhetek. De agyon is vágom azt a papot, csak még egyszer a kezemügyébe kerüljön!
Titkár (megdöbbenve): Kérem szépen. Nyugodjon meg egy kicsit és mondja el, mit akar? Talán nem jól értettem. Talán a főtisztelendő úr valóban helyesen utasította ide.
Zsákhordó (megnyugodva): No ugye? Hát akkor fizesse ki azt a jutalmat és aztán kész, hehe.
Titkár: Igen, igen. Csak szabad kérnem, hogy milyen ügyben?
Zsákhordó: Milyen ügyben?
Titkár: Nos igen, hogy miről van szó?
Zsákhordó: Hogy miről van szó?! Hát arról, hogy fizessen a gazdája, hallja! Csak erről van szó. De mindjárt!
Titkár: Igen, igen. Csak mégis kellene tudnom, hogy miért?
Zsákhordó: Mert az nekem jár, hát azért! Hogy nyomorék lettem, az semmi?! Mi?! Hát azért!
Titkár: Ah, igen, persze, persze... És aztán ki küldte ide?
Zsákhordó: Hát a kórházból. Ott feküdtem. Merthogy télen a jég közül kihalásztam egy gyereket, aztán beszakadt alattam a jégtábla, aztán bent voltunk a vízben, aztán úgy átfáztam, hogy azóta is ráz a hideg, de kihúztam a partra. Aztán felvettek a kórházba, de elküldtek onnan tavasszal, merthogy úgyse lesz belőlem ember, meg kell a hely másnak is. Aztán azt mondta a pap meg az apácák meg mindenki, hogy majd a jó istentől megkapom a jutalmamat, hogy a gyereket kimentettem, magam meg nyomorék lettem. Hát így volt. Azóta is keresem a jutalmamat, de csak küldözgetnek erre meg amarra, de egy öreg koldusasszony azt mondta, hogy itt fizetik ki. Hát idejöttem. De ha itt se...
Titkár: Igen, igen. Értem. Nyugodjon meg, jó ember. Egész biztosan meg fogja kapni a jutalmát. Rendben van, nagyon is rendben van.
Zsákhordó (dühösen): De nincs rendben az anyja...
Titkár: Miért?
Zsákhordó: Merthogy akkor lesz csak rendben, ha pénzt látok!
Titkár (kenetteljesen): Ne türelmetlenkedjék, jó ember. A maga jó cselekedete olyan nagy jutalmat érdemel, hogy annyi pénzünk jelenleg nincs. Méltó jutalmat fog nyerni, de legyen annyi türelme, amíg az ő kegyessége megnyilvánul. Térjen vissza egy hét múlva, majd akkor...
Zsákhordó: Egy hét múlva? De hiszen addigra én már felfordultam. Három napja nem ettem...
Titkár: Vannak könyörületes emberek, azoknak kötelessége az alamizsnálkodás. Mi itt csak a nagy jutalmat adjuk. Majd egy hét múlva... Addig éljen, ahogy tud.
Zsákhordó (akasztófahumorral): Hát majd ha megdögöltem, akkor jöjjek? (Hirtelen sarkonfordul s köszönés nélkül kimegy.)
Titkár (félig hangosan, mormolva): Akkor, igen, akkor.