Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 8-9. szám · / · Figyelő · / · Kürti Pál: Kettős bemutató a Vígszínházban
Podolini Volkmann Artúr festőművész fiatal tanítványai komoly és értékes kiállítással adtak számot három éves stúdiumaik eredményéről. Tapogatózó, sokszor már meglepően határozott biztonságú szimpatikus kezdő tehetség majdnem valamennyi. Nagyon nehéz volna egyéniséget és nevet emelni ki közülük az egy Kollarits Ferenc kivételével, aki bravúros szín- és formamegoldó készségével már most, talán nagyon is hamar, szinte bevégzett művésznek mutatkozik. A többieknek, Sugár Andornak, Neuberger Sándornak, Mihalkovics Józsefnek, Faragó Endrének, Huber Istvánnak és kevesebb munkával képviselt társaiknak a törekvésében még több a keresés, több a forrongó küszködés, több az olyan fiatalság, amely készet keveset ad, de ígéretben és lehetőségben annál erősebbet.
Podolini Volkmannak mint mesternek és tanítónak a tendenciája nagyon helyes és becsülnivaló. Nem forszírozza tanítványaiban a jellegzetesen egyénit, hanem inkább arra törekszik, hogy biztos fundamentumot adjon nekik természetlátásban és formakészségben. Ezzel eléri azt, hogy konkrétumokat ad, megóvja őket az álmodern kóklerkedésektől, anélkül, hogy megkötné őket mereven valamely művészi hitvallás mellett. Volkmann Artúr azonban művészi érzésével és céljaival a régi festőiskolához tartozik és ezért érdeklődésében a súlypontot a természetre, elsősorban az önmagában élő tájképre, természetrészletre, nature morte-ra helyezi, az ember pedig szintén csak mint a természet szép és komplikált jelensége jelenik meg felfogásában. Pedig a jövendő művészete minden előjel szerint a természet helyett újra az embert, az érző és lelkes embert állítja centrumába. A jövő piktúrája nem lehet önmagáért való művészet, hanem csak olyan, amely a súlyt az eszmei kifejezésre, az érzésbeli tartalomra helyezi. Ez megint valószínűvé teszi azt, hogy az új művészet érdeklődése áttolódik a természetképekről a figurális kompozícióra. Ezért lenne nagyon jó, ha a művészet tanítói a képzésnek ezt az oldalát tennék dominálóvá. Nemcsak a figurális kompozíciót, hanem ezen belül elsősorban a kifejező emberi mozgást, mint az új tartalmak legelső fontosságú kivetítő, plasztikus eszközét.