Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 8-9. szám · / · Figyelő · / · Kürti Pál: Kettős bemutató a Vígszínházban
A Belvedere legutolsó kiállítása egy itthon még alig ismert kitűnő tehetségű fiatal magyar festőnek, Szenes Andrásnak művészi eredményeit mutatja be. Szenes András jellegzetesen kolorista, mutatja ezt technikai hajlandósága is: a kiállított képek egy-kettő kivételével olaj- és akvarellfestmények, amelyeket kivétel nélkül ragyogó színek lenyűgöző zajlása tölt be. Ez az ő rokonszenves piktúrájának legnagyobb és legmegkapóbb ereje, hallatlan elevensége és dinamikus frissesége. A színek szertelenül áramlanak szét a képek centrumaitól, hogy túllépve a rámákat életet vibráljanak szerteszét. Ez a szétáradó expanzivitás egyformán megvan a színeknek és a formáknak a helyzeti energiájában. A túlnyomóan meleg, felfűtött színek aláhúzzák és hatásosabbra fokozzák a formák és mozgásirányok szétrepülő lendületeit. Nagyon jól megfigyelhető majdnem minden egyes képén, hogy a vásznak és papírosok szélei mennyi hirtelen szöggel odaforduló mozgást és a kép közepéből odanyúló formát vágnak ketté. Ezek a kettévágások azután természetesen nem engedik a képet lezáródni a perifériákon, hanem ellenkezőleg, centrifugálisan tovább viszik a lendületeket messze túl a képsík határain a végtelen felé.
Szenes András színessége nem külsőség és nem dekorativitásra való törekvés. Igazi, belülről, lélekből jövő ez nála, éppen úgy mint elevensége és mozgalmassága. Összeolvad, nagyon harmonikusan és elfogadhatóan, az ő piktúrájában két belső tendencia: az egyik a látomás intenzív felfokozása és átlelkesítése, a másik pedig egészséges líraiságának érzékivé lett, expresszív kifejezése. Szenes András természetfestő, de piktúrája, éppen temperamentuma révén, nem esik távol az aktív és nem önmagáért élő művészettől. Közel hozza őt oda, szinte akaratlanul is, az az optimista világérzés, amely művészetéből olyan nagy erővel lobog kifelé. Optimizmus, még ha líra is, szuggesztív hatásában mindig aktivitást, jó értelmű aktivitást rejtőztet magában és így végső hatásában eltávolodik az individuálistól, hogy egy egyetemesebb, szociálisabb érzés alkotóelemévé váljon.