Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 8-9. szám · / · Surányi Miklós: Mereskovszkij
Most már számolnunk kell azzal, hogy Mereskovszkij minden regénye irányregény. Ő legalább úgy akarja, hogy annak tekintsük és Oroszország azokból vegye a feleletet az örök orosz kérdésre: Mit tegyünk? - sto gyélaty? Ez a kérdés lebeg minden orosz író minden orosz hőse ajkán. Ezt kérdezi Anyegin Eugen és Raszkolnyikov, Oblomov és Evtichij, Levin és a fiatal Gordjejev, de egyetlen orosz író nem tudott erre még felelni. Hiába, ez a kelet. Ezt a kérdést feszegeti most Gandhi is, Tagore is Kelet-indiában s el kell készülnünk arra, hogy a passzív ellenállás lappangó ereje ott is valami képtelen és misztikus forradalomban fog kirobbanni, akárcsak a bolsevikieké Oroszországban. Gorkij Maxim egész irodalmi működése tiltakozás és izgatás a létező rend ellen, harc az orosz spleen, a toszka és a kétségbeesés reménytelen pesszimizmusa, az otcsajanyije halálos epidémiája ellen. Ő - mint de Vogüé mondja - mindenekelőtt tabula rasat, tehát forradalmat akar. De mit akar Mereskovszkij?
A csodálat, szeretet és benne való hit minden erőlködése mellett sem tudjuk kiolvasni temérdek gyönyörű, ragyogó, fennkölt írásaiból. Olyan ő, mint az alkimisták és az ars magna okkult doktorai. A bölcsek kövét akarja feltalálni s helyette nagyszerű kémiai és csillagászati törvényekre bukkan. Néha egészen át is engedi magát az igazi ars magna szépségének. 1908-ban megírja második nagy trilógiájának bevezető részét, az I. Pál c. regényét. Közben Michel Angeloról ír friss és lebilincselő novellát a Leonardo da Vinci stílusában. 1909-ben felesége verseit és az Ördög babája című regényét rendezi sajtó alá s két évre rá megjelenik I. Sándor cár, a trilógia második regénye. 1912-ben három kötetben kiadja kritikai és vallásbölcseleti tanulmányait. A gyűjtemények címe: A csőcselék felvonulása, A beteg Oroszország, A néma mocsár. 1914-ben kiegészíti ezt az Így volt és így lesz című esszé-kötetével. Ezek németül Eliasberg kiadásában jelentek meg Auf dem Wege nach Emmaus c. alatt.
Közben gyakran utazik felesége és hűséges barátja Bjelyj Andrej, a lírikus regényíró és esztétikus társaságában. Ellátogat Berlinbe és Párizsba, ahol Anatole France-szal és Jaurčs-szel ismerkedik meg.
Semmi sem érdekesebb, mint hogy ő az írót, aki akkor már a marxisták szélső balszárnyára jutott és a francia munkásság bálványozott vezérét a Burzsoázia virágai című cikkében az evolúciós nyárspolgári szocializmus langyos és concilians képviselőinek nézi. A francia szocializmus - mondja - a burzsoázia óriási gyomrában megemésztett szocializmus, oroszlán karmok nélkül, kihűlt láva, az arany középút csendessége, óriási körhinta, amelyben a derék nép rózsaszín disznókon lovagol - míg az orosz forradalmár-társadalom letette a kannibáli esküt, vagy győz a nyugateurópai kulturburzsoázia ellen való harcban, vagy elpusztul.
- Mert önök jobban tudnak meghalni, mint élni - mondja neki Jaurčs.
Az embernek eszébe jut az örök orosz kérdés: Mit tegyek? - sto gyelaty? Bizonyos, hogy végső fokon minden orosz Jaurčs kegyetlen mondására gondol: meghalni, hogy aztán feltámadhassunk. Fenséges naivság, iszonyú nosztalgia ez az öngyilkosság s az autodafé után.
Mereskovszkij ezt a látogatást még a háború előtt tette. Jaurčst azóta megölte a rózsaszínű disznón lovagoló francia oroszlán, amelynek ő nem látta a karmait, Anatole France pedig csatlakozott a kommunistákhoz. És Mereskovszkij? Ő tovább írja szentimentális, istenkereső, misztikus cikkeit.
Szomorú tanulság. Az ember nem tesz soha semmit, az emberrel csak történik valami. Anatole France, Jaurčs és Mereskovszkij sem kivétel e silány és pesszimista törvénye alól a temperamentum, a miliő, az időpont és a külső behatások összefüggésének. A történelem gravitációs törvénye hatalmasabb, mint az egyén lelki ereje és a meggyőződés állhatatossága.
Közben megjelenik Szentpéterváron műveinek gyűjteményes kiadása. A hatás mély, de egyoldalú. Regényeit tisztelettel fogadják, de sokan még azt is kétségbevonják, hogy írójuk művész-e egyáltalán, vagy csak történetíró és kultúrhisztorikus. Vallásbölcseleti-írásait egyenesen kigúnyolják. Az orosz nép nem érti meg a művészt és kineveti a filozófust. Az első talán túl korán jelentkezett, a második elkésett. Oroszországban a földalatti erők Gorkij felé gravitálnak, a próza szépsége és eleganciája, hidegen hagyja a tömegeket. Az arisztokrácia a külföldi irodalom felé fordul. D'Annunziót és az új francia regényírókat jobban ismeri, mint Mereskovszkijt és a szimbolista Kuzmint, Blockot, Balmontot vagy Remissovot. A polgári társadalom csak a pornográf és kalandos irodalomnak kegyelmez, maga Mereskovszkij őszinte elragadtatással állapítja meg Gorkij gyermekkori önéletrajza nagy és mély szépségeit.
Aztán kitör a háború. Az orosz irodalom az első években lélegzetet visszafojtva hallgatja az ágyúk dörgését. Vár és fél. Érzi, hogy közeleg a tabula rasa ideje és a hannibáli eskü beváltása. Gorkij Párizsból és Amerikából új erőre kap és Capri-szigetéről irányítja az ifjú lelkek forradalmasítását. Megkezdődött a vérnek hullása a fronton és folytatódik benn a polgárháború és a terror szörnyűségeiben. A költők kinyitják ajkukat és dadogva megszólalnak.
Nem igaz az, hogy inter arma silent musae. Sokrates a beotiai háború alatt olyan hősileg verekedett, hogy egymaga fedezte a görög csapat visszavonulását. Sophokles a salamisi győzelem ünnepén maga vezette lanttal kezében a harcos ifjak karát. Fejér Cimon, a hadvezér helyzete a költői babérkoszorút. Firdusi korában patakokként folyt a vér és Dante a Welfek és Ghibellinek örökkévaló csatározásai, polgárháborúk, forradalmak közepette írta meg a "Divina Comoediá"-t. A keresztesháborúk termelték ki a lovagkor regényes költészetét, XIV. Lajos kora nemcsak a rokokótól, hanem arról is nevezetes, hogy Franciaország abban az időben harcolta ki magának azokat a tartományokat, amelyeket Bismarck visszaszedett tőle. Nagy Frigyes alatt is történt egy pár csetepaté és Zrínyi Miklós is vesződött egy keveset a törökkel, miközben megírta a Zrínyiász-t.
A mocsár az, amitől irtóznak a múzsák. A háború után való rémuralmak, diktatúrák, gazdasági válságok, a nyomor pesszimizmusa, a küzdelem a mindennapi létért, a fanatikus szélsőségek barbár csetepatéi, a bizonytalanság és a perspektíva hiánya okozza mindig a hanyatlást irodalomban és művészetben. Ilyenkor mindig illetéktelen kezek ragadják hatalmukba a kultúrát s azt nacionalizálni vagy kommunizálni, forradalmasítani vagy konszolidálni akarják, beleszorítják a politika vagy a pártérdekek prokrusztesz-ágyába, közigazgatási, rendészeti vagy legjobb esetben világszemléleti szervvé kívánnák tenni az irodalmat és művészetet. Napóleon egy új klasszicizmust erőltet rá az empire-évtizedre, Lenin tiltja a Tolsztoj, Dosztojevszkij-féle tradicionális burzsoá-irodalmat és megtiltja a szimbolikus jelzők használatát. Roimain-Rolland Svájcban s az orosz irodalom igazi nagyságai, Tolsztoj Leó gróf, Kuprin, Balmont, Bunin Párizsba és Berlinben, Szeverjanin Esztlandban él, Szollogub. Ivanov, Kuzmin a szovjet parancsára otthon élnek szomorú számkivetettségben, Gorkij visszatér, a forradalom mellé áll, majd megundorodik és elhallgat és maga Block, aki megírta a Tizenkettőben a forradalom himnuszát, kiábrándul, vezekel, belebetegszik, elbocsátásért és útlevélért könyörög, nem kap kegyelmet és 1921 augusztus 21-én meghal Oroszországnak Puskin és Lermontov után legnagyobb lírikusa.
1921. - Ebben az évben adja ki Mereskovszkij a második trilógia utolsó részletét, a December 14-et, Berlinben és Párizsban, a világ két antipodján és mintha ez jelezné az ő végső diadalát a rózsaszín disznón nyargaló imádott, de gyűlölt Nyugat fölött.
Felesége vele van a számkivetésben, amelyben épp olyan fanatikus hittel és apostoli buzgalommal irogatja Krisztus és Antikrisztus, Dosztojevszkij Tolsztoj és a III. Testamentum szent rögeszméje körül keringő próféciáit, mint egykor az Északi Hírnök, az Új utak hasábjain. Barátja, Bjelyj Oroszországban rekedt, műveit kéziratban, titokban terjeszti, mint a XIV. század szerzetesei, ő benn, Mereskovszkij kinn siratja az elzüllött, bűnös, édes imádott anya, a prostitúcióba süllyedt szent Oroszország szerencsétlenségét. Mereskovszkij legutolsó műve az Antikrisztus. Ez a végső menedéke a kétségbeesésben bolyongó orosz lélek szent őrületének.