Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 8-9. szám · / · Surányi Miklós: Mereskovszkij
Dimitrij Szergejevics Mereskovszkij huszonkilencéves volt, amikor első regénye megjelent. Remekművét, a Leonardo da Vincit harmincegyéves korában írta meg. Harminchét esztendős volt, amikor a nagy trilógia teljes egészében a világ elé került. És közben megírta a háromkötetes Tolsztoj és Dosztojevszkijt, az Örök útitársak tizenkét nagyszabású esszéjét és vagy három kötetre való kisebb-nagyobb tanulmányt.
- Ez aztán az ember! - mondhatjuk rá mi is, ahogy Goethére mondta Napóleon. - Óriás munkaerő, a gondolkodás igazi hőse, a munka aszkétája, egész lénye felolvad a szellemi tevékenységében, úgylátszik, neki az írás hivatás, mennyei robot, édes szórakozás, a lángész játéka és pihenése. Amit ír, nem a fantáziájából szedi elő, mint a francia romantikusok. Ő nem dolgozik önfeledten. Neki minden sorhoz köteteket kellett elolvasnia. Talán nem annyit, mint Flaubert a szent Antal megkísértéséhez, vagy a Bouvard et Pecuchet-hez, de bizonyára épp olyan alapossággal gyűjtötte a dokumentumokat. Pedig törékeny és bágyadt fizikum. Hosszú bajusza melankolikusan lóg bele a szakállába és magas homlokán meggyérült a haj. De előre hajolva, ahogyan lapos, Tolsztojos orrán át szimatolja a levegőt és apró szemének tekintetét kutatva fúrja a távolságba, roppant energiát árul el az arca. Hosszú vékony ujjain megkeményedett a bőr a tollszár szorításától, szent mesterember ő, talán a tollat is maga faragja, mint ahogy kedvenc hősei, a középkori primitívek maguk készítették festékeiket és szerszámaikat. Fázós, vékony és kissé hanyag öltözetű. Nem világfi. Amikor Párizsban jár, megbotránkozik, hogy Anatole France nem él a feleségével és egy szép, gazdag zsidóhölgy szalonjában fogadja otthonosan a maga vendégeit. - Pedig felesége is van neki, - írja naivul, - de arról senki sem tud semmit. Ő bezzeg nemcsak testben, de lélekben is elválhatatlan az asszonyától, a finom és ragyogó szellemű, erős, energikus, feketeszemű, érzéki szájú, dús hajú, keleti szépségű Zinaida Hippiustól. És ha Francenak szemére veti, hogy egy asszony befolyása irányítja nyilvános életét és politikai állásfoglalását, ő egy oldalt nem ír le Hippius szellemi cenzúrája nélkül. Az ő égi szerencséje, hogy magasztos és finom erkölcsű ez a cenzúra és éppen ott nem árt neki, ahol mi a nagyságát keressük, vagyis a regényeiben. Nagyszerű házasélet ez, az asszony olyan rendkívüli lény testben és idegekben és lélekben, hogy megértjük a férj zárkózottságát, munkaerejét és lényének állandó olimposzi vidámságát. Ez az ember mindent meglel otthon, amit olyan eszeveszett vággyal hajszol Michelangelo, Rubens, Beethoven, Wagner, Byron, Puskin és majdnem valamennyi a legigazabbak közül. Mereskovszkijék - mondják - akár csak a Browning-házaspár vagy a Goncourt-testvérek, ha nem is a technikai kivitel, de a koncepció stádiumában együtt írják minden munkájukat. Kettejük között az asszony az erősebb és reálisabb ember. Ő a szervező és agitatív erő. Ő szerkesztette az Új utak című folyóiratot, amikor az Északi Hírnök elaggott az ő dús és merész fiatalságuk árnyékában. Itt is, mint később a Mérleg című lapban Anton Krajni álnév alatt írt (Krajni = a végletek embere). Kritikai tanulmányai vetekednek az Örök útitársak értékével. Összesen két költemény-kötete, öt novellakönyve és két regénye jelent meg ezideig, mégis elsősorban költő, forma, ritmus, rím és benső tartalom dolgában a legnagyobb orosz lírikusok közé való. Regényei, az Ördög babája és a Cárevics-regény, vallásos és misztikus irányúak. Ez a vallásos miszticizmus roppant hatással van Szergejevics Dimitrijre is. Vallásfilozófiai társaságot is alapítanak, amelynek Hippius a szentlelke, Mereskovszkij a prófétája. Temérdek cikke jelenik meg s ezekben elárulja, hogy regényeinek, mint a Svedenborg evangéliumának, vagy a kabbalisták Talmudjának két egymás alá helyezett értelme van.
Ez nagy és érthető meglepetés a Leonardo da Vinci és a Julianus Apostata magyar olvasóinak.
Ideje, hogy ezzel magunk is tisztába jöjjünk, nem annyira az elmélet fontossága kedvéért, mint inkább, hogy Mereskovszkij Oroszország felé fordított arcát is megismerjük. Elméletét ő maga ekképpen foglalja össze egy a Mercure de France számára 1907-ben írt levelében:
Ezt ilyen hosszasan kellett ismertetnünk, mert Mereskovszkij ezt tartja a maga rendeltetésének, élete főművének, munkássága legbensőbb tartalmának, minden írása vezető alapgondolatának és tendenciájának.
Hasztalan erőlködés, hogy Európa materialista és utilitarius lelke ezt a terjengős és desztillált spekulációt élvezni vagy csak megérteni tudja. Ő a hindu gimnazisták és a thebaisi oszlopszentek szent csökönyösségével ismételgeti húsz esszén, három-négy vaskos köteteken és száz meg száz cikken keresztül, végtelen dagályával a szavaknak, amelyek szépek, mély értelműek és felemelőek, de érdektelenek és a zengő érc - pengő cimbalomhoz hasonlatosak. Ő maga is érzi ezt talán és azért nem fáradt bele az újabb és újabb igazoló iratok szerkesztésébe.
Az európai olvasó megvallja, hogy a Mereskovszkij-regényeknek bizony csak a felső, a laikusoknak való profán értelmét értette és a l'art pour l'art szépségein lelkesedett fel.
Mereskovszkij ez ellen fenséges naivsággal tiltakozik. Ő nem l'art pour l'art irodalmat akart adni az emberiségnek, hanem vallást és életszemléletet, vigaszt és próféciát mennyi eledelt és örök útravalót - nem Európa, csak a maga imádott Oroszországa emberiségének.
De kezünkbe adta az aranykulcsot, amellyel a Leonardo da Vinci rejtett értelmét gyengéden kifejthetjük a l'art pour l'art rétegek alól.
[*.]