Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 8-9. szám · / · Földi Mihály: Dosztojevszkij lélektana
Az 1863-ki nagy utazása előtti három év alatt vitte nyilvánosságra Dosztojevszkij "A nagybácsi álmát"-t, a "Stepancsikovo"-t, "A megalázottak és megszégyenítettek"-et s a háta mögött volt már közvetlenül a "Halottas ház feljegyzései" is. Baden-badeni élményeinek hatása alatt született meg "A játékos" terve, a regény azonban csak 1866-ban jelent meg. Közben Dosztojevszkij Oroszországban is járt, új lapot is alapított, amely anyagi hiányai miatt csakhamar megszűnt, - s ugyanebben az évben (1864) vesztette el első feleségét, Mihály bátyját és barátját, Apollon Grigorjevet, a költőt. Martir életének legsúlyosabb éveiben írta "A játékos"-t.
Dosztojevszkij valamennyi regénye tele van önéletrajzi adatokkal, de az átéltség lírája a Játékost fűti a legforróbban. Hogyan állt szemben maga az író az élményeknek ekkora fájó tömegével? Dosztojevszkij mindig világosan látta maga elé tűzött feladatait s elég közlékenyen nyilatkozott róluk. "A játékos"-ról is sok feljegyzése szól.
1863 szeptember 18-iki, Sztrahovhoz intézett levelében részletesen ír új regénytervéről. "Úgy látszik, - írja - meglehetősen szerencsés elbeszélés-tervem van, nagyrészt fel is jegyeztem, sőt már megkezdtem a kidolgozását. Elbeszélésem tipikus alakot, a külföldön élő oroszt akarja leírni. Ön tudja, az elmúlt nyáron sok szó esett folyóiratainkban a külföldön élő oroszokról, mindez vissza fog tükröződni az én elbeszélésemben is. Beleolvasztom azonkívül anyagomba - amennyire ez természetesen lehetséges - a mi otthoni életünk pillanatnyi képét. Leírok egy egyenes jellemű, sokoldalúan fejlett, de minden tekintetben tökéletlen embert, aki elvesztette hitét, de nem mer hitetlenné válni, aki fellázad minden tekintély ellen s ugyanakkor mégis fél. Azzal vigasztalódik, hogy Oroszországban jelenleg semmi keresnivalója nincs s e miatt a leghevesebben elítéli azokat az embereket, akik a külföldön bolyongó oroszokat hazájukba visszahívják. Az alak rendkívül eleven (pontosan előttem áll), s ha egyszer elkészül az elbeszélés, megérdemli, hogy elolvassák. A "fővicc" az, hogy minden életnedvét, bátorságát és erejét elpazarolta a rulettre. Játékos, de nem közönséges játékos, épp úgy nem, mint Puskin zsugori lovagja nem közönséges zsugori. (Egyáltalán nem akarom Puskinnal összehasonlítani magam. A hasonlatot csak a világosság kedvéért említettem). A maga nemében költő, de szégyelli ezt a költészetet, mert mélyen érzi közönségességét, bár a kockáztatás szükséglete saját szemében megnemesíti. Az egész elbeszélés arról szól, hogy hogyan játszik három esztendőn át rulettet".
Dosztojevszkij sokat várt ettől a regénytől, a Halottas ház nagy sikert aratott, ehhez több reményt fűzött. "Ha a "Halottas ház" - amelyet előttem még senki sem írt le ilyen szemléltetően - nagy érdeklődésre talált a közönségnél, még nagyobb érdeklődést fog kelteni ez az új elbeszélés, amely szemléltető és pontos leírása a rulett-játéknak. Eltekintve attól, hogy ilyen leírásokat mindig a legnagyobb érdeklődéssel olvasnak nálunk, az is sokat nyom a latba, hogy külföldi gyógyhelyen folyik a játék és külföldön élő oroszokról van szó, ennek mindig van egy bizonyos, ha alárendelt jelentősége is. Végül remélhetem, hogy sikerülni fog mindezeket a rendkívül érdekes témákat érzéssel, értelemmel és nem túlságosan hosszú lélekzettel megírnom. Az elbeszélés kitűnően sikerülhet, hiszen a "Halottas ház"-am igazán érdekes volt. Itt pedig megint egy pokolról van szó, egy "gőzfürdőről a fegyházban". Meg akarom festeni ezt a képet és semmiféle fáradtság nem lesz sok nekem".
Dosztojevszkij ezúttal is pontosan betartotta a tervét, - tervei egyébként is mindig az elképzelés hűségével születtek meg az írás valóságában s csak a terjedelemnek nem volt ura gyors termelése miatt, mely sohasem engedett időt a csiszolásra, a másodszori dolgozásra, az arányosság szempontjainak figyelembevételére. A játékos a regényben is az az érdekes, bonyolult orosz ember, aki az író római levelében, de már ez a levél figyelmeztet arra, hogy a játékszenvedélyen kívül még egy nagy téma foglalkoztatta Dosztojevszkijt e regény megírásánál: a külföldi orosz, - az orosz ember, az orosz világ és a többi világ, a külföld viszonya.
Nem kíváncsiságból, nem érdeklődésből, nem tanulási vágyainak kielégítéséből járt külföldön Dosztojevszkij, menekült a hazájából, hogy kedvezőbb külső és belső körülmények között visszatérhessen. Mindig rosszul érzi magát külföldön. Párizsba alig érkezett meg, máris azt írja, hogy nem fog sokáig ott maradni. Párizs nem tetszik neki, bár megjegyzi, hogy "borzasztóan nagyszerű". Sok látnivalót talál, de ha megnézi, "borzalmas unalom" szállja meg. Párizs utcáit járva arra gondol, hogy talán mindez másképp volna, ha tanuló korában tanulás céljából érkezett volna a francia fővárosba. Akkor minden másképp volna: találna munkát és kellene sok mindent látnia, hallania, ám az a turista, aki egyszerűen a szokásokat figyeli meg, utálatosnak találja a franciákat, a város pedig ismeretlen marad előtte. Két dolgot fedez fel Dosztojevszkij Párizsban, a bort és a gyümölcsöt, csak ezek nem válnak hosszabb időn át sem unalmassá. Nincs jobban elragadtatva Németországtól sem. Alig érkezik meg Drezdába, máris felveti a kérdést, mit keres ott? "A németek egészen idegessé tettek, épp úgy, mint a mi orosz életünk, felsőbb rétegeink élete, amelyet áthat az Európába és a civilizációba vetett hit."
Ám akár Drezdában, akár más városban, "úgy érzem magam, mint a karaj kenyér, melyet levágtak a cipóról. Már az első napon munkához akartam látni, de éreztem, hogy lehetetlen itt dolgozni, annyira mások a benyomásaim. Mit csináltam? Vegetáltam. Olvastam, írtam néha egy-egy sort, majd elpusztultam a honvágyban..."
Valahányszor külföldre utazik Dosztojevszkij, úgy érzi, hogy szívébe a halál költözik. Nem tud hinni a külföldben, mert állandóan az a meggyőződése, hogy a külföld rossz erkölcsi befolyással van rá. Az idegen országok mindig idegenek maradtak számára. Nincsenek ott orosz arcok, orosz könyvek, orosz gondok és gondolatok, "egyáltalán nincsenek barátságos arcok." Nem tudja megérteni, hogy miért nem ezt látja és érzi fájdalmasan minden külföldön élő orosz, ha szíve és esze van! "Mindig az a benyomásom, - írja 1867 augusztus 16-án Genfben - hogy nem éreznek barátságot irántunk. Egymáshoz talán barátságosak ezek az arcok, de hozzánk sohasem, semmi esetre sem". Hogyan lehet elviselni a külföldi életet! Istenemre mondom, haza nélkül borzalom az élet! Szükségem van Oroszországra a munkám, a költészetem miatt, s már nem is beszélek egyéb életemről. Olyan vagyok itt, mint a szárazra dobott hal, elveszítem minden erőm és életlehetőségem..."
Így érezte magát Dosztojevszkij nyugati Európában. És ebben a lelki állapotban írta meg azt a regényét, amely sűrített képet ad a nyugati világ embereiről és kultúrájáról.
[+]