Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 8-9. szám
Játszák: Csokonai Vitéz Mihály: Huszonhétéves. Órmótlan koponya tömött gesztenyebarna fürtökkel. Szegletes viaszarc, vaskos orral, meleg sötétkék szemekkel.
Lévainé Vajda Julianna: Hóhúsu szőke szépség.
Lévai István, fakereskedő: Javakorabeli közönséges, de egyszerű férfiember.
Gróf Gerendai: Deresedő főúr.
Gróf Gerendai Leóna: Harmincéves grófkisasszony.
Gróf Farkasházi: Harmincötéves gavallér.
Biró Mátyás: Nemesember.
Bárány Sándor: Kurtanemes.
Viola: Meglett parasztember.
Miss Eliz: Öreg angolkisasszony.
Sütőné: Negyvenéves parasztasszony.
Hersli: Zsidó.
Lázár: Grófi lakáj.
Pista: Grófi huszár.
Történt: Ezernyolcszázban, kora tavaszszal. Veszprém vármegyében, a Bakony hegység tövében, Biró Mátyás nemesi portáján.
A szín: Ódon ház homályos nagyterme. Meszelt falak. Hátul vastag ablakpárkányok keretében két nagy vasrácsos ablak. Üvegükön jégvirágok. Kint hó dühöng, sötét van. A két ablak között vaspántos tölgyfaajtó. A jobbfalon szintén erős faajtó. Életnagyságu kopott kép a falon, valami süveges kereszteshadjáratbeli nemes. Egész elől a falnak befűtött termetes boglyaskemence. Baloldalt ajtó és egy cseresznyefaalmárium felett, kakukos falióra.
Balost cifra asztal körül kihasadt bőrű fotelekben ülnek: Gróf Gerendai, Leóna és Farkasházi. Miss Eliz egész az ablak alatt egy kis széken ül és egy könyvben vakoskodik. Jobbszinten faragatlan faasztal körül: Lévai, Bárány Sándor, kissé távolabb Lévainé. Hersli a kemence falán melegedik. A padkán szűrön párnák között Vitéz Mihály fekszik. Előtte Sütőné foglalatoskodik.
Csak a vihar hallatszik.
Biró (Az órához ténfereg. Megrántja a zsinórt. Áhítatosan vár. Az óra zenél. A kakuk hatszor egymásután kikukkant).
Vitéz: (Síri kétségbeesett hangon:) Megint megakasztja az órát! (A gyertyák loholó fényében megrebbennek az arcok. Odafigyelnek. Halotti csend.)
Vitéz: (Lázasan felordít:) Ne! Gazduram! Számolni kell nekem a perceket!
Lévainé: (Összerázkódik. Eltakarja a szemeit).
Sütőné: (Hirtelen megfordul. Csípőre veti a kezeit.)
Biró: (Már megállította az órát. Mogorván a kemencéhez somfordál.)
Sütőné: (Szájat nyit:) Ilyen ez könyörgöm! Éjjelre megállítja az órát, hogy ne kopjék. Kenyérhéjjon él hetekig. A betevő falatot is sajnálja magától.
Bárány: Csak azért mi. Matyim, hogy a vendéget ne kelljen megtraktálni. Inkább magad se falsz, mi! (Röhög:) Nálad csak szívesen látják a vendéget, Matyim te! Ehetik, ihatik, ha hozott magával.
Biró: (Ültében letolja a nadrágját. Így ül le egy kis székre a kemencéhez. Morog magában:) Ha gyöttök, lesztek, ha hoztok, esztek.
Bárány: (Rávág az asztalra:) Hallod? Hallotta tekintetes asszony? Mivel fogadják a vendéget itt. Hű! Biró Mátyás uramnál.
Sütőné: (Még hangosabban:) A nadrágját is letójja, mintha! Megkövetem a gatyája ingyenbe vóna! Uramisten jaj. Nemesember. Nemesember! Fujj! Zsugori majma!
Farkasházi: Szakrüblő.
Gerendai: Csend legyen itt.
Sütőné: (Megtörli a szája szélét.)
Vitéz: Sütőné! Hallottad szóltak. Sütőné hallod. Instáld ide a gróf urat. Hallod. Ismérem valamennyit. Hallod Sütőné!
Sütőné: (Nem mer szólni).
Vitéz: A gróf urat, Sütőné. (Rikolt.) Méltóságos uram! Gróf úr!
Gerendai: (Odafigyel).
Farkasházi: (Dühösen morog:) A spicbúb.
Vitéz: Gróf úr! Méltóságos uram.
Gerendai: (Végre is odamegy).
Vitéz: (Felül. Orcái égnek:) Víg jó estét excellenciádnak. Vitéz Mihály poéta. (Fáradtan megtámaszkodik. Könnyedén szeretné:) Keszthelyt volt már szerencsém. Őméltóságánál gróf Festetics úrnál.
Gerendai: Nem emlékszem az úrra.
Vitéz: Magos szerencse, igazában a gráciák tevék, hogy ép most így a nyájas arisztokráciának kegyes fényébe tettek.
Gerendai: A fatális idő, de. (Türelmetlenül:) Szép az oráció.
Vitéz: (Hörög:) Nem orátió méltóságos úr.
Gerendai: (Elkészül:) Hát.
Vitéz: (Kapkod. Hebeg:) Csak szerény instancia. Beteg vagyok méltóságos úr. Ép Pestre igyekeztem a typográphusomhoz Trattnerhez. Útban kapott az idő. (Köhög:) Ha méltóságod meghallgatna nagy jót tenne velem.
Gerendai: (Türelmetlenül:) Hát mibe requirál az úr?
Vitéz: (Visszahanyatlik. Odanyújt egy gondosan összehajtogatott ívet:) Itt az instancia. (Liheg.)
Gerendai: Mi ez?
Vitéz: (Zavartan:) Jól tudván nagyságodéknak a közhaszon iránt való jeles érdeklődéseket és azon lelkes igyekezeteket, hogy édes hazánkat a tudományokban és széptudományokban a több Európával egybeemeljék!
Gerendai: Halassza az úr máskorra.
Vitéz: (Hörög:) Méltóságos úr, nem lehet. (Utánanyújtja az ívet:) Érdemes hazafiak kiknek nevek hazánk fényes csillagai engem arra méltattak, hogy a halhatatlanságnak elbélyegezvén, munkáimat közfényre kisegéljék!
Gerendai: (Megfordul.)
Sütőné: (Jóságosan eléje áll.)
Vitéz: (Lázasan olvas:) Körülbelül negyven árkust teszen ki a mű. Trattnernél nyomattatik Pestben. Ezen typographusnak igen szép betűje és fáin papirossa van és így ezen mű a honi typographiának is diszéül leszen. Gróf úr! A több Europában már pezsegnek a lelkek, a plebecula is tudományokra, jelesül széptudományokra áhítozik. Voltaire és a halhatatlan Rousseau közkézen forognak, csak édes hazánk környülállásai olly igen nyomorultak, hogy itt olly múló minden magyar világ.
Farkasházi: (Odamegy. Korbácsával Sütőnéhez ér.)
Vitéz: Egynéhány exemplárokat előre megfizetvén nagyméltóságod elég hatalmas engem most felsegélni.
Farkasházi: (Karonfogja Gerendait.)
Gerendai: Szekretáriusomnak írjon ebben az úr.
Vitéz: A szekretáriusnak!
Farkasházi: Distraháljuk magunkat. (Elvonulnak.)
Vitéz: (Felordít:) Gróf urak! Excellenciádék olly igen kegyesek, hogy én itt most éhen pusztulok.
Sütőné: Abbiony. Ha a tekintetes úron állna, kimondom, éhen veszne.
Vitéz: Ha lóversenyre kéne. Gróf úr! Tudom, hogy ezer forintokat sem sajnálna. Bolond az gróf úr, aki poétává lesz Magyarországban! (Köhög:) Sütőné! Sütőné hallod. Jaj szédülök te. Még meghalok. Jaj.
Sütőné: Tenni meghalni, ha nem muszáj, deák úr. (Jóságosan megigazítja a fejealját.)
Vitéz: (Simogatja a kövér kezeket:) Vén szipa te.
Lévainé: (A két kezébe rejtezik.)
Leóna: (Összeborzad.)
Sütőné: Feküggyön csak galambom, hozok tét. Jó lesz. Nézzen rá a tekintetes asszony, míg hozom a tét! (El.)
Lévainé: Jó.
Biró: (Felordít:) Sütőné! (Sírni kezd:) Ellopja a fejem felől a zsúpot. A görcs álljon beléd te hektikás, te.
Vitéz: (Nevetne. Keservesen köhög.)
Biró: Hogy fújj meg.
Bárány: (Feláll:) No. Miska te, itt a butykos. Igyál e. Csak ne sajnáld. Na.
Vitéz: (Iszik.)
Bárány: E jó mi. (Röhög:) Te jól megválasztottad a gazdádat hékám. Annyi szent. Ennél a vendéglátó háznál, ott kint a bakonyi erdő, az is sokallta barátságosabb.
Biró: Ki hívott? Dögölj meg, mért félsz?
Bárány: De fél az öreganyád, csak ne tört volna el a kerékagy.
Vitéz: Az Istentől sem féltek ti. Pedig ez itt a! (Kiabál:) A bakonyi erdő, ez leszen a Concordia-tér Magyarországban.
Leóna: (Összerezzen. Az apja felé fordul:) Mon ser per.
Vitéz: Itten már támadtak néhány szegénylegények, kiknek ez a rend Magyarországban nem kell. Ha most a poétákat is ekkép egy-két forintokért elüldözik, bizony a forradalomnak lesznek helytartói, mint Franciahonban.
Leóna: Mon ser per!
Farkasházi: (Felpattan:) Deferáljon az úr, mert különben.
Vitéz: Az úri casinóból még Bastille leszen, mert oda vannak befogva a lelkek az uraknak sok csúf praktikájokban.
Leóna: Basztill!
Gerendai: Ma ser! (Megsimogatja:) Itt Magyarországban nincsen Basztill leányom.
Farkasházi: E spicbúbra rácsapatok. Hé! Pista. Lázár kutyák. Hol vagytok?
Vitéz: Mit mondott? Hallod-e mondd meg, mit szólt a gróf. Hé!
Bárány: Én ebbe nem szólok. Hallgass te is bunyik, mert.
(Kint a kutyák veszettül ugatni kezdenek.)
Biró: Halljátok!
Bárány: Ugatnak valakit.
Biró: Halljátok? Valaki szólt a kutyáknak.
Farkasházi: Ez semmi kisasszonyom.
Leóna: Mon ser ami. Én félek.
Gerendai: Beszólítom a huszárokat.
Leóna: Ne. Ne!
Farkasházi: (Mordályt tesz az asztalra.)
(A kutyák elhallgatnak, csak az erdő süvölködik a hóval.)
Vitéz: Meglássátok csak, betyárok járnak kint.
Bárány: Az ám, de mit tegyünk!
Biró: No liphec, most megtudod, hogy mit tesz az, ha a bakonyi erdő van a fundusodon.
Vitéz: Itt ők a földesurak.
Lévai: (Felkél:) Nem tetszik nékem ez a nagy csendesség odakint.
Lévainé: Csak maradjon nyugton, kegyelmed.
Bárány: (Hozzájuk ül.)
Vitéz: (Lankadó dühvel morfondíroz:) Igazában zsiványok itt a földesurak Bakonyban. Hatalmok van, ha itt teremnek! Vigyázzatok, mert még a grófok is porcióznak sok drágaságokkal.
Biró: A pennás eltrafálta az igazat. Lézsák, ide süss, most légy okos. E tudja! Miből láthassak vendégeket, ha fundusom Bakonyban van?
Bárány: Matyinknak igaza van. Nézd e? Igaza van, mert miből él a nemes ember? Földből meg jobbágyból. Mármost az ő földje erdő, hol ott makkoltatni se makkoltathat, hacsak nem pertraktál a zsiványokkal. Ekkor meg a szolgabíróval gyülik meg a baja. Igazad van he. Nem boldogulhatsz itt, hacsak nem akarsz hármas konfliktusba keveredni a zsiványokkal, szolgabíróval, meg a jó Isteneddel. Nem jól van ez így! (Öklével rávág az asztalra:) Kimondom, hogyha minden zugolyban ispionyt tart a magas Hof, még akkor is. (Szétnéz:) Ha a nemesség inszurrekcióval, meg hadiadóval szolgál, mert Magyarországban az alkotmány fundamentoma szerint ezekkel tartozik, tessék a bécsi Hofnak is minket mind egy szálig fenntartani a jobbágyság ellenében.
Gerendai: A slachcic.
Biró: (Felkapja a nadrágját:) He! Ládd-e te, ládd-e!
Lévai: (Csendesen:) Ülj le Bárány Sándor.
Farkasházi: (A névre erősen fülel.)
Bárány: Hisz jól van. (Leül:) Hisz ép azt mondom, hogy teljesítsük a magos Hof kivánságait.
Vitéz: Hisz ugysem a magatokéból teszitek, ha mindennek a zsellér issza meg a levét.
Bárány: (Röhög:) Bizony igaz a! Te. (Kártyát vesz elő:) Pistám te nem vernénk a blattot?
Lévai: (A feleségére néz.)
Bárány: Miskám te. Múlasd az ifjasszonnyal az időt. Gálánt gavallér ez, ámbátor most rossz bőrbe van, de! Csurgóról esmérem, ott volt professzor, az istenadta. Kár, hogy sokat klavírozott a szép szubrectornéval, mert emiatt elcsapatott.
Lévai: (Dörmög:) Mi is régebbről ismerjük. Fáradt vagy te ugye aranycsillagom? (Megöleli az asszonyt.)
Lévainé: (Felsikolt:) Hallotta kegyelmed? Az erdőben sikoltottak.
Lévai: Csak a szél volt. No.
Bárány: Na. Miskám szégyent vallok a virtusoddal. Azt hittem, hogy a sirodból is kikélsz egy szép asszony mián.
Vitéz: De! Ki ám. (Hörögve visszahúll.)
(Irtózatos csend.)
Lévainé: Csak maradjon szépen Csokonai úr. Majd én inkább odamegyek. Jó? (Az urára néz.)
Bárány: No. (Osztani kezd.)
Vitéz: Ne! (Újból erőlködik, de sírva visszaesik.)
Lévai: (A kártyát elfogadja, de sűrűn néz a felesége után.)
Lévainé: (A padkaszélre ül.)
Vitéz: (Sír:) Lilla. Milyen nyirkosak már az én kezeim.
Lévainé: (A kezek után nyúl.)
Vitéz: (Eldugja a kezeit:) Jaj. Vedd le rólam a szemeidet.
Lévainé: Hagy igazítom meg a fejedalját Csokonai úr. Attól köhögsz, hogy rosszul van itt fekvésed.
Vitéz: Nem. Nem. Nem. Nem attól! A tüdőmre nagy beteg vagyok, de mit tesz az. Igy gyorsabban égek el.
Lévainé: Ó! Ne gondolj ezzel, felépülsz ismét. Vidámabbakra fordítsd kedélyed.
Vitéz: (Köhinget:) Vidámabbakra? Vidámabbakra! Juliska! Én már régen minera leszek, mikor a te farod még mindig, mint a birsalma, ollyan lesz. (Arcán kiütközik a betegek irigy és gonosz mosolya.)
Lévainé: Mért haragszol énrám?
Vitéz: Én nem haragszom senkire e világban, hacsaknem önmagamra. De mégis tudd meg, mióta elhagyál, jaj, azt sem tudom kinek szavára élek.
Lévainé: (Elhárítóan:) Talám a csurgói szubrektorné szép szavára. Nem? Avagy Rozália? Kihez újabban intézé verseit.
Vitéz: Rozália csak költött személy, név.
Lévainé: Mint Lilla is.
Vitéz: Nem! Nem! Juliska. Minden szerelmes nevek alatt húsvér hölgy egyetlenegy te vagy. Ne vondd kétségbe.
Lévainé: (Felsóhajt.)
Vitéz: Nem. (Felsír:) Tisztára phantasta nem vagyok, ámbár olly igen kivánlak Juliska, hogy véled gyakorta képzelődöm.
Lévainé: Ne ingereld fel magad. Beszélj halkabban. (Félénk pillantást vált az urával.)
Vitéz: Hidd meg Juliska, hogy a lírai poémáknak őszinteség a lelkek, ezért fáj ollyn igen, hogy. (Köhögni, sírni kezd.)
Lévai: Angyalom nem feküdnél le már. Hajnalban tovább megyünk.
Lévainé: Nem. Hova is feküdnék.
Bárány: No ifjasszony ne szeresse annyira az urát, mert nem marad egy garassa sem. (Nyer.)
Lévainé: Ha így is volna Mihály. (Egész ráhajol a betegre.) Mondd, mit tehettem volna a szülők akarata ellenében?
Vitéz: Jaj igazad van. Beszélj, beszélj Juliska. Jó hallanom, hogy csak Mammon szirtfokán tört hajót ámorom.
Lévainé: (Kiegyenesedik:) Igen Mihályom Lévaihoz a pénzeért adtak.
Vitéz: Mert énnekem nyugalmom azóta elsílyedt és tenger szenvedésekben hányattatom.
Lévainé: No csillapulj.
Vitéz: Mert csillagom nem hazudott nekem. Juliska! Arra kellett eveznem. Aranyfokon másoknak hazugságán törtem hajót. Az igazság nálam vagyon és megtart túl a halálon is. Mondd! Figyelj csak Lilla. Ha most egy puszta szigeten volna találkozónk, mondd, enyém lennél-e?
Lévainé: Ne fantáziálj.
Vitéz: De! Felelj meg erre.
Lévainé: Ó!
Vitéz: Ha éden volna e sziget, hol minden bőven van, mit az embereknek gonoszságok ma ércnél keményebb kőbe, aranyba rejtett. Selymek, kössöntyűk, fűszerek, bor, keletnek ékei, délnek gyümölcse. (Elfúl:) Élnél-e véllem? Párom volnál-e mindhalálunkig? Felelj Juliska!
Lévainé: Ó.
Vitéz: A választ! Halljam! Juliska. (Kimerülten elhanyatlik.)
Lévainé: Igen.
Vitéz: Jaj! (Ölelésre tárja karjait:) Mondd még egyszer Juliska.
Lévainé: Igen, de. (Elnéz:) Fekhess nyugodtan.
Vitéz: Ládd, ezért van, hogy bennem a természet az erkölccsel ellenkedik.
Bárány: Ne sajnáld Pistám. (Röhög, nyer:) Csak azért van, mert szerencséd van a szerelembe. Nagy! (Boldogan nyer:) Nagy szerencséd van a szerelembe. (Énekel:) A vak is látja, hogy bonőröd van a szerelembe, de! (Újra nyer:) Malőröd van a kártyába!
Lévai: (Felugrik és a mit sem sejtő nemest vad erővel nyakonveri.)
Bárány: (Felcsattan:) Az áldóját te! Ne jácc ha ígyen hozzádnőtt a pénzed. Az irgalmát te! Tyű! Azt a nem jó fukar istenedet, te. Pistám te, hát most mi legyen? (Lassan elhagyja a pulykaméreg. Röhög. A nyereséget bezsebeli, elfordul.)
Lévai: (A feleségéhez megy:) Na csillagom most. Hagy én ápoljam. Te meg pihenj meg.
Lévainé: (Rémülten:) Nem! Engem hagyjon itt kegyelmed.
Lévai: (Mormog:) Pedig hát fáradt voltál még nemrég.
Lévainé: Most hagyjon!
Vitéz: Haj! Lilla! (Lázasan:) Pazér pillantatod felvilágosított. Ez itt az őssziget Bakonyban, éden: jövőknek fundamentuma, hol ott csak szenvedélyek égnek. Ezek teremtik ujjá a hont, bár! Manapság még csak talpalatnyi hellyek van. Mégis! Ujjáteremtik Magyarországot. Meglásd! Ma éjjel üzenetet nyerek tőlek. Hírt a jövőből s szegény legényekkel kincseket küldenek.
Sütőné: Jézusom! (Párolgó kannával beront:) Haramják járnak az udvaron.
Biró: Halljátok?
Sütőné: Jézusom.
Bárány: Mit láttál?
Sütőné: Haramják járnak az udvaron!
Leóna: Mon per!
Farkasházi: Szakrüblő. Csend legyen itt ha mondom. Pardonné kisasszonyom.
Leóna: Ó. Ó!
Sütőné: Ezzel a két szememmel láttam.
Biró: Fusson ki a szemed.
Bárány: Ez akkor nem tréfa. Hallod?
Lévai: Gerlicém. Most már itt az asszony. Gyere.
Vitéz: Lilla ne hagyj el!
Sütőné: Itt a té!
Vitéz: Mi az mit láttál Sütőné?
Sütőné: Jaj deák úr. Itt fusson ki a szememvilága, ha nem láttam. Haramják vannak itt.
Vitéz: Juliska! Hallod? Juliska. Elémhozzák a kincseket a bakonyi szegénylegények. Mondd meg a gróf uraknak, hogy jobb lett volna egy pár forintokat adniok.
Biró: Némulj meg, garabonciás, mert tűzre vettetlek. Figyelmezzetek csak.
(Nagy csend van.)
Gerendai: A huszárokért megyek.
Leóna: Apám, ne! (Sírni kezd.)
Farkasházi: Lázár. He! Pista. Gyertek elő! He!
Bárány: Az asszony megveszett. Nincs ott egy fia lélek se. Hallod? Hersli! Gyujts rá a száraz fára. Olly nagy a csendesség.
Hersli: (Előszedi a hegedűjét:) Igenis.
Bárány: Mi az ifjasszony kedves dalja?
Lévainé: Hogy. (Pirosan halkan:) Amott kerekedik egy fekete felhő. Köszönöm.
Bárány: Ha szépen elcsinálod, te Hersli, nem fukaron foglak megfizetni. (Rávillan Lévaira.)
Lévai: Bolond vagy.
Hersli: (Ez egykorú dalt hegedűli.)
Leóna: (Befogja a füleit.)
Farkasházi: (Fel-alá szaladgál:) Sapriszti. He! Legények!
Vitéz: Juliska! Meglásd ma éjjel szavadon foglak. Jó talléroknak bővében leszek s magammal elviszlek, Zeusként aranyfüstben. Jaj! Ujra megtelt szerelemrajjal a mellyem.
Lévainé: Jaj lépéseket hallottam a hóban.
Lévai: Hersli, tedd le a vonódat.
Leóna: (Felugrik, sikoltoz:) Mé ser!
(Lépések.)
Viola: (Belerúg az ajtóba:) Nyissatok ajtót.
Farkasházi: (Célzásra fogja a pisztolyt.)
Leóna: (Kétségbeesetten sikoltozik.)
Viola: (Ujra:) Nyissatok ajtót.
Leóna: (Elájul.)
Gerendai: (Karjaiba fogja.)
Miss Eliz: (Levendulavízzel locsolja.)
Vitéz: (Felül. Az ajtóra bámul.)
Viola: (Belelő az ajtóba.)
Biró: Az ajtómat (Ráfekszik az ajtóra.)
Viola: Hé! Nem nyittok ajtót?
Farkasházi: Ne nyisd ki! Pista! Lázár! Legények! Gyertek elő! He!
Viola: Hijában minden. A legények már jó helyen vagynak. Nyissatok ajtót. Egy kettőre, vagy csóva kerül a házra!
Biró: (Eltólja a reteszt:) Bujj be.
Viola: Nyisd ki!
Biró (Kitárja az ajtót.)
(Fenséges hideg ragyog be.)
Viola: (Fegyverrel beljebb lép. Egy szempillantással végigmér mindent:) Helyben vagyok, hé! Ha megmoccantok lövök. Odakint meg repül a csóva.
Biró: Meg ne moccanjatok!
Viola: Hoci a mordályt!
Farkasházi: (A pisztolyt az asztalra dobja.)
Viola: Ugy no. Tedd be az ajtót, de ne reteszre.
Biró: (Reszketve engedelmeskedik.)
Viola: Mármost. Elő a drágaságokkal. Itt e. Az asztalra hé! Aki megporciózott a más szobába be! Egy kettő hé! No. Az uri istent bennetek! Mellyek a grófok? Azok elsőbben. Nyisd ki azt az ajtót te!
Biró: (A jobboldali ajtót felnyitja.)
Viola: Mondom, elő a pénzekkel. Sebesen, mert belétek gázolok.
Bárány: Hát ingyér izzadtam a játékba. (Az asztalra veti a bugyellárisát.)
Farkasházi: (Követi.)
Viola: Kerüljetek csak oda be.
Lévai: Nem ellenszegülénk, ottbe megfagyunk a hidegtől.
Viola: Fogd be a szád. Előre.
(Miután mindannyian leadták erszényeiket, bevonulnak a másik szobába.)
Viola: (Bíróhoz:) Te itt maracc, ha te vagy a gazda. A gazdasszony is maraggyon. Hát te?
Sütőné: Ebbe jártányi erő se igen van.
Viola: Maraggyon. (A többiekre erősen ráteszi az ajtót.)
Viola: Bort hozz.
Biró: Sülyedjek el, ha van.
Viola: Bort hozz! (Pénzt vesz elő az egyik erszényből és odaadja Birónak.)
Biró: A véres tályog öljön meg, ezt könnyen megszógáltad.
(Az aranyat nézegeti, elmegy.)
Sütőné: (Követi.)
Vitéz: (Gyermeki ámulattal:) De tudtam, hogy kend ma itt megjelen.
Viola: (Leteszi a fegyvert. A markába fuj. Melegszik:.: Hunnen?
Vitéz: Honnan? Ahonnan áhítás támad az emberben, mint Bakonyban fergeteg.
Viola: (Rá se hallgat. Magának jólesően:) Ez igazában csak rajtaütés vót. Még e se tudta.
Sütőné: (Hozza a bort:) Csak sebesen te. Elillanj, hogy nyomod se lássék. Ezek nem pógárok.
Viola: Menj a dógodra. Előbb még bemelegszem.
Sütőné: Mék, csak aggy bort ennek. Beteg szegény. (Kimegy.)
Viola: Itt van. Ihatik, ha nem átajja.
Vitéz: Csak nehezen megy, felkelnem. (Előkászálódik.)
Viola: (Tréfásan:) Dizintornak a vármegye csinált az igaz, de országfattya mégse vagyok. Ha kedve tarcsa igyon.
Vitéz: (Nevet, iszik:) E jó, csak bor fűti már be az én beleimet.
Viola: Igyon egésséggel.
Vitéz: Köszönettel veszem, mert régen volt részem benne s gyógyulást hoz.
Viola: Miféle úr az úr?
Vitéz: Poéta, pennás, litterátus vagy versfaragó, amellyen megérti, ki volnék.
Viola: Jó.
Vitéz: Sok pénz ez!
Viola: Az.
(Isznak.)
Vitéz: (Egyenként az asztalra borítja az erszények tartalmát:) Hogy csergedeznek.
Viola: (Vakon néz az arany-ezüst halomra:) Az, e tallérok.
Vitéz: (Játszik az aranyakkal:) Jól csengő talentomok, kikből, ha van, mindened van ezen a világon. Ha az enyémek volnátok!
Viola: (Ránéz:) Mit nyerne véllek?
Vitéz: Mit nyernék véllek? Ezekbe van ma beléjeksummáltatva minden szépségeknek értékek! Legelébb is felmennék Pestbe, hol Trattnernél a könyvek kinyomatását egyszeriben kifizetném. Fáin papirosson szép szép betükkel közfényre kikerülne! Az ódák! Szerelmes daljaim! Elégiáim! A szinjátékok! Dorottya, vagy a dámák diadalja. Elegyes költeményeim. Mind! Anakreoni daljaim. Minden! Minden mit írtam. Nem kéne többé futkosnom grófi s egyéb megbecsüléseknek utánok. De jó is volna! Tennék a grófoknak, csak kellő opportunitás voltak nekem, ki magam vagyok a magyar litteratura. Kazinczy úrnak is, ki ámbár a nyelvnek jeles reformátora inkább széplélek semhogy poéta. Én vagyok itt a magyar litteratura Atheusként, magamban! Aztán anyámhoz térnék szülötte városomba be. Gyors delizsáncon! Gazdagon, híressen az oldalamon Juliskámmal. Ujonnan építném szülőházamat. Családot vernék Juliskámmal, anyámnak hét szép unokát szerzenék. Selyemkendőt is vennék neki. Megsüvegelnék a grófok is, mert illy fia van. Hej mindent jóvá tennék.
Viola: Látom, hogy nagy örömet szerzenék. Vegyen belőllek.
Vitéz: Igazában?
Viola: Akár így egybe mindet.
Vitéz: No! Igazában? Kendet az Isten küldötte így rám. (Felmarkolja a pénzeket:) Talán a sátán? Mindegy. (Párnája alá rejti a kincset.)
Viola: Énrajtam uccse segítne.
Vitéz: (Gyermeki örömmel:) Talán csak nem, hogy ép érettem mívelte!
Viola: Héj! (A feje búbját vakarja:) Aki ura ellen támad Isten az orvossa annak. Az segíthetne, ha vóna!
Vitéz: Mi baj no?
Viola: Bajba jutottam, hogy az isten verje meg, ahol egy úr van.
Vitéz: No. Jótett helyébe jót várj. Mi baja kendnek?
Viola: Effelől mit tudhatna az úr? Az Isten, asse segít már rajtam.
Vitéz: Halljuk csak.
Viola: Mert én támadást vezettem az urak ellen Nagy Bajomban.
Vitéz: Nagy Bajomban? Hat hét előtt még ott voltam.
Viola: Azóta lett, hogy három zsellérfalu az urak ellen támadott. Vezérek voltam, mivelhogy minden baj ránkszakadt. Mert insurrekció vót az urak ott seregestől lehűtöttek a falunkban. Befaló falatunk se maradt. A legényeket összefogdosták, szó ami szó, sok gonoszságot tettek.
Vitéz: Mi történt Sárközy alispán urammal?
Viola: Eliszkolt. Emberhalál nem is igen esett. Csak! Ép a feleségem Örzse, meg, aki elringyólta, ketten. Azonfelől két nemesi porta leégett.
Vitéz: E nagy baj.
Viola: Baj. Sok zsellért már felkötöttek. Néhányon bevettük magunkat a Bakonyba, míg le nem ölnek. Bizony mirajtunk, csak az segítene, ha a pórnépek mindenhol támadást mívelnének. E biztos vóna, mert többen vagynak. De ha nem is vennének győzelmet, többet ugysem ölnének le közülek, mert az uraknak szükségek van zsellérre.
Vitéz: Ezt már megpróbálták a népek Franciahonban. Hol a haláltól még a királyt se kímélték meg. Mit ért? Pár évre rá a forradalomnak nyakába ült Bonaparte.
Viola: Mi a nyavalya?
Vitéz: (Iszik:) A polgári nyavalya. (Felnevet:) Úgy a! Bonaparte tábornok felszálla a forradalomra, miként egy táltosra. S mi végre? Császár lesz, mondják, s éppúgy zsarolja majd a franciákat, mint eddig a királyok, mert ez a pocakos zseni alaposan tudja, hogy az emberi nemzetségeknek mindenképen csak haszon a mozgatója. Kenteknek még csak hasznok se volna, mert nincsenek megadminisztrálva s jószívek van. Elhúll itt minden, mit szerzenének, pocsékba, borba, Bakonyba.
(Isznak.)
Vitéz: Bakonyba. Imhol e itt a példa. Eléáll egy szerencsétlen poéta és az istenadta magyarja odaadja, amit úgy szerze, hogy életét kockáztatta értte. S ez még kend hallja, mi a becsületes neve?
Viola: János. Kenderesi János.
Vitéz: No. János. Mondom ez még a legjobbik módja a megoldásnak. Mert én itt Kenderesi János megfogadom, hogy minde pénzt csak nemzetemnek, jelesül a jobbágyoknak hasznokra fordítom.
(Kocintanak.)
Vitéz: Szép! Szép kis könyvtárat szerkesztek össze külföldiekből. Külországokban sok nagy szellem van és ott a népek is boldogabbak. Mert amit a poéta ad, az nem önzésből van, az szent erőszak, melly mint a csillag ég s a melyet nem lehet véka alá rejteniek, legyen az bár minden butaság s gonoszságoknak vékája Magyarországban. Értie? Ugya! Magyarba ültetem minda műveket, kiken külföld oly szépen felbuzdúla. Herdert, Bürgert, Kleistot, Lafontainet, Metastasiot, megmagyarázom a titkos Kantot. Közkézre kiadom a halhatatlan Rousseaut. Dantét. Ó! Dante. Dante! Ez azt írá meg, kinek mi hellye van fent az égben, földben lent és e világban. Hogy fáj a szívem értetek ti, olyan okos magyar nép, kit a mostoha sors a szépségek tengerétől elrekesztett. Ó én is eddig, mit míveltem, csak gyenge poétai játszások. Ámde most! Ezután pénznek, nyugalomnak, szabadságnak, szerelmesemnek birtokában elvonultan élhetek semmi mással nem törődvén, csak írásokkal. Hallod-e? Megírom Árpádot. Mit hogyan szerze. Hont s mindenképpen méltó helyet a kisded magyarnak. Mert akkor mód volt harcos kalandozásokkal tiszteletet kiérdemelni. Ma pedig uj mód fel-felsorakozni a gondolatoknak, eszméknek csatájokba. Ehez az kell, hogy egyenlőség és testvériség legyen, mert így van egyakaraton a nép és csak így gondolkodik egy fő szerint. Miként azt Pusztaszerben szerződésbe tették az ősök. De erről mit sem tudnak a népek Magyarországban, hej pedig minden örök dolgoknak fundamentumuk a tudásban van.
Viola: (Küzd a fáradtságával. Felkapja álomba sűlyedő fejét:) Meghajszoltak az este. Két pandúr. Görcs álljon beléjek.
Vitéz: Minek volt nékünk keresztyéneknek lennünk, hiszen minálunk ollybá se tiszteli az egy ember a másikat, mint a buddhahitű a szent állatokat. Nyomába se járunk mi az üdvözítő keresztyéni alázatnak. Templomaink is felemások csak, keresztyéni minarétek, mint Ispahánnak karcsu tornyai, igazán, hogy széltől fogantak.
Viola: Hát, ha idő nincs ki elfogjon előlek, ott ejtenek el a koszosok. Pedig hát ők is ép ugy szegények, mint mi.
Vitéz: De! Igazában e szókkal csak mind gonoszabb politicába sodródunk. Bár a testámentomoknak fenekekre nézvén, bizony hogy Jézus urunk is csak ilyesfélékért krisztuskodott. Tenni kellenék róla, hogy agyon ne üldözzék. Igaz-e?
Viola: Arról Isten tehetne. Talán még ő se. Igen hatalmasok az urak.
Vitéz: Dehogyse. Nem minden ur egyforma. De még a legkegyetlenebbekben is van verisimilitudo. Ebben különbözik az ember egyéb állatoktól, hogy hasonlít az igazsághoz. No! Tudja-e mit hé? Holnap szerkesztek egy levelet Sárközi alispán uramhoz. Ebben kegyelemre ajánlom Kenderesi Jánost, meg a társakat. Hányan vannak itt. Most.
Viola: Itt? Egymagamban.
Vitéz: Egymagában? Hát a huszárokat ki fogja?
Viola: Azokra? Rájukzártam a csűrt.
Vitéz: Ehez nagy bátorság kelletett. De most rögvest pusztuljon innen, mert bizisten megvirrad.
Viola: Hát a levellel? Mégis megkísérteném. Három kis árva családom van ott honn, ha még megvagynak.
Vitéz: Holnapra térjen vissza kend. Estvélig meglesz. Avval bátran az alispán úr elé lopakodhat. Jól ismérem, derék úr. Egész télbe vendége voltam. Szavamra bizton megkegyelmez.
Viola: Hát megkísértem.
Sütőné: (Lélekszakadva:) Hé! A huszárok kitörtek az udvarra.
Viola: Akkor fussunk el.
Sütőné: Jaj. Jaj. Szűzmáriám csak most ne hagyj el. (A tölgyfaajtón a vaspántot felteszi.) Már itt is vagynak.
Vitéz: (Felugrik. Alig áll, szédeleg:) Most merre fut kend?
Pista: (Dörömböl az ajtón:) Nyisd ki.
Sütőné: Fuss a nyomomba.
Viola: (Felkapja a fegyvert:) A levéllért holnap este gyövök. Isten megálgya. (Sütőné után a baloldalon el.)
Vitéz: (Ágyára roskad. Befekszik.)
Pista: Nyisd ki te. Ugyse menekülsz. Nyisd ki. (Lőccsel veri az ajtót.)
Lázár: Tázind himmli! Zsiványok!
Biró: (Balról:) Mi a rossznyavalya tör benneteket? Kit kerestek?
Farkasházi: Nyisd ki szakrüblő.
Biró: (A jobboldali ajtót kinyitja.)
Farkasházi: (Kiront:) Hol a zsivány? Szakrüblő. Tauzend Himmel. (Mellenragadja Birót.)
Biró: (Rikácsol:) Gróf úr éntőllem kussoljon. Én itt nemesi házomban vagyok.
Farkasházi: (Elereszti, kinyitja a tölgyfaajtót:) Hol a zsiványok? Bitangok! Hol voltatok? (Végigvág a huszáron.)
Pista: Alásson.
Lázár: Tázind himmli. (A lőccsel hadonászik.)
Farkasházi: (Mordályt ragad:) Utánok. Mars! Hé! Mars.
Bárány: Egy fertályórája még, hogy itt beszélgettek. De! Itt volt.
Biró: Itt volt a görcs, aki belédáll te. A pennás kiátozott magában lázas.
Farkasházi: He! Gyerünk utánok. Megfogni. Szakrüblő!
Bárány: Gyerünk no.
Lévai: Én nem megyek. Álljunk a boglyához édesem. Egészen megdermedtél.
Lévainé: Jó.
Bárány: De én a pénzemet nem hagyom. Utánuk. No. (Ránéz a grófra.)
Farkasházi: Utánok a zsiványoknak. Szakrüblő. (Végig vág az asztalon.)
Pista: Alássan jelentem az udvaron nincs nyomok.
Farkasházi: Utánok! Mars! (Kiront.)
Bárány: Világos van. Én se hagyom a pénzemet. (Elrohan.)
Lévainé: A grófkisasszony megfagy odabent szegény. Azóta folyton sír.
Lévai: Hagyd csak el. Inkább megfagy, hogysem egy levegőben legyen magánál kevesebb emberekkel. Ez a kevélység oka mindennek. Többet se hozlak el magammal útra. Aranyom.
Lévainé: Nincs semmi bajom, még álmos se vagyok. (Ránéz Vitézre.)
Lévai: (Szinte:) Alszik szegény ez. (Sóhajt:) Milyen átlátszó már az orra. (Legyint.)
Lévainé: Ne szóljon. (Felsír.)
Lévai: Nno. Virrad már. Megyek a kocsisomnak utána. Felpakkolunk és indulunk nyomba.
Biró: Prezentálj meg te egy kis dohánnyal a pakkokból.
Lévai: Jöjjön. Bár a szállásért mástól aligha illy prezentet nyerne az úr. Szidták a gróf urak németül. No.
Biró: És még hogy nekem jött. Láttad? Tulajdonházomban. A véres tályog ölje meg valamennyit. Mindennek ők az okai, egyebet se hallani.
Lévai: Én már itt se vagyok. Kereskedőnek büdös a politikának a szaga. Hersli gyere pakkolni. Czukrot meg kávét vettem egy évre valót. Az asszonykának. Azt mondják ujból feljebb mennek az árak, bár Luna-villában béke köttetett. (Fejét vakarva el.)
Biró: (Követvén, ököllel hátba vágja:) Az istenét a gyomrotoknak, de okosok vagytok.
Hersli: (Utánuk).
Vitéz: Juliskám! Dehogyis alszom. Vártam, hogy egyedül legyünk kettesbe. Nézd csak meg, nincs több senki közelben?
Lévainé: Nincs.
Vitéz: Akkor hát, ülj ide mellém. Az örömöktől szétfeszűl a mellyem. Pedig már többet nem vagyok beteg. Hiába parentált el most épen Lévai István. Hidd el Juliskám. Pormakhinám, ha el is kopott, de engem nem minden emberekre szóló érvények kötnek a léthez. Míg mások egyet szippantanak, száz év ég el bennem, egy minutumban! Én már ott voltam Lebédiában is, fehér pendelyben te is ott voltál véllem Juliska. Nem üzletelhet el tőllem most egy fakereskedő czukros kávéval. Ugye Juliskám.
Lévainé: Csak hagyd el, jó ember ez. Minden pretenziómnak enged.
Vitéz: Juliska! Ide nézz! (Megmutatja párnája alatt a kincset.)
Lévainé: (Felsikolt:) Az isten szent szerelméért. Mihályom, csak nem egyeztél a zsivánnyal?
Vitéz: Zsivánnyal?
Lévainé: Ó. Takard be gyorsan.
Vitéz: Hogy mondhatsz ilyent Juliska?
Lévainé: Jaj. Félelmemben mondtam csak. Mihály bocsáss meg. Hogy vetted el a zsiványtól?
Vitéz: Te! Önkényt nékem adta.
Lévainé: Jó! Jó, jó csak sebesen add vissza a grófoknak, Bárány Sándornak, meg az uramnak is.
Vitéz: Hogyisne! Ezek a kincsek mind enyémek. Hogy volt? Kinek mi köze ehhez? Egyszeriben csak ráüzentem a géniuszomra. Vitéz Mihály poéta megunta már az éhezéseket és dáridókat az életet szíve Juliskája híjján. Hozz nekem annyi kincset, mellyért, mint mondá, mellettem nyugalomban élhessen! Selymesen ékesen, mint illik. Hozta! Itt van Julim. Most rajtad a sor, hogy elválj uradtól s eljárj velem Debreczenbe be szülőanyámhoz. Megesküszünk és megesküszöm, hogy soha semmi bajom nem volt e világban Vajda Julianna miatt. Add ide kacsóidnak havát forró tenyerembe Juliskám.
Lévainé: Jaj! Mihályom hidd el illy könnyelműségeket csak te tehetsz fel. Add vissza kérlek a pénzeket.
Vitéz: Nem! Juliska! Ne ingerelj fel! Ne is szabadkozz. Velem jössz! Egyszeriben való tehetetlenségemért, hogy akkor máshoz adtak szüleid, keservesen megszenvedtem. Most! Élni, élni akarok vélled. Julim, a lélek után a testet is szép pirosra gyönyörűségekben megfürdetni. Mi vagy te Vajda Julianna? Vitéz Mihálynak músája vagy te! Nem holmi sunya polgári perszóna, mint a több embernék! Minden tulajdon rablás, én még csak nem is raboltam s ha van e kincs, nem magamnak van. Nemzetemnek s nemtőmnek, neked.
Lévainé: Még csak az kell, hogy a sok komisz hazug kofaságoknak tetejekbe, azt is hireszteljék kegyelmedről, hogy. Ó! Én csak egyre szentelhetem még magamat, megvédeni önmaga természetétől, most, hogy eddigieknél is borzasztóbb meggondolatlanságot tett.
Vitéz: Csivogj. Csivogj. A pletyka ép akkor száradna rajtam, ha visszajuttatnám a pénzt. De így senki sem tudja meg. Juliska madaram. Most fogja vagy igéretednek s talám, ha legjobb érzékeimben nem csalódom, feltámadt szerelmednek is. Szeretsz még Juliskám?
Lévainé: (Elgondolkodik:) Szeretlek.
Vitéz: De jó ezt hallanom. Ilyenkor mindig kérész szerettem volna lenni. Napestig csak! De élni élni! Egy barkapártás mind e világban folyó Tisza felett. Julim. Jaj! Olly igen szeretlek s már szállanék csak szedd le mellyemről viperáit az emlékezetnek. Bocsáss meg nékem.
Lévainé: Én azt is megbocsátottam néked, mit el sem követtél.
Vitéz: De sokakat el is követtem. Bocsásd meg. Ez szegény. (Homlokát öklözi:) Félbolond magyar volt. Gatyás árkádiában élt, csak kakaskodott. Szemetdombjának tartott mindeneket, hol magamagát úrnak kukorékolhatta ki. Mondd: megbocsátok.
Lévainé: Megbocsátok.
Vitéz: Miként én is megbocsátottam, hogy énhozzám a halálnál is jobban, nem ragaszkodtál.
Lévainé: Ó! (Felsóhajt:) Nem jót tesz most neked a sok beszéd. Pihenj meg benne.
Vitéz: De jó ez! Juliska, tudd meg e világban a legutolsó kis féreg is csak azt akarja! Hát még az ember. Én, akiben az elemek billiószor megvannak. Jaj de kivánlak.
Lévainé: Csak hallgass el.
Vitéz: Szavaidnak tűzostoruk vérem hatja. Tavaszig várunk. De mikor kijönnek a földből a cserebogárok s ekhó lesz! Nárcissok s aranyba mártott kákalevelek, azután ákászillat s éjjel a csillagoknak illatukat is megérezni, levetkeztetlek anyaszültmeztelenre.
Lévainé: Nem hallgathatom tovább.
Vitéz: De! Ha igazat vallottál, hogy szeretsz, nem fognád be a füleket. Csaknem? Hogy szánalomból fillentettél! Juliska!
Lévainé: Nem!
Vitéz: Nem? Nem hiszem. Szánásból fillentettél! (Zokogva hörög:) Juliska.
Lévainé: Nem! (Elsírja magát. Kétségbeesetten:) Nem, nem Mihályom. Nem fillentés ez.
Vitéz: Juliska. Hogy láthassak a szívedbe? Hallod? Fedd fel a mellyedet Juliska, igéretednek zálogául. Hagy láthassam egy pillanatra.
Lévainé: Ó! Vitéz úr!
Vitéz: Elárultad magadat! Menj el tőlem. Szánalmad nem kell, csak azt hittem, hogy nem potomra múlottál el tőlem. De jaj, hogy köztünk minden se volt több, minthogy én nyakrafőre orcáidnak megejtő gödröcskéibe húllottam, valahányszor csak megmosolyogtál. Meddig kínzol még?
Lévainé: Nem! (Sír:) Hogy kívánhatsz ilyet. Efféle játszás.
Vitéz: Nem játszás ez! Ha mutatnád, abból meglátnám szívedet, mellyel hozzám vagy.
Lévainé: Jó. (Ráhajol. Gyorsan körülnéz. Keblét lebontja. Könnyes szemekkel ragyog a betegre.)
(Csend.)
Vitéz: A vállaid be kevéllyek lettek. Ó itt a szeplő. Szentjánosbogárkám te. Liliombimbók! (Felnéz az asszonyra.) Fedd be! Fedd be! Juliska! (Vad zokogásba tör ki:) Jaj én jaj! (Fejét veri:) Nem olcsó Thaisoknak csalárd trompőzök ez. Jaj! Fedd be a mellyedet Juliska!
Lévainé (Rendezetten nyugodtan simogatja:) Ne hányd, vesd magad. Feküdj nyugodtan. Mihály. Mihályom. (Sír.)
Vitéz: Anyám vagy. (Kezét fogja:) Anyám vagy láttam. Este van itten. Anyám keresd ki kaputrokkomat. Benne. Belső zsebében vannak Herdernek, Bürger és Kleistnek könyveik, olvass belőlek. Úgy! Úgy! A Hunniasból inkább! Vagy Dante. Dante! Olvass a Purgatoriumból. Úgy. Úgy. Te vén, most szép vagy, mint Vajda Julianna. Csak olvass olvass. Ne kelts fel, ha elaludnék. Jó? Hagy aludjak, főgyönyörűségem ez. (Elszunnyadt.)
Bárány: (Bejön): Nyoma sincs a gaz rablójának. Oda a pénzem.
Lévainé: Pszt! Csendesen. Alszik.
Bárány: Az rám is rámférne. Tessék. Szedjen be egy kis szilvaszuszt ifjasszony. Ilyenkor hajnalban. Brr! Ha egymásra néz is fázik az ember. (Ránéz az alvóra.)
Lévainé: Milly kimerülten alszik.
Bárány: Ennek már nem sok napokat jósolok az életben.
Lévainé: Hogy mondhat illyet. Csendesebben beszélgessen.
Bárány: Hát fáj az embernek értte a szíve. Harmincba sincs még. De a gróf szidta. Mint a bokrot. Ezt meg a vendéglátó házigazdánkat. Ezt kozmopolitának szedte elő, Matyit meg latornak, zsiványnak, meg, azt csak a jó német isten tudná megmondani. Mondván, hogy ő felkutatja az egész házat zsiványnak, pénznek utána.
Lévainé: (Megretten): Ó! A grófok mindjárt olly fennen beszélnek.
Bárány: Igaz. A becsületes magyarnak vissza se süvegelnek.
Lévai: Angyalom. Indulunk. No.
Bárány: Jó lesz, már majd kiesik a gyomrom.
Lévainé: Csak menjenek. Megyek utánuk, csak megköszönöm a szállást a tekintetes úrnak.
Bárány: Van is azon mit köszönni.
Lévai: Én már megköszöntem.
Lévainé: (Toppant:) Menjen hát. Búcsúzom. (Ránéz Vitézre.)
Lévai: Hagy búcsúzom én is.
Lévainé: Csak menjen már. Alszik.
Lévai: Jó. Csak ne várass meg. Mert délre bent akarok lenni Kaposvárba. (El.)
Bárány: (Utána. Hallani, hogy kint röhög:) Matyim no, Isten áldjon. Jól ettem-ittam nálad. Adjon az isten százszor annyit. Ha Csurgón jársz hé! Ne feledd el hé. Megkeresni Bárány Sándort. Ott. Hallod? Nemhogy kivennék zsebedből, mi benne volt, de tesznek bele!
Biró: Fordulj fel te! (Bejön.)
Lévainé: Jaj! Tekintetes úr. A pénzek, mit a zsivány elvett, mind itt vannak a poétának feje alatt.
Biró: Igaz-e?
Lévainé: Jaj! (Odarohan Vitézhez. Hosszan nézi. Csókot lehel a homlokára:) Ha felébred, mondja meg néki a tekintetes úr. Ezt, meg, hogy szívből tisztelem. (Elmegy.)
Biró: (Vitézhez lopakodik. Kicseni egyszálig a pénzt és zsebre rakja:) Ez alszik. Mintha meghalt volna. (Jól megnézi. Vidáman elfele.)
Farkasházi: Én itten mostan megrequiráltatom a házat. Szakrüblő. Mondom. A zsivány itt van.
Biró: (Rémülten:) Nem itt gróf úr. Van annak rendje módja. Ez itten nemesi porta.
Farkasházi: A haramiákkal konfundál nemes ember létére!
Biró: Hogy mondhat illy gazt rám méltóságos uram. Gróf úr! Hát akkor nékem ennyim volna, mint van? Hétszámra nem falok be egy rendes falatot. Egy öltő ruhám van, ez is maholnap leszakad rólam. Koporsószegre sincs nekem pénzem.
Farkasházi: Hé. Legények. Jertek.
Biró: (Sír, fuldoklik a dühtől:) Gróf úr! Ill szégyent mégse tegyen velem, mert! Lelkén szárad, ha én ezt a szégyent túl nem élem, hogy tulajdonomban, hol már ükapám is otthon volt, illyet csináltasson.
Gerendai: (Kijön:) No mi az itt?
Biró: Gróf úr ez mégis csak sommás erőszaktétel!
Farkasházi: A zsivány itt van.
Biró: Tegyen panaszt a szolgabírónál, vagy a megyénél, de nem hogy itten.
Farkasházi: Én féltakkomplit csinálok itten!
Leóna: Mon ser! Hintóba!
Farkasházi: Ó! Komtesz!
Pista: Alásson jelentem a hintó előállott.
Leóna: (Bólint. Rátámaszkodik az angol kisasszonyra.)
Biró: (Leveszi a süvegét:) Jó utat kívánok méltóságodnak.
Farkasházi: Szabadna akkompanyérozni?
Leóna: Tessék. (Elfogadja a Farkasházi karját.)
Farkasházi: (Elvezeti:) Ez a slachcic ép mondom a méltóságos papának, az én legkedvesebb barátomnak konfundál a zsiványokkal. Majd szólok a Taszilónak, ki itt főispán. Szakrüblő. Annyit mondtam oly szót, mi semmikép se bon mó. Pardonné.
Leóna: Ó.
Miss Eliz: (Követi őket.)
(Kint kocsicsengő.)
Biró: Örültem, ha miben méltóságodéknak szolgálatára lehettem. Megtettem, ami szegénységemtől tellett.
Gerendai: Nézze csak az úr. Hogy hívják?
Biró: Biró Mátyás a nevem.
Gerendai: Hát. Izé. He. Nézze csak. Jól van. Sapriszti. Nincs jól. Hogy is mondják csak. Nincs jól van. Ejnye. Sapriszti.
Biró: Ajállom magamat méltóságodnak.
Gerendai: (Távozóban:) Mondja meg annak, hogy írjon csak a szekretáriusomnak. Énnálam adnak mindenkinek, de csak annak rendje és módja szerint. Az úr is lássa el egy némelyekkel, míg nálla van. Ugyan barátja én sem vagyok efféle éretlen viszketegnek, mit ezek tesznek. Az embereknek bőröket még sem szabad mind a hetet lenyúzni. Ezt nem akarják! Sapriszti! Nemesek megérteni! Még se nem szabad. Na. Sapriszti. Jól van. (Elmegy.)
Biró: (Utánaköp. Csörögve kiszalad:) Dögöljetek meg szolgabírótokkal.
Sütőné: Jó reggelt. Czukros té. Itt a czukros té. Fiatal úr. Most czukor is van bent. Adott az ifjasszony egy marékkal. Az isten álgya meg.
Vitéz: No! (Nehezen ébred:) No te vagy az Sütőné. Ejnye be elaludtam.
Sütőné: Kejjen csak fel jó czukros té, lelkem!
Vitéz: Juliska! Te itass meg vele. Juliska hol vagy?
Sütőné: Elment. Mind elpályáztak. A grófok ép most mennek.
(Kint lárma, ostorpattogások.)
Vitéz: Hazudsz te!
Sütőné: Már mért hazudnék a fiatal úrnak?
Vitéz: Hazudsz te vén szipirtyó. Juliska velem jön be Debreczenbe. Hallod Juliska! Gyere elő, mert meghalok. Ne vexálj hallod!
Sütőné: Elment. Ne ordítson, mert attól fáj a mellye. Fiatal úr. Jaj! Ollyan a hangja, mintha jegesveremből beszélne. Ne kiáccson hát. Elment de nem baj. Itt vagyok én ki gondját viseljem, míg meggyógyul no. Maradhasson hát!
Vitéz: (Zokog:) Most ezzel örökre elmúlottál tőlem. Lilla! Ne lássalak többet. Engedj vén cula te! Nem maradok meg itt. Gyors delizsáncon hagy menjek tüstént szülőanyámhoz, ki meggyógyítson. (Felemeli a párnát. Ordít:) He! Hol az aranyak, melyen szülőanyámhoz hazamehessek! Sütőné! (Elhanyatlik:) Ellopták, mind az aranyakat a fejem alól, míg aludtam.
Sütőné: Miféle aranyakat?
Vitéz: Kiket a haramia ide nekem adott.
Sütőné: (Felpattan:) Jaj! Máriajézusszentannya, ez a tekintetes úr volt. Sok illy pénzeket elrejtett már valahol a pincében. Jaj, hogy az isten akárhova tegye a kapzsi disznót, a vót! Jaj! (Kiront.)
Vitéz: Avagy csak álmodásom volt. Nem mégse. Itt a! Itt a négy fekete ló a gyors delizsáncba ropva. Ne fekete postalegénye. Gyí te! Gyí te! He! Látszik-e már a? Igen az ott a nagyerdő Debrecenben!
Biró: (A másik ajtón bejött. Az órához siet. Áhítattal kiszerkeszti a kakukot.).
Vitéz: Felette áll a nap! Hajnaltól hajnalig jaj tizenkét órám hogy elszaladt itt. A több tizenkét órám óh jaj már másoknak szívkerekükön fut lelkek során a halhatatlanság útvesztőin hogy! Óh jaj! Vitéz is az a XXIV óra legyen az idő egészében, mint a mennyit ére!
- Függöny -