Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 6. szám · / · Török Sophie: Történet Donna Ginevráról
Alig ért a Ponte Vecchióhoz, izgatott tömegbe sodródott, mely széles hömpölygéssel áradt el a hídon, s tolakodva nyomult előre a Signoria felé.
Ginevra ijedten kérdezősködött, mi történt a városban? Talán a francok törtek megint Firenzébe? De hiszen VIII. Károly már Nápolyban üli győzelmi torát, talán Piero Medici tért vissza s elűzte az Inkvizítiót?
Mindenki mást beszélt s ő csak sodródott a tömeggel. Hol azt mondták, hogy boszorkányt égetnek, más azt állította, hogy eretneket visznek suppliciumra, volt, aki úgy tudta, hogy Fra Girolamót küldi máglyára a pápa. A zűrzavar teljes volt, a felizgatott nép szitkozódva, hegyes könyökkel s taposó lábbal túrta magát előre.
A tér már feketén nyüzsgött a tömegtől, mely egészen a Palazzo Uffizi és Loggia dei Lanzi faláig nyomult, ahol német lándzsások tanyáztak, fényes sisakú alabárdosok jártak ide-oda, hangos csörtetéssel ügyelve a rendre. Csak a Palazzo Vecchio előtt volt egy kis tisztás, itt emelkedett az autodafé, ékes alakú, lépcsőzetes magas piramis, amilyenen római imperátorok holttestét szokták elégetni. A hiúságok máglyája! Lent, a legalján álarcok, vendéghajak, jelmezek csipkés aranyruhák tarka csomója hevert, fölötte eretnek könyvek, Cicero, Ovidius, Petronius, Pulci, Petrarca, Boccaccio művei, gyönyörű, drága pergamenek, dús aranyozású bőrkötésben, aztán illatszerek, tükrök, fátylak, lantok, sakk, játékkártyák, festmények. - Andrea del Sarto, Botticelli, Lionardo isteni vásznai, pogány Vénuszok, Lucrétia és Cleopátra buja szépségű arcképei.
Ginevrát egészen a máglya elé sodorta a tömeg, álmélkodva állt a dús látnivaló előtt, kíváncsisága és sürgős útja kétfelé húzták s ő egyhelyben maradt. Firenze minden harangja szólt, ünnepélyes zúgással ömölve el a város fölött, olykor éles trombitaszó vijjogott fel, ének, sírás, sípolás és veszekedés kavarodott fülsiketítő zajjá.
Most megpillantotta a rácsos vaskalickát, mely magasan, fönn a Palazzo Vecchio komor bástyatornyán csüggött.
- Egy eretnek barát csücsül benne, - magyarázta szomszédja. Kutya egy barát volt az! Kétszer mondta el első miséjét, első ízben ugyanaznap gyilkosságot követett el, de később Rómában feloldozták. Aztán négy embert ölt meg s két asszonyt vett feleségül, ezekkel bekalandozta az egész országot. Jelen volt sok emberölésnél, asszonyokon erőszakot tett, másokat meg erőszakkal magával hurcolt, rengeteg rablást követett el, sok embert megölt s a ferrarai tartományt egyenruhás, fegyveres bandával járta be, rabolva és gyilkolva. Azután beállt szerzetesnek és feltörte a prior pénzesfiókját, elvitte a kolostor pénzét, sőt a sekrestyéből az arany és ezüst edényeket is elrabolta. De mikor szökni akart, elfogták és most ott csücsül őkelme jó magasan. De nem sokáig ám! Mert ha ez a sok cifra szemét elég, akkor őt rakjuk a máglya hegyeibe! Égni fogsz kutya barát! - ordította - megpörkölünk te istentelen eretnek! Égni fogsz cudar s beste lelkedet kénköves ördögök tépik ki belőled!
Felkapott egy göröngyöt s átkozódva hajította a kalitka felé, a tömeg utána, kő és sár jégesője kopogott a vasrácson.
Ginevra felnézett, a sarokba húzódva, emberi alak körvonala látszott, kicsinyre görnyedve lapult ott, mint hajszolt kutya.
A tömegben mozgolódás támadt, angyalnak öltözött fiatal papok jöttek, világi papok és szerzetesek, gyermekek, aggastyánok, szüzek és polgárok, olajfaágakkal koszorúzva.
S a San Marco felől megjelent Savonarola feketecsuklyás szikár alakja, előtte fiúk csapata szórta a virágot, mögötte kígyózó hosszú sorban lehajtott fővel jöttek a szerzetesek és fráterek.
Az Inkvizítor magasan nyúlt ki a tömegből, száraz hosszú ujjú csontvázkezében feszület, eszelős szeme égnek emelve, mint egy ragadozó madáré, olyan volt, nagyorrú, éles sárga feje.
Egy ősz ember, - velencei gazdag kereskedő, - izgatottan rohant eléje:
- Fra Girolamo! Irgalmazz e hallhatatlan kincseknek! Ne engedd elpusztítani. Huszonkétezer arany tallért fizetek a máglya tartalmáért!
A szent Inkvizítor fölemelte prófétai szavát:
- Én a sátán eszközeivel harcolok az Úr szent ügyéért!
- Huszonkétezer tallért fizetek...
- Megfesttetem képmásodat, hitvány kalmár és elégetem a hiúságok máglyáján! - ez a válaszom!
A Palazzo Vecchio erkélyére most léptek ki a Signoria urai, hogy végignézzék a talamó meggyújtását.
Trombitás heroldok jártak, ijedt és örvendező tömeg izgatottan várta az eseményeket, rőzseköteget cipelő emberek tolakodtak.
Fölrepült a tüzes csóva!
A láng fátylakba és selymekbe harapott s föllendült magasra, mint szélben feszített lobogó, vörösre festve a levegőt s az ördögi arcokat.
Angyalruhás papok, csuhások és koszorús gyermekek összefogódzva ujjongó körtáncot lejtettek az égő máglya körül, szüzek és aggastyánok szent zsoltárokat énekeltek, - a harangok zúgtak, zúgtak kifáradhatatlanul.
- No, készülődj most kutya barát! - ordított fel egy ember - most kifüstöljük eretnek lelkedet!
- Mi a neve a barátnak? - kérdezte Ginevra szorongva.
- Fra Piccoli - mondta egy szomszéd.
- Dehogy! - szólt közbe valaki - Niccolo.
Ginevra elsápadt: Niccolo?
- Igen, Niccolo Pelegati.
Ginevrát ebben a pillanatban megszállta az ördög.
Ugrálni kezdett, táncolni, kiabálni, elnyújtott üvöltéssel tépázta haját, ruháját, szeme forgott, s szájából kénköves füst gomolygott elő. Mint megcsapkodott orsó, olyan sebesen pergett maga körül, nagyokat sikítva, karjaival hadonászva, forgó malomkerék nem pereg gyorsabban, - olyan módfelett gyötörte az ördög. Belzebub nevét kiáltozta, s Finicellát hívta, aztán elnyúlt a földön, de a sátán ott sem hagyta békével, hanem két rőf magasságnyira is feldobálta.
- Boszorkány! Boszorkány! - ordított a tömeg - a máglyáról elszabadult egy ördög és belebújt ebbe az asszonyságba! Hamar a máglyára vele, hadd égjen el az ördög!
S ki hajánál, ki lábánál markolta meg, s ráncigálták a máglya felé.
Ser Capretta nagy lelkigyönyörűséggel nézte a gazdag látványosságot, mikor megütötte fülét a boszorkány szó. Sietve furakodott a hang irányában, mert bokros teendői között már régóta nem volt alkalma boszorkányégetést látni, pedig ez volt a legkedveltebb mulatsága.
Azonban megpillantva az ördög sugalmazására eszeveszetten rugdalódzó boszorkányt, - ser Capretta olyan vértolulást kapott, hogy még a nyaka is sötétlila színt öltött. Néhány erősebb ökölcsapást osztva csinált utat magának, s ellökdösve a boszorkányvivőket rájuk bömbölt:
- Hé! A szentséges szűzmáriátokat ti átkozott pecérek! Hiszen ez az én törvényes hitvesem! Nyavalya rágja ki a beleteket! - ha valaki hozzá mer nyúlni kitaposom cudar fajzat lelkét!
- Boszorkány! Boszorkány! - ordította a nép, - máglyára vele! - és egyszerre tíz durva ököl nyúlt Ginevra gyöngéd teste után.
Ser Capretta dulakodott, foggal, lábbal, ököllel, - de a tömeg legyőzte, s diadalordítással tépte ki karjából az asszonyt.
- Ascanio Capretta, ötvösmester vagyok! - üvöltötte - szabad firenzei polgár! Tagja vagyok a céhnek! Segítség! Átkozott ocsmánypofájúak!
- No mi baj, Ascanio? - szólt le a Signoria erkélyéről Cornaro bíboros, aki követségben járt itt Rómából, s kinél szép kelyhei miatt nagy kegyben állt.
- Kegyelmes bíboros úr! El akarják égetni a hitvesemet!
- Eresszétek el! - parancsolt a bíboros - nem boszorkány az! Én jól ismerem, Capretta ötvösmester tisztes felesége!
Az ujjongók morogva álltak meg terhükkel, de most alabárdos katonák jöttek ki a Signoria palotájából, s bárdjukkal utat nyitva a tömegben, kitépték az alélt Ginevrát kínzói karmából.
Ascanio ölében vitte ki a sokaságból, gyöngéden karolva édes virág termetét, melyről a köpeny rég lemaradt, s fehér atlaszruhája csupa rongy, s csatak.
Békés mellékutcába érve, hordágyat hozatott, s úgy vitette haza, nagy gyöngédséggel szólítgatva szeretett hitvesét, mert alapjában véve Capretta nagyon jólelkű ember volt. De Ginevra hunyt szemmel feküdt és semmi szóra nem felelt, bár az ördög látszólag már elhagyta.
Házuk közelébe érve, éppen akkor fordult ki a tudós asszonyság a kapun.
- Végét járja már a betegünk! - kiáltott Ginevrának, - dehát Szűzanyám! Mi lelte a madonnát!
Ginevra nem felelt, s nem nézett föl.
De szobájába érve, egy pillanatra mégis felnyitotta nehéz szemeit és suttogva szólt bizalmas szolgálójához:
- Csomagold ki hamar a ládákat, és tégy vissza mindent a helyére, de vigyázz Capretta meg ne lássa.
Suttogó szavát az ötvösmester vidám kiáltása nyomta el, ki döngő léptekkel jött, karján a sivalkodó csecsemővel:
- Corpo di Bacco! Micsoda nagyszerű kölyök!