Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 6. szám · / · Török Sophie: Történet Donna Ginevráról
Sietős léptekkel indult a San Marco-klastrom felé, bár egész este volt már, mire beért a városba, de beszélnie kellett a fráterrel. Hallotta, hogy a szigorú Savonarola silenciumot és sequestrumot rendelt, s csak prédikáló barát hagyhatja el a celláját, - ő mégis beszélni akart kedvesével, sürgősen beszélni a holnapi szökés előtt. S a szent olajat is megszerzi egyúttal - gondolta, - a Szűzanyának mindegy az, hogy hajnalban vagy alkonyatkor!
Bement a klastrom kápolnájába, ahol csak néhány szál gyertya égett, s a gyóntatószék gótikus ívei kísérteties árnyékot vetettek a kőkockás padlóra. Olykor egy-egy feketecsuhás fráter ment keresztül a templomon, s mély bókkal tűnt el a boltívek sötét árkádjai alatt. Ginevra a vörös pohárban imbolygó örökmécset nézte, mely hosszú láncon csüngött le a főhajó boltozatáról, zavart imái közben leste a barátokat, s lépésről-lépésre a sekrestye ajtajáig lopakodott. Senki sem volt ott, egy árva gyertya égett, s fényében látszottak a szépen összehajtogatott miseruhák, feltornyozva óriási missalék tetején. Óvatosan surrant át a sekrestyén, s kilépett a klastrom udvarára, a négyszögletű chiostrón oszlopos tornác futott körül, virággal, s borostyánnal befuttatott tornác, melyre cellák apró, rácsos ablakai néztek. Az udvar közepén hatalmas fenyő sötét árnyéka ágaskodott, mint óriás lándzsa, - csönd volt és félhomály. Ginevra habozva állt, fuldokolva a tömjénfüstben, szemét a kapu fölött félholdalakban görbülő festményre szegezve: Fra Angelico angyalarcú szerzeteseit ábrázolta a kép, amint egy rongyos koldust támogatnak kétfelől, s a koldus feje fölött Krisztus mártírglóriája ragyog föl.
Ajtó nyílt valahol, két fehércsuhás barát jött, mezítláb, lehajtott fejjel. Ginevra eléjük szaladt, de a barátok szigorúan szóltak rá:
- Hogy kerülsz ide? Nem tudod, hogy tilos asszonyszemélynek átlépni a klastrom küszöbét?
Most egy harmadik barát közeledett, magas, szikár alak, keselyűorrú, széles, kegyetlen szájú, sovány, sárga arcában két őrjöngő fekete szemmel.
Ginevra megismerte: Savonarola! Az irgalomnélküli aszkéta, az álmok és látomások nagy prédikátora, a szent inquisitor!
Leborult eléje: atyám!
- Mit keresel itt cifra rongyaidban?
- Bűnös vagyok, gyónni szeretnék, lelkiatyámat keresem.
- Ki a te lelkiatyád?
- Fra Niccolo Pelegati.
- Menj a templomba, Fra Niccolo meg fog gyóntatni. Vezeklésül pedig szedd össze cifra ékességeidet, s hord el a hiúságok máglyájára, hamvadjanak el bűneiddel együtt. Misericordia!
Ginevra rogyadozó térdekkel ment vissza a templombam s leborult a szent Szűz virágos oltára előtt:
... Annunziata, te megsegíted szenvedő leányodat, egy hordó viaszt áldozok neked... még holnap... Fra Niccolo már egy egész hordócska bort megivott nálam, s férjem semmit sem vett észre, segíts meg Szűzanyám!
Mikor meghallotta Fra Niccolo lépteit, letérdelt a gyónószék elé. A fráter leült, ajkához nyújtva a stólát.
Ginevra suttogott: jöjj el ma éjjel, beszélnem kell, szolgálóm beereszt majd.
... elkészültél? - lehelte a barát.
... igen, jövök. Niccolo, szerelmem, valamit nem tudsz még.
- Mi történt?
- Leejtette nehéz pilláit: - tudod, Caprettától nem lehet gyermekem. Bár ő engem vádol meddőnek, de most, teherbe estem, tőled estem teherbe Niccolo.
- A szűzanya megsegít majd, elmenekülünk, semmit sem fognak megtudni.
- De, fattyút hozzak a világra?
- Bízzál bennem Ginevra! Boldogok leszünk, hitvesem leszel, és gondolj a jövőre, szed össze ékességeidet, a gyermeknek, a kettőnk gyermekének Ginevra.
... Holnap este egy öszvér fog várni a San Niccolo bástya tövében, erős állat, sokat elbír, szolgálód hordja ki málháidat.
... Fra Girolamo mindent elpusztít, drágaköveket, aranyat, ékszert.
... mentsd, ami menthető, férjed üzlete kincsesbánya, ha elvonul a vihar Firenze fölött, visszaküldhetsz mindent, sértetlenül.
... ha gyűlölöd is, érdekeivel törődni asszonyi kötelességed, mentsd meg őt az Inquisitor pusztító kezétől... Tűz égesse el ocsmány testét.
... és a kulacsokat ne felejtsd el megtölteni.