Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 6. szám · / · Török Sophie: Történet Donna Ginevráról
Az oszlopos tölgyfaszekrény kitárt szárnyakkal fitogtatta kincses belsejét, Ginevra öltözködött, s szekrényből, s nyoszolyóládából ráncigálta elő drága ruháit. Földön és széken hevert szanaszét minden, csipkés ing, piros selymes nadrág, fehér damasztruha nyestprémmel szegve, alexandriai bársonyujjakkal, aztán egy arannyal hímzett válldíszítés, zafírral és gyöngyökkel kirakva, mellrelógó nyaklánc zománcozott aranylevelekkel, hímzett selyemfátyol, pávatollas ezüst fejék, hajfodorító, pergamen zsoltáros könyv, fekete bársonyköpeny asztrológikus jelekkel, - Ginevra idegesen dobált, csapkodott, hímzést, selymet tépett, szolgálóját lökdöste, míg végre elkészült. Sápadt volt s a szeme kisírva, de most nagy elhatározás ereje hevítette.
Három napja nem látta a frátert, de titkon üzenet jött, hogy készüljön, holnap este elhagyják a várost.
Ilyen hamar! Istenem, Ginevra nem tudta, mitévő legyen. Sírt és imádkozott, A szűzanyához imádkozott, hogy erősítse szerelmét a nehéz órában. És ekkor - hajnal volt még - a szűzanya képe megmozdult a falon. Megmozdult, pillái megrebbentek, szemével intett!
Óh, a Szűzanya megsegíti! - Hiszen, szerette a frátert - de elszökni! Itthagyni mindent... S néha félt tőle, olyan furcsa volt, félt a szemébe nézni, olyan kegyetlenül tudott nézni az a szelíd szem. S Ginevra olykor látta, jámbor borzalommal látta, hogy kedvese angyalmosolya mögül incselkedve bújik elő az ördög.
Most el volt határozva, hogy meglátogatja Finicellát, a fiesolei boszorkányt, hadd tudja meg tőle sorsát. Sok mindent beszéltek róla, bűvös erejéről, csodás jóslásairól, gonosz hatalmáról. Pár éve rettenetes eső szakadt Firenzére, hetekig tartó eső, mely mindent elpusztított, vetést, házat, már úgy látszott, mintha új vízözön jönne a bűnös városra. Azt beszélték, hogy a leégett Santa Maria del Carmine klastrom újjáépítésekor, elhordva a főoltár romjait, vigyázatlanul kitakartak hét szent holttestet s ezért a szentségtörésért vízbe fullasztja az Úr Firenzét. Sok mindent tettek ellene, az Isten "juhocskái" böjtöt és alázatosságot prédikáltak, ők maguk is csak sózott cipollatán éltek, nem használt. Szentelt feszületet dobtak az Arnóba, aztán a papok egy szamárnak szent ostyát dugtak a szájába s a klastrom előtt elevenen eltemették - hiába, az eső tovább zuhogott. Ekkor aztán díszes papi küldöttség ment Finicellához - akinek pedig egyik lányát nemrég elégették a Signoria terén, mert ördögi eszközeivel sok gyereket megölt és sok embert megbabonázott - s kérték őt, hogy könyörüljön meg a városon. Finicella elmondott néhány varázsigét s az eső azonnal elállt.
Ginevra hevesen kapott betakart kosárkája után, hogy megcsendültek arany kösöntyűi, - ajándékok voltak benne a boszorkány számára, hogy a varázslat hatásos legyen, egy fekete tyúk, pénteken tojt kilenc tojás, egy kacsa s egy fehér madzag.
Az Annunciata újra megmozdította szemét! A donna ijedten hányta magára a keresztet, s félelmében imakönyve után nyúlt, ott hevert Boccaccio Dekameronja és Petrarca Szonettjei között, s pergamen lapjain arany miniatűrök példázták a szent Szűz végtelen irgalmasságát.