Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 5. szám · / · Figyelő
A Belvedere új kiállításán Boromisza Tibor, a kitűnő nevű festőművész mutatja be elmúlt esztendejének eredményeit. Akik Boromisza tavalyi, retrospektív kiállításán megfigyelték a képek dátumait, megállapíthattak a festő munkáiban bizonyos határozott lanyhulást és stagnálást. Kis eredményektől és szórványos kísérletektől eltekintve ez a stagnálás közel öt évig tartott, a háború kitörésétől számítva. Az 1920-22-es évek sem tudtak igazi továbblendülést hozni megállt művészetének. A képek nem voltak többek, mint differenciált, gazdagított és kiérett változatai a régi évek természet-képeinek. Az utolsó év szerencsés fordulattal hozta meg a második bátor előretörést, amelynek el nem maradhatóságát előre ígérte ez a forradalmiságot és konzervativizmust különösen egyesítő művész-tehetség.
Nem kísérleteket reprezentál a mostani kiállítás szép és friss anyaga, hanem a kialakult értékek erősebb és tisztább formájú újrateremtését. Nagy felszabadulások és merészebb lendületek jellemzik ezeket az új képeket. Az kontraszthatású lelkiösszetétel, amely Boromiszát annyira jellemzi, a passzív, szemlélődő kedély és a cselekvő mozgalmasság, amelyek mint váltakozó hangulati attitűdök jelennek meg benne és piktúrájában, ez a lelkiösszetétel most még élesebb különbséggel mutatja meg kétféleségét, mint a régebbi munkákban. Amellett érdekesen és nem ok nélkül oszlik meg ez a kétféle hangulati tartalom a képek technikai mivolta szerint is. Az olajképek határozottan, pregnánsul tudják a formákat és mozgásokat hangsúlyozni, valőrökben, tónusokban is egyszerűbben és könnyebben tudnak kontrasztokat fokozni. Az olajképek hozzák tehát az aktív lendületeket, a cselekvéssel teli mozgalmasságokat. Ezeknek a képeknek furcsa erejét még fokozza az is, hogy a konkrét, anyagszerű, súlyos realitás ellenmozgó absztrakciókkal vegyül bennük. A bokrok, levelek, földi tárgyak foszforeszkáló fényekben és ragyogó tiszta színekben csillognak, de azért sohasem olvadnak fel anyagtalan víziókban, hanem mindig megőrzik reális testiségüket. A fény azonban, amely ezeknek a csillogó sziporkázásoknak forrása, mintha nem a nap fénye volna, hanem valamilyen felső absztrakt, égi sugárzás, amelyet a festő képzelete önkényes céllal irányít a földi testekre.
Céljainak és képességeinek tisztább tudatában alkotta, meg ezeket az új képeket Boromisza. Értékeinek tetőpontját a munkát ábrázoló képekben érte el. Ezek a legegységesebbek és legzártabbak a lelki hatások és a piktori formák szempontjából egyaránt. A munka belső és külső ritmusa a mozgástartalom lezárását sokkal inkább lehetővé teszi, mint a szabadabb és éppen azért anarchisztikusabb lendületek. És Boromiszának ezek a munka-képei nem külső mozgásproblémákat vetnek fel és oldanak meg, mert a külső mozgás nála mindig erős érzelmi hevületekkel van magasra fokozva. A realizmust nem keverik itt absztrakciók, hanem a szubjektivitás forrósága fűti fel. Minden mozog és lüktet ezeken a munka-képeken, a színek és tónusok talán még mélyebben és elevenebben, mint az irányok és formák és ez a sok, gyakran zsúfolt mozgásmennyiség széles harmóniákkal hullámzik önmagába az önként adódó zárt partok között.
Igazi lényének másik fele, a szemlélődő passzivitás, a puha és halkvíziójú hatások kihozására sokkal alkalmasabb akvarellekben és grafikában testesedik meg. Eltűnnek az erős kontrasztok és a heves mozgások, hogy helyüket a gondos, finom nüanszírozásokkal egymásbavezetett színek, csendes és nyugodt, határaik mögül soha ki nem törő szelíd ritmusok foglalják el. Grafikáinak finom összhangja jobban elkerüli a formáknak azt a mozaikszerű szétaprózását is, amely olajtájképeinél még igen gyakori hiba. Az elaprózás itt is megvan gyakran, de a finom összehangolások tiszta vizuális egységbe foglalják a részletformákat. Újabb grafikái között van néhány, amely egyszerű, nagyvonalú foltösszefogásokban van megoldva. Ezek között a dekoratív hatásúak a tisztábbak és befejezettebbek, míg egy-kettő absztrakt és merész felépítésű, a festészet legújabb törekvéseinek befolyását árulja el és Boromisza alapjában véve realisztikus művészetében csak érdekes, átmeneti kísérletet jelenthet.