Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 5. szám · / · Figyelő
Ifj. Bókay János új kötetében, mely a Légrády testvérek kiadásában jelent meg, nyolc elbeszélés van. Nem egyforma értékűek. Legjobban tetszik nekem "A búvár" című, amelynek érdekes a meséje, mulatságos a hőse és frappáns az ötlete. Egy nyomorúságos jövedelmű írnok az esztendőnek tizenkét hónapján át kínlódik, hogy egy tizenkettedikben úr, nagyúr lehessen: dédelgetett hőse egy kis karintiai fürdőhelynek. Bravúros búvár hírében áll, gazdag és előkelő gentlemannek tartják, s közben egyetlenegy izgalmas vágy feszíti idegeit, gazdagnak lenni. A véletlen, melyet egy életen át lázasan várt, hirtelen eléje bukkan a víz alatt, fürdés közben hatalmas gyémántot talál, hazaviszi. Itt a gazdagság, megérkezett a vágyak arató nyara! Megjelenik előtte azonban a kincsét vesztett milliomos bárónő, akinek gazdagsága ugyan nem sínylené meg ennek az egy darab fülbevalós gyémántnak hiányát, dehát a gazdagok hasznos rendszeretetével ragaszkodik mindenhez, ami az övé, - megjelenik s támogatva a fürdővendégek unszoló kórusától, ráveszi a fiatalembert, hogy állítsa szolgálatába nagyszerű búvártudását és hozza fel a tóból azt a kincset, melyet a szerencsés véletlen folytán már egy nap óta a zsebében őriz. A hiúság és a gazdagság csatája indul meg ekkor, s a harcban a hiúság győz. Híres búvárunk szájába rejti a gyémántot, leszáll a tóba és kétszeri kínos felbukkanás eredménytelensége után harmadszorra kihalássza szájából a - gazdagságot, amelyet ezzel hiúsága visszaejt a kacér sors ölébe.
A történet végén, amikor ha néhány másodpercnyi késéssel is, de felcsigázott érdeklődésünk végül jólesőn kielégül, azt is mondhatnánk, hogy mindnyájan a szívünkben hordjuk sorsunkat és mindenki a saját szerencséjének kovácsa. Ám minden ötlet-novella mélyén ott gubbaszt egy közmondás, s ha néha régi is a proverbe, friss és csattanó lehet az új anekdota, mely a mindennapok ódon igazságát illusztrálja. Ez a kötet ilyen friss pointeok gyűjteménye. Ifj. Bókay Jánosnak itt főként ötletei és anekdotái vannak, amelyeket jóleső egyszerűséggel ad elő. Kevésbé szerencsés ott, ahol hiányzik témáiból a pointeírozottság célzatossága, így például a "Mi férfiak"-ban, mely a kötet leghosszabb elbeszélése. Ez egy szenvedély története, melynek hőse az a férfi - ezúttal orvostanár, - aki gyógyíthatatlanul és önmagát elpusztítón ragaszkodik egy üres és szerelmét viszonozni nem tudó szépasszonyhoz. E szenvedélynek a rajza nem elég részletes, nem elég mély és szuggesztív, itt hátrányára van Bókaynak az, ami egyebütt az előnye, hogy típusokat lát, nem embereket, s témákat ír meg, nem életet formál.
Van aztán egy novella e kötetben, amely szerencsés találkozása életnek és pointenek. "Zizette" a címe. Hőse egy arany, meg egy kicsi lány, aki elmegy vacsorázni egy ismeretlen úrral. Mikor a szeparéban fizetésre kerül a sor, az úr nem találja az aranyát, s a megriadt pillangót azzal vádolja meg, hogy ellopta. Másnap megtalálja a mellénye alján, ahová lecsúszott a lyukas zseben át... Itt fájdalmasan éles a pointe és az alakokból az élet forrósága csap arcunkba.