Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 5. szám
S akkor álmomban rájöttem, miért,
Hogy mért fájsz nékem úgy, kimondhatatlan
És mért kereslek, hogyha fájsz nekem:
Álmomban zene voltál, vontatott,
Gyönyörü-fájó, fájó-gyönyörü.
Im hallom még: hajad leomlik hosszan
Mint fafuvókról dallam-zuhatag,
Ajkad vonagló édes ária
(Ó hangfogós mosoly!) s a fogsorod
Fehéren villan, mint a klarinét
Sikoltó hangja. És fáj, fáj nekem
A pillanásod, mely mint bódító
Gordonka-dal, szomoru, barna, mély...
Ki tudja, mért fáj nékünk a zene
S mért gyönyörü ha fáj? Hang, hang csupán:
Holt ág a síp s üres a hegedű.