Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 4. szám · / · Földi Mihály: Az isten háta mögött

Földi Mihály: Az isten háta mögött
5.

A lírának ennyi nyílt elfogultságán át is az igazság eseményeként hatott rám több mint tíz esztendővel ezelőtt ez a regény. Igazságnak éreztem, mert az objektív látás itt hiánytalanul egybeforrt a szubjektum forróságával és mert seholsem éreztem azt a határt, amely régebbi íróknál mindig megzavart, túlnan van a látás, innen a "poézis". A kettő itt szerves egész. Móricz Zsigmond nem lát és nem ír le, hogy azon fantáziálhasson, az ő képzelete teremtő képzelet, az életet is újjáteremti, ezért igaz az is, amit tisztára ő teremt.

És igazságként hatott rám, mert megéreztette, hogy lehet és szabad és muszáj igazat látni, igazat írni. Lehet fényképezni és szabad festeni, be lehet vinni az írásba az élet szülési kínjait és meg kell mutatni a gyermeket születése meztelenségében. Jajonghat panaszos nyelvén az állat, sírhat, dalolhat az ember, lehet nézni asszonyok vonaglását, férfiizmok feszülését és nem kell ökölbe szorítani a szívet, ha égbe akar ugrani ujjongásában vagy kínjában. Megszólalhat a mindennapi élet minden hangja és felágaskodhat az érzések valamennyi vihara.

És az igazmondás szabadulásaként hatott rám ez a regény, mert lebontotta a város és föld mesterséges ellentétét. Az igazság nem hunyja le szemét, mihelyt rónák és hegyek helyett falakat és gépeket lát. Az író, aki visszaszerezte az irodalom jogát ahhoz, hogy szeme és szíve szerint írhasson földről, faluról, kisvárosról, vidékről, megadta neki azt a jogot is, hogy szíve és szeme szerint írhasson bérpalotákról és gépekről, a városról. Ma már talán ez nem újság, de e sorok írójának ifjúságára - s talán nemcsak az övére - felszabadító forradalomként hatott. Feltárta előtte a "poézis", a "tipikus" hazugság kényszerű börtönének kapuját s kivitte a szabad ég alá és elvezette az emberekhez. Nem hazudni kell, hanem látni, nem zenélni, hanem hallani, nem terméketlenül álmodozni, hanem serkentően érezni és gondolkodni. Nincs külön város és falu, egy az élet és mindenütt ember lóg az élet köldökzsinórján. És csak az irodalmi igazmondás tudja meglátni, megkomponálni és az írás magasabb egységében újjáteremteni.

Az én számomra Móricz Zsigmondnak ez a regénye olvasztotta egybe a várost és földet s ő szüntette meg az író és ember régi fájó, magyar kettéhasadtságát. Móricz Zsigmondban egy az ember és az író, s ezzel új korszakot nyitott a magyar regényírás történetében. Az igazság korszakát.

A terméketlenül álmodozó, a pipaszó mellett humorizáló, a tipikus poézisben mindenről megfeledkező, egyébként bármilyen tehetséges irodalommal szemben ő az igazság, az irodalom és élet egységének visszafoglalója az új magyar regényben.