Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 3. szám · / · Figyelő
Az újságokban három sornyi híradás adta tudtul, hogy Arne Garborg, Norvégia egyik jelentős írója hetvenkét éves korában meghalt. Nekünk többet megér három sornál ez a különös, hányatott sorsú, harcos öreg író.
Norvég parasztok gyereke volt ez az Arne Garborg. A szülei urat akartak belőle nevelni, taníttatták és tanítónak adták és ezzel egy nagy lélekben vetették el a betű szent átkát. A fiatal tanító a maga falujában lapot alapított, csak maga írta és csak tanügyi cikkek voltak benne. Olyan vehemens lendülettel vágott neki a dolognak, hogy egy éven belül már nyomdát eszkábált össze magának. De még egy év alatt megette a falu összes lehetőségeit és az írott szó harcának további dühös éhségével állástalanul, koldusszegényen beállított Krisztiániába. Itt nagy nehezen újságíró lett és alig kapott tollat a kezébe, lángolt és lihegett újra a küzdő és cselekvő literatúrában, lapot alapított, vakmerő és hallatlan lapot, ellenzékét az egész, akkor már nem is fejletlen, hivatalos norvég irodalomnak. Az ő lapja ugyanis nem az ország és irodalom hivatalos nyelvén jelent meg, nem a skandinávvá dialektizálódott dán nyelven, hanem az ősi "landsmaal" nyelven, a heringvadászó, bajusztalan szájú, de gégeszakállas, ormótlan csizmájú norvég parasztok nyelvén. Itt írta az első novelláit az ősi nyelven annak a nemzetnek, amelynek eladdig legnagyobb költője Holberg, dánul hirdette az igét.
Hogy később állami hivatalt kapott, de abból a regényei miatt rövid úton elcsapták, a hegyek közé ment nyomorogni, hányódott ide-oda és végül a német irodalom vendégszeretete adott enni neki és a családjának, mindez csak annak jeléül fontos itt, hogy más országok is vakon bámulnak a maguk lámpásaira, nemcsak Magyarország. Amit itt mondani akarunk, az, hogy Norvégiának mai állami önállóságát, a norvég ember elemi szabadságát a független és eredeti nyelv révén az a szellemi mozgalom csinálta meg, amelynek tüzét Garborgnak és társainak az ősi talajból feltört lángja gyújtotta rá a skandináv felemás egység tetejére. Maeterlinck nagy író lehet, de egy idegen nemzet nyelvén beszél és a belga irodalom francia nyelvi túlsúlya híven tükrözi a flamand politikai önállótlanságot.
Igen kitűnő regényíró volt Arne Garborg. Három jelentős könyvét, amelyet a német fordításban a "Bei Mama", "Bauernstudenten" és "Mannsleute" címeket kapták, nálunk is ismerik az észak-kedvelők. Masszív, erős, duzzadó könyvek ezek, írójuk izmos férfiasságában, könyörtelen éleslátásában és a földet kereső centripetális erejében sok a közösség a Móricz Zsigmond vonásaival, ha Móricz több is nála.
Érdemes elmélyedni a könyveiben. Már csak azért is, hogy ki-ki meglássa, az író szabadsága a nemzet szabadságát jelenti. Vagy mint ezt már nálunk megmondták (igaz, hogy csak maguk az írók) nyelvében él a nemzet.