Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 3. szám
Lám, ujra ősz van...
A platánsorok
Fáradt glédái szegik a fasort.
A gyep füvében pitypang haldokol
S két lucfenyőcske ott az út alatt
Egymásbafont kezekkel állanak.
Két reszkető, elvesztett kisgyerek
Kopott ruhában. Testük megremeg.
Kipirult, gyönge arcocskájuk ég.
"Anyuska!" - mondják - "oh ne menj! Ne még!"
Lám, ujra ősz van,
A nap fölbukott
És vére hull a földre és a fákra
Utolsó csókok a szegény világra...
Szegény világon alélt vándorok
Felé bólintgat délibábliget -
S míg szürcsölöm a végső csöpp vizet,
Ujult reménnyel szivem földobog.
Lám, ujra ősz van,
Ujra lantolok.
Szegény szívem: Ni, hogy dobog, dobog...
Egy ócska lócán, rőt lombok alatt...
Elhúz előttem víg leánycsapat
S a játszótéren a gyermeksereg
Valami tarka sárkányt ereget.
Lám, ujra ősz van,
A harkály kopog...
Szundít a park. Vén tölgyek, jávorok
Gubbasztanak a pörkölt pázsiton,
Szellőszüzek csapatja átoson
És kergetőzik a tisztásokon
S a fák között mélázik álmosan
Az ősz, az ősz, földszürke táltoson.
Lám, ujra ősz van,
A szivem dobog
És integetnek lengő távolok,
Hol béke-kék és álom-szürke lombok
Csókolgatják a tűnő napkorongot
S a rét fölött, megszűrt aranyba, sárgán
Tekerkőzik egy furcsa-furcsa sárkány...
Lám, ujra ősz van.
Hallgatózzatok!
Hangok libegnek, lenge dallamok
Danolnak, dúdorásznak tétován...
Körülölel az őszi délután,
Félig valóság, félig álmodás.
Félig halál, félig föltámadás.
Lám, ujra ősz van.
Valami suhog...
Talán a szél, tán álomcédrusok,
Talán a szív, talán a mély egek,
Óh, járom is tán a kék réteket...
A lelkem jár, jár, félve lépeget,
A szűzecskék fujják az éneket
És félálomban, vékony résen át
Meglátom Őt. Röpül a réten át.
Orcája szentkép, szája csengetyű
A szivem hallja s ráfelel belül
És reszketek és nem mozdulhatok.
Lám, ujra ősz van
S holnap meghalok...
Oh lucfenyőcskék el ne hagyjatok,
Oh jó napocska el ne menj soha,
Jaj, mit csinálok én az éjszaka,
Ha hűvös lesz és csúf bagoly huhog
És kihunynak az áldott csillagok,
Amikkel néz és kísér engemet
A Jóistennek százezer szeme.
Lám, ujra ősz van
S én hálát adok
Amért imígyen álmodozhatok
Talán még néhány őszi délután,
Hogy vélem együtt él és sirdogál
A rét, az erdő, felhők és a fák,
Az egészárva, szenvedő világ.