Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 2. szám · / · Figyelő
Az egyik utódállamban élő, magyarul író fiatal költő verseskönyve. Jelölése: Minerva könyvnyomda. Nové Zámky 1923. Az egész füzet tizennégy verset ad, de ez a néhány vers is teljesen elegendő arra, hogy jó jellemzéssel mutasson meg egy erőteljes és szimpatikus tehetséget útjának legelső állomásán. Forbáth költészete nem a most divatos ál-expresszionisták halandzsájával kezdi, nem is penget epigon-lantot a múlt évtizedek lírája nyomán, hanem visszamegy egy áldásos, termékenyítő szent forráshoz: Walt Whitman költészetéhez. Közel hozza a nagy amerikaihoz áradó életegészsége, mindennek elébemenni akaró mohó temperamentuma. A whitmani életérzéssel együtt természetesen a whitmani forma is kiinduló pont lesz. A füzet első versében a Prologban, ebben a lírai bemutatkozásban, mintha még teljesen Whitman hangját hallanánk:
"Elébetek lépek: barátok, szeretők, ellenségek!
gőg nélkül, de alázat nélkül is
magas, hetyke fiatalember, már én ilyen vagyok
egyszerű gazdabácsi másodszülött magzata,
szeretem a ropogós sültet, az édes borocskát
és elfeküdni a kazlak alján, mikor kifogyott a szusz mellem tartályaiból."
Többi versében azonban már nem találjuk ezt a túlnagy közelséget Whitmanhez. Formailag is önállósul és érdekesen lehet megfigyelni nála, hogy a szabad vers mint kötődik meg lassan szinte önmagától, mint tagozódnak a ritmusok nagyobb egységekké és miként kap a vers kerekséget és lezártságot, hogy megszűnjön pusztán kiszakított "életdarab" lenni. Nem akarjuk ezzel Forbáth költői kísérleteinek jelentőségét túlbecsülni, költészete egyszerűen példa arra, hogy az új forma csak a formátlanságból, a szabadságból születhet és nem kivénült és túlérett más formákból. Mint ahogy halott fel nem támad sírjából és elkorhadt fából új fa nem sarjad.
Tartalmilag az anarchisztikus világérzés megnyilvánulása Forbáth lírája is. Az élet kiapadhatatlan bősége és mindig újraéledése, a változás és a változások teljes és gazdag átélése. Az új optimista érzés, amely az élet értelmének problémáját sohasem veti fel, mert a spontán életétvágy nem engedhet egy pillanatnyi habozást sem az élettel szemben. Azzal rokon Forbáth lírája, amit ezzel a frázissal jelöltek meg: "kozmikus költészet". Az életcél, minél gazdagabban, minél intenzívebben fogadni el az életet, nemcsak a szépséget és a jót, az életet mindenestől. És ennek az anarchikus életformának ideálja: nem fogadni el megkötéseket az élettel szemben, nem engedni relációk leszögezését. Erre utal a kötet címe és egyik reprezentáns verse is: Vándordal.
"Véreznek szemeim a naptól, de futok az ő aranyéneke felé
kormosak füleim a roppant városok sereglésétől
bejárom mégis fülledt alagútjait
a gyárak hideg kúpjait
az emberért."
Az ember a központja verseinek, mint Whitmannak és az egész új lírának, de nem az Én és nem a Szubjektum reagálásai, hanem a "rein menschlich", az új általános emberi. Akármilyen eleven és életteljes azonban az a líra, Forbáthé is, éppen Whitmannal rokon anarchikus érzése miatt kívül esik a szociálison, éppen, mert az élet teljes szabadságát akarja az élet jobb formája helyett, az egyéni kiélések maximumát magasztalja a Rend helyett. A demokrácia lírája. Lázadásaiban csak destruktív, ha termékenyen is destruktív. Ezen pedig már túl vagyunk, túl van az a szociális költészet, amelynek ma az ismertek közül Ivan Golf, Henri Guilbeaux, Ludwig Rubiner, Barta Sándor állnak az élén. Ez a líra aktív hogy ne elégedjen meg a formátlan élet enthuziasztikus szétömlesztésével. Ez a líra egy új művészi lehetőség kibontásán kívül új életszintézisért harcol. Effelé a konstruktív költészet felé halad most az evolúció. Minden bizonyosság meg van arra, hogy Forbáth is, a fiatalság anarchikus szemléletének kiélése után, szintén ezt az egyetlen korszerű lehetőséget fogja megkeresni.