Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 2. szám · / ·
Méltóságos Grófné!
Excellenciás Asszonyom!
Valahányszor Excellenciádnak akarok írni, mindig valami búskomoly hangulat fog el. Úgy tetszik nekem, mintha Berlinben vagy Münchenben volnék, mintha éppen most hozott volna Henri levelet a postáról, mintha Tamás gróf lépne be hozzám s kérdené: "Mit írt az én édes jó anyácskám, nézd nekem ezt írta, senkinek nincs olyan jó anyja, mint nekem, hát papa írt-e neked, nekem írt, szegény papa, annyi dolga van, mégis ír nekem." Aztán elkezdenénk olvasni leveleinket, tréfálnánk, vitatkoznánk, meg-megharagudnánk és újra meg újra kibékülnénk. Az édes és szomorú emlékek egész sora vonul el előttem, azon percen kezdve, midőn először szorítottam vele kezet, midőn annyi áldás és remény közt indultunk útnak, egész addig, midőn utolszor borultunk koporsójára s egy szép téli nap délutánján a lékai sírboltba kísértem. S e felindulások közt mindig eszembe jut, miért keltsek soraimmal Excellenciádban hasonló vagy még szomorúbb hangulatot s nem gyöngédtelenség-e visszaélnem Excellenciád annyi gyöngédségével?
Íme az ok, mely hallgatásra bírt, s amelyért közelebbi levelemben is csak Révész úr bizományára szorítkoztam. Bocsásson meg Excellenciád, vagy legalább ne higgye, hogy én oly sok kegyet, gyöngédséget és jóságot valaha feledni tudnék. Hiszen nőmön és egy pár barátomon kívül csak Excellenciád az, kinek jobb napjaimat köszönöm. Hiszen mióta szerencsém van Excellenciádat ismerni, életem nevezetesebb mozzanatai Excellenciád kegyével és gyöngédségével vannak kapcsolatban. S íme Excellenciád legújabban is kegyes elvállalni leendő gyermekünk keresztanyaságát. Fogadja köszönetemet és engedje, hogy keresztapának Feri grófot hívhassam meg, ki kézfogómban is olyan szívesen részt vett. Hadd emlékeztessen gyermekem mindig Excellenciátokra s juttassa eszembe Excellenciátok jóságát.
Levelében Excellenciád kegyes volt állapotomról is kérdezősködni. Hála istennek sem én, sem Mari nem csalódtunk egymásba. Jó angyalunk vezetett minket az oltárhoz s őrködik napjaink felett. Egymást szeretve, a világtól elvonulva, megelégedve azzal, mit sorsunk nyújt, egészen egymásnak és szerény tűzhelyünknek élünk. Mindazon órát, melyet nem fordítok hivatalos foglalkozásaimra, vagy tanulmányra, neki áldozom. S milyen hamar telnek az órák, s minő nyugodt boldogságot árasztanak!
Egyébiránt Kolozsvárott majdnem idegen vagyok s csak szobámban vagyok valóban otthon. Ezelőtt tíz évvel mint ifjú hagytam el szülőföldemet s mint férfiú tértem meg, annyira megváltozott minden, hogy alig tudom magamat benne feltalálni. Aztán néha egy-egy magányos órámban meglepnek a kósza vágyak ábrándjai. Visszavágyom Pestre, hol annyi jó s rossz napot töltöttem, hol annyi jó emberem és ellenségem van, visszavágyom úri-utcai magányos szobámba, hol írói küzdelmeim közt annyi éjjelen át virrasztottam s hol az írói dicsvágy még hitetni bírt. De Marinak egyetlen mosolya elég eloszlatni álmaimat és kibékíteni a várossal, hol alig maradt egy pár jó emberem, hol semmi irodalmi élet nincs, s hol írói munkásságom olyan csekély eredményt bír felmutatni. A szerelem mindent pótol, a szerelmet nem pótolja semmi. Azonban ne gondolja Excellenciád, hogy munkátlanságomat akarom védeni s egészen le akarok mondani az irodalomról. Óh nem! Habár kevés hitem van önmagamba, kevesebb, mint ezelőtt egy évvel is, kötelességemnek tartom, tehetségem szerint járulni azon egyetlen közügyhöz, melyet valamennyire szolgálni képes vagyok. Csak panaszolni akartam s menteni magam, hogy itt kevesebb az ösztön, mint Pesten, hiányoznak jó barátaim, kik fölizgatták önbizalmamat s hivatalom első éve nagyon elfoglalt. Egész tavaszig semmit sem dolgoztam, azóta dolgozom s remélem, hogyha a háborús világ lecsillapodik s dolgozatom némi sikerére számíthatok, kilépek valamivel.
Örömmel olvastam és hallottam, hogy Excellenciád mind több részvétet tanúsít hazai irodalmunk és művészetünk iránt, s érdekükben sok tevékenységet fejt ki a főrangúak közt. Vajha siker koszorúzná törekvéseit s Feri grófot nemes szívén kívül szülői szent emléke is kötné a haza irodalom és művészet ügyéhez. Én Feri grófhoz szép reményeket kötök s hiszem, hogy Excellenciátok öröme és büszkesége lesz. Kedélyes és csendes természete meg fogják őt óvni a hiú és erőszakos szenvedélyektől. A csapások, melyek közelebbről érték Excellenciátokat, mint észrevettem, mélyen hatottak rá s némi koraérettséget idéztek elő benne. A köziskolai nevelés önmunkásságra, tevékenységre szoktatta, oly tulajdonságok, melyek leginkább főrangú ifjainkban hiányoznak. Egy ily ifjú biztosan fogja átérezni az ifjúság érvényeit, mint szilárd, erős férfiú fog megállni az élet küzdelmei között, szülői gyámolául s hazája hasznára, mit adjon isten, szívemből kívánom.
A gróf úr ő Excellenciáját mély tisztelettel köszöntöm.
Berzeviczynek méltóztassék megmondani, hogy levelét Excellenciád küldeményével együtt vettem s ez utóbbit Révész úrnak el is küldtem, levelére még eddig azért nem válaszoltam, hogy az általa tudni adatra (sic), a Berzeviczy-családra nézve, nem szerezhettem kellő felvilágosítást, az illető egyén válaszát minden órán várom, mihelyt veszem, tüstént tudósítani fogom.
Colland urat szintén köszöntöm s üdvözlöm új pályáján.
Excellenciád kezeit csókolva
mély tisztelettel
Gyula Pál