Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 1. szám · / · Figyelő · / · Földi Mihály: Georg Kaiser-divat és a "Tűz az operaház"-ban
Kaiser-darab sok van, szinte túlságosan sok, a készülődés és hallgatás hosszú esztendői után egyre-másra küldi világgá drámai gyermekeit Georg Kaiser. Sok és sokféle a Kaiser-darab, éppen emiatt problematikus az írójuk. Mindegyik egy-egy tükördarab s a darabokat sehogyan sem lehet egységes egésszé összeilleszteni. Van köztük sok szerepe az egészen elmúlt múltnak, van néhány tükördarabja a ma legértékesebb törekvéseinek s van egy-kettő, melyben ha elmosódottan is, meg-meglibben a holnap árnya.
Mégsem lehet egységes képet alkotni az íróról, műveinek oly sokféle a formája, a szándéka és az értéke. Darabcsináló, színpadi talentum-e vagy erkölcsi erejű drámaíró? Művei közt sok az olyan darab, aminő a "Grossbürger Möller": biztos, érdekes technika, s mindenesetre irodalmi színű, de semmiképpen sem költői színpadi játék. Nyomban rá előállt a "Sorina"-val, ezzel a mérsékelten ügyes iparirodalmi cikkel, amely nem túlságos szerencsésen egyesíti a boulevard-komédiát Gogoly korrupciós komikumával és a derék német családi vígjátékkal. Ám "A zsidó özvegy"-tő a "Juana"-ig hosszú az út s közbül magasan kiemelkedik olyan hatalmas alkotás is, aminő a "Bürger von Calais"!
Majd minden egyes műve meglepetés és cáfolat. Az olvasó ösztöne mégis azt súgja hogy két ember él Kaiserben. Az egyik nagyon egyszerű, így szinte jobban hangzik: szimpla színházi ember, aki ügyesen, talán valami gyermeki naivitással használja fel hatásai elérésére a színpad régi, bevált eszközeit, a finomakat épp úgy, mint az egészen durvákat, ahogy éppen szüksége van rá. Van azonban benne egy kultúrember is, aki személyes szükségletei kifejezésére használja fel a színpadot s gyakran semmit sem törődik a hatással. Ez a mai, modern, tehetséges kultúrember érdekes lírikusává válik a mai színpadnak, - analitikus, a látásmódjában egyáltalán nem szintetikusan-expresszionista, gondolkodó, németesen intellektusos lírikusává, aki lelket vetít a színpadra s lelki folyamatokból épít fel robbanó, sokszor ódon romantikus színpadi cselekményeket. Lelki folyamatokból... igen, ám az eset ott válik bonyolulttá, hogy nem a lélekből, nem az ő egységes, határozott lelkéből. Mert ez a lélek seholsem mutatkozik egységesnek. Egyszer érzékinek látszik, nem naiv, természetes, hanem dekadens, túlfinomult, polgári és perverz érzékinek, aki megfürdött a kultúra minden mérgében s gyakran elterül a cinizmusban, ami egyáltalán nem drámai érzés. (A zsidó özvegy, a König Hahnrei, a Centaurok durva, az Európa finomabb, de mindig bonyolult erotikuma). Egyszer érzékinek, másszor - itt-ott még legelső munkáiban is - szinte átszellemültnek látszik, olyannyira, hogy majdnem megveti a vért, melynek sötét ösztöneit valami hústalan, szabadon lebegő intellektualizmusban igyekszik feloldani.
Sok jel arra mutat, hogy ez a jellegzetesen német intellektualizmus a legerősebb tulajdonsága Kaisernek. Írói jelleme lényegében intellektuális, bár ez az intellektualizmus nem tisztára az ész, a "Verstand", hanem sokszor a "Vernunft", az értelem, a teremtő szellem intellektualizmusa is, Drámaírói karakterének problematikussága éppen onnét ered, hogy ebben a túltengő intellektualizmusban egyelőre teljesen elvész az etikai középpontja s ezzel együtt a drámaírói magva. Az intellektuális és szellemi-erkölcsi erők nála nem forrottak szoros egységbe, szerves egészet még nem alkotnak, a legtöbbször keresztezik és gátolják egymást. Innét van, hogy sokszor hatásos jelenetei keresettebbnek látszanak, drámai szárnyalását pedig a céltudatos kigondoltság köti meg, és innét, hogy gyakran szép képeinek hatását lerontja a raffináltság.
Vannak kétségtelen értékei is. Így teremtett egy nyelvet, melynek szűkszavú tömörsége, hideg pátosza megszabadította a színpadot a felesleges bőbeszédűség sallangjaitól. Ennek hatását azonban gyakran mérsékli erőszakosan hatást vadászó jeleneteinek kopott romantikája.