Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 1. szám · / · Kosztolányi Dezső: Kerr Alfréd útirajzai
Írásmodora közvetlen. Beszéltem olyanokkal, kik modorosnak tartják, felületes emberek, kik külsőségek után ítélnek s csak azt látják, ami orruk előtt van, a központozást, a rengeteg hárompontot és kettőspontot, a sok záró-, fölkiáltó-, kérdő-, gondolatjelet, mellyel csakugyan tele van tűzdelve stílusának szép szövete. Valójában kevés ilyen természetes próza van, mely ennyire mentes lenne minden modorosságtól. Mi a modorosság? A hazugság. Az modoros, ki nem azt írja, amit érez és gondol s lelki kényszer híján is kikerekíti mondanivalóját, megírja mondatainak elejét és végét, mert ez így szokás és a vázat kitölti limlomokkal, melyek semmit sem fejeznek ki. Ő az ellenkezőt teszi. Azt írja, amit érez és gondol. Mihelyt megszakad agyában az érzés és gondolat villanyos lüktetése, abbahagyja. Inkább maradjon csonkán, de legyen igaz. Ami untatja, ahhoz nem nyúl. Nem unatkozik írásközben, tehát mi sem unatkozunk. Egy helyütt gúnyos öndicsekvéssel céloz arra, hogy ő fedezte föl az expresszionista prózát. Igaza van. Az érzés és gondolat házat épít magának, lépsejtet, tele édességgel. Stílusa külsőleg szaggatott, nyugtalan, elaprózott, néha cifra és ismétlő, de belsejében egész, egyöntetű. Lecke mindnyájunknak, kik a tökéletesség felé törekszünk s hibátlanul akarunk írni.