Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 24. szám · / · Figyelő
Csergő Hugónak ezelőtt vagy tizenöt évvel kiváló sikere volt a Vígszínházban "A lovag úr" című darabjával. Hosszú idő után most ismét a lámpák elé jutott Csergő. "Az első hajnal" című színművét a Renaissance színház mutatta be. "Az első hajnal" vakokról szól és ezzel önkénytelenül is provokálja, hogy összevessék hasonló tárgyú darabokkal, amelyeket a színházi világ ismer. Maeterlinck "A vakok" című szimbolikus drámája világhírű, Georges Clémenceaunak, a francia államférfinak "A boldogság fátyola" című darabját nálunk is játszották. Maeterlinck vakjai jelképesek és a darab perspektívája a világ végtelen titkai felé nyílik. Clémenceau darabja kínai mesejáték, amelynek szintén jelképes értelme van: a vakság azt a fátyolt jelenti, amely boldoggá tesz és ha lehull, csak a megismerés szörnyű csalódása vár az emberre.
Csergő naturalista módon ábrázolja a vakokat, bár darabjának van valami jelképes jelentése is. "A boldogság fátyola" értelmében. Témája: merész, érdekes. Vak ifjú és vak leány, mindketten született vakok, szeretik egymást. Zavartalan boldogságuk fátyolán át csak akkor nyílik itt-ott rés, mikor a külső, láthatatlan élet betolakszik csöndes, átszellemült körükbe egy látó és hozzá még kacér szép leány alakjában. A vak fiú az epidermiszén át megérzi a szép nőt, akiről egyébként egy szobrász barátja "taktilis" szobrot gyúr. A vak leány is megérzi, hogy az a látó nő, a külső élet nője az ő belső boldogságát veszélyezteti.
Egy fantasztikus feltaláló, aki a vakság szérumával kísérletezik, hozza a vakok közé az elégedetlenség, a lázadás szellemét és a drámai bonyodalmat, feszültséget. A vakok megtudják, hogy a szérum meggyógyítja a vakságot, de lehet, hogy meg is öli az embert. Valakinek tehát föl kell áldoznia magát. És ekkor előáll a darab hőse. "Egy mindenkiért!" kiáltja és magát veti oda kísérleti anyagnak, esetleg áldozatnak. És ekkor következik be a dráma legérdekesebb, legdrámaibb mozzanata. A vak leány féltékenyen kiáltja oda a vak fiúnak, hogy életét nem mindenkiért áldozza föl, hanem csak - egyért, a látó szép leányért. A vak leány szerepe itt kezd igazán drámailag érdekessé válni: félti a szerelmese életét, félti a saját boldogságát, de mégis vágyik arra az ismeretlen boldogságra is, amelyet a szérum nyújthat.
Ez igazán a dráma csúcspontja és magasba szárnyal a felvonás (a második) végéig. A harmadik felvonásban a szérumról kiderül, hogy csakugyan megölt egy embert. És ez visszariasztja a vak fiút, hogy tovább kísérletezzék a gyógyszerrel. Különben is azzal, hogy visszanyerte rövid időre látását, a boldogsága fátyolát, máris széttépdeste a valóság. Önként adódik tehát, hogy továbbra is vak maradjon. Hiszen ebbe a kénytelen lemondásába remény és öröm is vegyül: a vak leány szerelme, melyhez szívből és szívesen visszatér.
Ez a drámai építés kétségtelenül Csergő Hugó erős drámaírói érzékére vall. A második felvonás végéig grandiózus vonalban halad a cselekmény, és kár hogy a harmadik felvonás drámailag szabályszerű befejezettséget nyer. Itt valamit nyitva kellett volna hagyni a fantázia számára. Vagy talán az a hiba, hogy a magas szárnyalású vonalívet kissé türelmetlenül vezeti le a szerző abból a dramaturgiai elvből kifolyólag, hogy a harmadik felvonásnak rövidnek kell lennie.
Akinek olyan kitűnő színpadi érzéke van, mint Csergőnek, bizonyára nem ok nélkül választotta a nehéz, bizonyos tekintetben elidegenítő témát, amellyel nagyon nehéz közönséget csődíteni. A témaválasztást nem a dramaturg végezte, hanem Csergő Hugó, a költő. Szenvedések iránt fogékony lélekkel fordult a vakok felé és talált egy világot, amely sokkal vidámabb és tisztultabb, semmint hinnénk. És Csergő palettájának színeit arra a fölfedezésére pazarolja, hogy a vakok boldogok. Maga a cselekmény ugyan némileg ellentmond ennek a tételnek, mert a legkisebb remény a látásra már képes megzavarni a világtalan emberek derűs, lemondó harmóniáját. De Csergőben megvan az a humanista és költői törekvés, hogy a vakokkal szemben való szánalom és idegenkedés helyett a vakok szeretetére, megbecsülésére tanítson minket. A közönség megértette ezt az intenciót és "Az első hajnal"-nak meg volt az a sikere, amelyet nemcsak a drámaíró, hanem az emberiesen érző és emelkedett szavú költő aratott.
A sikerben nagy része van a Renaissance társulatának is. Törzs Jenő egész lélekkel játszotta a vak hős alakját. Szerepének nehézségeit azzal a maitrise-zel hidalta át, ami színészi erejének tökéletes biztonságára mutat. Abban a jelenetben, amikor a vak fiú életében először találkozik azzal a csodálatos érzéssel, amit fénynek neveznek - amikor látni kezd - Törzs Jenő olyan eleven, igazi erővel hatott, hogy mindenkit megrendített. Egy hangja, egy mozdulata nincs, amely ne a helyzethez illenék, amely ne meggyőző erővel hatna. Törzsöt mindig nagy színésznek tartottuk, de ebben a jelenetben éreztük: tehetségének színaranya a legnehezebb, legválságosabb jelenetekben villan elő a leginkább.
Simonyi Mária a vak leány szerepében tiszta, harmonikus képét adta egy ifjú léleknek, akit a sors ostorcsapásai csak még nemesebbé, még tisztábbá tudnak tenni. Romantika és egyben természetesség magától való értődés volt az ő hárfázó vak leányában. Törzs Jenővel együtt a gerincét, a lelkét tartották a drámának.
Makláry Zoltán ifjú vak szobrásza és Nagy Margit vak leánya érzékítették meg számunkra a leginkább a vakok intézetének levegőjét és a drámaíró intencióit. Kőszeghy Irén kacér szerepéhez illőn eleven és szeleburdi volt. Somló István Ivánja, Harsányi Rezső igazgatója, Boray orvosa, Bacsányi Paula Emma nénije mind csak erősítik az ensemble hatását. Kisebb szerepekben Kalotay Klára, Martinek, Gonda, Várnai, Erényi Anna említésre méltók. A rendezés Bérczy Ernő érdeme. Márkus László díszletei a vakok intézetének szinte zárdai tisztaságát elevenítik meg.