Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 24. szám · / · Földi Mihály: Egy nagy tehetség a csöndben

Földi Mihály: Egy nagy tehetség a csöndben
- Kádár Endre -
2.

A hatás, amelyet Kádár Endre az olvasóra tesz, lassan alakul ki, de egyre mélyebbé és tartósabbá válik.

Eleinte apró meglepetések érik az embert. Egy-egy szó koppan a szív falára, egy-egy csodálatos kép bontakozik ki szemünk előtt, valahonnét megcsap egy emberi élet párája. Kisebb trouvailleok, remekbe festett miniatűrök. Egy jellemző szó, amely messze nyíló világosságot fakaszt a sötétségben. "Marie arca felragyog az ajtóban, édes, kokett mosolya szétterjed és mintha a mosolyból mindenkire jutna, az arcok világosabbak és derűsebbek lesznek". Kokett mosolya... Ezt a szót és vele az arcot most már sohasem felejtem el. Már az első oldalon érzem: ez az író látja az embereit, bennük él és megelevenítő erejével testestől-lelkestől elénk állítja őket. Csak egy szó, s már megcsap a tehetség forrósága.

Meglepő mondatok sodródnak elénk. "Az ember felismeri valamelyik elmúlt vagy meg se jött életet". A könyv elernyed a kezünkben, hogy szorosabban tapadjon lelkünkhöz. Alig olvastunk nyolc oldalt s az író már eléri a hatásnak egyik legerősebb fokát: belekapcsolja saját életünket a regény életébe... "A szeretet ragályosabb, mint bármely betegség", - mondja az egyik s a mondat megint megüt, elkezdünk kutatni a saját múltunkban s mintha egyszerre magyarázatot találnánk egynéhány eddig megfejtetlen és megfejthetetlennek látszó eseményünkre.

Néhány szóval képet ad s a képre a vér árnya borul. "Egyformán tud komoly lenni és nevetni", - mondja madame Szemonov áldott, bő, egészséges természetéről, míg verneuil asszonyról megjegyzi: "Valamit tud magáról s ez öregíti". Az író nem sokkal többet mond róla. De látni e mondat nyomán a mosolyát, mely néha kínlódva elcsügged, gyöngéden csillogó szemét, mely hírtelen hisztérikusan kimered s valahová messze néz, mert nem akar látni valami közelit, amely szánalommal és utálattal tölthet el mindenkit.

Risztó mélységek nyílnak meg, amint mondatról-mondatra tovább haladunk. "Dehogy is rongy az ember: az élet az. Az élet, amely nem hagy élni"... Melegek, forrók, tüzesek ezek a mondatok, az átéltség hevíti. Kádár Endre két művében nem találok egy csinált, egyetlenegy érzés nélkül elképzelt szót. Élet van bennük, átélt élet.