Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 23. szám
Ady Endre ajkán, az élete hajlatán, megmozdultak az evangélium szavai:
- Éli, Éli, Lama Sabaktani...
A golgotai tragédiának záró mondata ez, amivel Ady Endre is elsóhajtotta a maga consummatum estjét:
- Én Istenem, én Istenem, miért is hagytál el engem?...
Ez a megrendítő mozzanat nagyon is arravaló, hogy körülményeit, amennyire csak lehet, minél tüzetesebben megállapítsuk. Ady Lajos azt írja a vallomás körül, hogy 1918. November 23-án fölkereste testvérbátyját a pesti lakásán, akit augusztus óta nem látott. Ady Lajos az érkező forradalom zavaros napjaiban Érdmindszenten a szülei körül tartózkodott, tehát végzetesen sok minden történt azóta, hogy a testvérek nem találkoztak. Ady Endre ágyban fekvő volt, nagyon panaszkodott és földúltan közölte az öccsével, hogy izgalmában széttépte a bibliáját. Ady Lajos a biblia letépett fedőlapját magához vette, amelyre Ady Endre a pusztítás után reszkető betűkkel ráírta az evangéliumos szavakat és melléje jegyezte a dátumot is: 1918. Okt. 23.
A lényeges ebben a közlésben, hogy Ady Endre harcos, vállaló lelkét megkísértette a mindent befejező, panaszkodó, kétkedő vigasztalanság és elpusztította kedvelt könyvét, a szent írást, amit éveken át olvasgatott, ahonnan az istenversei is fogantak. A lényeg tehát az evangélium szavaiból fölgyulladó világosság, mely rávilágít a hatalmas lélek összeomlásának egy pillanatára, de épp a nevezetességét, adatot akarok mondani én is, hogy az én tudomásom szerint, másként, máshol történt az esemény, amiről Ady Lajos ír.
Én úgy tudom, Ady Endre a bibliáját Csucsán semmisítette meg. Élő tanú van rá, aki a jelenetet látta. Beszéltem is vele. Ady Endre feleségénél ma is szolgálatban van egy Vonyi nevű román leány, aki Adyékat már Csucsán szolgálta, a házasság óta mindig velük volt és tudta azt is, hogy Ady Endre fekete fedelű könyve, amit sokszor olvasott: a biblia. Őszi este volt Csucsán, Adyné kinn járt a gazdaságban, ahol a betakarítás munkáját végezték, Ady Endre magányosan volt odahaza és a szobalány éppen akkor lépett a szobába, amikor Ady Endre a kályha előtt állt, izgatott kezekkel a fekete könyvnek, a bibliának lapjait tépte és belevetette azokat a lobogó tűzbe. Így mondta el Vonyi, a román leány a jelenetet és kérdéseimre határozottan felelt, pontosan emlékszik arra az estére.
A dátum, amit Ady Endre, Jézus szavai mellé jegyzett: az okt. 23. Mindenesetre arra vall, hogy a meghasonlásnak ez a bekövetkezése Csucsán és nem Pesten történt. Ady Endre október utolsó napjaiban jött csak fel Budapestre. Ady Lajos a dátumról azt állítja, hogy az téves, Ady Endre nov. 23-t akarta írni, születési napjának évfordulóját, amely éjszakán sodorta volna el őt a lelki krízis. Az élő tanura, mint mondom hivatkozni lehet, de egyébként is alig hihető, hogy bármilyen fölhajszolt idegállapotban, akár a gépies megtanultsággal Ady Endre ne tudta volna leírni a születési napját, ha ezt a dátumot akarta feltűntetni a biblia fedelén. Ady Lajost valószínűleg az zavarta meg a keltezés meghatározásában, hogy Ady Endre a születési évfordulóját követő reggelen közölte vele, hogy megsemmisítette szeretett könyvét, a bibliát, amit úgy is lehet érteni, hogy Ady Endre rég nem látott testvérének frissiben el akarta mondani az eseményt, ami már hetekkel előbb történt vele, de az élmény nyugton nem hagyta és izgatottan beszélt róla még akkor is, amikor az öccse a betegágya elé lépett. A biblia csonkját, a fedelét pedig magával vitte Ady Endre Budapestre, mondhatni a megbánás babonás, riadt érzésével, ami sajátossága lehet a megzaklatott léleknek.
Ennek a vizsgálódásnak távolról sem az a célja, hogy Ady Lajos adatainak komolyságát valamennyire is zavarja, mert hihette ő megokoltan s megrendülten, hogy a pesti találkozást megelőző éjszakán borult rá Ady Endrére a golgotai árnyék, de a dátumzavart mégis korrigálni akarnám, mert Ady Endre jellemét rajzolja meg klasszikusan, ha helyes a keltezés, amit ő maga írt, a kérdéses biblia fedelére.
Október 23...
Ady Endre ekkor még nem volt beteg, testi kondíciója elég erős, leromlása körülbelül november közepén kezdődött.
Október 23...
Nehéz dátum ez, csak vissza kell lapozni az akkori eseményekhez. Ady Endre csucsai magányában centrálisan maga köré vonta az egész bomló világot és élte, amit érzett:
"Véres bor koponya-pohárban
Hajtsd fel, Világ, idd ki fenékig,
Idd ki hősiesen és bátran:
Most már mindegy, most rohanj végig,
Végig a téboly zöld-vér-útján..."
"Egész világ szőttje kibomlott,
S én egy nyomorék fonál hurkján
Még mindig csak bénán zsibongok?"
Élte a körülhömpölygő tragédiákat...
Október 23.-ra Bulgária már kilépett a központi hatalmak szövetségéből és ez az esemény annyira hatott Ady Endrére, hogy idegzetét e napokban, valósággal rohamok bántják, alig lefékezhető nyugtalanság van rajta, a kezei jéghidegek, szertelen indulatosság és roskadó apátia, amivel a híreket fogadja. A "véres bor a koponya-pohárban" színültig tele és ami kicsordult a magyar parcellára: gyász és siralom. Október 23-ra már itt a híre, hogy a horvátok elfoglalták Fiumét, az olaszok elindultak maradék-magyarok ellen az utolsó offenzívára, Csehországról újságolják, hogy proklamálja önmagát és Felső Magyarország sorsa elvégeztetett, de olvasható a pesti lapokból, hogy Erdély, Bánát is elveszett Ady Endre mindezt elszemlélte, átérezte, átértette.
Hangsúlyozom, hogy testiekben ekkor még egészséges volt Ady Endre és az "Éli, Éli" - fölkiáltás magasabb rendű megnyilatkozás, mint a testi nyomorúságnak nyöszörgő lamentációja. A küldöttségnek magaérzése, a szolidaritásnak mélysége zeng föl az evangéliumi szavakból és a felelősséges jellem fénye sugárzik az elborulásból, látván az emberiségnek és a maga népének szörnyű próbáját, egy boldogtalan őszi este, emberektől távol és hozzájuk oly közel, magára veszi az örökké vándorló testamentumot:
- Én Istenem, én Istenem, miért is hagytál el engem?...
ne bolygassuk a dátumot, amit Ady Endre maga írt fel a biblia födelére, mert az ív így hajlik fel a delelőjére és a költő, mint apostol a maga alázuhanó életébe beletemeti a milliók szerencsétlenségét is. A Debaclet még ép testiséggel, váró lélekkel fogadja, a kórágy, a halódás ezután következik. Milyen hibátlan így, ez a nagy ember, Jézus töviskoszorújával a szívén...