Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 22. szám
Annie csodálkozva jött be a hallba. Szvaszti doktor a hivatalos szigor objektív hangján beszélt hozzá, de arca, hegyes csontjain megfeszülő barna bőre, szeme és egész alakja azt az érzést ébresztette Annieban, hogy minden percben explodálhat.
- Asszonyom, - mondta, - az ön házában olyan személyek tartózkodnak, akik a birodalmi kormány idevonatkozó rendelete értelmében, a honvédelem érdekeire való tekintettel, a birodalom belsejébe internálandók.
Annie meghökkenve mondta, hogy az ő házában ilyen személyek nem tartózkodnak.
- Meri ön állítani, - kérdezte Szvaszti doktor nyomatékosan, - hogy az ön házában nem tartózkodik olyan személy többé, aki a birodalmi kormány rendelete értelmében internálandó volna?
- Én úgy tudom...
- Gondolja meg asszonyom, mit mond és fontolja meg, milyen súlyos felelősséget vállal az, aki háború idején az ellenségnek rejtekhelyet ad és az ellenséges kémek munkáját lehetővé teszi.
- Én nem tudok róla, hogy -
- Ön tehát nem tud róla. Lakik az ön házában egy Therese Kammermayer nevű nő?
- Lakik, - felelte Annie megrettenve.
- Ez a Therese Kammermayer a ... sziámi birodalom alattvalója talán? - Angol állampolgár? Francia állampolgár? Valamelyik más szövetséges állam alattvalója? - Valamelyik semleges állam alattvalója? - Kérem feleljen. Hol született ez a Therese Kammermayer?
- Bécsben.
- Tehát az osztrák császárság alattvalója, aki nem hagyta el a birodalom területét, holott, nő lévén, erre módja lett volna. Tagadhatja ön ezt? Nem. És nyomatékos figyelmeztetésem ellenére ön mégis fenntartotta azt az állítását, hogy a házában nem rejteget ellenséges alattvalókat. Nem akarok véleményt mondani arról, hogyan egyeztethető össze ez a viselkedés az ön erkölcsi kötelességeivel az iránt az ország iránt, amely önnek otthont ad, azonban kötelességmulasztást követnék el, ha feljebbvalóimnak jelentést nem tennék róla. És természetesen kötelességmulasztást követnék el, ha egyetlen percig tűrném azt a botrányos állapotot, hogy a birodalom ellenségei a birodalom területén szabadon járjanak, intrikákat szőhessenek és veszélyeztethessék a hadviselés érdekeit.
Annie rémülten és szédülten hallgatta ezeket a szigorú szavakat. Azt jelenti ez, hogy Rézit el fogják vinni? Rézi intrikákat szőtt és veszélyeztette a hadviselés érdekeit? Ájuldozó mosollyal és hebegő udvariassággal próbálta megmagyarázni, milyen felesleges ez az aggodalom és milyen kegyetlenség lenne a szándék végrehajtása. Szvaszti doktor macskaszeme zöld villámokat szórt:
- Higgyek a fülemnek, asszonyom? Ön a birodalomnak egy tisztviselőjét kötelességmulasztásra... hazaárulásra akarja rábírni?
Annie ijedt elkeseredéssel nézett szét, hol találhatna segítséget.
A baloldali folyosóról ünnepies, lassú gyászlépésben ekkor bejött a hallba Csakrong doktor. Olyan volt, mint egy temetési vállalat temetésrendezője, még barátságos pofacsontjai felett is olyan volt a bőr, mintha külön erre a gyászos alaklomra öltötte volna fel a sötét színt. Annie hozzá fordult rémült panaszával és ijedt kéréseivel. Csakrong doktor lassan felemelte a kezét, mintha gyászzene ütemére mozogna.
- Én nem tehetek semmit.
Annie tovább könyörgött neki. Csakrong doktor bánatosan jelezte, hogy nem tehet semmit.
- Egy hetvenéves asszonyt! - kiáltott Annie kétségbeesve és felháborodva.
- Figyelmeztettem önt asszonyom. Nem akart hinni.
Annie ígérte, hogy ezentúl hisz neki, de Csakrong doktor azt mondta, hogy most már késő és minden megújuló kérdésére csak egy tragikus gyásznak dús hangszerelésű mozdulataival és szavaival felelt.
Szvaszti doktor ezen közben izgatott tevékenységet fejtett ki. Két katonáját egy kínai szolga kíséretében elküldte Réziért, megmaradt hat katonáját pedig menetelésre készen felállította, úgy, hogy az internálandó ellenséget azonnal közrefogva haladéktalanul indulhassanak. Rézi a két katona kíséretében nemsokára belépett a hallba és nyugtalanul pislogó szemmel állt meg az ajtónál. Napok óta ismeretlen és fojtogató rosszkedv kínozta. Az Annie házassága egyre jobban elkeserítette. A szomjas kérdéseket, amelyeket Anniehoz intézni akart, nem merte kimondani, ellenben Anniet tétlen és álmodozó töprengéseivel, csilingelő nevetésével és egy-egy szigorú parancsával magától egyre jobban elidegenedőnek érezte. A szívén kínos nyomás ült és ami a legrosszabb volt, a lélekzetvétel nehéz műveletét egyre nagyobb fáradtsággal tudta csak elvégezni. Most ott állt az ajtóban, homlokán rengettek a kis dombocskák és kék szeme ijedten keresett egy ismerőst arcot. Meglátta Anniet és kinyitotta a száját, hogy szóljon hozzá. Annie is meglátta őt és egyszerre sírva fakadt. Rézi erre ijedten hallgatott el és derülten vöröslő arca lassan elsápadt. Szvaszti doktor csattanó és kemény hangon parancsolta a két katonának, vezessék a foglyot a menetelésre készen álló csapat közepébe, ahol a helye van. A két katona habozva fogta meg Rézit. Rézi sikoltozni kezdett.
A terasz lépcsőin ekkor jött fel Róbert. A Rézi sikoltozásának a hangjára berohant a hallba és egyszerre ott állt Rézi mellett. Rézi sikoltozva menekült hozzá, Róbert félretolta a két sziámi katonát és a kezét megnyugtatóan tette rá a Rézi vállára. Rézi pihegő sírással bújt be az erős kéz védelme alá.
- Mi ez? - kérdezte Róbert csodálkozva.
Szvaszti doktor inas alakja összehúzódott, mint az ugrásra készülő párducé.
- Felszólítom önt, - szólt fenyegető hangon, - hogy ne gátoljon kötelességem teljesítésében. Ez a nő a birodalmi kormány rendelete értelmében internáltatni fog.
- Meg vannak őrülve? - mondta Róbert dühösen.
- Megtiltom ezt a tiszteletlen hangot. Ne merje inzultálni a nemzet méltóságát.
- Egy hetvenéves nő! - kiáltott Róbert dühösen.
- Német kém, - felelte sziszegve Szvaszti doktor, - és aki pártját fogja: az a birodalom haditörvényei ellen vét.
Róbert szikrázó szemmel nézett körül. Komolyan végig akarják játszani ezt az eszetlen és becstelen farce-ot? Meg akarta szólítani Csakrong doktort, de Csakrong doktor gyászba borult arccal elfordult tőle, Szvaszti doktor pedig halkan csörömpölő hangon beszélni kezdett:
- Felszólítom, hogy engedelmeskedjenek a parancsaimnak... Eressze el azonnal a letartóztatottat.
Rézi nem értette az angol nyelven folyó szóváltást, de rémülten húzódott Róbert oltalma alá. Róbert rajta tartotta a kezét kövér vállán és érezte, hogyan remeg a keze alatt az egész gömbölyű test. És ő most a kezét elhúzza ettől a remegő teremtéstől, aki a védelme alá menekült? Minden erejét összeszedte, hogy nyugodtan tudjon beszélni.
- Arra kérem önt, adjon egyetlen egy napi haladékot csupán, hogy ...
- Egy percet se. Távozzék innen.
- Nem.
Róbertnek lángba borult a vére. A keze alatt egyre érezte a Rézi remegését. És ha most lehull az álarc róla és ha egy hadsereg jön és ha mindent elveszít és ha százszor meg kell halni, akkor se fog egy lépést tágítani. És ehhez a remegő öreg asszonyhoz hozzá nem nyúl senki, amíg ő él.
Szvaszti doktor explodált. Kiegyenesedve előre lépett, szökkenve, mintha egy ugrást tett volna. Parancsszavakat rikácsolt. A hat katona visszafordult, levette válláról a fegyverét és szuronyszegezve megállt Róberttel szemben.
- Felszólítom - utoljára - távozzék innen.
- Nem.
- Akkor előre! A haza nevében!
Ismét parancsszavakat rikácsolt. A szuronyos katonák megindultak Róbert felé. A másik két katona Rézit fogta meg. Egyiknek a válláról Róbert dühödt rándítással letépte a fegyvert. Most ütni és vágni, amíg élet van az emberben. Annie sikoltva indult feléjük. A katona megingott a Róbert rándításától, de ijedten készült a fegyvere után nyúlni. Róbert a csövénél fogva felemelte a fegyvert. Ekkor a Rézi ajkán egy hosszú, panaszos és fuldokló hörgés tört ki. Eddig is gyötrő aggodalommal és kimondhatatlan ámulattal reszketett a Róbert kezének a védelme alatt, de ott valamiképpen még biztonságban érezte magát és el tudta végezni kínos viaskodását a levegővel, amely semmiképpen nem akart tüdejének szolgálatára lenni. De amikor a szuronyok megindultak és Róbert magához rántotta, azután két kézzel ütésre emelte a fegyvert, akkor egy irtózatos megismerés rémülete villámlott bele a lelkébe. Mi az, ami ő utána most kinyújtja a kezét és szuronyokkal fenyegeti a védelmezőjét? Ez itt... ez itt a háború, amelyben ő sohase akart hinni. A megismerés végigvillámlott a lelkén és olyan irtózatos volt és olyan bénító, hogy a lélegzetvétel nehéz műveletével fáradozni már egyáltalában nem lehetett és hogy a kínzott szív erre olyat rándult, mintha le akarná magát tépni gyökérszalagjairól. A panaszos és fuldokló hang után Rézi kinyújtotta a karját, mintha bele akarna kapaszkodni a levegőbe és végigvágódott a földön. Szederjes volt az arca és eltorzult szájáról halk hörgés szakadozott le. Róbert megdöbbenve nézett le rá, az ütésre emelt fegyvert leeresztette, azután odalódította tulajdonosának és letérdelt Rézi mellé. A másik oldalon a síró Annie térdelt gyorsan melléje. Róbert a karjára emelte a Rézi szegény, eltorzult fejét, feltépte a ruháját, párnát kért a feje alá és vizet hozatott.
Szvaszti doktor intett a katonáinak, hogy vegyék vállra a fegyvereiket. Azután várt. Félreismerhetetlen volt az a szándéka, hogy még tevékenykedni akar. Csakrong doktor ekkor odalépett hozzá és néhány halk szót mondott neki.
- Gutaütés! - felelte hangosan és kérlelhetetlenül Szvaszti doktor, - attól még el lehet szállítani.
Csakrong doktor azonban más véleményen volt, és Szvaszti doktor így azt az engedményt tette, hogy a beteget egyenlőre itt hagyja, ha megbízható orvos állapítja meg, hogy el nem szállítható és ha Csakrong doktor vállalja a felelősséget azért, hogy a hadiérdekek semmiféle sérelmet a nagylelkűség következtében nem szenvednek. Csakrong doktor ezt a felelősséget vállalta és Annie hálásan fogadta azt a közlést is, hogy az ifjú Devavongsze doktor tekinthető olyan megbízható orvosnak, akinek a véleménye alapján Rézit itt lehet hagyni. Rézit bevitték a szobájába és a betegágynál nemsokára valóban megjelent az ifjú Devavongsze doktor. Kellemes és művelt fiatalember volt. Lojálisan kijelentette, hogy ő el tudja magában választani a hazafit, akinek kötelessége az ellenséget gyűlölni és az orvost, akinek kötelessége a betegen segíteni, azután szakszerű felvilágosítást adott arról a hűdésről, amely egy hirtelen fellépett vérömlés következtében szegény Rézit sújtotta, végül kifejezte azt a reményét, hogy Rézi pár hét múlva teljesen helyreáll egészségben indulhat el arra a természeti szépségekben gazdag vidékre, ahol internálásának idejét el fogja tölteni. Annie nem nagy elragadtatással hallgatta ezeket a nyilatkozatokat, de esdekelve kérte az ifjú tudóst, tisztelje meg a házat gyakori látogatásaival és mentse meg a beteget. A gyakori látogatásokban nem is volt azután hiány, de ezek a látogatások mihamarabb egy új bajt hoztak. Rézi ugyanis nemsokára magához tért. Szája kissé el volt ferdülve és egyik szemét nem tudta kinyitni, a másik szemén azonban jól látott és halkan és nagy erőfeszítéssel, de elég folyékonyan beszélni is tudott. Amikor Devavongsze doktort megpillantotta, bosszúsan fordította el a fejét és kijelentette, hogy ilyen gonosz barna embert a szobájában nem tűr, ha százszor orvos is, ez a csúnya barna ember azonnal menjen ki a szobájából és ő inkább azonnal meghal, semhogy ilyen pogány embert, aki az ördögnek földi szövetségese, magához engedjen nyúlni. Annie megígérte neki, hogy hivat hozzá más orvost is, de sokáig kellett sírva könyörögnie amíg Rézi megengedte és megvető arccal eltűrte, hogy Devavongsz doktor az ágyához lépjen. Estére kijött egy angol orvos is, akit Devavongsz doktor tartózkodó előkelőséggel fogadott. Az angol orvos megvizsgálta Rézit, helybenhagyta Devavongsze doktor utasításait az ápolásra nézve, de fejcsóválva hallgatta fiatal sziámi kollégájának azt a véleményét, hogy Rézi pár hét múlva egészségesen és vígan utazhat internálási helyére a birodalom belsejében. Rézi a barna és sárga nőcselédeket sem akarta megtűrni maga mellett. A fővárosban véletlenül sikerült egy derék svéd nőt találni, aki vállalkozott rá, hogy az ápolás terhében osztozkodni fog Annieval. Így lehetővé vált, hogy Annie, aki szinte az egész napot bent töltötte Rézinél, legalább késő éjszaka nyugovóra térhessen.
Másnap délután Róbert elkeseredetten ődöngött a zeneszoba körül. Amíg szegény Rézi beteg, addig Annie csak egy-egy negyedórára hagyja el a betegszobát. Az érzékeny és vonakodó lélek meghódításának édes és nehéz munkáját így fel is lehet adni. Mit kell helyette tenni? Róbert leült és csüggedt töprengésbe merült, egyszerre kinyílt az ajtó és bejött Annie. Róbert örömmel sietett elébe, de Annie megrázta a fejét:
- Csak azért jöttem, mert Rézi hivatja.
- Kit?
- Magát.
Róbert bement Annieval a Rézi szobájába és megállt a Rézi ágya mellett. Valami gyöngéd szót akart mondani, de Rézi megelőzte.
- Üljön le, - mondta elferdült szájjal suttogva.
Róbert engedelmesen keresett helyet az ágy közelében, de Rézi nyitva maradt kék szemével ránézett és úgy látszott, mintha az egész arca - a másik, béna szem és az elferdült száj is - mosolyogna.
- Mellém akar leülni? - kérdezte rendreutasítóan. Talán velem szeretett volna beszélni? Ő melléje üljön le. Hiába küldtem ki innen. Nem akart. Hát legyen maga is itt. No, üljön már melléje.
Róbert leült Annie mellé. Rézi félszemmel néha rájuk nézett és mikor látta, hogy a beszélgetés nehezen indul meg, kiküldte őket a verandára. Itt neki csak terhére vannak. Girardi itt marad nála. Ha pedig szüksége lesz valamire, majd szól. Menjenek már. Róbert szerette volna megcsókolni kedves, eltorzult, kövér arcát. A verandán hamarosan megindult a bizalmas és szapora beszélgetés. Rettenetes volt, mondta Annie, az a jelenet a hallban, amikor a katonák szuronyszegezve megindultak Róbert felé és Róbert ütésre emelte a tulajdonosától elragadott fegyvert.
- Rettenetes volt? - kérdezte Róbert. Mitől félt? Kit féltett?
- Magát féltettem, - felelte őszintén Annie.
- Féltett? Hát jelentek én a maga számára valamit? Veszteség lett volna a maga számára, ha... ott maradtam volna?
- Hiszen tudja... Rettenetes lett volna... Maga áll én hozzám legközelebb a világon...
Róbert ki akarta tárni a két karját. De Annie folytatta és befejezte az őszinteségtől melegen sugárzó mondatot.
- ...az uram után.
Róbert karja lehullott. Bosszús dühvel bizonyította Annienak, hogy ő Tamásnál sokkal közelebb áll hozzá, de Anniet nem lehetett meggyőzni. Róbert elkeseredett haraggal nézett rá. Annie az elmúlt huszonnégy órában sokat fáradozott Rézi körül és sokat sírt Rézi miatt. A fáradtság és az izgalmak rajta hagyták a nyomukat az arcán. De éppen ezért volt Róbertnek az az érzése, hogy álmélkodva kell rábámulnia és hogy ezt a bámulást nem tudja többé abbahagyni. Csak most lehetett látni, hogy az Annie izgalmaktól megviselt, sírástól ázott arca milyen más, mint az, az arc, amelyet ő a megérkezése napján odaát az irodában látott, fáradtságban lehajlóan a barna hajtömeg súlya alatt. A halk hervadásnak és lappangó fonnyadásnak ezen az arcon nyoma sincs többé. A fiatal élet virágzik rajta. Az aranyfényű dús barna haj nem nehéz teher többé felette, hanem a szépségnek büszkén viselt koronája. A gyöngéd arcbőr olyan, mint egy fehér virágszirom, amelyen távoli bíborfény sugárzik át. A finom orr most láthatóan felfelé hajlik egy kicsit, a keskeny száj minden merevségét elvesztette, körülötte jókedvű kis gödröcskék húzódtak meg és Róbert világosan látta, hogy ennek az arcnak, ennek az asszonynak, ennek a virágzó fiatalságnak nem lehet más vágya, nem lehet más gondolata és nem lehet más rendeltetése, mint hogy belenevessen az édes napba, ránevessen a szép világra és ránevessen az életre, amelyet - igen! igen! igen! - érdemes élni.
- Mit bámul úgy meg engem? - kérdezte halk duzzogással Annie.
- Azt bámulom, - felelte elkeseredetten Róbert, - egy ilyen előkelő lény mint maga, hogyan alázhatja meg magát olyan fájdalmas módon.
- Mivel alázom meg magam, ha szabad kérdeznem?
- Azzal, hogy úgy ragaszkodik a férjéhez, akivel semmi lelki közössége nincs.
- A kötelességteljesítés soha nem alázhat meg egy asszonyt, - felelte Annie.
Róbert dühösen fűzte tovább a házaséletre való gondolatait, erre Annie méltatlankodó és csípős feleletet adott és halkan, de ingerülten sokáig veszekedett a verandán, anélkül, hogy valami eredményre jutottak volna. Róbertnek végre mennie kellett. Miután elment, Rézi odahívta Anniet magához.
- Anniekám, csillagom, - kérdezte halkan, - mikor mégy hozzá férjhez?
- De Rézi, - felelte elszörnyedve Annie, - hiszen én már férjnél vagyok.
- Nem voltatok templomban se. Az ilyen házasság nem számít. Otthagyhatod, amikor akarod.
Befordult a fal felé és beszüntette a beszélgetést. Annie elhelyezte Girardit éjszakai nyugvóhelyére, azután leült és hallgatva várta, nem lesz-e valami kívánsága a betegnek. Rézi azonban csendesen feküdt, és így csendben teltek az órák egészen addig, míg a svéd nő át nem vette a virrasztást.
Tamás vacsorára se jött haza és Róbert Csakrong doktorral és Trikupisszal vacsorázott. Vacsora után Csakrong doktornak vendégei voltak: Devavongsze doktor és Szvaszti doktor. Az ifjú orvostudor beteglátogatóba jött, a viceprefektus szemlét tartott a ház körül, hogy a német veszedelem nem kívánja-e meg valami sürgős parancs kiadását. Hivatalos teendőik elvégzése után beültek Csakrong doktorral a dohányzóba és élénk beszélgetésbe merültek. Róbert megpróbált Trikupisszal beszélgetni, de ezt a szándékot nem igen tudta megvalósítani. Az utolsó napokban egyre világosabban érezte, hogy Trikupisz gyanakszik rá, és ez az érzés most bizonyossággá lett. Trikupisz kurta feleleteket adott neki, bozontos bajuszát mogorván simogatta és haragos szemöldöke alul egy-egy bizalmatlan sárga pillantás érte Róbertet. Róbert abbahagyta a próbálkozást és így hallgatva ültek együtt egészen addig, amíg Trikupisz ásítozni nem kezdett és aludni nem ment. Róbert csendes aggodalommal és halk bosszúsággal figyelt arra a zajra, amely a dohányzóból hatolt át hozzá. Az élénk beszélgetésből viharzó eszmecsere lett odaát. Az urak nagyon otthon érezték magukat a Siewert villában. Jártak keltek, beszélgetés közben végigheveredtek a díványon és a kínai szolgáknak többször ki kellett menniük a konyhába, hogy az asztalon álló italkészletet megújítsák. Mit tervezgetnek? És meddig akarnak itt maradni? Az ajtó hirtelen kinyílt és bejött Csakrong doktor. Felhevülten sietett be a szobába és körülnézett. Trikupiszt kereste. Nincs már itt? Annál jobb. Leült Róbert mellé. Barátságos pofacsontjain a tetterő pírja égett.
- Trikupisz azt mondja, ne bízzam magában, - szólalt meg gyorsan, nyíltan, férfiasan.
Róbert óvatosan kereste a választ. Csakrong doktor elébe vágott.
- Én bízom, - szólt ellentmondást nem tűrően. - A hollandi nemes nemzet. És én bizonyos vagyok benne, hogy aki a hűséget megtartja a régi gazdájával szemben, az, az új gazdájával szemben is hűségesebb lesz, mint az, aki a régi gazdát habozás nélkül elárulta.
Róbert néhány udvarias szóval megdicsérte a Csakrong doktor emberismeretét és lovagias gondolkozását. Csakrong doktor elégedetten fogadta az elismerést. Róbert várt. Trikupisz, úgy látszik, akkor se fog szabadon garázdálkodni, ha Csakrong doktor lesz itt az úr. És mit vár most tőle?
- Nem a régi gazda ellen küzdünk mi itt, - szólt Csakrong halkan, bizalmasan és rejtelmesen, - hanem a bitorló ellen. Az állítólagos amerikai ellen.
Állítólagos? - Gondolta meglepetve Róbert. Hát ez mi? Csakrong doktor nem szolgált magyarázattal.
- Itt valami titok lappang. A házasságot csak azért kötötték, hogy a hadi rendelkezéseket kijátsszák: ez világos. Ebben senki sem kételkedhet. De mi történik ezen a házasságon belül? A csalárd szándékkal megkötött házasságon belül? A csalárd szándékkal megkötött házasságból házasélet fejlődött volna? Lehetetlen. Az ál-amerikai minden éjszakáját bent tölti... tudjuk, hogy hol. De a kalandornak láthatóan nagy befolyása van a félrevezetett nőre. Hogyan tartja a hatalmában? Ez az, amit meg kell tudni, hogy a győzelem teljes legyen és hogy a jobb sorsra méltó szegény nőt a hatalmából ki lehessen majd szabadítani.
Róbert megértően bólogatott. Lám, milyen éles szemű és biztos ítéletű emberek figyelték ezt a házasságot. Hogyan lett a házasságból házasélet: valóban ez itt a probléma. Az ajtóban megjelent Szvaszti doktor és mögötte Devavongsze doktor. Előbb érdeklődve hallgatták Csakrong doktor halk fejtegetéseit, azután közelebb jöttek és maguk is beleelegyedtek a beszélgetésbe. Csakrong doktor részletesen fejtegette, hogy a házasság titkának kiderítése elháríthatatlan és parancsoló szükségesség.
- Erre a célra felajánlom a szövetségünket és a barátságunkat, - szólt végül lojálisan.
- Én mindent megfogok tenni, - mondta erre Róbert, - hogy ennek a házasságnak ne legyen többé titka.
- Nagyon helyes, - szólt örömmel Csakrong doktor. - Hogyan lehetünk mi ebben segítségére?
- Én majd megmondom, ha rákerül a sor. Még ma megkezdem a nyomozást.
- Csak vigyázzon, ha éjszaka jár-kel a házban. Ez a kalandor veszedelmes ember.
- Majd vigyázok.
Szvaszti doktor előre hajolt.
- De mit tud ön eddig erről a házaséletről? - kérdezte kérlelhetetlen egyenességgel. - Együtt élnek ezek? Vagy csak egymás mellett? Mi történik ebben a sötét hálószobában?
Róbertnek kezdett a beszélgetés kényelmetlenné válni.
- Én mindezt hamarosan ki fogom deríteni, - mondta határozottan.
- Nemzeti feladat, hogy ennek a házasságnak a titkát kiderítsük, - szólt Szvaszti doktor az energiától merevre feszülő arccal és ugrásra hajló testtel.
- A nemzet nem lesz hálátlan azok iránt, akik egy nemzeti ügyet szolgálnak, - mondta Csakrong doktor.
Róbert mindent megtett, hogy s beszélgetést elterelje az Annie házaséletéről és több hasztalan kísérlet után a cél elérésére jó eszköznek bizonyult végre az, hogy a jövő nagy és szép kilátásaira irányította az urak figyelmét. Mindhárman hazafias lelkesedéssel és lelkes reménységgel néztek a jövőbe és egyetértettek arra nézve, hogy a sziámi genie ragyogó módon megállja majd a helyét a nagy nemzetek gazdasági küzdelmében, hacsak egyszer megtalálta az adekvált formát friss erőinek a kifejtéséhez. Az adekvát formáról lévén szó, Róbert számára természetes módon adódott egy kérdés: hogyan halad tehát előre az a törekvés, hogy a Siewert cég nacionalizáltassék. A három úr rejtelmesen mosolygott és győzelmes szemhunyorításokat produkált. Behívták Róbertet a dohányzóba a whiskys üveg köré, ittak az egészségére, Szvaszti doktor kijelentette, hogy ő csak az erőt és a bátorságot becsüli, becsüli tehát Róbertet, hogy egy öreg nőnek védelmére kelt és kenyéradó gazdájához ragaszkodik, de a Siewert cég nacionalizálásának ügyéről csak annyit mondtak, hogy a vállalatnak valóban megbízható kezekbe kell kerülni és megbízható, hazafias kezekbe fog kerülni. A whiskys poharak szaporán teltek meg és ürültek ki és az urak lassanként kissé bőbeszédűbbek lettek. Elővették a Sziámi lobogó legújabb számát és lefordították Róbertnek a lángoló elokvenciával megírott vezércikket. A cikk címe ez volt: Kígyófészkek. A birodalom tisztviselői, a nemzeti szuverenitás képviselői, - mondta a cikk, - elindulnak, hogy nehéz, de szent kötelességüket a nagy időkben maradéktalanul teljesítsék. Egyszerre mérges sziszegés támad ellenük. Kígyófészek zúdult fel a lábuk alatt. Csábító női mosolygás próbálja őket eltéríteni kötelességük teljesítésétől. Ígéretek aranycsörgése hangzik feléjük. A nyílt ellenállás méregfoga emelkedik ellenük harapásra. Ki meri a nemzeti szuverenitás képviselőit megállítani és megtámadni? Német kígyófészkek húzódnak meg a birodalmi főváros közelében, a teuton álnokságnak, az otromba és barbár germán szellemnek a búvóhelyei. Fel kell vetni azt a kérdést: úr-e a nemzet a maga földjén, igen vagy nem. Ha nem, akkor a nagy ősök hiába ontották vérüket a nemzet függetlenségéért és nagyságáért és szégyenpírral az arcunkon kell szellemeiktől bocsánatot kérnünk. De a nagyok nem ontották hiába a vérüket. A nemzet úr a maga földjén, hacsak tettre szánja el magát és nem ijed meg olyan rémképektől, amelyeket az álnokság fest eléje. Fel tehát az elszánt cselekedetre. El kell taposni a kígyófészkeket, hogy rajtuk át a nemzet felemelt fővel haladhasson a nemzeti jólét útján a nemzeti nagyság felé.
Róbert megilletődve hallgatta a lendületes, szép cikket. Szvaszti doktor világító macskaszemmel nézett rá és zord mosolygással kérdezte, tudja-e kire vonatkozik a cikknek az a mondata, amely a nyílt ellenállás méregfogáról beszél. Róbert szerényen habozott, Szvaszti doktor erre győzelmes derűvel közölte vele, hogy ez ő rá - Róbertre - vonatkozik. Szvaszti doktor inas teste előre hajolt és pattanásig megfeszült s benne lappangó energiától.
- Nem tesz semmit, - mondta röviden. - Én semmit a világon nem becsülök, csak az erőt és a bátorságot. A humanizmus szentimentális nyafogásaira és semmit se adok. Könyörtelennek kell lenni, ha az ember a nagy ideálokat szolgálni akarja. Én önt könyörtelenül felkoncoltattam volna, ha még egy másodpercig ellenáll. De a becsülésemet nem tagadom meg öntől.
Róbert készségesen ismerte el, hogy ezek a nézetek amilyen logikusak, éppen olyan hálára kötelezik őt és gyorsan felvetette azt a kérdést, elegendő lesz e a sziámi publicisztika állásfoglalása arra, hogy a birodalmat a kétségtelenül meglevő ellenállásokkal és a kétségtelenül fenyegető nemzetközi konfliktus kockázatával szemben elhatározott cselekvésre bírja. Davavongsze doktor erre keserűen kifakadt az amerikai zsarnokság ellen.
- De nem kell tőlük félni, - mondta hevesen. - Nagyon jól ismerjük az amerikai blöfföt. Csak fenyegetőznek. És ha igazi erőt látnak, akkor egyszerre békepártiak lesznek. A nagy háborúba sem mernek beavatkozni. Sziám a Sziámiaké. Amerikának nincs itt keresnivalója és ha ezt szép szóval nem akarja megérteni, majd megérti, ha ököllel tanítottuk meg rá.
Csakrong doktor diplomatikusan csitította heveskedő fiatal barátját és ismét rejtelmes célzást tett rá, hogy itt tulajdonképpen egy ál-amerikaival állunk szemben. Bővebb felvilágosítást a Róbert mohó kérdéseire se akart adni és Róbert így ismét Szvaszti doktorra figyelt, aki ugrásra készen jelentette ki, hogy a sziámi publicisztika követelései mögé oda áll az egész ország. Róbert azt kérdezte, hogy Sziám abszolút monarchia lévén, nem az uralkodó személyes akarata dönt-e az ilyenféle kérdésekben.
- Sziám abszolút monarchia, - felelte Szvaszti doktor harci energiával pattanásig eltelve, - és éppen ezért messze felette áll a korrupt európai és amerikai demokráciáknak. A sziámi államhatalom cselekedeteiben a nemzeti akarat közvetlenül és meghamisítatlanul nyer kifejezést. A nemzeti közvélemény mozgósítása pedig már megkezdődött.
Róbert kérdéseire a három úr elégedetten és büszkén beszélte el, hogy a Sziámi hazafiak ligája ma már választmányi ülést tartott és a választmányi ülésben elhatározta, hogy kérlelhetetlen harcot indít minden gyengeség ellen és minden árulás ellen, amely a hadviselés érdekeit károsítja és a nemzet győzelmi akaratát aláássa. A liga fel fogja kutatni a német kémrendszer búvóhelyeit és gyűléseket fog tartani, amelyeken arra szólítja fel a kormányt, hogy tiporjon el minden kísérletet, amely alacsony cselfogásokkal ki akarja játszani a hadiérdekeket és meg akarja alázni a nemzeti méltóságot. A ligán kívül azonban akcióba lép a Tigris szövetség is. A Tigris szövetség Szeo-ról van elnevezve, arról a nagy uralkodóról aki a tizenhetedik században ült rá a vert arany sziámi trónra és akinek első cselekedete az volt, hogy elődjének a görög miniszterelnökét - igen, elődjének görög miniszterelnöke volt - megfojtatta és egyúttal minden idegent leöletett. Most természetesen erről nincs szó, most csak a németek ellen megy a harc, akik a civilizációt romba akarják dönteni és a világ szabadságát fenyegetik. Ők - a teutonok - azonban érezni fogják a Tigris szövetség karmait. A Tigris szövetség a sziámi ifjúság színét-javát egyesíti magában. Hála Istennek, Sziámnak van még fiatalsága és a sziámi ifjak tudják, mi a kötelességük.
Róbert hiába kérdezte, milyen módon óhajtja a sziámi ifjúság kötelességét teljesíteni. Az urak rejtelmes mosolygásokra és sötét célzásokra szorítkoztak és többszörösen és nyomatékosan kijelentették, hogy nagyon jó lenne, ha az a félrevezetett szegény nő - Annie - idejekorán megértené, milyen rettentő veszedelmek fenyegetik és idejekorán segítséget keresne az egyetlen embernél, akitől segítséget kaphat. Róbert gyanakodni kezdett, hogy az egész beszélgetés célja az volt, hogy az ő közvetítésével ráijesszen Anniera, de az urak olyan odaadással ismételték, hogy a házasság titkát kideríteni sürgős, nagy, hazafias érdek, hogy egyenlőre megnyugodott. Anniera rá akarnak ijeszteni: ez az egyik cél. De a házasság titkát meg akarják tudni: ez a másik. Egyéb szándékaikról nem árultak el semmit. A hangulat rendkívül emelkedett volt. Csakrong doktor oda állt Róbert elé és karját olyan mozdulattal emelte a magasba, mint Danton a párizsi szobrot.
- Pour vaincre les enemies de la patrie - mondta mámorosan és zengő hangon - il ne faut que l'audace, encore de l'audace et toujours de l'audace.
Közölte azt is, hogy ezek a szavak Danton párizsi szobrának talapzatán olvashatók, de semmiféle más felvilágosítást nem adott. Róbert így hovatovább írni kezdte a társalgást és minthogy az éjszaka is haladt előre, hevesen óhajtotta, bárcsak az urak elégelnék már meg a lelkes eszmecserét és kezdenének oszladozni. Sokáig tartott, amíg erre is rákerült a sor, de végre a két vendég elbúcsúzott és ő a szobájába kísérhette Csakrong doktort, aki nem győzte belevésni - francia nyelven - az emlékezetébe, hogy a haza ellenségeinek legyőzéséhez nem kell, csak bátorság, még egyszer bátorság és újra bátorság. Azután csendes lett a ház és Róbert türelmetlenül várta, hogy elteljen az a negyedóra, amelyet óvatosságból ki szokott várni. Holnap beszélnie kell Tamással. A sziámi sajtó állásfoglalásáról és a sziámi közvélemény megkezdett mozgósításáról Tamás bizonyosan tud. De figyelmeztetni kell rá, hogy meglepetések készülnek. És Annieval holnap dűlőre kell vinni a dolgot. Holnap új rendet és új életet kell kezdeni. Ma még fel kell használni ezt a csaló, ezt a hazug, ezt az édes sötétséget.
Róbert átment a sötét hallon és tapogatózva haladt előre a sötét folyosón át a jobb szárny felé. Egyszerre megállt. Az volt az érzése, hogy mikor a sötét hallon átjött, rajta kívül még valaki volt ott a tágas csarnokban. Miért jut ez csak most eszébe? Hallott a hallban valamit? Egy mozdulat neszét, egy halk lélegzetvételt? És nyugtalan idegei csak most tudják elfoglalt agyával közölni ezt az észrevételt? Habozott. Indul előre, azután meggondolta a dolgot. Miért ne szerezzen bizonyosságot? Visszament a hallba és felcsavarta a lámpákat. Senki. Körüljárt minden sarkot és benézett minden szék mögé. Senki. Senki? Az egyik portiére lazán leomló redői a jobb oldalon valamivel duzzadtabbak, mint a baloldalon és duzzadásuk éppen ott kezdődik, ahol egy elbújt embernek a feje lehet. Róbert csendesen kivette a pisztolyát és egy másodpercig habozott, ne lőjön-e bele a függönybe egy arasszal afölött a pont fölött, ahol az a jogtalan duzzadás kezdődik. Eh, ez a tréfa csak egyszer volt jó. Odament az ajtóhoz, jobb kezében a pisztolyt tartotta és a ballal félrehúzta a függönyt. A függöny mögött ijedt vigyorgással állt ott Jangcekiang és villámgyors mozdulattal emelte a feje fölé mind a két kezét, mikor a pisztolyt meglátta.
- Te vagy az, gazfickó? - kérdezte lassan Róbert. - Bújj ki onnan. A kezedet nyugodtan leeresztheted.
Elgondolkozott. Lehet, hogy Tamásnak igaza volt, amikor mosolyogva tűrte, hogy ez a fickó az angoloknak híreket vigyen. Semmi esetre nem kívánatos, hogy a Sziámiaknak vigyen híreket. Inkább az lenne kívánatos, hogy hozzon tőlük híreket.
- No előre, - mondta csendesen. - Gyerünk. Egy félóra múlva már a rendőrség kezében akarlak hagyni.
- Csak nem tetszik átadni? - kérdezte Jangcekiang rémülten.
- Tudod, hogy a tolvajnak Sziámban mi a büntetése. Előre, no.
- Én nem lopni jöttem, - mondta Jangcekiang elakadó lélegzettel.
- Persze. Azért jöttél, hogy nálam látogatást tegyél. Miért jöttél volna? Na előre.
Jangcekiang kínlódva nézett Róbertre. Okos, sárga arcáról egészen eltűnt a vidám ravaszság, a kétségbeesett gondolkozás nagy erőfeszítése vonaglott végig rajta. Mit akar vele ez az ember? Komolyan át akarja adni a ...? Egy pár évre az útján megakasztani és megfosztani minden lehetőségtől annak, hogy lassan garast garasra rakjon?
- Ha őszintén elmondom, miért jöttem, meg tetszik ígérni, Kruyswick úr, hogy nem ad át a ...?
- Semmit se ígérek meg. Miért jöttél?
Jangcekiang figyelmesen nézte Róbertet és az ijedelem nyomása lassan lehulladozott a melléről. A szomorú szőke ember nem fogja őt feljelenteni. Hiszen a hangján is nem lehetett-e érezni, hogy kíváncsi rá, mit keresett ő itt a hallban, éjszakai sötétségben?
- Azért jöttem, - mondta óvatosan, - hogy megtudjam ennek a házasságnak a titkát.
- Mit?
- A prefektus úr meg a többi urak olyan kíváncsiak rá és olyan sokat emlegetik. A házasság titkát.
- Mi az: a házasság titka?
- Hogy ki tulajdonképpen a nagyságos asszony férje.
Jangcekiang már teljesen visszakapta a nyugalmát, Róbertnek ellenben minden erőfeszítésére szüksége volt, hogy a magáét el ne veszítse.
- És azt itt akartad megtudni?
- Tudtam én azt már úgy is.
Jangcekiang oldalra hajtott fejjel nézett fel Róbertre, nem jön-e dühbe. Tamás már régen rúgott volna. Róbert is nagy kísértésben volt, ne intézze-e el egy rúgással az ügyet, de azután leküzdötte a bosszúságát.
- Honnan tudtad?
- Már az első percben láttam, hogy itt nincs rendben valami. Azután egyik cselédtől ezt hallja az ember, másiktól azt. Egyik látott valamit éjjel a folyosón, a másik hallott valamit hajnalban a hálószoba körül. De ezek a buta cselédek persze nem tudják összetenni, amit látnak és hallanak.
- Te persze tudod.
- Csak két napja foglalkozom vele, mert azelőtt más dolgom volt.
A Jangcekiang arca a ravasz okosság teljes fényében ragyogott. Most már bizonyos volt a dolgában. Nemcsak a rendőrségből nem lesz itt semmi, hanem ellenkezőleg: valami nagyon jó dolog jöhet ki az egészből.
- És mire jön rá egy ilyen bölcs ember két nap alatt?
- Arra, hogy amikor Harvey úr éjjel benn van a városban, akkor egy bizonyos idő múlva hiába dobálja az ember kis kavicsokkal a kertből a Kruyswick úr szobáját, - pedig egyébként könnyen ébred és a legkisebb neszre az ablakhoz jön. És...
- És?
- És, - mondta óvatosan Jangcekiang, - ha utána az ember odaát a harmadik verandára felkapaszkodik és a padlóra meg az ajtóra ráteszi a fülét, akkor is hall valamit. És...
- És?
- És most látni akartam: úgy van-e, ahogy gondoltam.
Róbertnek minden erejét össze kellett szednie, hogy nyugodtan maradjon. De csak felindulást érzett, haragot nem. Természetes, hogy a fájdalmasan őrzött titoknak ki kellett derülnie, mihelyt egy éles szemű és eszes ember rávetette magát a kiderítésére. Jangcekianggal szemben eddig is furcsa bizonytalanságot érzett néha-néha. Most megértette, hogy az igazság szeretete ágaskodott az ellen a helyzet ellen és az ellen a bánás ellen, amelyben része volt ennek az embernek, akit szellemileg nem tudott magánál alacsonyabb rangúnak érezni. Össze kellett szednie magát, hogy meg tudja ütni azt a hangot, amelyre itt mégis szükség van.
- Mondd gazfickó, hát mit fizettek neked?
- A prefektus úrék? Semmit! - felelte Jangcekiang panaszosan és nagyon halk és csendesen provokáló lenézéssel.
Róbert megértette a hangját. Az angolok fizetnek: az más. De ezek az urak nem fizetnek és ha fizető megbízás akadna, akkor...
- Mért szolgáltad őket mégis, alávaló csirkefogó?
- Megígérték, hogy ha a prefektus úr lesz itt a gazda, akkor én felügyelő leszek a rizsátvételnél.
Nem rossz hely egy ügyes ember számára. Sok alkalom van rá, hogy a rizstermelőkkel összejátsszon éppen az, akinek vigyáznia kellene rá, hogy átadás és átvétel rendben menjen.
- Ide figyelj tolvaj-haramia. Én nem bánom, akármi leszel, ha a prefektus úr lesz itt a gazda. Nem bánom, ha addig is híreket viszel neki. De csak olyan hírt szabad vinned neki, amelyre én azt mondom, hogy viheted.
Jangcekiang bólintott. Érti. Ez világos. De ennek, úgy-e, még folytatása is van?
- Az ő terveikről és az ő szándékairól ellenben gyorsan és pontosan jelentést teszel nekem.
Jangcekiang ismét bólintott. Magától értetődik. Ideje volt, hogy ez a szomorú szőke megértse végre, amit a másik, aki pedig a dollárt éppen olyan könnyen adja, mint a rúgást, nem akart megérteni: hogy Jangcekiangot a legnagyobb oktalanság bizalmas szolgálatokra fel nem használni.
- Ha észreveszem, hogy megcsalsz, akkor becsukatlak.
Jó, jó, ez a fenyegetés hozzá tartozik a dologhoz. A beváltására nem kerül majd sor. Mert remélhetőleg folytatása is van.
- Ha ellenben jól szolgálsz, gondom lesz rá, hogy megkapd a jutalmadat. Addig is minden szolgálatodat és minden híredet külön megfizetem az értéke szerint.
Ez az. Így beszél egy értelmes ember egy értelmes emberhez. De nem szükséges-e még valami ahhoz, hogy ez a beszélgetés teljesen kielégítő módon végződjék?
- Hogy lásd, hogyan foglak megfizetni, úgy tekintem, gazfickó, mintha azért lopóztál volna be ide, hogy nekem jelentést tegyél. Itt van tíz dollár.
Jangcekiang ragyogó arccal kapta el a feléje lebegő papírost. Ezt várta. Most rendben van. Így kellett ennek a beszélgetésnek végződnie.
- A prefektus úrnak azt fogom jelenteni, hogy a házasság titkát lehetetlen kideríteni. Kruyswick úr számára pedig holnap vagy holnapután lesz már egy érdekes hírem.
- Jól van. Most kotródhatol.
Jangcekiang mosolyogva és hajlongva siklott le a kertbe egy ajtón, amelyet Róbert kinyitott számára. Róbert bezárta az ajtót és a sötét szobákon át elindult a jobboldali folyosó felé. Ha most találkoznék valakivel, azt mondhatná, hogy a Rézi állapota után érdeklődik. Szegény beteg Rézi ott fekszik a szobájában a folyosó végén. És a szegény, fáradt Annie itt van a szobájában a folyosó közepe táján. És szobájának a falait mohó tekintetek ostromolják és szobájának a sötétségébe kíváncsi tekintetek akarnak behatolni és házasságának a titkát felderíteni hazafias és nemzeti feladat lett. Róbertnek a bosszús szégyenkezés verejtéke ütött ki a homlokán, mikor a Tamás szobájába benyitott. A falak üvegből vannak és az üvegfalakon túl egy zöldes-szürkén világító szem - a felháborodott hazai közvélemény óriási macskaszeme - figyeli, amint ő a sötétben megkeres egy csipkés paplan felett pihenve lehulló, vékonyujjú, forró, puha kezet. Szentisten, ha ezt Annie tudná? Úristen, ha ezt Annie egyszer megtudja?
(Folyt. köv.)